Terminátor: Megváltás (Terminator: Salvation)

Ez egy pofonegyszerű film, amivel nem is lenne annyira nagy baj, ha nem 200 milliót lapátoltak volna bele és nem a Terminátor-mítoszt kéne kiegészítse. Mindig is a jövőbeli háborúra vágytunk, Kyle első “meséi” óta, hát most megkaptuk, de néha csak egy ehh, amit kivált. És hát ez baj.

Bale rutinból nyomja le a Terminátorokat

Az egész filmre amúgy az a kérdés illik leginkább, hogy minek? Nem arra gondolok, hogy minek készítették el, mert hát arra lehetne sorolni az indokokat a pénztől kezdve a rajongó rendező meg akármiken át a végtelenségig; a minek a főszereplők motivációira vonatkozik, mert egy pillanatra sem lehet átérezni igazán a küzdelmet és a reménytelenséget és hogy most miért is csinálják pont azt. Olyan, mint egy töltelékrész valami sorozatban, vagy urambocsá, mint egy B-film, egyenesen dvd-re, legalábbis ha a borzasztó forgatókönyvet nézzük. Nem annyira mozis minőség, nincs igazán katarzis, tényleg csak a minek villog a vörös kijelzőn.

De mindezek mellett igazából nem tudom a sárga földig lehúzni a filmet, mert látványban többnyire odavág, és hát a kiborgok aprítása remek dolog — ahogy ezt tartja a 21. századi népi rigmusok többsége. Ami durva, hogy szinte minden fasza cuccot lelőttek a trailerben, de tényleg, semmi nem maradt, csak azoknak a részletesebb kibontása, pedig a tv-spotok többségét és a 4 perces bemutatót is kihagytam, mégis ez a helyzet. Ezen túltéve magam visszatérnék a film első feléhez, amikor nem a beszéd dominált, így mind Marcus vándorlása, mind pedig a Connor által vezetett akció után örültem a fejemnek, mert hát remek volt. Onnan meg jött a lejtmenet. Például az olyanokon ki tudok akadni, amikor sima CB rádiókon dumálják meg a tervet, semmi kódolás vagy ilyesmi, mert a Skynet nem hallgat le ilyesmiket. Meg hát amit már említettem, a motiváció általában nevetséges, itt leginkább az ember-gép szerelemre gondolok, amin csak vigyorogni lehet, persze kínunkban.

Worthingtonra fognak egy pusit

Ha viszont ott tartunk, hogy mit szóltok Sam Worthingtonhoz? Ő alakította Marcust, és mintha új akciósztár születne tényleg. A forgatókönyv alávágott a dumás jeleneteknél, meg talán nem is instruktálták a legjobban, de amikor gyakni kellett, akkor egész jól virított a srác. Ellenben Bale-en a rutint lehetett érezni, azt hiszem nem John Connor életre keltése ez élete szerepe. Kiemelendő még Anton Yelchin, akit nagyon megtaláltak idén, hiszen legutóbb a Star Trekben kapott szerepet, erre pár hétre rá jött a következő blockbuster villantásával, méghozzá nem is gyengén. A többiek meg szürke katonatömeg, annyira nem vettek el az élményből, de tökmindegy volt a sorsuk.

A viszonylag jó kezdés utáni erőlteljes buktaszagnak a film vége adja meg a kegyelemdöfést, a szívről elejtett monológgal, amit egy jelképes cselekedettel meg is pecsételnek és kiárad a giccsfolyó. A film rossz szereplését látva a pénztáraknál, azt hiszem komolyabb összeggel mernék arra fogadni, hogy McG terveiből, miszerint a Salvation az új trilógia kezdete, semmi nem lesz. Legalábbis nem McG-vel. Remélem. Bár ritkán vagyok a reboot mellett, de annyi jó dolgot lehetne csinálni a jövőbeli háborúban, adja az ég, hogy kapjanak a kiborgok még esélyt és valami rendes forgatókönyv írót, meg rendezőt, bízzanak meg vele legközelebb.

Terminátor: Megváltás értékelés

Ha ez nem a Terminátor 4 lenne hanem egy semmiből feltűnő akciófilm, akkor béke és nyugalom uralkodna a lelkekben, csak akkor nem kaptak volna 200 milliót rá, de mivel a Skynetet szedték elő hozzá, így bizony magas a léc alapban, amit alulról sem tudott éreinten az McG által diktált film. Szerintem is csak 6/10, és hát az egyszernézős jelző egy Terminátor 4-nek, ami a jövőben játszódik végre, sajnos kevés. Ha adnék fél pontot, akkor hat és fél lenne, mert azért a Wolverine-hez hasonlóan gyenge forgatókönyv mellé ide babább látványt sikerült összerakni, de ennyi.

277 hozzászólás a “Terminátor: Megváltás (Terminator: Salvation)” bejegyzéshez

  1. Ajánlott az első 3 részt újra megnézni előtte, hogy az időutazásos dolog értelmet nyerjen, de szerintem egynek elment, azért blurayen megnézném, majd ha normalizálódnak az árak… 8/10

  2. Teljesen egyet értek az értékeléssel, nálam eddig az év legnagyobb csalódása.

  3. Azt hiszem, human most is megfogta a lényeget.
    Igazából én már a T3-nál is azt éreztem, hogy egy közepesen jó akciófilm, de semmi köze a Terminátorhoz. Itt meg még annyit se, az egész megvalósítás hangulattalan, tipikus B-filmes jövőkép, szinte már csak Rutger Hauert hiányoltam…
    Talán az egyetlen pozitívum Worthington, magasan verte a Carter-Ironside-Bale triót.
    Hát ez nem lett jó, Mr McG…

  4. Nem azért mondom, de a giccsfolyóval kapcsolatban megjegyezném, hogy a T2 végén Schwarzi azt tanulta meg, hogy miért sírnak az emberek. Az sem volt sokkal felemelőbb.

  5. de a kettőben a film második fele is jó volt mellé. azért igyekezzünk a 4-nél maradni majd.

  6. Most néztük a moziban, és néhány dolgon nagyon elgondolkoztunk…Pl ez az egész ugrálok az időben dolog…Hogy lehet, hogy John Connor apja, hogy került abba az időbe, vagy ha az Kyle apjának az ideje, akkor John hogy került oda, tehát, hogy lehet az hogy a fiatal apjával van egy idősíkban. Nagyon sok minden van amit még nem egészen értünk, de nyilván ha megnéznénk az előző részeket össze tudnánk rakni a képet, szóval ezeket most nem ecsetelem, de erre a kérdésre válaszoljon valaki könyörgöm!

  7. Nagyjából egyetértek ezzel az írással, nálam is olyan 6-7-7.5 kategória, viszont szerintem a “robot-ember szerelem” cucc volt benne talán legmeglepőbb pozitívum. Nem tudom mennyire szabad

    – SPOILER –

    ezni, de mindenesetre az a blokk a film közepén, amikor a csaj kiszabadította Marcus-t, majd pedig üldözték őket, üdítő és felemelő része volt a filmnek. Meg hát eleve előtte ahogy kiderült hogy Marcus egy robot, az zseniálisan volt megcsinálva aknástul-hordágyas perspektívástul. És azok a pillanatok, amikor nem akarja felfogni hogy ő micsoda, és ott lóg, és a fél teste szét van zúzva és fémes, és lövöldöznek rá, az nagyon kemény, Worthington arcjátéka ott fenomenális.

    Ja és érthető okokból nem említetted az Arnie “cameo-t” a kritikában, de el kell mondjam hogy az eszméletlen nagyot ütött a premier előtti éjféli vetítésen, az egész terem felordított és tapsolt kábé.:) (Nekem sajnos el lett előtte mondva, hogy lesz ilyen, meg gondolom a fél emberiség olvasta itt-ott, de ott a nézőteremben az emberek 80-90%-nak meglepetés volt.)

    – SPOILER OFF –

  8. Éppen az értelmetlen forgatókönyvre vagyok a legallergiásabb, bármilyen jónak akar tűnni egy film, a hülye pillekönnyű sztori és ostoba párbeszédek mindent elrontanak.

    Ugye mond valamit a “The Day the Earth Stood Still”?

    Mégis úgy érzem, hogy ezt moziban kell látni. Akkor is, ha előre tudom, hogy kaparom majd az arcom.

  9. Buffybot!!
    Azért van egy idő síkban John az apjával, mert Kyle a jövőben született, itt még fiatal tizenéves, itt találkoznak aztán egy jópár év múlva, mikor már sokat harcoltak együtt, ismerték egymást, akkor küldte őt vissza John a múltba, hogy védje meg az anyját!! Vagyis ha pontos akarok lenni akkor Kyle önként jelentkezett, mert szerelmes volt Sarah-ba. Mutatták azt a fényképet, ami az első rész végén készült Sarah-ról a mexikói benzinkúton, itt ebben a részben John nézegette, de azt később oda adta Kyle-nak, amit ugye nem látunk, de szintén az első részben Kyle egyik álmában is ott volt, nézegette, aztán mikor egy terminátor behatolt a rejtekhelyükre, akkor a tűzben elégett!!

    Akkor a negyedik részről, kicsit SPOILERESEN!!

    Sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni és tényleg előtték az összes nagyobb akciójelent egy részét az előzetesekben. A film végét is elszúrták. Szívcsere a sivatagban…mondjuk ez még mindig jobb volt így, mint a bőrcsere. Pffff
    Schwarci szerepeltetése is tök fölösleges volt, bár jól megoldották. Szerintem nagyon élethű volt. Sokkal jobb lett volna, ha úgy szerepeltetik, hogy mutatják, ahogy visszaküldi a skynet a múltba! :)
    Meg a film egész cselekményét nem a sivatagba kellett volna rakni, hanem inkább Los Angeles romjai között mehetett volna a harc, szedett vedett fegyverekkel, roncs autókkal a terminátorok ellen, úgy ahogy a visszaemlékezésekben is mindig mutatták, nem ám helikopter, vadászrepülő meg tengeralattjáró!!

    SPOILER vége.

    A film nálam 5/10. Egy mozit megért, meg dvd-n majd megint, de feljethető alkotás…

  10. Elszomorítottatok! Akkor nem véletlen hasalt akkorát az amcsiknál ha már Európában is hasonló a vélemény. McG-nek annyi…

  11. a röhej, hogy a sokat szidott sorozat jobban hozta a T-1-2 érzést olcsóbban mint ez az izé.
    még a jövőbeli jeleneteknél is hozták az első filmek hangulatát…

    megdugták pénzért Indiana-t, a rohamosztagosokat, az Alient, és most már a T-800-asokat is.

    ki lesz a következő a klasszikusok közül?

  12. Nem néztem meg egy trailert sem, talán azért tetszett annyira. Mert szerintem magasan jobb mint a 3-as. Egy percig sem volt unalmas.

    -spoiler-

    Nekem nagyon tetszett a MadMax-style autós üldözés, de egyértelműen a legnagyobb jelenet Arnie szerepeltetése volt.
    A kis hülyeségeken kívül (sivatagi szívcsere, rádió pl) szerintem nagyon jó film volt.

    8.5/10

  13. Már a harmadik rész is gyengélkedett….Ez meg…
    Sebaj majd jön az Avatar Cameron bácsival!

  14. Nos én is kommentálnám a kritikát meg a filmet .Nagyon örülök hogy vannak még magyarországon értelmes emberek akik a lényeget látják nagyon egyetértek a kritka irójával tegnap igy is eléggé felhúztam az indexes kritkán te szent ég amit ott irtak katasztrófa volt.De ez itt teljesen korrekt.Nekem is csalódás volt a film picit de nem annyira mint a 3 az borzalmas volt ott talán az utlosó 2 perc volt emlitésre méltó.Nos a 4nek meg olyan a vége amilyen majd a dvd az eredeti verziót is megnézhetjük meg a kivágott bövitett verziót azért nem tudom hol olvastam hogy kb 30 percet vágtak ki belöle azért az nagyon sok hátha úgy teljesebb lesz a film amúgy Mcg kuka teljesen a de az eleje meg a végén a gyártósoros rész nálam megmentette a filmet.Amugy mégegyszer köszönöm a korrekt kritikát mintha szivemböl szólt volna Van még remény ;)

  15. Azért a T3-nál jobb! Emlékeztek ott mintha Arnie a tenyerét mutogatta volna, meg mintha csillagos szemüveget vett volna fel, meg mintha 56 éves lett volna… a T3 az vérciki! Ez jobb azért…

  16. Elég régóta olvasgatom az itteni kritikákat és mindig azt olvasom, hogy csalódás és nem ezt vártam, meghogy egy jobb rendezővel ez sokkal jobb lett volna. Oké.
    Ha az ember leír ilyesmit akkor bizony kell , hogy legyen elképzelése arról, hogy mit kellett volna csinálni, hogy jobb legyen. A T4 esetében például azt kellene leírni, hogy mit vártatok volna e helyett.
    Ha ez ugyanis olyan rossz volt, hogy csalódást keltett akkor bizony egy csomó olyasmi hiányzott belőle amit nem ártana megosztani másokkal is, hogy okuljunk belőle, hogy milyen is a jó film.

  17. Mi a kulönbség a T-101 és a T 800 között? Elvileg ugyan az, nem? Csak az uj film kedvéért nevezték át. Az 1, 2, 3 részben Arnold által megformált terminátor a T101 volt. Itt T 800. Most akkor hogy van ez?

  18. “McG-nek annyi…”

    IMDb-n már kiírták, hogy Terminator 5, ki is van jelezve McG adatlapján jelezve. Bízik még benne a stúdió?

  19. znono: a T800 a fémváz típusa, a 101 pedig az organikus borítás száma (tehát Arnold arca, bőre)

    Nekem speciel tetszett a film, a szív dolgon húztam egyedül a számat, egyébként abszolút jól szórakoztam.

    Kizárt dolognak tartom, hogy lesz olyan Terminátor film ami felér a kettőhöz vagy a hihetetlenül magas elvárásaihoz az embereknek, dehát ki tudja…

  20. human-nel csak egyetérteni lehet
    nekem is sorozat feeling-ű volt
    marcus karaktere nagyon bejött
    dehát a film pocsék

  21. a sorozatban meg T888 terminátorok jönnek.
    kicsit lehangolódtam. egy afféle batman vagy star trek újjászületést vártam volna, nem egy avp féle “pénzt akarok de gyorsan” filmet. még nem láttam a filmet, és valószínű megfogom nézni, de így már sajnos megvan az előítélet. azt azért remélem, hogy nem olyan rossz mint most érzem.

  22. Nekem tetszett. Az azért kicsit erős szerintem, hogy egyesek szerint még a harmadik résznél is rosszabb, mert azt a tömény idétlenséget alulmúlni nehezen lehet.
    Viszont nem értem, miért a Terminátor-hangulatot hiányolja mindenki. Szerintem pont az, amit nagyon jól sikerült elkapni a látványvilággal.Nem lehet ugyanazt a hangulatot produkálni 2009.-ben, mint 1984.-ben, amikor a mostani törzsközönség ráadásul gyerek volt még. Az, hogy nem csillogó T-800-asok lövöldöznek plazmapuskákkal éjszaka, hanem kicsit rozsdás, zümmögő T-600-asok botorkálnak, szerintem még jót is tett a filmnek. Nekem a mototerminatorokkal sincs semmi bajom, jó ötletnek tartom, a harvester is jó húzás lett (volna) ha nem trailerezik el az egészet.
    Human kritikájával amúgy egyetértek, de az, hogy nem képes ma már senki sem normális forgatókönyvet írni, véleményem szerint “össz-hollywood-i” probléma. Valamikor a 90-es évek vége táján, főleg a CGI egyre nagyobb térhódítása után indult el az a folyamat, hogy a rendezők kezdték elfelejteni, hogy egy film nemcsak a látványból, és az akcióból áll. Ebből még máig sem sikerült felébredni a filmeseknek. Egy-két, viszonylag jól sikerült húzástól eltekintve (pl Batman reboot-ok)nem képes senki sem a régi nagy címekbe új életet lehelni. Ez nem csak a Terminátor filmekre igaz. Én talán azért tudtam az elejétől végéig élvezni a filmet, mert számomra az ilyen gyengeségek (sajnos) már alapból hozzátartoznak egy ilyen “felélesztésses” filmhez. Nem vártam jobbat.

  23. Rettenetes párbeszédek, segghülye Skynet, zéró hangulat, egy pillanatra se sikerült érzékeltetni és elhitetni velem, hogy itt a maroknyi emberiség az életéért küzdene a szinte legyőzhetetlen túlerővel szemben. Ellenállónak lenni jó mókának tűnt, többségük úgyis egész nap ül valahol, és Connor rádiós (!!) bejelentkezését várja. Az akciók sótlanok és ötlettelenek, maximum átlagosnak lehet őket nevezni, ez a minimum szint egy ilyen kategóriás filmtől. A korábbi részekre tett utalások fájdalmasan erőltetettek.
    Csalódott vagyok, mert egy épkézláb forgatókönyvvel, és egy nagyobb formátumú rendezővel zseniális filmet lehetett volna készíteni. Hogy lehet egy ekkora projektet erre a full tehetségtelen balfasz McG-re bízni!?

  24. Ha lesz folytatás, 5. rész, kit tudnátok legjobban elképzelni McG helyett a rendezői székben? James Cameron-t leszámítva…mivel ő szerintem úgysem csinál már Terminátor filmet, ha jól emlékszem a 2. rész után el is adták a megfilmesítési jogokat.

  25. Na a filmről. Én mindig azt mondom, ha az alap rossz már bas*hatod a házat, na ha forgatókönyv rossz a filmnek annyi. A forgatókönyv írópáros “impozáns” eddigi munkái alapján szépen beleillik ez a film is sorba, nagyon nem jó. Pedig én mindig ellene voltam a filmnek és még így sem tudta átvinni a lécet. Blődli párbeszédek, karakterek 0, zene borzalmas jellegtelen, akció a film közepén egy 5-10 perces eksön aminek a nagyját lelőtték a trailerekben. A film vágása borzalmas, érződik nagyon hol nyúltak bele, kapásból tudnék emlékezetből 3 példát mondani.
    Egyedüli pozitívum Marcus/worthington, ő tényleg ok. Ha nem lőtték volna le már a trailerekben, hogy ő kicsoda talán a film is kicsit odabas*ott volna, de biztos nagy pozitívum lett volna ha a moziban derül ki.

    SPOILER

    Bale/Connor semmi extra, el se tudom képzelni, hogy miért ő vakarná ki az emberiséget a s*arból, na ő a megváltó mert “lelkesítő” szövegeket mormol a rádióba. A sztori nagyon semmiről nem szól, mindenből egy kicsit beleraktak, frekvencia, Marcus, Connor+Reese, de még sincs vezérfonal. Szóval sztem a legnagyobb baj, nem tudom máshogy megfogalmazni, minthogy ÜRES a film. Tudom ez csak egy érzés, de lement a film és ennyi volt ok, vége. Sajnos a filmben nagyon sok a banális jelenet és sajnos ezek nem olyanok, hogy 6 lövetű pisztollyal 7 lőnek akcióbaromságok, hanem ott helyben “röhögtünk”.

    1; A marha nagy csavar a filmben, Marcus titkolt célja az volt, hogy segítsen elkapni Connort + Reeset. Na és kivel találkozik először a kietlen “lakatlan” apokalipszis utáni Földön, na kivel? Hát Reese-sel, nagy mákja volt az biztos.

    2; Amikor Marcust földbe döngöli a Harvester + utána pattog a vízen mint egy kavics, fel se tűnik neki, hogy én ezt hogy éltem túl egy karcolás nélkül?!

    3; Természetesen a motorterminátorok emberi szállításra is alkalmasak, tudok gázt adni, fékezni stb. kár volt azért a jelentért csak azért, hogy betegyék a GunsRoses dalt.

    Sajnos ilyen hülyeségekkel volt tele a film, amit coolnak szántak, de sztem inkább lett nevetséges mint meglepő.

    A végén azért feltenném a kérdést, hogy mi került ebben a filmben 200 milkóba?! Ok egy T-800 CG-ja is ugyanannyiba kerül mint egy Harvesteré az még is látványosabb. De a díszletek se voltak, azok az egetrengetők, nagyon sok jelenetnél “csak” pár roncsot kellett összedobálni. Szóval ok sok pénzbe kerül egy látványfilm, de az utóbbi évek 200 milkó körüli filmjei enyhén látványosabbak voltak. Sőt ha már Bay-McG “rivalizálás” van, Transformers ELSŐ része magasan veri látványban a filmet. De persze egy T-filmtől nem elsősorban látványt vártam ( ahogy a T3-tól sem) hanem FORGATÓKÖNYVET, na az nem nagyon van itt sem.
    Rosszabbat vártam a kritikák alapján, gondolom nekik is benne volt a szálka a szemükben, hogy így elcseszték a filmet. De ez nem több 5/10, átlagos semmi film, ha stílusos akarnék lenni T4-4/10, csak Worthington húzza fel a filmet, őt bírtam.
    A kiszivárgott vég miatti újravágás nevetséges, inkább maradt volna a régi, mint egy igazi B-filmben, a műtétnél mutatják Marcus arcát elhalványodik, visszaélesedik és Connor arcát mutatják és le van rendezve a dolog.
    Szóval nem csodálom, hogy “bukott” a film, sőt remekül beleillik a trendbe, amikor kóklerek kezébe kerül egy remek franchise, Alien-Predator filmek utáni nevetséges Vs-ek, X-men-Wolverine, stb.

  26. 6/10

    Filmbol Sam kiemelkedik meg Klye-t alakit ogyerek sem volt rossz. A rendezore meg essen ra egy vagon. Sok pénzbol filmet igy elrontani. Kevin Kostner Waterworld c filmje jut eszembe. De az legalabb vizen jatszodott. Itt a sivatagban, roncsteleprol osszeszedett autokban meg mini studiokban felvett jelenetekre minek kellett 200m?
    Mint Terminator eposz nagy rajongoja csalodtam hagytam el a termet.,
    Off:
    Még valaki mondja el nekem miert van az ha egy filmet eredeti szinkronnal szeretnek megnézni csak 1 helyen tehetem? Magyar forgalmazokat sem értem, moziba jaro kulfodiek csak budan élnek?
    on.

  27. Tegnap néztük a srácokkal, és elég vegyes érzéséket váltott ki belőlem. Egyfelől remek a képi világ. Azt hiszem erre nem lehet panasz. Nagyon jók az akciójelenetek, a totálképek, de néha azért oldalra néztem, hogy ez most komoly? Olyan szintű bugyutaságok voltak benne, hogy még. Eleve a “Bázis”. Tehát gond nélkül parkolnak valahol A-10-esek kint, meg egy nyüzsgő támaszpont nem tűnik fel a skynet-nek, ezzel szemben az ellenállók érzékelik, ha kicsit több a mozgás a kihalt városban. A másik meg, ha ekkora totális haderővel rendelkezik a skynet, mint az láthattuk a gyártósor produktivitásánál, akkor eleve minek van szükség beszivárgó egységekre? Egyszerűen szektorról szektorra leellenőrizhetnék az egész földterületet a légi egységekkel, vagy műholdakkal és kész. A totális támadás a skynet ellen is elég értelmetlennek tűnt, na mindegy. Sajnos megint csak a külcsínen volt a hangsúly, de azért már megérte beülni.

  28. A felpörgetett tréler után, én azt vártam, hogy beülök a moziba és vmi olyat üt már az elején, ami az egész filmet megalapozza. Ehelyett egy lagymatag akcióval indított, amilyen az egész film lett végül. Olyannak tűnt, mint egy Best of Terminator. A 84′, 91′-s Terminatorból (meg más akció filmekből sőt játékból) kiollózott jelenetekkel. Nem mutatott újat. Talán a motoros jelenetek. Nem ezt vártam.
    Sam Worthington meg ki? 31 évesen akar befutni? Csinál 4-5 erős akciót meg egy rakás Zs-mozit?
    A karakterét simán ki lehetett volna hagyni, többet az ellenállásról, háborúról az addig történtekről kellet, lehetett volna mesélni. Ez már nem az Terminátor aminek indult. Lehetne fikázni, mert bőven van mit, de annyit nem ér az egész film.
    Ha arányaiban nézném 2 pontot nem adnék érte.
    a látvány miatt és mert 8 év után az első olyan film amit érdemesnek tartottam moziba megnézni.
    5/10

  29. Megnéztem és r.hadtul bejött! Spoilermentesen: Végre megkaptam azt a filmet amire már a T2 óta vártam. A
    Terminator Salvation egy nagyon jó film. Jobb annál mint amire számítottam.
    Az apokaliptikus hangulat képi világa a szürkés háttérrel telitalálat. Marcus Wright John Connor
    és Kyle Reese karakterei nagyon jól el vannak találva, de Blair is a kedvencek közé tartozik. Marcus és John
    azoban kiemelkedik közülük.
    Írták hogy nincs benne dráma. Igenis van hiszen John kockára tesz mindent a jövő érdekében.
    Van benne dráma, feszültség, önfeláldozás, bátorság, lojalitás, szóval a sztori jól össze lett rakva.Lehetett látni érezni
    a tiszteletet az első két film iránt. A különböző apró utalásokból épp annyi volt amennyi kell.
    Spoiler: Külön öröm volt Sarah Connor arcképe, s hangja.Spoiler vége.
    A csavarok is nagyon tetszettek. Néhol látszott hogy a film meg lett vágva de nem nagyon. Ugy gondolom a plussz 30 perc csak
    még jobbá teszi majd a filmet. Ami mondom végig lekötött izgalmas volt és végre a második rész után ujra elkapott az az érzés.
    Igen a terminátor hangulat.
    A terminátor hangulat amely végig felfedezhető érezhető a filmben,legjobban akkor kapott el igazán mikor
    az egyik rab felmászott a kerítésen és a terminátor élettelen üres vörös szemei ránk néznek és utána a
    fickónak vége lett, majd ujra ránk néz a gép, mindez esőben sötétben. Nagyon hangulatos volt. Ennek ellenére a világos
    jelenetek engem egyáltalán nem zavartak.Mint ahogy az a bizonyos erdős rész sem hisz csernobil példájából láthatjuk hogy a növények mire képesek.
    A film vége felé pedig méginkább elkapott ez a hangulat. A befejezés szerintem jól sikerült és ha lesz folytatás ha nem,
    ez a film bizony felért nálam a T2 mellé.
    Mert bizony mérföldekkel jobb a gyenge harmadik résznél és bizony jobb lett még az elsőnél is. Nálam legalábbis. McG megcsinálta.
    Nálam a sorrend:
    Terminátor az Ítélet napja 10/10
    Terminátor Megváltás: 9/10
    Terminátor a Halálosztó 8/10
    Terminátor a Gépek lázadása 5/10

  30. [nézd már meg mennyi pozitív írás van, mielőtt baromságokat írsz – a zerk.]

  31. Kiváncsi lennék viszont hogy Elfman helyett Fiedel mit hozott volna össze zene tekintetében. Egy folytatást gerillaharcokkal megnéznék. Meglátjuk sztem külföldi plusz később dvd bevételekkel összehoz annyi pénzt amennyi kell.

  32. mindenki megfeledkezett a T1-ről? már nem azért, de szerintem hangulatában az a leg “real”-ebb.
    mindegy végülis itt a 4.ről lenne szó, ami sajnos olyan ahogy human papa írta, fos.
    SOILER
    kb szerintem már az első öt percben levágós, h a csávóból robotot csinálnak, akit megment 2 gyerek, az előzetesen atombombázott LA.-ben( sugárzás??)
    aztán az a hulla gyenge összebújós, mindenkinek jár még egy esély?-dialógus a spinével
    és Connoréknak, mért nem esik le, h a robotfiú ártalmatlan, hiszen miközben menekül előlük menti a csajt is, ahelyett h visszafordulna darálni egy kicsit az ellenállókat
    a skynet meg elfogja kyle reese-t, de ahelyett, h rögtön széttépné, csinál vmi kaki csapdát connor-nak, pedig hát csak a kölköt kéne hazavágni.
    ez a szívcsere meg a végén, pfff, mint a star tr-nél, itt is a finálé legergyább.

    na az mindenesetre kiderült, h ez a terminátor-sztori már nem bír el ennyi rész, pedig hogy vártam….

  33. Unalmas, hosszú akciójelenetek, Marcus-on kívül kidolgozatlan karakterek, zagyvaságok egész hada. Összességében 6/10, moziban nézve gyenge 7/10, kár érte.

  34. Számomra is csalódás volt a film. Még éreztem a film elején azt az gyermeki izgatottságot amikor felcsendült a zenéje. Ugyanolyan érzés volt mint kiskoromban amikor láttam a 2-t. De sajnos 15 perc múlva el is múlt. Csalódott vagyok. Az egy dolog, hogy MINDEN FELROBBANT, nagyon látványos volt, de hiányzott az egész története,az az egész terminator érzés. Végre láttunk a háborúból valamit, de én úgy érzem bár ne láttam volna.

    SPOILER

    Számomra akadtak akkora WTF-ok a filmben…

    1. Amikor Connor egy vontatókötelet kifeszít és elbuktatja a motoros terminatort hát az poén. Előtte meg minden szart ki tudott kerülni, amikor a hídon üldözték Kyle-kat azzal a dömperrel.

    2. Az csak nekem tűnt fel, hogy a Sony cuccok túlélték az egész Függetlenség napját? (Minden laptopon és PDA-n erőszakosan mutatták h ez bizony Sony)

    3. Amikor azok a kígyó terminatorok betámadják a tónál a helikoptert, szétverik a motort, a propellert kb az egész helikoptert majd elkezdenek zuhanni, megszólal a pilóta, hogy “Hidraulikus meghibásodás!”…

    4. Amikor John Kb bebikázza Marcust az sem volt semmi.

    Lehet, hogy szőrszálhasogatásnak tűnik ezek az én észrevételeim. Számomra a film 6/10.

    Lövés,robbantás menekülés nagyon látványos dolgok. De nekem egy Terminatorhoz kevés, kellett volna a történet, a Terminator feeling.

  35. ftom, “..A mit kellett volna? és a miért volt ilyen illogikus? kérdésekre csak annyit mondanék, hogy ha valaki ennyire tudja, akkor az miért nem csinálja?..” minek csináljuk mi, ott van rá Cameron, Spielberg, Jackson, R. Scott stb. nem ilyen kóklerek mint McG, meg Strauss testvérek stb.
    Amúgy eléggé csináljatok jobbat érvelés amit írsz.

  36. A meglepöen rokonszenves szereplögárda, a végig pörgös, akció-orientált történet, de föleg a remekül eltalált poszt-apokaliptikus légkör odaszögezett a székbe és némelyik jelenetnél szó szerint visongtam örömömben. Az elsö két T filmet szinte évente megnézem és a Salvation sem okozott csalódást, ellentétben a hármassal. Tényleg bugyuta a sztori, de ez a legtöbb, amit egy popcorn film keretében belül ki lehetett belöle hozni(szerintem), hiszen a moziból kifelé jövet a legtöbben a “Hogy lehet Kyle Reese Connor apja?” kérdést bogozgatták… Megszerettem ezt a filmet, mert az a benyomásom, hogy tisztelettel nyúltak a legendához, sokat mutogatják a robotokat és cool akciójelenetek vannak benne. Legutóbb a Transformers hozta elö belölem ennyire a gyereket.

    Bale jó volt mint mindig, de ez tényleg Sam Worthington filmje. Apropó, a pilótacsaj meg a doktornéni mennyire szépek voltak, nem?:)

    Remélem lesz folytatás, bár az imdb-s info kamunak tünik, hiszen a film nem lett pénzügyi siker. Azért egy sötét hangulatú Terminátor indie sci-fi dráma még biztosan beleférne, az alapanyag megvan hozzá.

  37. Az a szerelmi szál orbitálisan szarul volt megoldva meglátjuk változtat e valamit a 30-40 perccel hosszabb és véresebb dvd változat. Mondjuk a T2-höz képest itt a ‘szerelmes’ gép nem teljesen volt gép ugye khmm Marcus karaktere. (SZÍVélyeen fogadott pl . :D ) :D

  38. Marcus hihetetlen jót alakított, egyetértek humannal, Sam Worthington személyében új akcióhős született!

    ——–SPOILER————

    A tesztoszterontól duzzadó Swarci megjelenése poén volt :)
    Hiába, a kormányzó úrnak biztos fáj a szíve, hogy ilyen öreg

  39. sokan leírták már a lényeget, én is nagyon felemásnak érzem a filmet, sose voltam nagy Terminátor fanatikus de a T2-t nagyon bírtam, a T3 az ugye botrányosan gyenge, a T1-et meg tán nem is láttam, de ettől a T4-től azért többet vártam volna. Amit még nem nagyon említett senki: nekem a látvánnyal is voltak gondjaim, az elején elég steril volt ez a poszt-apokaliptikus környezet, jó párszor idióta és elkapkodott kamerakezelés az akcióknál, szóval ez a része se volt teljesen rendben a filmnek, gyorsan és “érthetetlenül” ment végbe pár akciójelenet, és bár néhol felcsillant valami egy tökéletesen eltalált lepusztult jövőbeli világból, azért ezen a téren is lehetett volna jobb a film. A forgatókönyv, a karakterek kidolgozottsága, a motivációk, a jó párbeszédek, és az értelmes történet hiányáról nem is nagyon kell beszélni, mert teljesen átjöttek az egész film alatt ezeknek a buktatói. Mindezek ellenére Sam Wortington remek karaktere és játéka miatt, valamint a jól megcsinált poszt-apokaliptikus bujkálós, menekülős, barangolós részek és a zúzások miatt nagyrészt élvezhető volt a film ha nem gondoltunk bele hogy igazából itt minek kellett volna jönnie, mit vártak el a nézők, főleg az atomfanok, akik számára gondolom ez a rész is egy hullagyalázással ért fel… de McG megbukott, látszott honnan lopkodta össze a filmet (mad max, mátrix2, meg charlie angyalai(!) stb…), nem érdemel több esélyt a franchiseban az biztos, oké hogy nem kaphat minden “reboot” egy Nolan tesók féle párost, de azért tényleg sok már az elcseszett újraélesztés, de hát a CGI + a pénz, ezt is leírták már sokan, mindenki a biztosra megy.

    És a szokásos tanulság: ha egy film már eleve a kezdetektől érdekel valakit, akkor nem kell minden sz*rt megnézni róla a bemutató előtt, én például így tettem, így az a bizonyos rész meglepő volt számomra, meg úgy általában az egészből semmit nem lőttem el…

  40. Human kritikáját végigolvastam, a kommenteket nem, úgyhogy ha már olyat írok, amit már más is, akkor sorry, ma este pótlom :) Sz’al:
    Az első, vér gagyi jelenetet nem számítva az első, nem is tudom, 30-40 percben majdnem elhittem, hogy aki már látta és lehúzta a filmet, az biztosan valami mást látott :) persze, ezzel lehet vitázni, úgyhogy szigorúan SZÁMOMRA az elejében olyan akció, látvány és feszültség dolgozott, hogy csak kapaszkodtam, köpni-nyelni nem tudtam. Ha azt az izgalmas, látványos üldözést megtartották volna végig, akkor könnyen felnőhetett volna a T1-T2 mellé. De nem tette, mert aztán leült a lendület, elfogyott a spiritusz, és többet, a film végén SEM állt fel. Komolyan, ilyen befejezéssel akartak hangolni a következő trilógia darabjaira? Ha igazak lennének a pletykák a másik befejezésről, na az sokkal nagyobbat ütött volna …
    A szerelmi szálat biztos sokan gyalázzák, úgyhogy ki is hagyom, de azt soha nem fogom megérteni, a szupererős és elpusztíthatatlan T gépek (amik nyilván a 100%-os hatékonyságra vannak programozva) miért dobálják szimplán az embereket egy koponyára mért ütés helyett, és miért böszme gépágyúkkal lődöznek, mondjuk egy szuperprecíz mesterlövész-puska szerűség helyett. Tudom, a dráma és a feszkó szempontjából így hatásosabb, de egy kis kreatív történetmeséléssel sokkal hihetőbb lett volna, plusz jobban paráztam volna a Halálosztóktól, de ez az én bajom … de az, hogy SPOILER-KÖZELI hogy a helyi ellenálló-sejtet két kölyök képviseli, akik ketten sincsenek annyi idősek mint én, akik központja egy (atomcsapás után pár évvel!) zöldellő kert, na ott már én is húztam a szám, ez gyenge … és akkor még mindig nem értem, vagy csak én maradtam le valamiről: a Skynet mi a francért fogdos össze embereket, amikor, technikai fejlettség magas fokán biztosan tudna élő anyagot kitenyészteni, vagy klónozni vagy akármi, ja amit ne felejtsek, s Skynet szívébe behatoló ellenségre egy T-800-ast küldenek uskve 350-400 helyett, vicc SPOILER-KÖZELISÉG ENDE
    Szóval, szót tovább feleslegesen nem szaporítok. ez is egy akkora elhibázott ziccer, mint az X-Men Origins: Wolverine lett, és itt is a rendezőt hibáztatom, a főbb színészek rendben voltak (még ha Bale rutinból is nyomta – nem volt kiemelkedő, de rossz sem) a mellékszereplők nem mozgattak meg, sajnos, nem hozta az elvárást, még akkor is, ha nem vártam tőle sokat. 5/10, és lehet, hogy ez csak kevesebb lesz 2-3 hét múlva, amikor túl leszünk a Transformer 2-n

  41. nem szokásom ide írni, de most mégis megteszem….nem vagyok rajongója a sorozatnak, csupáncsak szeretem a poszt apokaliptikumot…

    de hogy én hogyan tettem volna jobbá a filmet? már eleve ott eldőlt minden, hogy noname rendezőt választottak. aki ért hozzá, magyarázza meg, hogy a nagy amerikai stúdiók hatalmas, nagynevű és híres projekteket miért bíznak noname rendezőkre? max payne pl…hogy csak egyet említsek…persze van ellenpélda is..peter jackson a Gyűrűk urával, és sztem a King Kong sem lett rossz…

    a másik, hogy nem “R” besorolású volt a dolog….én azért egy iylen filmben szívesen megnéznék pár oylan jelenetet, ahol a szuperacélből készült robotok fejet tépnek le, meg karokat szabnak le az emberekből…a T2-ben a T1000-es hogy osztotta már? volt fejátlyukasztá hátulról, szájon keresztül, volt hátulról szemkibökés….halálosan félelmetes volt….

    A másik, hogy mindig Ámérika van a középpontban…engem érdekelne, hogy Franciaorszgában (már ami maradt belőle) hogyan küzdenek a csigazabálók az Eiffel torony alatt…vagy oroszország….vagy japán….ilyen szempontból is hülyeség ez a John Connor mitosz…mert ugye ő az embereiség utolsó megmentője? na de az egész földdé, vagy csak los angelesé? vagy csak az USA-é? mert oké, a skynet amerikai találmány…de gondolom a világ másik végén is nagy bajok lehetnek…ráadásul mivel számítógépprogramról van szó, ida-oda vándorolhat a skynet a világban….már lehet nem is az USA a központja…

    Sztem ha MCG helyett egy kicsivel is tapasztaltabb úriember kapta volna a felkérést, jobban jártunk volna…nem kellett volna Spielberg, sem Cameron (bár Spielberg az utóbbi időben baromságokat halmoz egyre-másra)….de csak egy picivel nevesebb úriember…

  42. Moziból kijövet, azt gondoltam, biztos velem van a baj, hogy nem igazán jött be.
    Látvány többnyire teljesen rendben volt. Marcus szerepe jó volt, viszont Bale gyerek gyengélkedett. Batmanban jobbat nyújtott…

    SOPILER

    Sajna trailer ellőtte az össze puskaport. Ráadásul aminek WTF-nek kellett volna legyen, hogy Marcus gép, az így nem ütött.
    A kis 60 kilós kyle hogy tudta ledönteni a film elején Marcust? :)
    Marcus rázuz párat a sivatagban este a banditákra, de nem nagyon érzik meg. Végén meg lazán odébb dobja a T800-at…

    T800 a régebbi részekben is ennyire sebezhetetlen volt? Itt kapott vagy 6-7 gránátot.

    A vége meg vicc. Az oké, hogy Marcusnak megengedi a skynet, hogy bejutasa Conort, de még a felmentősereget is beengedte… Heliket a legcsicskább lánctalpas robotok is fél pillanat alatt lelőtték volna… Ráadásúl ott vártam valami akciót, de semmi.

    /SPOILER

    A terminátorok mit csinálnak majd, ha kiirtják az embereket? Fogós kérdés mi:)

  43. Hogyan lehet John Connor apja Kyle Reese? Igen egyszerű, képzeljétek el, van egy nő akit felcsinálnak, aztán a gyermeke felnő, jön az itélet napja és ő lesz az ellenálás vezetője. Pont ezért vissza küldenek egy robotot hogy nyírja ki anyucit, mielőtt felcsinálják, az ő védelmére küldik Kyle Reeset, akivel majd menekülniük kell, ergo nincs idő hogy felcsinálja a nőt az a XY, ellenben ott a jövőből jött katona, aki ezt a feladatott is megoldja, na szal így lehet ő az apja.
    A film meg igenis jó volt, bár minden jeleneten látszodótt hogy kivágtak valamit. A befejezés viszont igen gyengére sikerült, meg sajnos a szinkron sem tudta vissza adni Connor elmebetegségét(de más baj nem volt vele) szal majd ujra nézés után fogom pontozni, most olyan 7/10 körül gondolom, ja és MCG vagy ki a tököm egész jó rendező, de tényleg.

  44. Korábbi Salvation hsz-eknél már leírtam, hogy nem lesz ebből semmi jó. A 2. vagy 3. trailernél már lehetett érezni, hogy MCG sazvainak nagyobb a füstje, mint a lángja.
    Akik megbízták ezzel a filmmel, azok nem látták a korábbi munkáit, vagy mi??
    És mondom megint, Bale szerintem nem azért akadt ki a forgatáson, mert mindenki tudja, hanem már ő is érezhette, hogy egy nagy rakás kakira írt alá, és ezt még tetőzte a stáb amatőrsége is. A zsé biztos jól jött, de ő inkább az a színész lehet, aki a jó szerepeket keresi, és nem a pénz hajtja, de lehet, hogy tévedek.
    MCG megnézett pár hasonló jellegű filmet, aztán kiollózott pár ötletet. Ennyire telt tőle. Én nem lepődtem meg.

  45. A következö részt rendezhetné Ridley Scott(természetesen most már Schwarzeneggerrel a föszereplök között), a befejezést meg Cameron bácsinak adnám, hogy méltón búcsúzzon el az életművétől:)

  46. 0 forgatókönyv és akkor még finom vagyok, ennek ellenére nem tudom mi van velem, de én több mint jól szórakoztam, pedig az ilyen gyenge filmeket elvből le szoktam húzni. Azonban azt beismerem hogy lehetett volna sokkal jobb is.

    10/8

  47. SZPOJLER

    Rajongó vagyok, tetszett, de volt vele néhány bajom:

    Vajon miért van az, hogy John Connor hirtelen sebezhetetlen lett? A T2ben kb. tizedmásodpercig tartott volna a T101nek benyúlni két ujjal a kisagyába, aztán volt Ellenállás, nincs Ellenállás. Itt meg 5 percig dobálja, falhoz vágja stb. Mindenképpen kellett még 5 perc gyakás, nem volt kitöltve a műsoridő? Meg akit egy termosz szíven szúr, az még órákig agonizál? Arnie jó volt, de máshogy kellett volna behozni. Az ilyen kis baromságok nagyon tudnak zavarni, pedig mint mondom, amúgy eléggé tetszett a film. Guns’n’Roses motorozós jelenetnél fülig ért a szám, pedig az sem volt épp logikus. De legalább ott volt a poén. Meg a gyík Kyle szájából a nála háromszor nagyobb Marcusnak: “Jöjjön velem, ha élni akar”… ezekért most sok mindent megbocsátok, Mr McGinty, de legközelebb több észt a filmbe! 7/10

  48. homer: nem igazán tudtam lekövetni az okfejtésedet, John Connorral, és Kyle Reese-el kapcsolatban. Kyle Reese-t, tehát aput, maga a fiú, tehát John Connor küldi vissza, a múltba, hogy védje meg Sarah Connort, az anyját, a Skynet által visszaküldött T-101-es ellen. Miután visszaküldte, Kyle és Sarah megcsinálják John Connort. A kérdes számomra az, hogy John Connor, hogyan létezhet a jövőben, hogyan nőtt fel, hogy visszaküldhesse az apját? A Salvationban 2018-at írunk, de elviekben JohnConnor nem is létezhetne, hiszen az apja Kyle még tinédzser és még vissza sem lett küldve az időben, hogy megcsinálja John-t, ergo John meg sem születhetett és nőhetett fel.

  49. Huhh én csütörtökön néztem, előtte délután a T1, T2 és úgy mentem a moziba. Ellentétben itt a többséggel én csalódni nem csalódtam. Jóól szórakoztam végig az egészet, drága mozijegyet mindenképp megérte!

    SPOILER
    A film elején lévő harcjelentnél, amikor már csak Connor él és elkapja a lábát egy terminátor hét én ott például a karfát fogtam…:)
    Schwarzi cameoja pedig nagyon ütött, bár a történet szempontjából sok értelme ott úgy nem volt:D
    ENNYI

    Amit leginkább furcsálltam, az a poszt-apokaliptikus évek teljesen különböző kezelése volt. Abszolút hiányzott az a reménytelenség, értelmetlen harc, kiszolgáltatottság, ami annyira megmozgató volt az első két részben a pár perces visszaemlékezésekben, például a 2-ben, amikor Kyle visszamegy a föld alá(!! oda és nem repülőgép támaszpontra, mert rejtőzködni kellett!!), jön a “beszivárgó”, kutyák ugatnak,kép elég…
    Sokkal inkább a Fallout PC-játék világára emlékeztetett ez az egész, főleg most a Fallout 3-ra.
    Na de mind1, mert a film maga nem rossz, temetni nem kell, egymás után nézve simán odafér a 3után;)

    Ja és szerintem Bale is jóó volt. Várom a +30 percet.

  50. Összeségében sajnos nekem sem tetszett, legyen ennyi elég, mások már kivesézték.
    DE eszembe jutott az alternatív befejezés:
    1. sokkal jobb lett volna
    2. a forgatókönyv írók nem sokat töprengtek a változtatáson…

  51. Látom az időutazást sokan nem értik. Nem csak a Lostban. Bár itt kicsit más a helyzet, mint ott.

    A film nekem – gyengeségei, logikátlanságai mellett is – tetszett. Jól szórakoztam. Az akciójelenetek ütősek voltak. Marcus karakterét meg nagyon eltalálták.

    Ha lesz 5. rész, akkor kérném a forgatókönyvírókat, hogy olvassanak már magyar Terminátor könyveket! Azokból lehetne tanulni. Gerillaharcmodor kell ide, meg reménytelenség és maroknyi ellenálló, nem pedig helikopter és vadászrepülő.

  52. Hát az én szívemhez legközelebb Égenjáró Lukács kommentje áll. Nem volt azért ez olyan rossz. Azt mindenester sajnálom hogy az előzetesben a film legnagyobb meglepetését lőtték le. Az ember szívű géptestű Marcust. Ezt nem kelett volna beletenni.
    De hát ezek a poénok, Arni és a Guns ‘N Roses nekem nagyon bejöttek.
    És persze John Connor elejtett mondata: I’ll be back.
    Haláli volt :D
    Személy szerint 7/10

  53. De miért akarja mindenki a T1 T2-höz hasonlítani? Teljessen más film ez.. egy teljessen más környezetben játszódik. Több volt ebben de nemlett rossz ígysem..

  54. Azért durva….

    John Terminátorok nélkül nem is létezne, ez nem is vitás, hiszen a korábbi részekből ez már nyilvánvalóvá vált.

    SPOILER, ARTASZNAK IS JELÖLNI KÉNE

    A 4. rész eredeti befejezése szerint pedig ő maga is terminátorrá válna. Ami óriási kontrasztja lett volna mindennek.

    A moziban látott befejezés is erős kontraszt, de nem annyira mint az eredeti terv lett volna.
    Egy terminátorrá lett ember szívét kapja meg egy terminátortól elszenvedett súlyos sérülés után, hogy életben maradjon.

    Nekem ez nagyon tetszett, tojok rá, hogy a sivatag közepén hajtották végre a szívátültetést, hiszen 2018-at írtak, oké az Itélet napja után, de nehogy már ez gondot jelentsen 2018-ban!

  55. Danecay nem értem mit nem értesz:)John Connor minden képpen megszületett volna, de a terminator ennek betett, ezért született Kyle-tól. Ha nincs terminator akkor nincs idő utazás, és akkor Sarrah mástól lett volna terhes, de nem így történt, ezért a jövöben haladnak arra a pontra amikor vissza küldi az apját hogy védje meg anyut, érted? Ha a skynet nem küldi vissza Schwarzeneggert, akkor Kyle sem megy és akkor mástól jön a kis poronty(vagy fattyu ahogy tetszik:) ennyi. Azért él John mert ami történt az megtörtént, szal a jövőből majd visszaküldi apút, de mivel a multba történt ezért ez már megtörtént! Most csak az a dolga hogy ez bekövetkezzen, érted?

  56. No a kritika és a kommentek megadták a végső lökést, hogy ne nézzem meg.

  57. Egyébként tényleg olyan 70-75%-os kb. Nem rossz, de többet bőven kihozhattak volna, persze ha ez csak egy kis bevezető volt az új jövőben játszódó trilógiához akkor nem szóltam, de akkor a T5 legyen a az új trilógia T2-je. :D

  58. A 3.-nál nem volt olyan vészesen rossz ez. Nekem a látvány azért bejött, és a
    SPOILER
    és a végén ez a beszivárgós dolog is. Azé Arnieról hamr leégették a digitális bőrt.
    Én 7/10et mondok de a +1 pontot a You could be mine adja. Ott a fél mozi összenézett.
    Spolier ende.

  59. Bocs az érthetetlenségért. a 3. nál jobb volt, és nem volt olyan rossz ez. ezeket akartam az elejére.

  60. végül is azon nem csodálkozok, hogy az emberek legyőzik végül a gépeket, hisz egy fejszével kibontják az oldalukat :-D

  61. voltak jó pillanatai, de…

    **SPOILER**

    …hogy a film végén a néma kislány a boci szemeivel odamegy a robothoz és megfogja a kezét?!?! Hát menjenek a pics@ba!

  62. Hát… utoljára a jó öreg Indy papa kalandjainál éreztem ekkora gyomrost és dühvel kevert keserűséget… hogy tudták ezt így elkúrni!? :-(

    Előbb gyorsan a látványról, mert az teljesen rendben volt: jó technika, jó filter, jó hangulat, tiszta Fallout-Madmaxes utánérzés, ez tök jó. Hangok jók (gépek kissé szörnyszerűen hörögnek és kissé túl sokszor, de örülnék ha ez lenne a legnagyobb bajom a filmmel..).
    Na de a lényeg, amire mindig is épültek a terminátor filmek: a story és a karakterek.

    SPOILER HEGYEK

    Story

    A forgatókönyv valami csapnivaló… azon gondolkodtam a film közepe felé (sőt már az első harmadában), hogy tulajdonképpen mit is nézek!? Egy látványorgia, teleszúrkálva jópofa terminátoros visszautalásokkal eddig okés, na de közte…!?
    Mi a lényegi történet..!?!?! Mintha valami szendvicsből pont a húst hagyták volna ki, a sztori egy nagy sz.r, a párbeszédek még annál is rosszabbak, a végső monológ az emberi szívről pedig egy “méltó” lezárása ennek a pocsék, koncepciónélküli katyvasznak…
    (mielőtt végrehajtják a sivatagban a rutin-steril szívátültetést, hiszen csak egy fémrúd ment át szegény kis Connoron keresztbe..)

    MEGA-SPOILER

    Szóval a Skynet elküldi Marcust arra programozva, hogy majd visszamenjen hozzájuk a gépközpontba, közben akadjon össze a nagyvilágban Reese-el, Connorral (akiknek még az arcát sem ismeri), az egyiket csapdábaejtve a másikkal elhitetve, hogy tud neki segíteni, mindezt úgy hogy a gyanakvó emberek ne nyírják ki, majd menjen vissza a központba, segítsen Connornak bejutni, majd a Skynet hagyja hogy Connor kiszabadítson egy csomó embert és kurvanagy káoszt okozzon a gépközpontban, csak azért hogy egy Swarczi-gép számolhasson le vele “pusztakezes-lábas” csépeléssel és már a Terminátor 3ban is elsütött KIBASZOTT DOBÁLÓDZÁSSAL… (ezt sohasem értettem: egy Terminátor miért is nem zúzza be az ember fejét egy ököcsapással, mint a regényekben vagy miért nem nyúl bele a hasába a’la T1-T2 film..?!? Miért DOBÁLÓDZIK egy emberrel?!?!?!?!).

    Szóval a fenti elcseszett maszlag: ez a gépek “mesteri” terve… WOW!
    És erre a sztorira épül a forgatókönyv, nem tudom elhinni.. :-(((

    Hány sebből vérzik ez, mennyire kicsi az esélye a dolgoknak, hogy pl. Marcus nem lövik/szedik szét az emberek, hogy Marcus megtalálja a két számára tök ismeretlen embert a sivatag/romvárosok közepén!? Ráadásul a saját “géptársai” is lőnek rá még akkor, így pláne kicsi az esélye a túlélésre… Az egész olyan, mintha együltő helyében megírta volna valaki a történetet, közben bele-beleszőtt volna terminátoros utalásokat és a végén nem olvasta volna át, hanem felállt volna elégedetten csettintve. Ez igen!
    Na de nézzük tovább: ha már megvan Reese, akkor miért nem nyírják ki a központban..?! Connor úgysem tudná meg. Amikor teljesítette a küldetést Marcus, akkor miért építi a Skynet újjá?? Csak hogy segíthessen Connornak?! Miért nem egy kibaszott cyborg-hadsereg várta Connort, miért egy darab Swarczi..?! Persze így dizájnosabb, meg nagy leszámolás, meg nosztalgia, meg el lehet sütni sok utalást a kohóban a T2-re, de akkor már megint ott tartunk, hogy a nosztalgikus elemeket köti össze az értelmetlen sztori és nem a jó sztorit színesítik az utalások.

    És még sorolhatnám, a gyenge “jel” storyline-ba bele sem mentem (a “központi” tengeralattjáró az utolsó pillanatban veszi észre a feléje közeledő vadászt??), vagy hogy Connor beurgik 30 méterről a tengerbe, csak hogy felvegyék a tengeralattjáróra, mert amúgy nem akarták beengedni (mivaaaan, miért is nem?!!?), de aztán mégis odaadják neki az egész akció vezetését.. vagy a motorterminátorok akik olyan coolok, hogy csúszva kikerülik a repülő törmeléket is, de ha Guns-t hallanak akkor úgy átmennek “bezerk”-módba, hogy a kifeszített kötelet sem veszik észre (!??!?!), vagy a Transformers bazinagyrobotok akik észrevétlenül úgy meg tudnak közelíteni egy házat, hogy a lakók nem veszik észre őket, csak amikor már benyúlnak a tetőn át (amúgy a lépteik kb. földrengésszerűek és toronymagasak, de sebaj)…

    Rengeteg, rengeteg logikai hiba, amikbe nem kötnék bele, ha a story jó lenne, de így… egy bugyuta szart akarnak lenyomni a torkunkon.. :-((

    És én tényleg olyan típus vagyok, hogy hagyom hogy elragadjon a film, általában nem veszek észre filmes hibákat, nem gondolkodom, nem elemzek, de itt annyira nem rántott be a film, hogy ilyeneken is filóztam.
    A vetítés végén – és a végső szív-monológon – majdnem egy emberként nevetett fel a tömeg.. és ez valahol szívfájdító(haha). :-S

    Karakterek:

    Ehhez Human már mindent elmondott, Marcus nem rossz, mindenkit lejátszik (noha nincs nehéz dolga), Connor üres, csak mereng a kamerába, miközben ötvenedszerre is elmondja, hogy “I’m John Connor”, fiatal Reese-nek picit hergelt a feje, de ezt betudom a Biehn-imádatomnak, a kislány teljesen felesleges volt, csak a szokásos amcsi húzás miatt kellett (hogyhogy nem volt kutya sehol…!??? :-)), többiek csak töltelékek… gyenge ez is na, nem hittem volna hogy Swarczi “arcjátékát” fogom visszasírni.. de amikor végre megjelent egy-két snittre, akkor elkapott valami jóleső-fájdalmas-nosztalgikus érzés. Aztán ezt jól szét is cseszte a terminátor 3-ból ismert “dobálódzása” bameg.. áááááá! :-/

    SPOILER VÉGE

    Összegezve: gondolkodtam melyik a rosszabb, a Terminátor 3, vagy ez.
    A T3 sztem pocsékszar volt, totál meggyalázása az első két résznek, ezt legalább “távolabbinak” érezhettem , eleve az is volt a cél, hogy különálló legyen egy esetleges új trilógia kezdete. A T3tól sokat vártam és egy maflást kaptam, ettől keveset, de mégis tudtam nagyot csalódni… áh, mindegy is csak ismételni tudom magam, mint az Indiana Jones-nál is: remélem ez volt az utolsó rész, sajnálom mert két nagy kedvenc “legendám” megy így a lecsóba, de nyugodjanak békében, ebből elég.

    Én meg akarom őrizni magamban Connort annak a vagány kissrácnak, aki Edward Furlong volt, Swarczira úgy akarok emlékezni, mint aki “megvilágosodva” és “megdicsőülve” alámerül a forró fémbe, Biehn-re pedig mint aki az életét adja a szerelméért.

    Mivel volt pofájuk a terminátor történethez egy ilyen hülye storyt adni, ezért ez egy harmatgyenge 4/10.
    Ha csak egy sima B-kategóriás scifi lenne, akkor is szarnak tartanám a scriptet, de akkor megérdemelne a látványra egy 5-6ost, így azonban nem érzem hogy kesztyűs kézzel kéne bánni vele.

    Hasta la Vista, Baby.

  63. Nem volt ez rossz. Mi az hogy 0 forgatókönyv? Egész jó sztori volt. Nm vették figyelmen kívül a korábbi részeket se, különösen az 1-et. John itt találkozik először az apjával, meg a T800-al is itt találkoznak először a jövőbe.
    Marcus is egész ötletes volt. Az apróságokon meg a korábbi részeknél is fenn lehet akadni. Sokan itt már csak azért is szidják, talán poénból. Engem nem érdelek senkinek a véleménye. Ez 10/8 volt simán, és úgy mondom ezt hogy számtalanszor megnéztem minden részt, és azok nagy kedvenceim. A 3.rész gyengébb.

  64. Így van, a vélemény az vélemény, mindenki mást vár egy filmtől.Ha valamit lehúznak attól én még vidáman mondhatom, hogy nekem tetszett.
    Mindazonáltal sok igazság van abban amit eddig itt írtak,és tény, hogy voltak gyenge pontok, de én ha akcióorientált filmet nézek, attól sosem várok katartikus élményeket -olyat nekem csak művészi jellegű darabok tudnak nyújtani.De ilyen esetekben csak beülök, megnézem, jót szórakozom, és ennyi.
    Persze vannak hajtépős esetek, de a T4 számomra még nem az.
    Kíváncsi leszek, hogy angolul milyen…mert a szinkronokkal -a meséken kívül- sosem vagyok kibékülve.

    spoiler:

    Egy trailert sem néztem, de ha az első börtöncellás jelenetből nem jöttem volna rá a fondorlatra, akkor Marcus meztelen megjelenésénél biztos…aki ruha nélkül tűnik fel, az csak robot lehet :D

  65. SUPUL VAGYOK, JELÖLÉS NÉLKÜL SPOILEREZŐ MÓKUS

    Apám, ez mekkora film! Minden helyén van, utalások a korábbi részekre, ami majdnem mind működik is, “Swarzi” :D, sok akció, csak a sztori karcos enyhén szólva. De ha kicsit kikapcsol az ember, és alacsony elvárásokkal ül be a filmre, hatalmas pozitív csalódásban lehet része, akárcsak nekem.

    Nálam ez a 3. legjobb rész a 4-ből.

  66. SPOILERES

    Nem tudom, miért kell osztani a filmet szerintem állat lett!Iszonyúan megosztja a nézőket az tény!Az is tény, hogy rengeteg baki van benne!Én viszont nem tudok rá haragudni, mert rohadtul jól szórakoztam rajta!Persze bevallom kicsit irritált pár rész és az agyonajnározott Worthington is nagyon unszimpatikus volt nekem, mégis csak ismételni tudom magam, miszerint bejött!Bale-el elfogult vagyok, mert nagyon bírom, viszont McG nem jó rendező az nyilvánvaló!Arnie megjelenése meg szerintem az egyik legjobb jelenet a filmben!Lehet, hogy elfogult vagyok stb de én nem hasonlítom az első 2 részhez, mert azokhoz köze nincs, viszont a 3-at megeszi reggelire!Szóval jó film ez, nem több de nem is kevesebb!

  67. Swarm, van egy olyan találmány, hogy pont, amit a mondat végére lehet tenni, így.

  68. Még nem láttam a filmet, de biztos nem Terminátor filmként fogom megnézni. Már az 1. rész megnézése után azt vártam, mikor csinálnak egy jövőben játszódó folytatást. Erre itt van ez: verőfényes kék ég alatt kergetőznek a halálosztókkal néhány évvel a kibeb@szott globális atomcsapás után. Már az 1-esben gondoltak rá, hogy egy ilyen kataklizma után nem a magas UV sugárzástól kell félni, erre ezek itt napsugaras délutánokat raknak a filmbe. ó istenem, azok a 80-as, 90-es filmévek

  69. Köszönöm Rolee a felvilásgosítást, de ez így nem baromság? Ahhoz, hogy John találkozhasson a jövőben Kyle-lal meg kell születnie, de hogy születik meg ha az apja jövőbeli, ez így nem működik :D

  70. Igaz hogy jövőbeli az apja, de 2029-ből 1984-be küldik vissza. Ezért kell Johnnak megmentenie Kylet ebben a részben, mert ha a jövőben a gépek megölik, akkor nem tudná már visszaküldeni. Megszakad az időkontinuum :D Mint a Vissza a Jövőbe :D

  71. Buffybot: ezért van az, hogy az egész film egy anomáliára építkezik. Connor igazából meg sem születhetett volna, valahogy mégis megszületik. Érdekes dolog az időutazás, mivel nincsen tudományos alapja, a filmek-könyvek írói azt magyaráznak belé, amit jónak látnak.

    A harmadik részhez képest szerintem ez maga volt a felüdülés, én azt konkrétan végigszenvedtem, Svarci ide vagy oda. Amit pedig sok más kritikus megemlített, az leginkább az első két részre is igaz.

    Mondjuk biztos sokat számít a hozzáállás is; én előzetesek alapján egy nulla sztori száz akció arányú filmet vártam, és ehhez képes jött egy harminc sztori hetven akció, ami így csak kellemes csalódás lehetett.

  72. Szerintem az első két film sokkal jobban “védhető” és ezt nem az elfogultságom mondatja velem. Jobb az alapsztori, jobbak a párbeszédek(!), jobbak a karakterek, jobb a színészi játék és “átélhetőbb” a (relatíve persze egyszerű) érzelmi rész.

    Ha egy sima akciófilmként tekintenék a T4-re, akkor is gyenge lenne (minusz a látvány), de így hogy egy sorozat része így nincs bocsánat.
    Máskor ne nevezzék el Terminátor4-nek és akkor majd úgy kezelem. (de lehet hogy akkor nem is fog a név, meg az ügyesre vágott trailer bevinni a moziba).

  73. Csak csatlakozni tudok az elöttem írt véleményekhez. A trailer után én kicsit mozgalmasabb filmet vártam de tényleg szinte minden látványos jelenetet lelőttek az előzetesekben :(. Azért az ominózus “utolsó” fight végén nálam befigyenlt a meglepődést jelző “na bazdmeg” beszólás :D.

    A jegy árát nem sajnálom látvány jó volt de kicsit többet vártam. 7/10

  74. Komolyan nem értelek meg titeket. Ki számított arra, hogy ez egy vérbeli T film lesz? A pénz dominált. A fasza effectek, brutális látvány, 2 óra áll leejtés. Ezt megadta a film. Egy másodpercig nem gondoltam, hogy ejj de unalmas gagyi film ez, mit keresek én itt. Ellenkezőleg. Sok akciófilmmel ellentétben nem ült le számomra egy pillanatra sem a film.
    8.5/10, jöhet a következő.

  75. Na hát ez is eljött. Nekem az 2009 első félévének legvártabb filmje volt. De az iszonyatos kampány, lepetéztető trailerek meg tvspotok után ez picit többet érdemelt volna. Tény, és az is h egy sima új akció-skifinek teljesen elment volna, de ez mégiscsak a T4!! És ez a kár. Sztem sokan azér lehúzóak, mer egy Dark Knight-nyit vártak (mint én ) és hát nem ezt kapták. Dehát hollywodd felelősség nélkül odaadja ezt e nagyon alapfilmet McGnek… Nah mindegy azér sok minden jót dobott össze, de mégiscsak mekkora filmet lehetett volna csinálni ebből?? Veszett nagyot.
    Különben a film látványilag, effektileg, és fényképezésügyileg fantasztikus sztem, a nyitó jelenet, ahonnan követjük a rakétát egyenesen odab*sz. Után tanui lehetünk ahogy human jól megmondta egy új akciósztár születésének, aki különben szerény véleményem szerint az igazi főszereplője a filmnek. (Worthington). A film második harmada is egészen jó, főleg Bloodgod miatt, rendkívül pozitív jelenség, feldobta a filmet. MEg persze végig Kyle Reese ő is abszolút üde színfolt. Sajna akinek nagyon ott kellett volna lenni, és csak közepeset produkált az Bale. Sajnálom. Eddigi legnagyobb szerepéhez képest ez többet érdemelt volna.

  76. Nekem tetszett az egész film, bár persze mint minden filmben, ebben is voltak blődségek. A vége meg, hát lol. Mivel nem voltak nagy elvárásaim, így tetszett, a 3. részt toronymagasan verte, az biztos.

    Azt le tudná vki írni röviden, hogy eredetileg mivel lett volna vége a T4-nek?

  77. Jah folytatva a gondolatmenetet, A film 3. harmada az egyértelműen amit újra csináltam volna, ha az ez az első 90 perc után egy mindent belead hatalmas csatajelenetekkel és áttütő drámával átitatott epikus finálé lett volna és beleöltek volna + 30 percet (nem tom mér nem mernek 150-160 perces filmeket csinálni?…) le a kalappal. Nem volt rossz, de mégiscsak, egy hatalmas hajnali cstajelenet a skynetnél, mien nagy lett volna. Nagyon:) Kár ezért, meg az egy-két plot holeért, és h a végét se csinálták meg valami fantasztikusan fordulatosra.
    Ennek ellenére ez egy JÓ FILM!! Egyértelműúen jobb a 3nál. (ami sztem nem is oan rossz.) persze nem egy T2 de sok a pozitívum a picit gyengusz forgatókönyv, rendezés, meg az átütő alakítások hiánya mellet. A zene abszolút ott van úgyszintén. Én nem érzem különben a Star Treket sokkal jobbnak, én ezt a filmet meg a watchment is jobbnak érzem nála. Abból igazán nem maradt meg rész, innen a rádióantennás nyitó csatajelenet igen. és marcus kamionos menekülőjelenete is. Jó összefoglalás az hogy hát a Terminátor 4 sajna csak egy 4es, de ez ugye azt jelenti, h jó:). Ezek szerint nekem ez 10es skálán 8.

  78. 8/10

    Sokan jönnek a ‘scriptel’ meg a ‘storyal’. Én imádom a 2. részt, de őszintén szólva semmivel sem magasztosabb vagy komplexebb a története mint ennek volt. Egyszerűen csak mivel az első 2 részben kerekedett ki a történet, ezért tűnik mondjuk olyan különlegesnek a 3. vagy a 4. részhez képest.
    Nálam egy jó film értékmérője, ha gyorsan elmegy az idő, miközben nézem. És a T4-nél hamar elment. Ergo..

  79. Azt hiszem ezt a filmet is hagyom meg a DVD-és változatnak. A Wolverine már nagyon elkeserítő volt, erre jön ez is. Ettől tudok legjobban kikészülni egy filmnél. Gyenge forgatókönyv/történet….

  80. Ha adnál fél pontot és úgy hat és fél lenne akkor miért nem kapott 7-est? .5-től már felfelé kerekítünk. Csak hogy piszkálódjak.
    Amúgy nekem tetszett a film, ha ez 6 akkor a FArkas 1/2.

  81. Nem értem, hogy mi a baja mindenkinek ezzel a filmmel.
    Egy negyedik résznek teljesen jó volt. Nekem tetszett.

    Összesen két dolog zavart.
    Az egyik: Kyle magyar szinkronja elég vacak lett szerintem meg az a szinkron hang aki a film legelején olvassa a szöveget egyszerűen szörnyű volt…
    A másik idézném egy előttem hozzászólótól:

    “de azt soha nem fogom megérteni, a szupererős és elpusztíthatatlan T gépek (amik nyilván a 100%-os hatékonyságra vannak programozva) miért dobálják szimplán az embereket egy koponyára mért ütés helyett”

    Ebben abszolút egyetértek. Vajh miért hajigálják arrébb az embert több 10 méterre ahelyett, hogy egy mozdulattal leszakítaná a célpont fejét vagy palacsintát csinálna belőle. De ha belegondolok ez valószínűleg a látvány miatt van így.

    Mindent összevetve ez egy telesen jó 4ik rész volt.

  82. Szerintem nagyon jó film,tele van akcióval,a lerombolt városok nagyon ott vannak,én egy pillanatig nem unatkoztam!És a történet sem annyira tréé,mint azt sokan írják!
    U.I.:A T2-őt persze nem múlja felül,de azt szerintem senki sem várta,mert az lehetetlen!!!

  83. Ez nem is Terminátor 4, hanem Terminátor – Megváltás. Gondolom direkt nem biggyesztették hozzá a négyes számot.

  84. Na ez nekem olyan “mittomén” volt. Voltak benne jó pillanatok, nekem igazság szerint a rendezéssel nem volt bajom, a forgatókönyvel annál inkább.

    SPOILER

    Egyrészt számomra unalmas volt, sok volt a pofázás, meg az előre kiszámítható megvezetés. Másrészt én a korábban már említett motorlopáson akadtam ki nagyon. Pedállal jönnek le a gyártósorról? Azért azon is erősen elgondolkoztam, hogy a Skynet vezérlőtermében (aminek a léte már alapból is baromság) mit keresett az a szék, amit Marcus a képernyőbe hajított? Arra csücsülnek a T-800-asok? :D

  85. “De ha belegondolok ez valószínűleg a látvány miatt van így.” Ezt mindenki tudja, nem kell belegondolni, ettől még vicces

  86. off//
    Human te ordítottál fel mom parkban (19:15, 1-es terem, tegnap) a végén ott elől, hogy “ez de szar”. :D
    //off

  87. SPOILER

    Hova indult sam a legelején? Lesétált a városba (XXX km) majd egy romantikus este után a gyerekekkel el akart indulni. De hova? Reese meg halál nyugodtan válaszol a kérdésekre: Ja hát világvége volt, ezek meg baszott kemény robotok akik meg akarnak minket ölni. Ja, hogy neked fel sem tűnt? Sebaj, majd elmesélem…
    Meg abban az idősíkban amikor először küldte vissza connor reest akkor előtte még abban az időszeletben reese, hogy élte volna túl az egészet? Kinyírták volna samet, ha connor nem szopja be ezt az apukád a börtönben van mentsük meg dumát. reeset meg a táborban megnyúvasztották volna.
    Mi a rostos fasz ez???

  88. Sziasztok, Kriszta vagyok, a SPOILEREZŐ

    A T1-ben és a T2-ben egy későbbi jövöre emlékeznek vissza, az még nem ez, ha jol emlékszem, itt semmisültek meg az emberek dolgai, tengeralatjáró stb. itt még a sima gépek jöttek, a skynet innentől csinálja a brutálisabb T800-at, és igy helyben vn a film, a gerilaharc és a bujkálás majd akkor jön el amikor azok jönnek az emberek ellen, igazán én az 5. részben várom azt a nagyon sötét jövöt, ebben ez igy rendben volt. Még a Skynet is fejlődik, még most jön majd a keményebb irtás, ez csak a kezdet…annak meg tökéletes volt…..

  89. SPoiler b4rb1-nak

    megmagyarázza miért megy oda ahova, némi elszámolnivalója akad egy bizonyos nőszeméjjel.

  90. b4rb1

    megtörtént volna amugy is, csak akkor nem igy nézne ki a Connor, más lenne az apukája, de mivel a T1-ben már megfogant, ez azt a jövöt mutatja amikor már tudja, hogy Reeves az apja, és azért óvja……h nem ez a jövö lenne, a gépek sem keresték volna a gyereket, és lehet semmi nem igy zajlik le

  91. Más , csak eszembe jutott, ha az alapján csinálják, ahogy a T1-ben van az előzményfilm:) amugymeg tartom amit irtam a sötét korszaknak az 5.-ben kell lennie….

  92. Nem olvastam végig minden kommentet, szóval bocs ha ismétlek valakit.
    Nevetséges volt ez a film, de egyáltalán nem bánopm, hogy megnéztem. Szerencsére nem láttam előzetest, meg semmit, csak képeket belőle. Nem vártam valami emelkedett filmre, csak jó kis akciókra, és azokat megkaptam.
    Idegesített viszont a hányaveti történet. Főleg az, hogy John Connor, az ellenállás vezére, a “messiás” teljesen mellékes figura volt. Ha belegondoltok, Marcus lett a főszereplő a sok forgatókönyvíró-váltás közben, talán véletlenül.
    Valaki említette a robotpiócák helikopterre támadását, meg a hidraulikai hibát. Én a MOM parkban láttam eredetiben, és fel is figyeltem rá, hogy a “We’re going down”-t vajon milyen megfontolásból fordította a feliratban “Hidraulikai hibá”-nak mindenki kedvenc vesszőparipája, Speier Dávid.
    Christian Bale meg szégyellje magát. Pöcs.
    Így leordítani az operatőr fejét. “megzavarta a szerepben való elmélyülésben/koncentrációban”. erre csak annyit mondok: Pffff. Ebben a szerepben? Christian, man, where’s your head at?
    McG-t szerintem nem nagyon lehet felelősségre vonni a sztori miatt, abban az írók a ludasok, meg a producerek, hogy ezt megengedték. Az ő reszortja inkább a látvány, meg az akciók voltak, és azok korrektek. (A Charlie angyalait utáltam, szóval nem akarom őt védeni, különben is, hogy választhat egy felnőtt ember ilyen nevet, ha nem is néger és nem is repper).

  93. még valami, az időutazással, meg Kyle Reese visszaküldésével kapcsolatban. Itt engedményt kell tennünk a készítőknek. Ha velük akarunk tartani a történetben, el kell fogadnunk ezt a paradoxont: egy ember visszaküld egy másikat a múltba, hogy általa megfogantathason.

  94. Nem vagyok nagy fan, szimplán csak szeretem és sokszor láttam a Terminátor filmeket. A Salvation-t sem vártam jobban, mint bármelyik nagyobb marketinget kapott, az átlagból kiemelkedő, érdekesebbnek ígérkező darabot várni szoktam. Talán ez az oka, hogy megengedőbb vagyok az eredménnyel…

    Azt, hogy a látvány önmagában manapság már nem elég jópár “pofás gagyi” bebizonyította az utóbbi években és bár az előttem szólók észrevételei és érvelései nagy többségükben jogosak ha utólag belegondolok, engem mégis magával ragadott a film. Erre a legjobb bizonyíték, hogy meglehetősen álmosan ültem be rá, az elején majdnem bele is bóbiskoltam, de hamar felélénkültem, amikor felgyorsult a tempó.
    Márpedig a tempóra nem lehet panasz. Lehet, hogy én vagyok akciófilmekből túl műveletlen, de személy szerint régen láttam ennyire pörgős, jól megkomponált, remek ritmusú és ötletes akciójeleneteket, melyek éppen azon a határon vannak, ami már elég, de még nem túl sok.
    Jó igaz, ezt nem is marasztalták el sokan.

    A környezettel sem volt semmi bajom. Valóban teljesen más, mint a klasszikusokból ismert éjszakai, romok között, koponyatengeren plazma- és/vagy lézerfegyverekkel lövöldözős, de ezt betudtam annak, hogy ez itt még csak 2018. Még volt elég hagyományos fegyver és hozzá muníció, még nem kellett az új tecnológiát ellopni a Skynet-től… majd az ötödikben. :)

    —– SPOILER
    Akik viszont nincsenek kibékülve Marcus érzelmeivel, azoktól megkérdezném, miért elfogadhatóbb, hogy egy emberi szövettel burkolt, de abszolut algoritmusok által vezérelt gép (még akkor is, ha önfejlesztő) piros pacsizik a védencével, mint az, hogy egy gépi alkatrészekkel telezsúfolt, de alapvetően ember(!) érzelmeket mutat és önfeláldozó.
    Szerintem ez a része tök rendben van. Hogy giccs vagy nem, az már más kérdés.
    —– SPOILER

    Ja és még egy utolsó megjegyzés:
    Szerintem az idő-paradoxonos kérdésekbe nem szabad nagyon belemerülni.
    Bármelyik történet, amelyikben időutazásról van szó, kikezdhető ha jobban utána gondolunk. Az ilyen problémák végül mindig “tyúk vagy tojás” típusú, megválaszolhatatlan kérdésekké válnak.
    Esetünkben: Ki volt előbb? John Connor, vagy John Connor? :)

    Én egy jól megcsinált, szórakoztató és mindenképpen nagyon látványos akció-scifit láttam.
    Nekem 8/10.

  95. Sztem is 8/10
    Ja és HUMAN az EMBER-GÉP szerelem, nem teljesen ember-gép hiszen a gép egyben ember is volt szívvel, érzésekkel
    ennyi

  96. Én tegnap este néztem meg az arénában.

    Nekem sem voltak túl sok reményeim a film kapcsán, de látva azt, hogy a forgatókönyv írásban ott volt J. Nolan és a zeneszerzésben D. Elfman, voltak reményeim. De sajnos ez nem jött össze.

    SPOILEREK

    A forgatókönyvírókat szeretném szimplán seggberugdosni, Danny Elfmanen keresztül FŐLEG McG-ig!
    Technikailag szépen megvalósított akc. jelenetek voltak, de ezt már számtalanszor bebizonyították, hogy nem elég!
    A sztorit szerintem, teljesen másként kellett volna bemutatni.
    Talán jobb lett volna 1 kis Batman Begins-t csinálni ebből is, hogy a gyökerektől kezdve fokozatos részletességgel a teljes végkifejlettig.
    John C. és Kyle Rees életétnek mindennapjait kellett volna bemutatni, ahogy a túlélők kisebb “településeiben” bújkálnak a robotok elől, látva azt a sok nyomorúságot (R besorolás kellett vona) majd vmi történik, ami miatt el kell nekik menni a gépek “városába”, majd szépen lassan a vándorlásuk során ismerhetnénk meg azt a világot ahol élnek (ezt csak nagyvonalakban írtam le, viszont ebben a verzióban is rengeteg csavart lehetne tenni).

    Hiányoltam azt, ahogy a régi T-ben bújkálnak a lánctalpas robotok elől + nagyon hiányoltam a Gyalogos robothadsereget és sok mást.
    A filmnek voltak jó pillanatai, de azt meg a zene hiánya miatt tartottam üresnek és, ahol volt zene ott is azt a tipikus mai bégetős langyiságot tapasztaltam (D. Elfman picsánrúgása).
    Commont teljesen fölöslegesnek tartottam a filmben, és a női főszereplők sem produkáltak vmi fényesen, bár ki sem volt dolgozva rendesen a karakterük mint sokhelyen a filmben.
    Néhány “klasszikus találkozást” (J. Connor és Schwarzi) azt pedig 1 tökösen megkomponált zenei aláfestéssel
    és lassítással kellett volna hangsúlyozni. (Zack Synder rendezési stílusára gondolok).

    Ezt a filmet valahogy az ie. 10,000-rel tudnám összehasonlítani, mert ott is a nagydurranás helyett, csak 1 kis rózsapatront láthattunk (tipikus limonádé film).

    A párbeszédek néha röhelyesek és erőltetettek (a zsötemes részt végignevettem) a csavarokkal 1ütt. Ugyancsak a vége még tetszett volna, ha nem megy át “Limonádéba” Sam Worthington könyökkel való újraélesztése az nagy röhely volt, végén a szíves dologgal 1ütt.

    Hát, aki elolvassa az lehet 1etért velem, de az is lehet h szívesen leköpne, de ez van. Én is azt mondom, mint a kritikusok :D, hogy ez a legrosszabb T film!!!

    Ha átlagfilmnek értékelném nem pedig T filmnek, akkor: 6/10

    Viszont Terminek 3/10 :@:@:@ ezt is elbatták!

    Már most kellene Remake-elni!

  97. nevetséges, hogy nem tudjátok jelölni a spoilereket. segítek: ha valmai a film vége előtt 20 perccel történik, az BIZTOSAN spoiler, így jelölni kell.

  98. Vártam a filmet, de csalódás lett. Jobb lett volna le se forgatni már a 3. részt sem. Valaki tökösebb rendező kellene egy fasza forgatókönyvíróval akik olyan akció filmet csináltak volna mint annó a 2. rész volt. Ez a rész a leggyengébb mind közül. Semmi nagy világvégi harc vagy valami, 10 percenként új terminátorok. A T1000-st és a TX-et nem is láttam seholse. Aki teheti inkább másra fizessen be. Nálam 2/10. Mondjuk majd a Transformersre, vagy Harry Potterre :)

  99. A párbeszédek rosszak, a látvány nagyon jó.
    Többet is ki lehetett volna hozni belőle, kicsit elkeseredettebb harcra számítottam.
    És nem írnám le McG-t teljese. Nagyon tetszett, hogy a párbeszédeknél az arcokat ilyen közelebbről mutatta, mint szokás. Kicsit olyan bensőségesebbé tette a dolgot.
    Nekem 8/10 (remélem folytatják, kicsit összekapva magukat ÚJ FORGATÓKÖNYVÍRÓKKAL)

  100. KURVÁRA SPOILEREZEK ÉN IS, JELÖLÉS NÉLKÜL MERT FASZ VAGYOK

    a!dan:

    T1000-et meg TX-et, azért nem láthattál, mert a film 2018-ban és nem 2029-ben játszódik. Az is csoda, hogy Schwarzit belerakták.

  101. (Sasi 25. kommentjére)

    Chris Nolan és Zack Synder közös 1üttműködése!!!

  102. Ööö…ha már így hozzá lehet szólni, akkor szerény véleményem szerint ami Nekem hiányzott a filmből, az a hangulat. Tény, hogy elégé elfogult vagyok a T2-vel szemben, mert azt nehéz überelni, de ha valaminek, akkor annak van hangulata.

    ENYHE SPOILER!

    A film képi világa szerintem jó lett. Szépen csorgatták a szükséges jeleneteket is, értem itt a kámvitmíifjuvanaliv-et, az álbíbekket, a szívem meg ott dobbant meg, amikor Connor lerakta a kis Sokol rádiót a földre és feldübörgött a Gánsz Jukudbímájn, mondom itt most végre lesz valami, de nem. Ez egy sima akciófilm volt, pedig kezdtem reménykedni egy kicsit. Hiába no, Cameron tudott valamit.

    Egyetértek human pontozásával.

  103. Hűha. Ez akciófilmnek tényleg marhajó volt. Rég néztem moziban CGI-orgiát, szóval fülig ért a szám.
    Mivel előtte szegény fejemmel megnéztem a Dragonballt is, ez felmászott 7/10-ig.

    SPOILER

    A kiscsaj eszméletlenül irritált (filmvégi nyáladzás szintén). Connor nője meg teljesen felesleges volt, azt hittem, kezdenek valamit a terhességével. Nem is nagyon vártam, hogy továbblépünk a Terminátor-vonalon, hiába lett Kyle meg Schwarzi-effekt, ez nulla, fityisz előrelépés. És a Skynet dolog meg…ahh, kiábrándító volt, a beférkőzőrobotos hülyeséggel együtt.

  104. Tolli:
    Amit írtál, h miennek kellett volna lenni a filmnek, az volt az első gondolatom a mozi után. Miért kell minden kibbbsztt filmben megváltani (vagy legalábbis megpróbálni megváltani) a világot?? Amugy is 3 részre tervezik. Az lett volna tényleg itt a feladat h nyugisan bemutassák a megváltozott világot, a túlélésért folytatott harcot, az emberek mindennapjait, a resistance kialakulását. Azt h h lesz John a Connor Az a bizonyos John Connor. ÉS akk mellékesen még bejöhetett volna a még a végén marcus, mint az első termi. NEm is is kell semmi nagy sztory. HANGULAT, LÁTVÁNY, JÓ ALAKÍTÁSOK és KARAKTERFEJLŐDÉS! Ebből az elsőérdemel egy 4est a második simán 5, a harmadik csak egy 3 (igazából csak bale miatt) a negyedik meg inkább csak 2. Ezzel szemben voltak naon jó sznittek és film első harmada nekem simán 10ből 9. (kár h az uccsó már csak max 6.)

  105. Szerintem tök jó film volt! Csak azért húzzátok le mindannyian mert T2 meg 1 kult filmet vártok. Ami olyan nagy hatással volt rátok. Hát el mondom kedves terminator rajongók, hogy olyat hiába vártok, már nem fogtok kapni semmilyen filmrendezőtől, forgatókönyvtől. Pont az unikum történet miatt. Annak az időnek már rég leáldozott, akkor nem volt semmi csak “dos” rendszer, most meg …, szerintem már vaktöltényt sem használnak, minden computer. Régen makett, trükk, kaszkadőrök stb., tudjátok. Ez egy qúrva látványos, dögös kis akciófilm, teljesen elfogadható történettel. Qrva jó filmzene, zseniális operatőri munka, fegyverek stb. stb. sorolhatnám a pozitívumokat.

    BULLSEYE VAGYOK, SPOILEREZŐ MÓKUSFAROK

    Volt egy Hidrogénbomba! Új időt írunk a filmben. (Lehet új trilógia?) Milyen történetet vártatok amúgy? Ez egy skynetakcióról szól, harc, harc, harc Men VS machine egy beszivárgásról, nem kavar az időben ,még csak nem is Conorrol, hanem Marcusról szól, sztem. Pörgés az egész, bár néhol van egy kis törés a ritmusban, de nem komoly. Itt-ott némi hiba, oda nem illő mondat. Simán belefér!!! Nem fogok évek múlva a filmből mundatokat idézni, mert nem lesz kult, de legalább egy jót szórakoztam a pénzemért. Nem kell állandóan minden folytatástól a “megváltást” várni. Ráadásul úgy van vége, hogy a köv. részekbe bármilyen történetet el tudok képzelni. Volt egy nagy harc,a háború folytatódik, oszt kész. Szokásos holywoodi klisék, viszonylag kevés csöpögés, na és (10 év múlva szívműtét a sivatagban, mér ne??, csak képzelőerő kell, én nem akadok ilyeneken fel) Cserébe odabszós látvány meg izgalom (én egy csomószór megilyedtem). Örüljetek, hogy a vásznon lett Arnie, meg T-800. Szerintetek egy holywoody szuper (200 millio???)produkciót el lehet ezek nélkül adni a bírka, ostaba, elhízott amerikai népnek. Ez a film nekik készült, nem (csak) terminator rajongóknak. Szerintem ez egy jó film, popcorn movie, annak aki nem rajongó, nem látta a többi részt, teljesen emészthető, izgalmas, látványos, a célnak éppen megfelelő színészi játékkal. A 3-hoz meg ne is hasonlítsátok, az egy szr ehhez képest, látvány, terminator robot, történet, meg se közelíti ezt.
    10/8, semmivel sem kevesebb.

  106. SPOILERES

    Nah, akkor én is leírom szerény véleményem.
    Mint, ahogy az a fentiekben olvasható, ez a film nagyon megosztja a nézőket, ez tény! Sokan lehurrogják, pedig szerintem igen csak ott van a helyén.

    Frankók az utalások, a történet vezetés, és a megjelenítés. Ok, azt elismerem, hogy a párbeszédek itt-ott hagynak kivetnivalót maguk után, de legalább a kameraállásokkal mentették amit lehetett, plusszt adtak hozzá.

    Jah, és egyesek szerint csak Kyle megmentéséről szól a film… Könyörgöm, az első miről szólt? Nem Sarah Connor megóvásáról? A második, pedig nem John Connor védelméről? Akkor meg hol itt a baj? Klasszul viszik tovább az előző T filmek vonalát. (Am a harmadik részt én úgy veszem, mintha nem is lenne, na az szívás volt.)

    Viszont ez a T4 odarak!

    Például a skynetes balhé, amikor John harcol “Arni”-val, számomra a klasszikus első rész feelingjét idézte fel.
    Tetszett Marcus karaktere (Worthington nagyot alakít :)), simán elfért a sztoriban, mint ahogyan az előzőekben ZMax is írta (nem ismételném meg). Ember-gép szerelem bejött, bár lehet, azért mert nő vagyok… Bale-lel pedig kissé elfogult vagyok ;), amúgy meg a rendező dolga, hogy egy szinészből mit hoz ki. Mert az is lehet, hogy McG kérte ilyenre a figurát…

    Egy szó, mint száz, nálam 8,5/10.

  107. A látvány szerintem is jó, de a 200 milához képest sokszor kilóg a CGI-láb. A sztori meg egyenesen szörnyen buta, a párbeszédek buták, a gépek buták, a szereplők buták, de mind. A suspension of disbelief nevű jelenséget még nyomokban sem tudta kiváltani.

    Sokan írták, hogy akkor mi lehetett volna a sztori… nekem van rá ötletem, kulcsmondatokban leírom, hátha lefikázza valaki: A sztori alapvetően arról szólhatott volna, hogy miként lesz a fura Connorból vezető.

    A Skynet első támadása megölt egy rakás embert, de azért még viszonylag sokan maradtak, de infrastruktúra már nincs, az emberek nem tudnak gyártani, fejleszteni, csak barkácsolnak a régi eszközökből. Ehhez képest a gépek még kevesen vannak, nem annyira fejlettek, de már most baromi hatékonyak (pl. nem dobálja az áldozatot, hanem nyakat tör csuklóból), és egyre csak fejlődnek, így állandó meglepetést jelent, ha új jelenik meg, mert mindig másmilyen: néha tank, néha humanoid forma, stb. Egy biztos: ha egy robot feltűnik, akkor az egymaga megöl egy rakás katonát, mire sikerül “kikapcsolni”, már ha sikerül és nem menekülés a vége. Skynet központ van, de messze, megközelíthetetlenül védett helyen és ritkán küld ki robotokat, amik egy kis kaszálás után mindig visszatérnek a központba. Az ellenállás ezt nem érti, és nem is nagyon tud ellene tenni, mert nincs műhold, radar, érzékelő. Ergo lehetett volna játszani azzal, hogy a körülményekhez képest normális életvitel, hiszen alig cirkálnak még gépek, de folyamatos paranoiás rettegés, mert elég egy robot, és mindenki halott azon a környéken.

    Connor tehetséges, elismert, középrangú katona remek harcászati és műszaki ötletekkel (pl. egy általa elfogott, még gagyi robotot sikerült átprogramoznia – előre utalás a T2-re), de valamennyire mindenki hibbant geeknek tartja, mert a jövőről magyaráz, meg hogy majd mi lesz: invázió, beszivárgó egységek, plazmafegyver, időutazás. Emellett Connor kissé szuicid alkat is, folyamatosan őrültségeket csinál harc közben, amiket mindig azzal magyaráz, hogy úgysem fog meghalni még legalább 20 évig, mert az anyja megmondta, hogy ő vezeti győzelemre az emberiséget. Connor azt is mondja, hogy a kiküldött-visszatérő robotok valójában tesztüzemben vannak, és ha kellően hatékonynak találja a Skynet a teszt-öldökléseket, megindul a gyártás, az invázió, a beszivárgás. A vezetés nem hisz neki, de nem azért, mert felfuvalkodott idióták, hanem mert a mese Connor tudása nélkül tényleg hihetetlennek, irracionálisnak hat. Pl. “Honnan szerez a Skynet nyersanyagot?”, kérdezik. Az elméletei így a vallásos dogmákhoz hasonló fogadtatásban részesülnek, valaki hisz bennük, valaki nem. A többség nem. Így Connornak elég kétségbeesett a helyzete, kb. Cassandra-szindróma (lásd. 12 majom). Majd egyszercsak megindul az invázió, a lánctalpasok az első részből, a még fejlettebb gyalogos robotok, beszivárgó egységek, stb. és az emberiség tényleg a kihalás szélére kerül, csak az menekül meg, aki anno hallotta Connor meséjét és hitt neki, pl. kutyát tart az egységénél a beszivárgó egységek miatt (az egyik ilyen “hívő” az egyik egységnél lebzselő, félkamasz-felnőtt Reese, akinek a szüleit egy gép tépte szét, de őt Connor megmentette. Azóta számára Connor egy rajongott sztár, akinek minden szava szent – pl. a sztárcsecsebecsékre jellemző féltéssel őriz egy képet, amit a nagy Connor-tól kapott). Mivel Connor az inváziót előre megmondta, és sokan neki köszönhetik az életüket, megkapja az őt megillető helyet a teljesen szétforgácsolódott ellenállás vezetésében, amelyet nem tud elismerésként fogadni, mert nem tudta megakadályozni a pusztítást. Baromi jó vezető lesz, de folyamatos bűntudattal, önváddal.

    És Cut… itt jöhetne a következő rész.

  108. Szerintem nem volt rossz film, legalábbis én nem unatkoztam miközben néztem, sajnos hiányzott belőle valami. Egy 7/10-et azért simán megérdemel.

  109. Tény és való, hogy a Terminátor – Megváltás tele van hibákkal. A remek felütés után kissé ellaposodik majd újra erőre kap, hogy aztán a befejezéssel csaknem tönkre tegyen mindent. Csaknem. Mert ha a gyenge ill. vérciki részek felett szemet tudok húnyni, akkor egy ízig-vérig Terminátor filmet kapok. És nekem az 2/3-nyi jó rész pont elég volt ahhoz, hogy élvezni tudjam. Nem lesz a kedvenc Terminátor filmem, de a 3. résznél sokkal jobbnak éreztem. Sajnos azok akik az első-két részen nőttek fel már sosem fognak olyan Terminátor filmet kapni, amivel maradéktalanul elégedettek lesznek.

    8/10

  110. Chabba:
    Úgy láccik ezek szerint nem csak én vaok ezen a véleményen, h nem pont ezt “ígérték” nekünk… a filmmel kapcsolatban. Az a pláne, h állítólag Bale amikor elfogadta a szerepet, (illetve kisajátította, mer neki Marcusét ajánlották, csak ő akart Connor lenni) azt mondta csak ugy megy G-vel filmezni, ha van normális forgatókönyv (Chris Nolan bevonása…sajna nem láccik…:(), és karakterépítés. Az egész lényege az lett volna, h hogyan lesz ő a nagy John Connor. Ebbe teljesen jó az ötlet, h a gerillaháború mindennapjait kellett volna bemutatni, és John Connor jellemenék kifejlődésését katonává válását. (egy lökött drogos volt a 3ban…) A második invázió nem is szükséges feltétlenül, megy állandóan a harfc mindkét oldal igy ugy fejlődik, a skynet kitalálja a terminátort,a jövőbeli szálak kezdenek össze futni, realizálja connor, h bazz télleg nem csak haboztak ezek a termik,m eg a muter, és télleg a jövőből jöhettek csak. Valahogy így. De mindegy. Így tán új kultfilm lehetett volna. Jah és 160 percben nem 115ben. A gyűrűk urák közül se rövidebb mint 3 óra egyiksem. És egy pillantra sem unalmas, ami igen az grandiózus, epikus, KULT. 110 percben nem lehet az. Ebben a stílben biztosan. Hollywood! Igényes rendezést kérünk tehát a jövőre, mely nem sikkad a el a részletek felett, és mer komolyat alkotni, nem csak ugy összedobni a dolgokat!

  111. A sok logikai buktató, a béna forgatókönyv, és az idétlen befejezés elmegy egy szombat esti filmnél, de ez egy Terminátor film, aki olvasta a könyveket azok háborognak – nem mind – ahogy azok is akik a T1-et és T2-öt imádták – szintén nem mindenki. Nem tudom, milyen hatást tett volna az eredeti befejezés, de valószinűleg azt sem csípték volna sokan. Túl sok pénzt öltek bele egy olyan moziba, amin nem látszik meg. Pozitívum Sam. Ezt is megveszem, mert a gyüjtemény része, de akkor sem lesz akkora kedvenc mint az eredetik. Nem értem miért kell a pénz oltárán feláldozni a legnagyobb filmeket.

  112. Nah ez az a fajta történet, amit nem befejezni kell, hanem megalkotni és a nézők fantáziájára kell bízni. Ez olyan, mint a Mátrix, ahol Neo azt mondja “nem azt fogom elmondani,hogyan végződik,hanem hogyan kezdődik”. Ezeknek a filmeknek inkább van szimbólikus jelentősége,tehát a “csináld csak emberiség, ezzel úgyis csak magad alatt vágod a fát”. Most őszintén, ennek a történetnek a végére egy lehetséges megoldást találok. Ha a Wall-E-t átkeresztelik Terminátor 6-nak. Vége a háborúnak, kihalt maradt minden,egy emberi érzésekkel rendelkező robot pedig mégis talál egy ép növényt. Az időutazás miatt pedig ajánlanám mindenki figyelmébe a “12 majom” című filmet, ami bemutatja hitelesen az időparadoxont, hogy talán sose lesz vége az egésznek, mert mindig csak ismétlődik az esemény.

  113. Kedves DDavid!
    Egy szó sem esett arról, hogy Chris Nolan benne lenne a forgatókönyvben, a testvéréről írtak, Jonathan-ról. Ha már leírsz valamit, akkor nézz utána. És ez egy csomó hozzászólóra igaz. Ezen kapom fel a vizet, össze-vissza írtok, háttérinfó meg nulla.

    A filmet meg úgy tűnik divat fikázni. Az első két rész története sem volt túl erős, pláne, hogy a második majdnem az első utánzata – a szerepek felcserélésével -. És ott is az effekteken volt a hangsúly.

    Szerintem ez a film maximálisan hozta a terminátor hangulatot. Kihalt város, romos épületek, lehangoló környezet, kevés ember és jó sok gép. Valami ilyennek írta le a jövőt Kyle az első részben. Várós a rendezői változat , 160 percben.

  114. Hú, örülök, hogy a negatív kritikák nem szegték kedvemet, és moziban néztem, mert nagyon tetszett. Kövezzen meg mindenki, de velem megtörtént, ami a Star Trek-et megtekintve is pár hete, hogy végig tátott szájjal ültem a moziban. :)
    Amit vártam, megkaptam a filmtől!
    Naivság volt olyan filmet várni, ami felér az első 2 résszel, mert nyilván a klasszikusokat nem lehet überelni, de a maga nemében és korában ez nagyon ott volt.
    Sam Worthington személyében pedig ma új kedvencet avattam!

  115. Azért a WB-nél jól érezték, hogy HP6 tolják át erre az évre. Eddig 2 blockbuster (Watchmen, T4) 2 bukás. T5 meg 6, sztem majd megkapjuk animéban vagy comicban.

  116. Én is maximálisan egyetértek blackmask-el, nem hiszem, hogy ez a film olyan sokban különbözne az első két résztől, hisz azoknak sem volt túl nagy sztorijuk. Az effektek korrektek, és szerintem a karakterek sem rosszak. A 3.résznél nem kérdés, hogy jobb, de ne legyen csak azért gyengébb az első kettőnél, mert nem Cameron rendezte.

  117. Hát srácok, megnéztem. Odabasz. Űberszar.
    Komolyan mondom, az elmúlt öt nyolc évben már nem is tudom, hányszor nyomtak seggbe ezek a remake-ek..

    Jött a Star Wars, az fájt. Jar-Jar faszom Bings. Aztán , mikor már azt hitte az ember, ” Oké, nyugi, lélegezz, jobb lesz”…Akkor jött az AVP. Na az egyből kettő filmet kúrt szét, duplakuki hátulra. Jó-jó, túléltük. Szarok a Xenoporphra, ott az Indy. Naaa! Héé! NE, ne máááár, auuu! Oké, ezt is beverték hátulról. 70 éves mókusfater ( nagy ideál és imádom ) CG hátterek előtt futkos. Steven, George, ha behegged a seggem, még kaptok. Oké, tovább. Jött a Denevérköcsög. Ő jó arc, bírom. Tim Burton ott felejtett el filmet csinálni, mikor letette a második rész után a lantot. Örökre eltűnt Michael Keaton a legnagyobb király. Christian Bale meg jött és győzött, nem volt szar, de más. Aztán jött a Tininindzsa anim, bár az mindegy, mert anno az is fájt. szarabb volt, mint a Willow. Nem gond, gyerünk tovább. Oké. Terminator. Zsír. Cameron a legjobb, Alien 2 és T2 a leghatalmasabbak csarnokának dobogósai. Erre mit veszek észre? Sötétség a moziba, film insul, és erős, jól ismert nyomás altájékon hátulról. Na ne, már megint?

    SPOILERES

    John Connor a faszom. Már bocs. Dolp Lundgrennel fej-fej mellett halad Bale alakítása, a karaktere akkor a surmó, hogy az hihetetlen. Okos, kitartó, az utolsó remény? Egy kibaszott G.I. Jane, csak nincs olyan jó melle ,mint Deminek volt. Iszonyat.

    Marcus? Sokan írják, hogy lejátszotta a többieket. Nem-nem. Ez nem lejátazáa volt. Pusztán az ő karaktere volt a legizgalmasabban megírva. Sam W. nem játszott semmit. Nulla volt. Ajánlom Tom Hanks vagy DeNiro, sőt Robin Williams filmjeit, ha játékot akartok látni. Sam W. az új Steve McQueen. Hurrá. Az Avatart ettől még várjuk.

    Kyle reese? Puff neki. Jó az orosz kissrác az Atlantisz gyermekei-ből. Ő a legjobb talán.

    Répát zabáló kis fekete kölök? Noway- Akkor inkább egy kutya, mert az nem ennyire megjátszott és idegesítő. Először azt gondoltam, Will Smith megint benyomta valamelyik kölykét egy filmbe, de a répás jelenet után inkább Tapsi Hapsira gondolok…

    Michael Iroside? Bazd meg. Egy olyan tengeralattjárón rejszol a hat haverjával, ami szarabb és kisebb,mint a Vadászat a Vörös Októberre filmben volt. És ő nem Connery. Átszökött a Starhip Troopers-ből hat mondatra. Borzalom. Komolyan, még a Hegylakós szitunál is gázabb ez, Mike…

    A többiek? Kik? Zéró.

    Robotok akik motorokká alakulnak? Hihhetetlen nagy illúzió romboló faszság. Olyan hülyék, mint a segg, kötéllel simán el lehet őket fektetni. ( Biztos AMD procisak ).

    Óriás robot? Robotfaszt. Miért csinálnak T800-ast? Minek? Ebből a geci nagy robotból csináljanak ezret, aztán annyi. Volt humanity, nincs. ( biztos válság van )

    Schwarzenegger megjelenésekor egy emberként azt éreztem, bárcsak a jenkiknél lenne a vetítés, mert biztos ováció volt. Jó volt látni az öreget, nagyon jó. Csúcspont.

    végére egy rövid jelenet a film forgatásáról:

    McG ül a rendezői székben. Fáradt. Elkeseredett. Odafordul az asszisztenséhez.

    McG: Bob, ez nem lesz így jó. Túl lapos a vége. Valami eredeti kéne.

    Bob: Láttad már a régi terminátorokat?

    McG: Nem, nem…Jók?

    Bob: Nézd meg, itt van a telefonomon.

    Négy órával később:

    McG: Bob, te egy zseni vagy!

    Bob: Igen?

    McG: Megnéztem őket! Megvan az új vége a filmnek. Totál fasza eksön! Mi lenne, ha a T800-as megfagyna?

    Bob: Ööö…Mc….Ez már volt.

    McG: Bazd meg Bob, akkor előtte öntsük le izzó fémmel!

    Bob: Így már okés. Bár a második részben ez megölte Arnoldot. Nem gond, hogy most nem ez fog történni?

    McG: Én vagyok a kibebaszott McG, velem senki nem fog szarozni!

    Bob: Oké, MC…

    SPOILER OFF

    Szóval. Jön majd a Pi rendewzőjétől a Robocop, még azt elqrhatják. Peter Weller helyett lehetne mondjuk Zack Efron ( erot se veszek megnezni, igy irjak-e a nevet). Aztan meg johet a Ghostbusters 4, mondjuk Peter Wenkmann lehetne a Will Ferrel. Finghatna is. Aztán persze AVP3.

    Nézzétek meg, felejtsétek el, vegyétek meg Blu-ray-en a klaszszikusokat, és imádkozzatok, hogy valakinek eszébe jut, hogy is kell filmet csinlni, mert ha jön majd az új Vissza a Jövőbe Christian Bale-el, akkor nincs menekvés a Skynet elől. Jóéjt.

  118. Hát azért is gyengébb az első kettőnél, sőt pár ember szerint még a 3. résznél is mert ma DIVAT fikázni. Ennyi!

    Az első 2 résznek sem volt világmegváltó története, csak mindennyian úgy tekintünk rá, hogy ihaj-csuhaj durrbele bumm filmek. Én is a régi filmeken nőttem fel, 24 éves vagyok és a mai napig a kedvenceim között vannak, bár én úgy ahogy a 3. résszel is kibékültem, de a 4. rész egyszerüen remek lett. Történetben természetesen nem több, de véleményem szerint nem is kevesebb mint az agyon ajnározott T1 és 2.

    Remélem lesz folytatása!

  119. Kedves Egonspengler!
    Némi fogalomzavar van nálad is: remake nem egyenlő a folytatással. Star Wars, Indy, Terminátor NEM remake!

  120. Egonspengler, jót röhögtem! XD Sajnos csak kínomban mert teljesen igazad van!

  121. maradjunk a t4-nél, ne a többi reboot meg ilyesminél. Aki ezekről akar írni az ne fárassza magát, mert törölve lesz.

  122. Még egy várt alapfilmmel kevesebb amit nem fogok látni. Még egy sablonnal több amit nem fogok megnézni, kösz a kommenteket.

  123. No reboot téma, ok.

    Akkor szárazon, filmesen, unalmasan, spoilerek nélkül:

    A film története technikailag lineáris, sablonos és nem eredeti. A színészek instruálása kimerülhetett a kameraplánok ismertetésében ( ” Figyelj Chris, most térdtől lelfelé látszol, jöhetnek a könnyek”). A dramaturgiát már mindegy követni, mert már tök8.

    A T3-ban elrontott vonalat sikerült tovább rontani. A film címe lehetne inkább ez : Gears of Wars. Gyakj, vagy meggyaknak.

    Technikailag a kép tűéles, digitális. A sivatagi hátterek szarok, festettek és CG-k, nem jók. ( 200 millából McG megvehetné az egész kibaszott Tunéziát, az ott rohadó régi Indy és SW díszletekkel ( még egy két berohadt Ewok hullát is találhatna a romok között) de biztos nem tellett rá hogy igazi sivatag legyen. Igazi, mint a kamion és a helikopter Jim Cameron-nál a T2-ben. A tábortüzes stúdiózás égő. Egyetlen kameramozgás van, ami említésre méltó, a rögzített kamerás a helikopterben az elején.

    Imádnivaló, hogy a filmet Stan Winstonnak ajánlják, miközben olyan szar robotok vannak benne, hogy az kész. Vannak a youtubon ilyen kis figurákkal csinált házi T filmek, kb egyenértékű. ( Most nem a CG, hanem a hagyományos animatronikus dögökről van szó).

    A filmbeli hangulatot spoiler nélkül csak szeretném ha mindenki összehasonlítaná azzal a rövid sneakpeak-kel, amit anno a T2-höz csináltak, a futószalagos T800-asok készüléséről. Az hangulatos. Ez szimplán szar.

    Bocs, hogy egy kalap alá vettem a reboot és a remake szavakat, de sajnos erről van szó. Ezek nem folytatások és semmi másról nem szólnak, csak a remakekről, a refranchise-ról meg a remarchandise-ról.

    Minden pozitív érzés be volt tárazva a vetítőgép indulása előtt. Mégis egy lajhárfos az egész, ha terminátor filmként kell nézni.

    Ha nem, akkor mehet a Doom mellé a polcra.

    E.S

  124. Ez a film számomra nem több, mint egy (viszonylag) látványos, de rém bugyuta, B kategóriás sci-fi.
    Az előző részben legalább volt némi “Terminator-hangulat” (nem csak Swartzi miatt), s a történet (annak is inkább a vége) is nagyságrendekkel átgondoltabb volt. Itt csak ész nélkül gyaknak. Nekem ez a posztapokaliptikus hangulat sem jött át, köszönhetően a rém gyenge szereplőknek. Pl. a benzinkutas jelenet. Azon meg csak kínosan röhögni tudok, hogy mindenkinek olyan vakítóan fehér volt a fogsora, mintha most lépett volna ki egy fogfehérítő reklámból…
    A “kúl”-nak szánt jelenetek többségében inkább nevetségesek voltak (napszemüvegben keménykedés az esti támadás közben pl.).

    Két pozitívuma van a filmnek:
    1. viszonylag látványos (a CGI és a harcok/robbanások is)
    2. Bale jó arc, fasza volt a film elején a helikopteres jelenet

    Ez 4/10, erős jóindulattal.

  125. Spoiler végig
    Azt bírom a nagyon durván negatív kritikákban h általában eszetlen viccesek :) Dolph Lundgren meg Bale azért monjuk túlzás… De az Ironside-ék télleg kb csak ott rejszoltak, amíg ki nem lőtte őket a levegőből a vizen át egy termirepcsi…:) Nomeg az AMDs procijú mototerminátorok is viccesek voltak tény:) és csináltak butaságokat (beleakadtak a kamionkampóba, meg a madzagba, de a repülő autóalkatrészeket centikre kikerülték…) De attól függetlenül nem lehet csak logikai felépítése alapján megítélni egy filmet. A film egy művészeti alkotás. Nem a MI a lényeg, hanem a HOGYAN! (sztem.) És mégha nem is jött át annyira az egész mint vártam, voltak nagyszerű snittes (helikopteres Bale-es jelenet az elején) + meg a traileres motoros átfordulós (mégha logikátlan is). MEg sorolhatnánk.
    Itt csak arról van szó h túl magas volt az elvárás. És ezér ez nem egy McGnek való film volt…

  126. Vannak benne SPOILEREK:

    Én piszkosul élveztem ezt a filmet és teljes mértékben azt kaptam amit vártam, sőt.
    Story nekem bejött, megvolt a jó kis kerete ennek az egész jövőnek, belevitték a “megvédős” témát is, plusz egyéb nyalánkságokat. (Amúgy az előző részek sem a nagy storyjukról híresek. Azokban is csak “jön a robot, meg jön a védelmező, menekülünk és a végén nyerünk” téma van. Jó volt ez így szerintem, nem is vártam nagy drámát vagy ilyesmi.
    A filmezés stílusa nekem baromira bejött. Pl az elején mikor John megy a helikopterrel és követi a kam vágás nélkül. Baromi cool volt. Persze ez nem újdonság, de egy terminator filmben mégis az.
    Plusz ugye a sok újfajta robot. Azok is nagyon jól ki voltak szerintem találva. Meg egyéb ilyesfajta dolgok.
    Aztán a zene, nagyon tetszett az is hogy visszajöttek a régi dallamok, megújulva. Kicsit megpakolta az is a hangulatot.:)
    A végén meg az Arnie rész és az ottani harc, megkoronázta az egészet.
    Nah, lehet kicsit kusza amit írtam, de lényeg a lényeg, nekem ez 8/10.

  127. Egonspengler:
    1, te már elmondtad, most miért kellett még egyszer? A figyelmeztetésem a többieknek szólt, hogy nehogy az Star Warsról kezdjenek el beszélni.
    2, rengeteget forgattak kinti helyszíneken, így itt valamit benézhettél. Persze voltak díszletes jelenetek, amik nevetségesnek néztek ki (pl amikor a repülő fejvadászt lekapja a nigga meg Connor a sivatagi éjszakában, ott felszisszentem azért), de a többség az tényleg olyasmi helyen lett forgatva. mint ahogy robbanásból is volt olyan ami nem CG, hanem pirotechnika, asszem a benzinkutas például, ahol cska a bazi robotot animálták bele utána valszeg.

  128. a filmről beszéljetek, ne a többi kommentelőről, már, irgumburgum. meg személyeskedés is (aki nem érti miért törlődik..).

    elárulom, hogy a negatív kritikákra való ellenséges reagálás a részetekről ugyanolyan kiszámítható csordahatás, mint amit kritizáltok azokban akiknek nem tetszett (sokszor láttam már ilyet itt a filmbuzin is). Mert ugye olyan nincs, hogy valakinek tényleg nem tetszett, csak azért szidja biztos, mert a többség szidja. Bah.

    ELÉG ebből, a filmről legyen szó, akinek tetszett, írja le miért, akinek nem tetszett, az pedig azt írja le, hogy neki miért, ne azt, hogy akinek nem tetszett, az miért fasz meg akármi. Ennyi.

    Akinek meg a moderálás fáj, az írja meg levélben, mert itt offtopik.

  129. Egon bazzeg ezért megérte magam átrágni ezen a sok poszton! Thx egy jó szakadásért, abszolut igazad van!! Lol:D

    Zmax: a T2-ben Schwarzi azért emberibb mert átállítják a chipjét tanuló módra a rendezői változat egyik kivágott jelenetében…Sajnálom, hogy a mozi verzióban nem a directors cut befejezését használták fel, nem lennének hígfos pg13 T filmek…

  130. Ez lehet meglepő kérdés, de valaki ti nem úgy láttátok, h amikor BAle a gunsnnel elkapja a mototermit, azon fog egy USB bemenetet és azon hekkeli meg? :)

  131. Nos, akkor a filmről: Nekem személy szerint tetszett, nem volt vele különösebb bajom, hozta azt a szintet, amit vártam, talán kicsit többet is. Az első és a második rész azért jobban megfogott, a harmadik rész már kevésbé. De véleményem szerint ez a rész megérdemel majd később egy vételt, nekem, mint Terminátor fan-nak ott a helye a gyűjteményemben! Folytatást is el tudok még képzelni. :)

  132. Nem ovlastam az osszes kommentet eddig, kicsit sok az a 132 igy ejjel egykor, ezert lehet, hogy mar valaki leirta, ha igy van, akkor utolag is elnezest, de muszaj leirnom, mert agymenes, hogy mennyien tevhitben elnek:

    S P O I L E R

    A film vegen megjeleno T-800-as prototipus nem Schwarzenegger cameoja, konyorgom! Egy Roland Kickinger nevu, 1968-as szuletesu osztrak testepito. Hogy ennyien learnoldozzatok meg itt is, az egy filmekkel foglalkozo oldalon eleg rohej, ha mar a jozan indokokat figyelmen kivul hagyjatok – Arnie governator iden 63 eves, nincs az a CGI, amivel ossze lehet meg kalapalni egy olyan Mr. Universe testet, mint a filmben volt (ha emlekeztek ra, mar 57 evesen, a 2003-as T3-ban is, a szokasos gombben-megerkezos jelentnel maximum hatulrol vagy mellkas alattig mutatta a kamera). Kickinger gyakorlatilag egy testdublor, kifejezetten igy is kerestek szereplot, ha egy mod volt ra, a stilus kedveert osztrakot. Szamitogeppel dolgoztak meg az arcvonasait Arnoldera.

    S P O I L E R O F F

    Ez mar marhara kikivankozott. A filmrol magarol majd maskor, roviden annyit, hogy akciofilmnek jo, franchise darabnak csapnivalo.

    5/10

  133. Bazdmeg Egonspengler, könnyesre röhögtem magam. A HSZ-ed többet ér mint a T4, T5 … TN forgatókönyve együtt.

    Azoknak, akik szerint „a T1, T2 sztorija is egyszerű volt, szóval nincs ezzel semmi gond”:
    Ezzel nem az a gond, hogy egyszerű, hanem az, hogy tele van orbitális baromságokkal, logikai hibákkal, értelmetlen párbeszédekkel, értelmetlen motivációkkal, üres karakterekkel… stb.

    A legtöbb jó film sztorija egyszerű, mint egy faék. A T4 nem egyszerű, hanem egyszerűen szar.

    INNEN SPOILER

    Ha az első két rész nyomán ez is egy mentsünk meg valakit sztori (most Kyle van soron), azzal nincs semmi gond. De azt valaki mondja már meg nekem, ha Connor tudja, hogy a Kyle gyerek ilyen rohadtul fontos (elvégre ő lesz az apja), miért akkor kapcsol, hogy elő kéne keríteni a srácot, mikor megtudja, hogy a gyerek az első a gépek halállistáján!?????!

    Connor: „Hú bazdmeg, annyi dolgom volt a kalózrádió adásokkal, hogy elfelejtettem a Kyle gyereket, aki még nálam is fontosabb, hogy az emberiség fennmaradjon! Na mindegy, jobb is, hogy a gépek elsődleges hullajelöltje, így legalább eszembe jutott, hogy elő kéne keríteni! Menjetek, keressétek! Különös ismertetőjegye, hogy egy feka kislányt cipel magával és nincs jogsija. A nevem John Connor!”

  134. bolygo hollandi SPOILER

    mindenki tudja, hogy csak az arcát tették rá CGI-vel, és nem Arnold ugrált ott, de mégis Swarci-kameó, mert az ő arca, ennyi.

  135. Tele van a film hibákkal, tény. Az első kettő klasszikus, és nem ahhoz kéne mérni ezt a filmet. Megjegyzem az első T filmnek tényleg veszett jó története volt, de a második ugyanazt a sztorit hozta, a harmadik meg pláne.
    Viszont nekem úgy repült ez a bő másfél óra, hogy csak kapkodtam a fejem. Rendesen odavertek a látványnak, és ahogy már többen is megfogalmazták, borzasztó jól kezelték a kamerát a legtöbb helyen. Szórakozást vártam, megkaptam. Jók voltak a színészek, nem volt mély karakterük, de lehozták.
    S P O I L E R
    Szívátültetés és monológ is rendben volt, elfért bőven a végére egy kis érzelgősség. Vagy itt a többségnek kőből van a szíve és nem akar egyetemes igazságokat hallani?
    8/10!

  136. Remélem nem ismétlek senkit:

    ***SPOILER***
    A film legnagyobb plothole-ja a “titokzatos” audio jel, amitől megbénulnak a gépek. Ez hova tünt a film második felére??????? Mert Connorék kb. a felénél kipróbálták, hogy működik faszán, aztán semmi, pedig talán a SkyNetbe érdemes lett volna elvinni. Akkor “Arnold” is hiába van.
    Nekem az a bajom ezzel, hogy ez nem egy kis hiba, hanem koncepcionális(ahogy középsuliban mondták: elvi hiba, egyes). Kár érte, pedig lehetett volna csinálni egy nyomasztós, senkinek megfelelni akarós, lehangolós végű filmet. :(

    A másik az “időparadoxon”. Az én elgondolásom szerint az alap idősíkban (mikor még nincs se robot, se ember visszaktérés a jövőből), akkor is megszületik John Connor, csak nem Kyle Reesetől, hanem valaki mástól. Ebben az idősíkban John Connor sokra viszi, az emberi ellenállás vezére lesz, aki visszaküld egy embert, hogy védje meg anyját a visszaküldött robottól.
    Innen indul az új idősík, amikoris Kyle lesz Sarah Connor fiának apja. Tehát egy “másik” John Connor születik meg, aki szintén az ellenállás vezére lesz. Tahát valószínűleg az anyai gének a dominánsak, kvázi az égadta viágon mindegy ki John Connor apja. A lényeg, hogy megszülessen.

    ***Spolier off***

  137. Bár az első 2 résztől messze elmarad, a harmadik részt mégis porig alázza! Egy kicsit az volt az érzésem a film nézése közben mintha Cameron mégis csinált volna annak idején egy jövőben játszódó terminátoros filmet, McG pedig leforgatta volna a re-make-jét! Eleve úgy ültem be rá,hogy egyszerű látványfilmként kell kezelni így nem csalódtam akkorát. Az akciórészek illetve a hanghatások nagyon ütöttek. Már alig várom a DVD-t!

    SPOILEREK TALÁN

    Más: Ezt a Svarcis dolgot nem értettem soha! Miért kap egy terminator emberi bőrt? Válasz: Ettől embernek néz ki és beszivároghat az emberek közé. Eddig világos. Miért nézett ki mégis ugyan úgy a terminátor mind a 3 részben? Erre jött a válasz,hogy azért mert “futószalagon” gyártják és így az összes úgy néz ki mint Arnold. Na most ha mindegyik úgy nézne ki mint Arnold akkor a beszivárgásnak lőttek, mert ha egy gerilla látja,hogy “Jé csak nem egy Arnold arcú Terminátor közeledik már megint aki újra eljátszaná azt,hogy vigyem már be mert akar valamit mondani Connornak?” BUMM BUMM!…

    Aztán: Kyle azt mondja az első részben: a 600-asok gumibőrből készültek így könnyebb volt kiszúrni őket. Hát a negyedik részt megtekintve szerintem nem csak a gumibőr miatt lehet őket könnyen kiszúrni hanem azért is mert akkorák mint a ház! (ha azt leszámítjük,hogy mind forgótárassal és egy bazi nagy lőszertartóval a hátán járkál)

    Nálam a film 10/7
    Még jó,hogy Nolan tesója beszállt a forgatókönyvbe és egy kicsit gatyába rázta mert még ilyen sem lett volna.

  138. A kíméletlen, érzelmektől mentes gépek kontra érzelgősség? Mikor egy gép láttán minden embert a gyűlölet fogja el? Kortól-nemtől függetlenül? Fura csavar. Kb ez olyasmi,mint a Conan tv sorozatában a kőkemény barbárt (ajánlom Robert E. Howard műveit)érzelgősnek látni. A film nálam is egyszer nézhető kategória. Bakik voltak benne rendesen. Pl amikor Kyle elmeséli Marcusnak, hogy nappal mennek, mert a gépek sötétben is látnak. Kontra: lezuhan a pilótanő, majd Marcussal hazafelé baktatva a harc után vidám kis máglyát raknak az éjszaka és a semmi közepén. Ebből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni.

  139. tetszett, pedig nem vártam, h tetszeni fog. kifejezetten megütöttek a hangok moziban, szóval emiatt mindenképp rendben volt, tetszettek a gépek is – baromi erős fémhangulatot éreztem időnként.
    a látvány mikor eksün volt, meg úgy 1általán az operatőri munka: erős volt.
    elég sokat utalgattak a T2-re, ez is tetszett, próbálták jól felidézni a hangulatát(egy csomó hasonló beállítással ill. a környezettel), és próbálták pucolni a 3. után keletkezett borzasztó emléket.
    balen én is rutint éreztem, de bírtam, úgy ránézésre eléggé “kivolt”. worthington is pont annyit, amennyit. mert ebbe több télleg nem kellett.

    SPOILER

    és hát a csaták: ahogy a film végén is mondja connor, még nincs vége a háborúnak, szóval sztem ez nem volt “A” háborús film (hiába volt az), kell lennie még durvább, felfokozottabb és sűrűbb hangulatnak majd.. legalábbis remélem. mert így télleg, azért arra mondjuk nem számít az ember, h végre behatolnak a skynetbe, és ott Schwarzi van, és ennyi.. szóval bízom benne, h nem azért nem tettek bele nagyobb szabású harcot, mer nem fért bele, hanem mert 1 köv. részre tartogatják. (ami volt, persze jó volt, csak hát nem pont ezt várt az ember)

    sajnos a történet télleg gyenge T-mítosz szempontjából mindenképpen, télleg mintha 1 B-film vagy egy sorozat része lenne. nekem is felmerült, h akkor miért ez az egész.. de nekem az egészet elvitte a hangulat, ez télleg blockbuster: beülsz és nézni kell (lehetőleg moziban), és ennyi. még utána is dumáltunk róla, szóval hagyott vmi nyomot azért.

    ha az ember úgyí nézi, h a terminator történetére húzott film, és nem 1enes folytatás, hanem mondjuk 1 plusz-rész, akkor máris jobban rendben van.
    nekem 7/10 volt.

  140. Őszintén! Ki volt olyan marha, hogy egy T1-2 féle klasszikust várt? Cameron, schwarczi, eredeti ötlet nélkül? Emberek ez egy NEGYEDIK rész! Annak viszont tökéletes! Voltak már 4. részek bőven (Majmok Bolygója, Rocky, Batman, Superman, Star Wars Ep. I – Életem legnagyobb csalódása -, Die Hard, Indy.)! Negyedik rész csakis lerágott csont lehet! Minden tiszteletem McG-é! Látványos iparos munkát hozott! Mostow-nak ez még Arnold-al sem sikerált.

  141. Ekkora lécet szinte lehetetlen megugrani. Még alulról súrolni is nehéz. Keményen fel volt adva a lecke, ki bevállalta csak reménykedhetett hogy nem bukik nagyot.
    Legyen meg a feeling, legyen meg a látvány (mert ugye már a jövőben vagyunk), legyen meg a jó sztori…stb, de ne közbe ne essünk túlzásokba. Mindezeket egyszerre teljesíteni nehéz lehetett.
    Eddig védtem a filmet.
    Ami nem tetszett: kiborg-humán szerelem? – micsoda hülyeség.
    A háború elején járva az embereknek még vannak repülőgépei, a hadsereg még nyomokban fellelhető. A Skynet viszont túl fejlett, nem kellett volna ennyiféle fejlett kiborgot felvonultatni. Mit tartogatnak a trilógia többi részére?
    Igen a kódolatlan rádiózás és a kisebb bakik.
    Nálam ez 7/10. Cool akciófilm volt, de a várt szintet nem hozta.

  142. Egonspengler:
    Nem mindenben értünk egyet, de beszarás a hozzászólásod :)

  143. SPOILER

    Jó volt a film 1szer…. A probléma az volt vele hogy nem volt meg az a terminatoros feelingje.Nem éreztem a gépek legyőzhetetlenségének illúzióját, nem voltak annyira félelmetesek sem.Az elején, mikor a helikopterrel lezuhan Bale és egy fél terminatorral küzdött, ott kicsit visszajött a régi terminatoros érzés, de aztán semmi.Meg talán mikor a romos városban előszőr jelenik meg a t600-as, még az volt jó jelenet.Ja meg persze a Schwarzi-s rész is ütős volt :) azt jól megcsinálták na.

  144. Sajnos ennek a filmnek nemcsak a látványról kellett volna szólnia, hiába is próbálja ezzel mentegetni az ember, és mivel ez egy Terminátor film, ne legyen olyan egyszerű mint egy faék.

    Én éjféli vetítésen néztem a MOM-ban. Az első 3 részt imádom (még a “bukta” 3-at is, ami nagyon jó akció film volt és több volt benne a mondanivaló, mint ebben háromszor).
    A legnagyobb problémám az, hogy ennek a filmnek bármilyen címet adhattak volna. A szereplők nevét megváltoztatva észre sem vette volna az ember, hogy ez egy Terminátor film. Ami ehhez kötötte, az erőltetett Sarah Connor képek, meg anyu magnói, aminek sok értelme nem volt szerintem, semmit sem értek.
    Sajnálom, hogy csak egy sima, de nézhető mozi lett. Nagyon vártam és tényleg nem számítottam arra, hogy csalódni fogok. Sajnos igen. Ez van.

    6/10

  145. Tetszett, végig jól szórakoztam rajta. Történetileg nem volt valami erős de azért annyira borzasztó se. Volt benne jó pár logikátlanság is de semmi olyasmi amit ne lehetne megbocsátani. A karakterek viszont bejöttek, tény, hogy rendkívül egydimenziósak minden /kivéve talán Marcus-t/ de legalább szimpatikusak voltak. Connor is, bár nála zavart ez a semmilyenség, azért ennél még a harmadik részben is több mélységgel rendelkezett a karakter. Innentől kicsit spoileresen.

    SPOILER

    Azt mondjuk sajnáltam, hogy Marcus kiborg mivoltát már ellőtték az összes létező előzetesben, nagyobbat üthetett volna a sztori ha ezt sikerül titokban tartani. Az akciók viszont tetszettek, legjobban a mototerminatoros kergetőzés, meg a végén a T-800as rész. Bár amikor Connor egyszerűen bebikázta Marcus-t ott már azért majdnem felröhögtem. “Arnie” belépője viszont nagyott ütött, ahogy megszólalt a klasszikus zene az tényleg felidézett valamit az első két részből. Azt a marhaságot meg most inkább figyelmen kívül hagynám, hogy a T-800as mi a francért hajigálta Connort ide-oda amikor egyszerűbb lett volna megfogni és kitörni a nyakát. Na mindegy.

    SPOILER VÉGE

    Összességében tetszett a film, nem volt benne semmi extra de azért jól össze lett rakva. McG egy becsületes iparos de azért jó lenne ha találnának már egy komolyabb rendezőt ezekre a Terminator folytatásokra mert itt is ugyanaz a helyzet mint Mostow esetén. Jó film volt a T3 de nem volt benne semmi kiemelkedő mert egyszerűen ezek a rendezők képtelenek hozzáadni egy olyan pluszt amit egy Cameron szintű rendezőzseni igen. A PG-13 engem nem zavart különösebben, ez a film nem lett volna jobb vagy rosszabb attól, hogy pár embert véres cafatokra robbant egy T-600as. Erre most így adok egy 8/10et, kíváncsi leszek McG 30 perccel hosszab rendezői változatára…

  146. azon emberek táborát növelem, akiknek tetszett a film és jól szórakoztak rajta. elismerem, messze nem éri el a második rész szintjét, de tényleg nem is kell ahhoz hasonlítani; a 4 a jövőben játszódik, más a kontextusa. McG nem egy Cameron, de ugyan ki az? Ő egy rendes iparos, aki amit vállalt, szerintem jól megcsinálta. (nézőpont kérdése, hogy Hollywoodban a „rendes iparos” bók-e… :D)
    Persze vannak bakik… nem tudsz olyan filmet mondani, amibe ne lehetne többszöri megnézés és kis gondolkodás után belekötni.

    — SPOILER —

    Sokan írtátok a szívcsere dolgot, mint baromságot a sivatag közepén. Ehh, tényleg nem a legszerencsésebb fordulat, de nekem belefér. Elmegy. És, hogy a sivatag közepén? Vazz! Az atomháború után vagyunk! Kétlem, hogy találnál a Skynet-en kívül steril műtőt! Ezen nem kell kiakadni! Csak meg kell nézni, miket esznek! Örülnek, hogy van mit! Connor amúgy is meghalna a szív nélkül. Ha a nem túl steril környezet miatt összeszed valamit és abba hal bele, hát Istenem. De nem ültek ölbe tett kézzel. Atomháború után ez nem olyan hihetetlen. Szóval nem kell annyira szapulni ezt a részt, annyira azért nem gagyi!

  147. Ahogy egyre többet gondolkodok a filmen egyre idegesebb leszek. Ha nem a T1-2-vel akarom összehasonlítani, a forgatókönyv akkor is hasonlít egy C kat sci-fi-re, amit a film+ is csak éjjel 2-kor sugároz.

    Az az érzésem, hogy teljesen hülyének nézik az embert. Összeollózott látványos akciókkal be lehet tömni a nép száját??

    SPOILER ON

    Az írók mit gondoltak? Marcus-t végigpofozzák a sivatagon a robotok. Erre odamegy a szkájnethez, összekacsint a termivel és szépen besétál. Ezek után persze nem csoda, hogy a helikoptert is simán hagyták leszállni, és még a Swarci-Bale fogócska végét is meg tudták várni. Ilyen balfasz ez a skynet, ennyi erővel a kislány is lehetne a vezetője. Akinek a nagy jelente, hogy zsebre vágta a detonátort. Amit persze még akkor robbants fel, amíg az épületek fölött vagy, elvégre csak nukleáris bombákról van szó.

    SPOILER OFF

    Az egész olyan mintha nem a karakterek és azok motivációi irányítanák a történéseket, hanem fordítva.

    Egon után szabadon:

    MCG: Tudod volt a T2-ben az a jó kis jelenet, rakjuk be ide.
    BOB: De akkor Connor egy idióta lesz.
    MCG: Leszarom, csináljuk.

  148. SPOILER

    Tomika
    Ha jól emlékszem akkor jelről beszélt a SkyNet Marcus-nak, elmondta neki, hogy szándékosan juttatta el az emberekhez /ezt a jelet követte vissza, hogy eliminálja a vezetőséget a tengeralattjárón/. Szóval gondolom nem működött volna tovább.
    Indestructible
    Arnie a T-800as 101es modellje. Létezik több modell is /más arccal meg minden/ csak olyat még sose láttunk mert ugye Hollywood be van állva arra, hogy ha felbőrözött T-800 akkor az Arnie kell, hogy legyen. Mondjuk itt jó volt, hogy ő volt mert legalább kiderült, hogy a SkyNet-nek is van humora.

  149. @David: igen, USB.

    Ha nem idén jött volna a film, hanem tavaly, akkor nagyobbat szólt volna…2009-ben el vagyunk kényeztetve látványilag és akcióban.

    SPOILER

    Skynet 2018-ban honnan tudta, hogy Conor apja Kyle lesz, illetve, hogy visszaküldik a múltba majd? Mert ha ezt tudta, akkor T800-t se kéne gyártania Arnold külsővel, hisz azzal nem fog tudni beszivárogni az ellenálláshoz, mert Conor már ismeri azt a terminátort.

    /SOPILER

  150. Az időparadoxonos téma szerintem egyáltalán nem 4. részhez tartozik. Hál istennek ezt nem nagyon piszkálták. Isten tudja mi lett volna belőle.

    Az egész franchise az önbeteljesítő próféciákra épül: John Connor azért születik meg és lesz az ellenállás vezetője, mert visszaküldi a saját apját (T1). A Skynet a jövőből érkező robot maradványaiból születik (T2).

    Ezen kár agyalni, ez a Terminátor-féle verziója az időutazásnak, máshol mások az elvek (lásd: BTTF, 12 majom).
    Ráadásul szerintem itt OFF, mert T1-2 téma.

  151. 157. Dodibacsi
    2009. 06. 07. 11:53

    “Az egész franchise az önbeteljesítő próféciákra épül: John Connor azért születik meg és lesz az ellenállás vezetője, mert visszaküldi a saját apját (T1). A Skynet a jövőből érkező robot maradványaiból születik (T2).”

    ennél jobban nem lehet összefoglalni!

  152. Bele lehet kötni a harvesterbe, a motorminatorokba vagy a hydrobotokba, de ezek a robotok azért tűnhetnek külső fejlettebnek a T-800-nál, mert feladatuk nem a beszivárgás (bár azért ez így is egy X-wing vs. Naboo-fighter nagyságú baki). És a T-600-asok kendőjére is van magyarázat. Marcus is jól becumizza, mert messziről felöltözött nagy darab embernek tűnik és nem csillan meg a fémes fején a napfény!

  153. NAGYON SPOILER!

    Felmerült bennem egy kérdés és remélem az ilyen jellegű elemezgetés még nem számít offtopicnak…

    Kérlek homályosítsatok föl, ha valamit rosszul értelmeztem, de én úgy vettem le, hogy Marcus nem is a Skynet terméke.
    Dr Kogan, (feltételezem leginkább a saját megmentése érdekében) kísérletezett vele (illetve a testével), majd a halála után a hadsereg vette kézbe az ügyet… mi másért, mint hogy szuperkatonát csináljanak. Marcus tehát egy emberkéz alkotta kiborg (a klasszikus terminológia szerint), ellentétben a T800-assal, ami teljes egészében android, embernek álcázva.
    Ami számomra nem lett egyértelmű, hogy a Skynet programozta-e egyáltalán Marcust. Szerintem ugyanis nem. Egyszerűen csak rátalált azon az elhagyott katonai bázison és kifőzte az ördögi tervét… majdnem egészen pontosan kikalkulálva a várható emberi reakciókat. Egyedül Marcus emberi mivotához és fajtársaihoz való lolajitásával, vagyis maradék érzelmeivel nem számolt, no ez meg ugyebár elég sablonos hiba az filmtörténet MI-jeinek részéről. :)
    Ha rosszul értelmeztem és a Skynet képes volt emberekből kiborgokat gyártani, az megmagyarázná mire kellett neki az a sok ember, de nem magyarázná meg miért fejlesztette akkor ki a T800-ast, vagy miért ilyen hamar, hiszen az még nem derülhetett ki számára, hogy az embereknek sajna megmarad az önálló akarata az átalakítás után…

    DDavid:
    A T2 mozis verziójából is egyértelműen kiderült, hogy Svarci chipje önfejlesztő. Nincs is azzal semmi baj, ha egy tanuló program emberi viselkedésformákat reprodukál, hiszen erre készült. Csak annyit mondtam, hogy ehhez képest nem legyen baj az sem, ha egy ember produkál emberi viselkedésformákat.

  154. ZMaX: te milyen filmet néztél?

    SPOILER

    ott volt a chip a fejében, tény hogy a talált testet dolgozta át valszeg, sebezhetőbb is a robot, mert ha a szívét elcseszik akkor kampec neki, de tuti programozta. De ezt maga a skynet el is mondja a sokarcú képernyőn..

  155. A közepénél elaludtam kicsit. Nagyon szar film volt. 2/10 véleményem szerint.

  156. ZMaX
    SPOILER
    Marcus “tuti” ember kéz alkotta kiborg, pontosabban a Cyberdrine-é (ebben igazad van), de más kérdés hogy a Skynet használta fel és programozta át. A végén ki is tépi a chipet a tarkójából Marcus.

  157. Kösz a felhomályosítást human!
    (HARRY POTTTER SPOILER -> Talán Helena B Carter miatt voltam figyelmetlen, akit azóta nem szeretek, amióta kinyírta a zseniális Gary Oldman-t a HP5-ben) :)

    TERMINÁTOR SPOILER
    Ha így van, akkor az a bajom, hogy semmiféle programozásra utaló cselekvést nem produkált egész végig. Kereste a nőt, de egyébként is azt tette volna jobb híján, hiszen az utolsó arc amit életében látott a nőé volt.
    No mindegy…

  158. PAULO, A SPOILERSZTÁR

    Az év egyik várva-várt filmje volt nálam, és szerintem nem lett rossz. Volt akció, a gépek tetszettek. CGI-n lehetett volna még dolgozni, főleg az elején a sivatagban, mikor leszállnak a gépekkel. Kicsit fura, hogy nem igazán John Connor, hanem Marcus Wright volt inkább a középpontban, több szerepe volt.

    A kiborg-ember kapcsolat is érdekes, illetve a végén a a műtét a sivatagban.

    Néhány furcsa dolog még, de gondolom a nagyrészét már leírtátok korábban.
    Marcuson semmi karcolás, amikor a vízbe zuhan, nem tűnik fel neki, hogy hogyan élhette túl.
    Amikor találkzik a nővel, majd megveri azt a pár csávót, akkor nem okozott nekik sok sérülést, míg a végén már Schwarzi ellen harcol, aki ugye kiborg.
    John Connor kifeszített kötelén kicsit átrepül a motor, nem szakadt el a kötél, a kocsik, amikhez John kikötötte, meg se mozdultak.

    Nekem tetszett, nem volt rossz, lehetett volna jobb, a 3-nál persze jobban sikerült, és én várok egy következő részt. Sokan írták a forgatókönyvet, hogy gyenge lett. Visszaemlékezve szerintem nem lett rossz az sem. Szinkronnal kapcsolatos hozzászólásokat nem olvastam, de a szinkron szerintem jól sikerült. Nálam egy 8/10.

  159. Üdv!

    Szerintem gyenge 8/10. Sok hibája van és sok sebből is vérzik de a T3-at messze lekörözi. A T2 szintjét nem éri el persze még a T1-ét sem de nem volt egy rossz élmény. Ha ez volt a bevezető és tudnak csinálni egy jobb folytatást akkor szerintem megérte megcsinálni.

    SPOILER:
    Amivel szerintem baj volt az a hangulat vagy valami ilyesmi. Tényleg ott volt a harcolunk a gépek ellen stb. érzés de egyszer nem éreztem azt hogy fuh de kegyetlen és nehéz küzdelem is ez kivéve a vége felé. A párbeszédek az előző filmekben sem voltak kitűnőek (persze itt azért tényleg volt egy-két blőd fordulat :S ). A színészi játékkal nem volt bajom bár nem tudom miért de egyik karakternél sem éreztem azt hogy fontos lenne. Ironside például megfulladhatott volna az első 10 percben a megjelenése után.
    A filmmel az még a probléma hogy hullámzik teljesítményben. De bízom benne hogy a folytatásban kiküszöbölik az apróbb és nagyobb hibákat is.

  160. Halla!

    SPOILER!
    Csak én gondolom úgy, vagy az ütősebb befejezés lett volna, ha a film végén, mikor John C. megsebesül Marcus beteszi az egyik gépbe és olyan terminatort készít belőle, mint ő maga… mindenesetre szerintem jobb befejezés lett volna, mint ez a nyálas.
    Film 7/10, de a vége 2/10.

  161. Filmnek jó volt, meg Bale-t is szeretem, de valahogy tényleg a hangulattal volt a probléma. A sorozatban (TSCC) nagyon jól bántak a zenével, a hangulatán nagyon sokat dobott, itt nem igazán találták el. Még az elején, amikor csak a betűk mentek, nagyon hangulatos, odaillő volt, de utána már nem igazán éreztem ilyet, nem találták el (kivéve a Guns’n’Roses nótát, mert az tetszett).

    SPOILER

    Az ember-cyborg kapcsolatról megint csak a sorozat jut eszembe. Ott már néha a pattanásig feszült a dolog John meg Cameron között, de soha nem történt semmi és nem is lett volna jó. Persze van jócskán különbség Marcus és Cameron között, de azért mégis csak egy gépet csókolt meg a csaj.
    A vége is eléggé sántított, a legjobb az lett volna, ha meg merik ölni John Connort, de hát akkor mi lesz az emberiséggel (meg a folytatással)? :)

  162. [ez az írás nem kritika, így itt elcsúszott a csoda érvelésed, és attól még nem hatásvadász, mert nem egyezik a te véleményeddel. írj levelet ha fáj – a zerk.]

  163. Nem volt ez olyan rossz. Ha nem tudnám, hogy mennyiből készült simán 8/10 lenne. Az meg hogy egyszer, vagy többször nézős-e, döntse el a HD megjelenés dátuma :)

  164. Nekem nagyon bejövös volt ez a film, anno olvastam a Terminátor könyveket amik a jövöbeli harcokról szólnak és centiröl centire visszaköszönnek az ismerös dolgok.

    A T-600 asok egy az egyben olyanok mint a könyvben a hangulat is jó, amit hiányolok az, hogy a Skynet központja a Sziklás hegység mélyén volt a könyvekben nem pedig a város közepén mint egy feldiszitett karácsonyfa.

    Arni-e is király volt nem kár hogy csak cgi mert kicsit elszaladt az idö felette is, amikor a végén leég róla a cucc és felemelkedik a fémváz hát az ugyanaz az omfg feeling mint 1985 ben amikor elösször láttam a T-1 et.

    És tetszettek a nosztalgikus apró kikacsintások a nézöre pl. Guns szám amikor elesik a motor /tökmindegy kb, hogy lehet- vezetni vagy nem/ Sarah Connor képe, Arnie.

    Nilván nem tetszik mindenkinek mert az ember mindig jobbat nagyobbat vár, de nekem tetszett a 3. rész ultragagyi de ez nekem pure Treminator

  165. Akkor kerülnek majd csak igazán kilátástalan helyzetbe ha elfogynak a járműveik. Addig még mehetnek reményteljesen harcolni, van egy viszonylag rendes haderejük.
    SPOILER
    A filmben is lehetett látni hogy próbálkoznak ezzel a kóddal meg minden. Addig amíg abban a hitben vannak hogy valamit tudnak tenni, és meg tudják gyengíteni a skynetet, addig nem nevezném kilátástalannak. Talán ezért nem is ment rá erre a témára a film.
    SPOILER OFF

    Aztán lehet hogy hülyeségeket beszélek itt. :)

  166. A TSCC többet árult el John Connorról mint az eddigi összes T múvi.

    Tehát köszönöm szépen, de láttuk már hasban, kisgyerekként, kamaszként, felnőttként. Már azt is tudom hogy a 2002 augusztusában éppen aktuális házinénijük Cirmikéjét milyen kandúr sunázta. Legyen már elég dzsoniból.
    A végén már vártam h megöli a T800-as(persze inkább boxoltak 1et, mer’ő azt is tud ám…szánalmas), mert a végzete annyi volt h kiszabadítja kájlt. De sajnos nem.

    Az első rész óta várom már a dzsádzsmen déjt, meg a gépeket. Ebben a részben láthattunk párat igaz, de ez szánalmasan kevés volt a várakozásaimhoz képest.

    Sokan mondják h ne hasonlítsuk a 2höz(vagy a többihez). Ugyan már miért ne?! Ez nem terminátor vagy mi a szösz? Ha “Az özvegy tehén esete a csalamádéskertben 4” címmel futna talán jogos lenne.

    Na mind1, kár érte.

  167. Tök vicces lesz a sokadik részben, amikor John Connor végre visszaküldi az apját a múltba… már annyiszor lejátszottam magamban, hogy mit is mondhat neki:
    “Apu… vissza kell menned, hogy teherbe ejtsd anyut. Igaz, egy őrült gyilkológép fog rátok vadászni, aki abszolút sebezhetetlen, ti pedig maximálisan azok lesztek. De mindenképpen ejtsd teherbe! Ha nem sikerül, vége a világnak! Ha közben megzavarnak, akkor is vége a világnak. Ha megöl a Terminátor, akkor is vége a világnak! Ha nem esik teherbe, újra és újra kell próbálkozni, de persze ne feledd, hogy meg kell védeni! Hogy mi? Ha nem tetszik? Hát, vegyél erőt magadon, és semmi pánik!”
    Mire Kyle:
    “Öhm.. be kell vallanom valamit… stresszhelyzetben problémás szokott lenni az ügy…”

  168. SPOILER is előfordulhat, de hülye vagy, ha eddig eljutottál az olvasásban úgy, hogy nem láttad a filmet. :)

    Csatlakoznék a kisebbséghez, nekem tetszett a film. Nem vártam tőle, hogy agysebész sztorija lesz, a Terminator-sorozat eddig is popcorn-movie volt. A király akciójelenetek és a remélhetőleg elfogadható forgatókönyv miatt ültem be. Én ezt megkaptam, kikapcsolódásnak tökéletes volt. A rádiós marhaság pl. nekem ott helyben fel sem tűnt. Az kicsit meglepett, hogy pont Kyle Reese-be fut bele Marcus, de így mégis csak egyszerűbb, mint hogy egy külön 5 perces jelenetben Connor ír egy algoritmust, amivel rég elfelejtett adatbázisokban keresi fiatalkori apját (ez sztem egy elfogadhatóbb verzió lett volna, csak akkor minden átlagnéző ásítozott volna egy kicsit).

    Amit nagyon hiányoltam, a kicsit odazúzósabb zene. A You Coul Be Mine nagyon nagy tisztelgés volt a második résznek, kár, hogy a moziban a nézők nagy részének szemlátomást nem esett le. Talán lehetett volna az Alice in Chains-t erőltetni még egy kicsit, a grunge nagyon illik az apokalipszishez.

    Mindenesetre megnézem még biztosan a filmet, valószínűleg egy Blu-Rayből készített 720p verzióban, jó kis 5.1-gyel.

  169. Szerintem jó film volt. Mad-max + Terminator = kellemes időtöltés :) Nem vártam túl sokat, szerencsére.

  170. …hármasban tekintettük meg , ma (vasárnap) 13:45-től , a nézőközönség kultúrált volt , a filmet pontosan kezdték , minden rendben volt…és a film nekem nagyon tetszett , pontosan hozta azt amit vártam , bántam hogy megnéztem minden trailerét…
    …nálam simán töbszörnézős , a T3-at szarráveri , a régiekhez nem hasonlítható , az első 2 film etalon (számomra), ez meg egy kíváló akciófilm , szép trükkökkel…
    10-ből 8-at adnék rá

  171. Csak azt nem tudom, hogy a Skynet honnan tud John Connor leendő apjáról, Kyle Reese-ről?
    De jó, hogy nem néztem meg. Döglesztően unalmas a “szegény gyerek menekül a csúnya robotok elől” sablon.
    Ráadásul a Skynet jövőbe látó.
    Mit logikai hibák, az egész egy műanyag játékszer szintjén van.

    Úgy látom, örökre a lángoló játszótér marad az egyetlen hiteles világvége hangulatot közvetítő jelenet.
    A második rész a kedvencem. Az első is jó, pl. az egész rendőrállomás lemészárlása! Az új részek gyengék.

    Bye!

  172. Végignéztem, közben cigarettát töltöttem, a film egyáltalán nem kötött le.
    Nehéz egy terminátor kettőt folytatni, az abban az időben nagy durranás volt.

  173. SPOILER

    Érdekes, hogy alapból Marcus nem vette észre magán, hogy pár száz kilóval többet nyom, mint legutolsó emlékei szerint. Bármilyen mozgásnál tuti szembesülne vele, vagy csak ha leül valamire.

    Na igen, de hogyan ismerhető fel könnyen a terminátor? Nehéz, ezért elsüllyed a vízben. És mi nem süllyed el?

    A kacsa. Tehát, ha Marcus többet nyom mint egy kacsa…

    …akkor Terminátor!!

    SP OFF

  174. Most néztük + és tetszik.

    SPOILER

    A rengeteg apróság amit beleraktak a rajongóknak vagy és a sok apró utalás a régi részekre nagyon ottvan, pl: a T2 elején Connor arcán ott van a sebhely amit itt szerez, Linda Hamilton képe, Kyle: ha élni akar velem jön:), Arnold frissen fiatalosan:), vagy Connor a végén: visszatérek, és ami a legnagyobbat ütött nálam a Gun’s szám amikor lakapja a motort.

    Összeségében nekem hozta a régi Terminator feelinget, mondjuk ha Cameron rendezi lehet hogy tökéletes lett volna, de igy is még párszor visszanézös lessz dvd-n remélem halárra extrázva és + jelenetekel jön.

  175. Spoiler

    Nekem tetszett. Bár voltak hibák, legnagyobb talán mégis az, hogy Marcust a végén ilyen kurtán-furcsán kirták a következő részekből, abszolút ellopta Connortól a központi figura szerepét. Kyle teljesen rendbe volt, abszolút elégedett vagyok vele:) Connor picit egomán messiás hajlamúba ment át, Marcus volt a szinpatikusabb. A helikopteres jelenet az elején iszonyat jó (a vágás nélküli lezuhanós)Marcus kilógó alkatrészekkel jelenet is baromi jó volt. Tényleg egy látványos film lett, teljesen élvezhető.
    Favorit jelenet: John és a néger fickó kimennek a éjjel kipróbálni a jelet. Na az ahogy a sötétben, a sziklafalban ültek, na az volt a leghangulatosabb jelenet!
    Meg a Kyle találkozik Johnnal, majd Kyle: “nem hagylak egyedül!” John “sosem hagytál”… ez nagyon tetszett.
    Meg az ahogy azt a bizonyos sebet szerezte.
    Összegezve: 7/10

  176. SPOILEREK

    Hát tele volt iszonyú logikai hibákkal sajnos… Akció az ok volt. Hát az hogy a terminátorok folyamatsoan dobálnak mindenkit pfff ekkora gyikságot… Villog az arcában folyamatosan hogy Primer program megölni John Connort! erre neeeeem az történik mikor elkapja hogy letépi a fejét vagy átnyúl rajta másik kézzel dehogy… ELDOBJA utána csoszog jó lassan nem sieti el végülis minek annyira nem fontos ,utoléri megint és megint eldobja! No az meg hogy tudja a skynet hogy bent van John connor a celláknál és kb 3 másodpercmulva még nem lövi égeti szabdalja szét egy armada robot az tényleg nevetséges.Úrsiten és kiszállnak a bázisról egy helikopterrel… HOL VANNAK A VADÁSZOK???? sztem még egy laza pikniket meg szinezést be lehetett volna iktatni a kis feka kislánnyal a SKYNET KÖZPONT TETEJÉN….Azon márcsak legyintettem hogy nem esik le marcusnak hogy ő cyborg… a támadó hapsikat leüti azok meg vérző orral elesnek a végén meg terminátor fejeket tép le tőböl…ja meg hogy a fő ember buvóhely meletti tó full tele van azokkal a kukac droidokkal de nem is sejti a skynet hogy ottvannak az emberek…Ja a skynet meg vhonnan tudja hogy Reese lesz az apja connornak… pfuh siralmas és egyben fájdalmas enyhe szúrást éreztem a tökeimnél a film végén.

  177. Azért az nem olyan meglepő, hogy a Skynet tudja, hogy Kyle Reese lesz John apja.

  178. iszonyatos “logikaki” bukták, a legtöbbet felsoroltátok, de nekem az fájt a legjobban, hogy

    SPOILER
    a skynet “connor tőrbecsalási terve” durván megbukik kyle reese-en, connor ugyanis őmiatta ment a központba – de könyörgöm, reese-t véletlenül kapták el, ez a bizonytalan tényező ugyan hogyan szerepelhetett egy ördögi tervben biztos pontként? mert connor amúgy nem ment volna oda ugyebár.
    meg a skynet miért akarná elkapni connort meg reese-t, amikor nem tudja, hogy connor az ellenállás vezére, reese meg az apja?! és évtizedekkel korábban erre alapozta a tervét! vagy netán a t3 robotnője árulta el neki?
    és odabent egy koszos robot várja connort, nem az egész skynet sereg? hát egyedül a harvester elintézte volna mindet, a full támadó ellenállást. erre egy prototípus áll neki ide-oda dobálni a fő célpontot, ahelyett hogy kettéharapná.
    stb. stb. stb.
    SPOILER VÉGE

    na mindegy.
    a film első 2/3-a kiváló, szemet hunyok az apró hibák felett és remeknek tartom. a végét és a “megoldást” meg igyekszem elfeledni.

    7/10-es, egész jó akciófilm bosszantóan elcseszett sztorival és befejezéssel. de a begyűjtőrobotos jelenet és társai azért odabasznak.

  179. Nem rossz, de én is többet vártam tőle.
    Olyan semmilyen, komolyan mondom, hogy a sorozat fényévekkel hangulatosabb volt ennél. Itt van egy posztapokaliptikus világ, depressziós hangulat, sok terminátor, sok fegyver, ellenállók, sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle.
    Már félek, hogy milyen lesz az 5. rész.
    Motoros terminátor, tökömet, persze…

    SPOILER!
    McGenya azt tervezi, hogy a következő rész 2011-ben fog játszódni, ahova a gépek egy csomó terminátort küldenek vissza, és ott fognak harcolni. Ha tényleg így lesz, azt már meg se nézem… McG-t kéne visszaküldeni az időben, valahova a T-Rexek közé

  180. Sok komment abból ered úgy látom, hogy:
    1. nem ismeri a storyt
    2. ismeri a storyt de baromira nem érti
    3. szimplán nem érti az időutazást.

    Hiram:
    „meg a skynet miért akarná elkapni connort meg reese-t, amikor nem tudja, hogy connor az ellenállás vezére, reese meg az apja?! és évtizedekkel korábban erre alapozta a tervét!”
    Tudja. Csak még nincs kész az időutazásra alkalmas technológia, Illetve nem évtizedekkel korábban alapozta erre, hanem majd fogja. Ha valaki a jövőből visszaküld valakit pl az őskorba akkor nem az őskorban találta ki a visszaküldést. Már más is írta, hogy nem érti Reese hogy lehetne Connor apja. Amíg ezek nem tiszták, szerintem nem kellene ilyen jellegű kritikát írni.

  181. A forgatókönyv és a párbeszédek nekem agyoncsapták az egész filmet, 10/2. Ennél még a harmadik rész is nézhetőbb volt.

  182. 185. hiram : Reeset megakarta ölni a Skynet.. és nem biztos h azért mert tudta h az apja Connornak..

  183. Tegnap néztem meg a filmet, úgy, hogy előtte az összes hozzászólást elolvastam itt. A bemutató rövidfilmben nem lőtték el az összes puskaport, egyébként pedig a CGI és a vágások valóban erősen érzékelhetőek.

    SPOILEREK

    Sokan lehúztátok a 3. részt, ahogy ezt is, pedig szerves egységet alkot általa a 4 film. Connor és Kate éppen, hogy meg tudnak bújni egy óvóhelyen. Connor-ról senki nem tud akkor még semmit. A Megváltás mutatja be, hogy tulajdonképpen hogyan, mikor, milyen körülmények között lesz belőle az a férfi, aki vezeti az ellenállást. A 2018-as időpont is jól passzol ehhez. Itt még Connor-nak felettese van, de már előbújt a hegy gyomrából, viszont még az anyja hangszalagjait hallgatja: hátha azok elősegítik saját lelki fejlődését. Azok hallgatnak rá, akiket hozzásegített a túléléshez valahogyan. Végtére is ő volt az egyetlen, aki fölkészülten tudott válaszolni az első segélyhívásra a 3. rész végén.

    Jól látható a filmen, hogy átgondoltan illesztették az eddig látható Terminátor-jelenetek sorába, tehát az írók átgondolták a dolgot:

    SPOILER-es!!!

    1. a háború még nem indult meg olyan totálisan, ahogy a korábbi filmek “emlékezős” jelenetei azt mutatták

    2. valahogy találkozni kellett Reese-nek Connor-ral, és ez volt az egyik legvalószínűbb: kemény katonává úgy vált Reese, hogy túl kellett élnie, és a coyote-os beszólása alapján lehet érezni, hogy az ellenállás mítosza tartja életben a lelkét. És az első részből tudjuk, hogy Reese-től származik a “jöjjön velem, ha élni akar”.

    3. ami Marcust illeti: a film végéig azt sem tudja magáról szerencsétlen, hogy nem ember. Így magyarázatot nyer egy csomó minden (mitől olyan erős a végén a korábbiakkal ellentétben – valójában a végső összecsapása az első T-800-al adja meg számára a lehetőséget, hogy felfogja EMBERI ésszel, hogy mire is képes valójában.) Érezni az elszólásai alapján, hogy tudja: valami nincs rendjén, de még nem jött rá, hogy mi az (“Olyan régóta vagyok már halott…”)

    4. a legtöbb jelenet életszagú: a “hidraulikus meghibásodás” pedig egyszerű emberi kapaszkodás valamibe, ami talán még fogódzó lehet a túléléshez. jusson eszetekbe, hogy a legtöbb ellenálló valójában nem katona, mert az élet és a túlélés sorsa hozta úgy, hogy ellenállóvá kellett válnia – de az éjszakai támadás során a Cobretti-napgép valóban gáz, még akkor is, ha segít tompítani az atomvillanást hat óránál.

    5. Ironside-ék viszont valszleg reguláris erőknél szolgáltak korábban is – az rájuk jellemző, hogy a háttérben maradva irányítanak, és mivel ők biztonságban érzik magukat, nem is érdekli őket a többiek sorsa. Csak legyen már végre vége…

    6. A sivatagi szívcsere. Láttatok már működés közben tábori kórházat? Tudjátok mi az, hogy engedményes medicína? Nos, ha nem, akkor menjetek el a Vöröskereszt véradótáborába a Szigeten, és vegyetek részt középfokú elsősegélynyújtó képzésen, és akkor már nem is fogjátok olyan távolinak és lehetetlennek ítélni azt a jelenetet. Az az igazság, hogy légkondis multiplex-fotelekből nem lehet megállapítani, hogy milyen döntésekhez és cselekvésekhez vezet a szükséghelyzet, és az egyetlen lehetséges megoldás, valamint az elkeseredés.

    7. Sok volt az utalás a korábbi filmekre, de ezek inkább tisztelgésként foghatóak fel: úgy készültek egyes jelenetek, hogy emlékeztessenek az első 3 filmre, de egy kicsit korszerűsítették őket – ilyen pl. a főcím is, ami az első részére hajaz; vagy a lezuhant helikopter környékén deréktől fölfelé egyben maradt T-600-as csúszása-mászása most éppen Connor felé; de mondhatnám akár a forró fémes jelentet, vagy éppen az ajtó/mototermi meghekkelését. És lehet, hogy csak nekem tűnt fel, amint Connor közli gyermeke anyjával, hogy “visszatérek”?

    Bevallom: vártam a helikopteres jelenetet (tényleg ütött) és a motorosat a Guns’n’Roses-dallal (azt nagyon jól fogadta a közönség, és én is). Ez utóbbin azonban feltűnő, hogy egy olyan helyzetebe csalja Connor a gépet, amelyben az már nem tud másként dönteni, mint hogy belehajt a kötélbe. Azt viszont elvártam volna, hogy a két roncsot magával tépi egy kicsit a lendülettől.

    Az viszont feltűnt, hogy a begyűjtő milyen hangos volt, miután kiszedte az idős hölgyet a benzinkút épületéből, előtte meg semmilyen hang nem hallatszott. A fehér fogakról pedig annyit, hogy valóban közegidegennek hatnak, viszont túlélési technikákból tudható az is, hogy ha nagyon éhes vagy, egyél meg egy marék homokot, hogy a gyomor éhségreceptorait lenyugtassa – a homok pedig megcsiszolja ám a fogakat rendesen… Arról nem is beszélve, hogy az Ítélet Napja után nagyjából nem maradt semmi étel, csak amit valamilyen körülmények között meg tudtak termelni maguknak – és ez a világ jelenlegi állása szerint ezek a zöldségek, gyümölcsök, na meg persze a döghús. Jellemző egyébként a fogyasztói társadalomban felnőtt Reese-re, hogy fogalma sincs, hogy kell hűtő nélkül tartósítani a húst…

    A látvány szerintem éppen olyan megfelelő, amilyennek várható: fakó és poros (Kb. az első Mad Max óta ilyenek a posztapokaliptikus filmek). A kijelzők nagyon 52. századiak, és ez sajnos a gépekre is igaz – pedig az első alkalommal a vörös hátteres DOS-os szöveg is épp elég volt, most meg a korábbi szériáknak jobb a belső leképezési rendszerük (arcfelismerés, célpontkövetés), mint a várva várt Schwarzinak. :(

    Hogy a rendezés és a dramaturgia milyen? Nos biztosan lehetne jobban instruálni a színészeket, de McG-től ezt ne várjuk – ismerve a korábbi filmjeit. Bale-nek pedig a Sötét lovag és az Amerikai pszicho után csípőből jött az egész film, szerintem. Sam jól hozta a figuráját, és a hithű fekete első tiszt is jól állt Barnes-nak.

    És végül: a gépek elleni háború Hollywoodban nagyon megy. (Matrix, Star Wars, Terminator stb.) Érdekes, hogy ennek a filmnek is a végén egy gép mondja ki, hogy az emberi erő a szívben lakozik. Ez is mutatja, hogy valójában egyfajta viselkedési minőség megnyilvánulási formája a gép, míg a másiké az ember. Így sikerül ezt az egyre kiéleződőbb mindennapi ellentétet egyértelműen vászonra vinni. Jó érzés azt látni, hogy a végkifejlet béke (Matrix), felismerés (T4) illetve a gépek részéről csalódás, ha tovább mennek azon a pusztító úton, amin járnak (SW3).

    Röviden a T4 passzol a folyamba, látni rajta, hogy lesz folytatása, és valóban egy DVD lesz a többi mellett a polcon.

    7/10

  184. SPOILER

    rickeffe:
    “Tudja. Csak még nincs kész az időutazásra alkalmas technológia, Illetve _nem évtizedekkel korábban alapozta erre, hanem majd fogja_.”

    +1

    hiram:
    „meg a skynet miért akarná elkapni connort meg reese-t, amikor nem tudja, hogy connor az ellenállás vezére, reese meg az apja?! és évtizedekkel korábban erre alapozta a tervét!”

    A T1-2-ben a Skynet még nem is létezett, mégis “tudta”, hogy John Connor lesz az ellenállás vezetője. Vagyis majd _tudni fogja_, ahogyan azt is, h akkor a gépek már nem győzhetnek, Connor nélkül is megnyernék az emberek a háborút. Ezért küldte vissza a terminátorokat az időben, 2018-ban pedig már csak nevekre volt szükségük, így vehették célba ezúttal a fiatal Kyle Reese-t és rajta keresztül John-t.

    Ettől függetlenül a film ezer sebből vérzik, de ezt már sokan leírták. Egyetlen előzetest sem néztem meg, nem voltak túlságosan magas elvárásaim vele szemben, mégis, számomra óriási csalódás volt. Szomorú, de amikor felkapcsolták a lámpákat, az volt az igazi MEGVÁLTÁS.

  185. <<< Spoileres >>>

    Tegnap láttam teltházban – ok vasárnap nem nagy cucc. Nekem is tetszett, és igen FAN vagyok. De ajánlom EGY KÉT embernek a prológus comixet, meg az eredeti filmek megnézését, mielőtt ilyen hülyeségekben vállal még szörnyen hülyébb álláspontot mint az időutazás, meg az XY teghnológia/ terminárot miért nincs benne, meg hogy azért szar a film mert logikátlan… USB csatlakozó? majd valószinü, ha megönek egy gépet megy a szeméttelepre, nem próbálják kiszedni mi van benne. Az hogy egy csatlakozó volt, bármi lehetet USB 10.0 bármi. T1000 / TX sookkal későbbi, ha nem jöttél rá egyedül, olvasd el a kommenteket. vagy csak néz meg a első két részt újra.

    Ami baromira tetszett: az tényleg az ilyen apró dolgok megmagyarázása korábbi motivumok megjelenése pl Sebhely, Shotgunra a zsinór rárakása, stb :). Nem kellett volna erőltetni: a régi beszólásokat, a GnR zenét, a T2bö la motoros-faltörős leugratós jelenetet. Megjegyzem azért az orosz srác szájából nagy votl a “Come with me” :)

    Még jó ho Conorra mennek a gépek amikor minden este leadja az infót a harcról/ lelkesíti a kis gerillákat, meg a bujkáló “pór” népet, és még szép hogy nem kódolják, hogy Józsi bácsi is értse aki bujkálva és valami elhagyatott farmon, hogy verje fejbe a t600ast ha tudja, aztán fusson. Nem hiszem, hogy a parancsnokságok sima BC-vel kommunikálnak, kb már a WW2-óta kizárt vagy ha igen akkor rejtjelel.

    A jel az CSAPDA volt – ezt sem hiszem, hogy meg kellene magyarázni, mégis előkerült a kommentek között… Nem tudom, egy két ember kijött a film felénél? Ó vajon miért engedték feltölteni a jelet a központba, már rögtön felrobbanthatták volna az egész kupit az elején…

    A Kyle az nekem is zavaros, honnan jött rá a gép hogy Conor Apja, miért kereste. Vagy csak irdatlan szarul volt összevágva/ és a forgatókönyvíró is GYP-s volt: “You and me, we’ve been at war since before either of us even existed. You tried killing my mother, Sarah Connor. You killed my father, Kyle Reese.”, DIRR, emlékek memennek a gépbe a szinkronizálással onnantó Skynet üldözi Őket. De hogy előtte meg mi volt ez az Kyle Reese az első számú célpont a listán…

    BTW: Nem tudom ki követte a a TSCC-t, mert annak BÁR nincs köze a filmekhez, de ott a végén a kabátos jelenet, meg itt, hogy Conor ráadta, hogy kiérdemelted, hát az nagyon adta, de legalább is egy széles mosoylt megért. TSCC: “My brother’s back, and you’re wearing his coat.” 7-8között/10

  186. Végülis valahol logikus, hogy ha az időutazás miatt John már ennyi mindent tud a gépekről és a jövőről akkor a Skynet is tudhat valamit róla. Azt már az első részből tudjuk, hogy Kyle volt a gépek foglya korábban /még fasza kis tetkója is volt róla/, szóval valószínűleg tudták a nevét is meg minden. Így akár az első rész Terminatora is felismerhette. És mivel a Skynet-et annak a T-800asnak a chipje alapján alkották meg így akár szert is tehetett erre a tudásra.

  187. Én csak annyit mondanék: ha egy filmről ennyit kell magyarázni (mint pl. kettőköb is tette, bocsi) akkor az mindig “gyanús”. A jó filmet megnézed és egyszerűen megállapítod, hogy jó, az Indynél is meg ennél is meg magyarázzuk az esélyeket, meg a logikusságot, holott mindkettő trutyi (szerintem persze). :-(((

  188. Hát nem tudom ti mit néztetek de ez geci jó film volt nálam simán 9 pont…olyan akció jelentek voltak h azta meg áááá , a történet meg Terminátoros ..mellesleg megjegyezném aki nézte a sorozatot az vágja ha 2. rész után játszodik igy a 3. mozifilmet McG is semmisnek tekinti hiszen a sorozatban ugranak az időbe 7 évet(valóban utaznak ők is 1999-be 1992-ből) Így lehet az h idősebb Connor az apjánál is.. na mindegy nekem nagyon bejött , meg a végén Swarci is feltünt csak h érezzük h ez is a Termiator filmekhez tartozik:)

  189. SPOILER

    Oké, hogy szükséghelyzet, meg modern technológia, meg nem értünk mi itt a sivatagi műtétekhez, de azért mégis csak szerencse, hogy Marcusnak és Connornak ugyan az volt a vércsoportja. Persze egy a párhoz az esélye, de azért örülök, hogy így alakult, mert ha pl engem átdöfnének hátulról bordákon át egy vasrúddal, én is csak fél napig húznám.

    SPOILER OUT

    A film amúgy még mindig nagyon tetszett, és az ÖSSZES kommentelővel egyetértek, pro-kontra.

  190. loool Cameron, leoltod az embereket h nem vágják erre bizonyítod, hogy nem vágod miért idősebb Connor mint Kyle, gratulálok.

  191. kedves rickeffe!

    nem azt nem értjük, hogyan lehet reese connor apja, ezen mindenki túllépett már rajtad kívül.

    SPOILER!
    azt nem értjük, hogy a skynet honnan tudja ezt? merthogy a jövőben tudni fogja, hiszen connor az ellenállás vezére lett, ez oké, de most 2018 van, és swarci még nem ment vissza, merthogy swarci még csak most készült el – ő prototípus, aki megint elbukik connorral szemben a skynet központban.
    reese 2018-ban nem szerepel sehol, mint connor apja, hiszen 1984-ben senki sem tudta, hogy ő ejtette teherbe connor anyját. (nyilván sarah connoron kívül.)
    a terminátor chipje meg a skynet alapjául szolgált ugyan, de csak a technológia, nem a rajta lévő infók, mivel a chip tönkrement.
    tehát a “connor apja reese” infó nem lehetett meg a skynetnek még 2018-ban.
    nagyon erőltetett magyarázat esetleg az lehet, hogy:
    1. a t3 terminátor csaja adta át az infót a skynetnek.
    2. reese jelenlétéről 1984-ben tudhatott a skynet, hiszen a rendőrségen kivallatták ugye reeset és ő ott mindent elmondott a jövőről, emlékszünk, és a skynet így összerakta logikailag, hogy ő az apja (ami persze akkor is csak feltételezés, és erre egy logikusan gondolkodó gép nem építhet bombabiztos tervet.)
    SPOILER vége

    anyhow, ha ez a film nem terminátor folytatás volna, nem bukott volna meg.
    ezt a szerzőpáros meg egyszerűen sosem szabadna forgatókönyv közelébe engedni a jövőben.

  192. NOfene, itt már mindenki mindent elmondott, én azok mellett vagyok akik a látványt részersitették előnyben, de a több sebből vérző forgatókönyvet nem.
    Az akciójelenetekért emgérte, de istenemre mondom brutálisan megérte. Ujra gyerek voltam. Aztán a bázisos duma jeleneteknél persze álmos felnőtt.

    Sok olyan jelenet volt amit komolyra akartak, de csak egy egyemberként felnevető közönség volt.
    Viszont az univerzum PFFFFFF *homlokon csap saját magam* jelenetét itt megtekinthettük:

    SPOILER , legalábbis a poén kedvéért.
    Amikor Connor elinul a Skynetbe egyedül, és a bige megkérdi, hogy mit mondjon a többieknek. Ilyen lazán visszafordul: Visszajövök.
    Szinte az egész mozi egyszerre csapott a fejéhez, ilyet én még nem láttam.

    Mindegy, a gépekért érdemes volt. Az elején a Connort támadó torzónak milyen hangja volt már…

  193. kettőköb: tök jó volt elolvasni az elemzésed.. nekem plö. feltűnt a “visszatérek”, ezt én is 1értelmű utalásnak/tisztelgésnek véltem a 2-re. a fogak fehérségére meglepő de tejjesen érthető magyarázatot szolgáltattál. csak ha monnyuk a csajra nézek és a villogó fogsorára, nem jutna eszembe, h “biztos homokot eszik” : )

  194. Asszem Spoiler hegyek lesznek:

    Kevésbé erőltetett magyarázat. Láthatóan J.C. Techcom csapatában sokan tudják John múltját. Valakit elfogott a Skynet. Kikínvallatta. Elmondta a lényeget. A Skynet Connor lépéseiből már rájött hogy ő legveszélyesebb ellenfele és kihasználja azt hogy keresi Reeset.

    A dobálás még mindíg érthetetlen. A T-800-as vs. John csak a rosszfajta de féligmeddig jól elsült hatásvadászat miatt kellett.
    Reese azonnal meg nem ölése már inkább magyarázható azzal hogy a Skynet nem bízhatott abban hogy Connor honnan szerzi az infóit és az utolsó pillanatig-lsd. a filmben-nem is akarta megöletni.
    A végső megszállásnál én is vártam a csatát és valóban vicces volt hogy csak besétáltak kisétáltak. Jah. Connor után nem mentek be a hűséges emberei? (A főnök megoldja!)
    Igaz ez a megszállós dolog olyan hogy Marcus is állíthatott valamit a biztonsági rendszeren.
    Amúgy meg a sok belemagyarázás azért kell mert a szőrszálhasogatók alig várják hogy legyen mibe kötni. Miért ne?! :)

  195. SPOILER

    Ez most csak egy kis gondolat :) :
    Szerintem azért értelmetlen belemenni az időutazásos dologba, mert ha azt nézzük, hogy a visszautazó gépek múltja a jövő, illetve a rendőrségi felvételek és jegyzőkönyvek nyilvántartásba kerülnek Reese-t is faggatják, videóra veszik ezek után Sarah bekerül a Pescaderoba ahol nem kevésszer meséli el a világégést, mesél Reese-ről, John-ról, terminátorokról, Skynetről amiket szintén nyivántartásba vesznek, rendőrök halnak meg, tehát elég nagy volt a felfordulása “múltban” aminek nyoma marad nyilván a jövőben.
    Az első chip ami visszakerült a fejlesztés alapja, a Skynet az egész földi hálózatot ellenőrzése alá tudja vonni, gyakorlatilag az összes adat a birtokában van akár a Kis Jolán TB száma is. így előfordulhat, hogy tudja kik a célpontok még az előtt, hogy a célpont megszületett volna. Mondjuk most így nekem sem jut eszembe semmi arra, hogy viszont az arcáról honnan tudta azonosítani :) Bár a kamerába beszélt az első részben, a csontok elhelyezkedését kiszámíthatta és így készíthetett egy sémát ami alapján kereshette. De lehet, hogy elmesélik ezt majd részletesen a következő részekben, ha lesznek és az egész nem is így van :)))
    Ez pont olyan, mintha te tudnál róla, hogy kiskorodban kaptál magadtól egy csokit a jövőből akkor a jövőben mindegy mit akarsz csinálni mert akkor is visszajössz hozni csokit. Itt már relatív, hogy mi a múlt és jövő. Ha meg párhuzamos idősíkként kezeled az utazások által létrejött torzulásokat akkor az nem hat ki a te jövődre (jelenedre), hanem egy másik jövő alakul ki. Node az meg miért érdekelne hiszen az nem a te jelened (jövőd) változtatná meg. Mert ha megváltoztattad akkor a jövőben miért döntenél úgy, hogy visszagyere, hiszen már nincs okod, nem is létezik az ok maga.
    Többnyire ezek miatt nem lehetne izgalmas filmet készíteni szerintem, mert a hurokban el van döntve előre minden. Ergo hiába izgulsz. :)
    Ezért pl itt is megkérdezhetnénk minek keresi a Skynet Reeset, hiszen visszaküld majd gépeket. Vagy például mindegy, hogy hány évente küld vissza gépeket pl 1 évente 1-et, küldhetné mindig ugyanoda, pl. az első részben szereplő időpontba és lenne 10 különböző fejlettségű terminátora valamelyik csak elintézné már ha egyszerre támadnak. De itt is bejön, ha kinyírják Sarah-t akkor minek küldené vissza a gépeket, hiszen Sarah meghalt… és így tovább. :)
    Persze ez is csak egy meglátás ez meg csak egy film :)
    Mindegyik részét meg lehet magyarázni szerintem, csak más szemszögből, bár lehet hogy az meg egy másik részt üt, de ez ilyen :)

    A film szerintem is inkább látványfilm, kultfilm, nekem bejött, kicsit lassú volt talán. Illetve elég nagy volt az elvárás a folytatás iránt.
    Az is lehet, hogy a T2-t ugyan így lehúznák ha most készült volna.
    Vannak logikai buktatók, úgy mint pl. az Időzsaruban is volt bőven, de ez így lett sztori, néha beleteszik hogy fogyasztható legyen.
    Emberek, BÉKE! :)

  196. hiram 2. pontja mindent megválaszol arra, hogy honnan tudott a Skynet Reese és Connor kapcsolatáról. Minden rá lett kötve ugyebár a Skynetre. Az irattárból/adatbankból kinézni a korai jegyzőkönyveket nem nagy kunszt volt neki.

    Amúgy nálam ez a negyedik rész túl is lőtte a kedvenc első részemet. Nagyon ott volt a hangulat, a látvány és a sztori. :-) Simán túl is ugrotta az elé támasztott elvárásaimat. Nem is akartam, hogy az első háromra hasonlítson, hogy újfent valami kliséhalmaz legyen mely az első részen lovagol. Itt már teljesen más volt a szitu, háború volt és annak megfelelően lett elkészítve az új trilógia első része.

  197. Madness, végre valaki. :D Én is úgy gondolom, hogy el kéne vonatkoztatni kicsit. Ez egy új trilógiának készül, ami igazából csak az alapokat fogja az első 3-ra helyezni, és azon túl folytatódik a sztori és nem visszanyúl. Remélem legalábbis.
    Nekem tetszett, kicsit amcsis lett, ezzel a robot-ember lávszerűséggel, de igazából érthető is ez a dilemma meg “jaj, nekem szivem van, bár gyilkos vagyok, de akkor is ember, stb.”. Sam Worthington meg sztem ezzel elég nagyot robbantott a filmiparban. Legalábbis remélem. Nagyon jól játszott, pláne a mimikája, meg a mozgása volt jó. És hát az eredeti hangja is fantasztikus, csak azt nem élvezhettük, de a trailerekből kiderül. A kedvencem a “Look at me”. XDD De a szinkron sem volt rossz, nagyon szeretem ezt a búgó magyarhangot,nagyon kifejező ez is, de ami most nem is jut eszembe kié… O_O Széééégyen… :D
    Nálam 8/10 volt. Jó akciófilm, jó annak is , aki szidni akar vmit. Hajrá, mindenki, moziba be!!

  198. Meg egy kis érdekesség: elég sok baleset történt a forgatás alatt. Egyik ékes példája ennek a “Blair és Marcus a tűznél”-jelenet, ahol Sam W. jobb kézfeje körül egy csúnyapiszkos kis kötés van. Mivel eltörte a kezét. :D Meg Bale is, meg kaszkadőrök is sérültek keményen, dehát ez egy ilyen filmnél nem is meglepő…

  199. Cameron, McG le is nyilatkozta, hogy a sorozatot teljesen figyelmen kívül hagyták. T3-at sztem nem pl: az üzemanyag cella ha jól emlékszem ott lehetett látni csak, itt pont ugyanazt használták robbantáshoz.

  200. Hm. Szerintem az idei blockbuster szezon eddigi meglepetése. Lehet, hogy már túl alacsonyak voltak az elvárásaim, de ugye az X-men ciki, az angyalok és démonok totális katasztrófa, a Star Trekben meg annyi logikai ostobaság volt, hogy ezekhez képest a Terminator egy kifejezetten kellemes és jól összerakott darab minden hibája ellenére. Látványban pedig kifejezetten erős.

  201. SPOILER

    Én a történetben sem találtam logikátlanságokat, már persze azon a szinten, ahol a Terminátor filmek mozognak.
    Motiváció hiánya, meg mit miért csináltak a szereplők? szerintem ez azért egyértelmű, nem értem, human miért ezt hiányolja.
    1.Alapvetően le akarják győzni a gépeket.
    2. Connor szinte az egész filmben a szignállal van elfoglalva, amivel ki lehet kapcsolni a gépeket. Ez csak akkor változik meg, amikor megjelenik Marcus, és Kyle Reese a képbe kerül.
    3. Connor nem akarja, hogy lebombázzák a Skynet-et Kyle-lal együtt, hiszen akkor ő is meghal, mert meg sem születik. Ez eléggé érthető motiváció.
    4. Marcus-t pedig a Skynet akarja felhasználni, hogy elkapja Connort, de nem sikerül neki, annak meg lelkiismere-furdalása van az öccse, meg Kyle miatt, akit mellőle raboltak el. Ez is tiszta sor.
    Szóval szerintem ilyen szempontból minden ok a filmmel. Az említett hülyeségek, mint pl. a rádiós kommunikáció, meg néhány balul sikerült párbeszéd, meg giccses fordulat, az nem ront akkorát a filmen, hogy bukásnak lehessen nevezni. Reméljük, lesz folytatás, ahol kiköszörülik a csorbát, mert van még tartalék, amit ki lehet hozni ebből a témából.
    A korábbi terminátorokkal nem lehet összehasonlítani, de szerintem nem is kell. Azok a filmek 1984-ben, meg 1990-ben készültek. Ha a 3 új Star Wars epizód is olyan lett volna, mint a régiek (pl. billenőkapcsolós BKV-szerű űrhajók, Bee Gees -frizura), valószínűleg csak röhögött volna mindenki.
    A harmadik résznél meg sokkal jobb volt.
    Én várom a rendezői változatot is.

  202. Én részemről megnéztem, a T2 alt. befejezését, a Cyberdine megsemmisült(!!) mindennel együtt, nincs ítéletnapja, se 70 éves svarci, se buta modell-terminátor, se érzelgős emberi szívvel ellátott izé, se a többi okleveles baromság.

    !!SZPÓJLERES!!

    Ja, és eszeveszett nagy baromság volt az is, hogy le akarták bombázni a Skynet-et. Nem fogta fel az a b-kategóriás hadvezér, hogy nincsen központi számítógép, a hálózat maga a számítógép. A nevében is benne van SkyNET.
    Összehasonlítás képen, az internetet sem lehet lebombázni :) (hirtelen beugrott az egyik SP epizód ahol egy nagy router volt az internet, akkor itt meg Helena B. Carter)

    Azért megérte megnézni a filmet amikor az egyik t-800-as ránéz John Connor-ra, (“Én vagyok John Connor” kb 22x a filmben, mintha nem tudná senki.) de azt már lelőtték a trailer-ben.

  203. Vicces volt ez a elvitték a Skynetbe dolog. Most akkor ha a gépek elvisznek valakit akkor ez rá a szleng vagy csak félrefordítás. Az alternatív befejezés keresztbe tesz mindennek de lehet tényleg ott kellett volna behagyni a filmet és a jövőbeli háborút csak egy HBO-s sorozatban mutatni be.
    Skynetet lebombázni nem lehet de a központjait igen. Itt tényleg nem vágom hogy sülék voltak a fordítók vagy a forgatókönyvírók voltak hülyék (sztem utóbbi).

  204. T. Rozsomak69! A mai mozijegy árak mellett igazán kár a pénzedet ilyen filmekre pazarolni, főleg ha egy kukkot se értesz az egészből.

  205. Na megnéztem. És igazatok volt – el lett kúrva.
    Emlékeztek még a T1 vissza/előre/gondolós jeleneteire? Amikor a túlélők baljós zenei aláfestés mellett patkányt kergetnek, egy család semmibe révedő tekintettel bámulja a tévében lobogó lángokat, aztán a kutyák elkezdenek ugatni…
    Na az a pár perc többet ért mint ez a film. ANNAK volt hangulata, AZ posztapokaliptikum volt. A T1 volt az igazi Terminátor, azon még nem röhögött fel a közönség a moziban egyszer sem, a baljós hangulat végig megvolt. A T2 pörgősebb volt és megvolt ugyan a hangulat is, de már beszurkáltak ilyen f@szságokat, hogy hasta la vista, baby.
    De ez az új – ez még sima akciófilmnek is gyenge.

  206. SPOILER

    Nem magát a Skynetet akarták ezzel a csapással elpusztítani, hanem a San Francisco-i robotgyárat. Az már egy más kérdés, hogy az Ironside féle vezetők azt hitték, hogy a jel kibocsájtásával többet is elérnek és hamar véget tudnak vetni a háborúnak. Csak ugye rábatytak, mert a Skynet jól beetette őket az elejétől fogva.
    Másrészről meg a második részben a Skynet csak egy automatizáló egység volt a bombázóknál ( Arnold meg is említi ugye Dysonnak is), szó sem volt a világra kiterjedő hálózatról. Az csak a megváltozott jövő miatt alakult ki. Sokaknak látni is kéne a filmet nem csak nézni. ;-)

  207. Azatoth. Emlékszel amikor Kyle patkányhússal(?) kínálja Marcust? ;-) No meg arra, amikor még a szétszórt ellenállócsoportok a benzinkút pincéjében bújkálnak?
    Ha már nem alagútban vannak nem is hangulatos? Ugyan már. :-)

  208. 4/10

    Néha klassz a látvány, de ennyi. Rettenetesen hiányoltunk egy normális, közhelymentes forgatókönyvet. Bale nagyszerű színész, de a film valahogy nem működött. Egyébként pedig nem vagyok a szép nők ellen, de ide a jelenlétük teljesen felesleges volt.

  209. “Én részemről megnéztem, a T2 alt. befejezését, a Cyberdine megsemmisült(!!) mindennel együtt, nincs ítéletnapja, se 70 éves svarci, se buta modell-terminátor, se érzelgős emberi szívvel ellátott izé, se a többi okleveles baromság.”

    Ja, meg ugye ez esetben John Connor is megszűnik létezni 10 évesen, és neki is el kellene tűnnie a film végén. Ugyanis Connor csakis az Ítélet napjával és Skynettel együtt születik meg és létezik, akkor és csak akkor, ha Kyle Reese visszajön a jövőből 1984-be. Szóval, ha azt nézem, hogy ezt át se gondolták a T2-nél, akkor ehhez képest a mostani film hibái semmiségek.

  210. Nem tudom ,miért fikázzátok!Mert talán mindenki azt teszi?!
    Szerintem ,kibaszott nagy film lett, látványra is történetre is!De hát mindenkinek más az ízlése! Nekem nagyon tetszik!

  211. “Ja, meg ugye ez esetben John Connor is megszűnik létezni 10 évesen, és neki is el kellene tűnnie a film végén. Ugyanis Connor csakis az Ítélet napjával és Skynettel együtt születik meg és létezik, akkor és csak akkor, ha Kyle Reese visszajön a jövőből 1984-be. Szóval, ha azt nézem, hogy ezt át se gondolták a T2-nél, akkor ehhez képest a mostani film hibái semmiségek.”

    Erre próbáltam utalni ha kicsit sután is sikerült.
    A helyesírásért bocs de aki gép előtt dolgozik egy idő után elfeljt rá figyelni.

  212. Divat lett minden filmet a sárga földig lehordani. Ám hozzá kell tenni, hogy Hollywood a 90-es évek eleje óta nem képes normális filmet csinálni. Ami mégis jól sikerült, mint pl. a Gyűrűk ura, ott is már adva volt egy regény, amiből megírták a forgatókönyvet, és ha nem cseszték el, nagyon jó lett a film is. Szóval én azt veszem észre, hogy mikor előkerül egy ilyen nagy cím, mint a Terminátor, mindenki hatalmas, drámai áttörést vár, aztán csalódik. Miért lenne éppen most, ennél a filmnél változás? Csak abban lehet reménykedni, hogy ismét megtanulnak a rendezők forgatókönyvet írni, és nem csak a CGI-re, meg a sokszáz millió dolláros díszletekre alapozzák a filmeket, mint ahogy teszik lassan már több, mint 15 éve.
    Szerintem ha ezt nézzük, a Salvation kifejezetten jó film lett. Amik a hibái, azok általánosságban az egész amerikai filmipar hibái. Érdekes, hogy miért nem képesek ezt az “aprócska” határvonalat átlépni a rendezők, hogy TÖRTÉNET és FORGATÓKÖNYV IS kell egy filmhez a látvány mellé, valamint APRÓLÉKOS kidolgozottság.

  213. NAGYON vártam. Megnéztem. Hümmm-hümmm.

    Egy-két trélert néztem meg, utána megálljt parancsoltam magamnak, mégis szinte az összes ihaj-csuhaj jelenetet lelőtték előre. A film első fél órája kicsit unalmasra sikeredett. Jó persze, értem én, hog fel kell vezetni a sztorit, de pl Star Trekben az első 10 percben olyat zúztak, hogy leesett a fejem, itt meg…., inkább csalódás volt.
    Ami iszonyú nagy: Arnie… hál Istennek ebbe nem futottam bele, uogy ütött.
    Az akciójelenetek faszántosan meg lettek csinálva, a motoros terminátorok nálam mindent vittek. A nagy melák termik meg kicsit ilyen Világok harca feelinget váltottak ki nálam.
    Teljesen egyetértek: ez a Sam gyerek simán lejátszotta nálam Bale-t, pedig nagy Bale mániás vagyok.
    7/10, de csak azért mert volt Helena BC!

  214. “Csak abban lehet reménykedni, hogy ismét megtanulnak a rendezők forgatókönyvet írni”

    Elég lenne, ha a forgatókönyvírók megtanulnának.:D

    sélli:
    he? Az első negyven perc majdhogynem a legerősebb része a filmnek. Na jó a vége kicsit jobb, de az elején is végig él a feszültség. A Star Trek pl. lehet, hogy zúzott, de hogy feszültség egy fikarsznyi sem volt benne az biztos.

  215. Scorpion82: hm? még itt a filmbuzin is csomó film életetve van, nemhogy minden hollywoodi. Pl a startrek is CGI orgia és mégis tök jókat ír róla a többség. Most a Terminátornak nem sikerült, ez van, nem a világvége, és nem is minden filmet hordanak le az emberek divatból, hanem azt hordják le ami nem tetszik nekik és kész. Bár tény, hogy itthon is akad pár site ami a negatív hülyeségre megy rá, de ez itt nem az, így nem kell ilyesmin flame-elni.

  216. Madness: Az összhatás hianyzott. A film atmoszférája nem fogott meg. Nem mindegy hogy tálalják a patkány/nem inkább coyote/vacsorát – mármint a rendezők. Borús hangvételű, komoly filmet vártam, ebben még a trailer sem bizonytalanitott el annyira. De ehelyett… Inkább igy mondom: egy jó erős kávéra ültem be, de egy szirupos-mézes gyümölcslevet kaptam, kacskaringós szivószállal meg rózsaszin CGI esernyővel. De lehet hogy csak én vagyok túl idős /vagy túl igényes/ ezekhez az új filmekhez.

  217. Itt a véleményem de ez nagyon szubjektív, és aki rám hallgat az minden filmnek ad egy esélyt:

    Vannak rendezők, akik kevés pénzből sokat is ki tudnak hozni, és vannak, akik százmilliókból sem tudnak gazdálkodni. Döntsétek el MCG melyik táborhoz, tartozik.
    Mcg nagy lehetőséget kapott, 2 órát szentelhetett annak, amit Cameron csak néhány kisebb visszaemlékezésben, snittben tudott csak bevágni a T1be és a T 2 be. Viszont ebben a két órában nincs annyi feszültség reménytelenség, mint abban a néhány jelenetben, amiben az első 2 részben bemutatják a nyomasztó kegyetlen jövőt, ahol halomra ölik az embereket. Pedig ott még nem volt technika, csak makett terminárorok voltak.
    Na nem beszélve arról, hogy a címhez méltatlan az egész film, Terminátor= kegyetlen gyilkológép, ehhez képest MCG posztapokaliptikus filmjében inkább sintérminátorok voltak, akik begyűjtötik az elkószáló embereket. Hol vannak a robothadseregek, akik szakaszokba verődve koponyákon sétálva ölik az embereket????? Nem voltam igazán betojva tőlük. Míg az egyben mindig volt valami rossz érzés bennem amikor Arnoldot mutatták, nem beszélve a szadista Robert Patrik T_1000 éről…. alig vártam már hogy más jelenetre váltsanak. Persze ezek megint jól tükrözik, hogy a korhatárra is figyeltek. ( Egyébként itt adnék át egy Hűség az elődökhöz díjat Sylvester Stallonénak, a Rambó 4.ért, igen így kell ezt csinálni) Egyébként szerintem a Terminátor 5 szereplőit lehet kapni majd a Happy Meal mellé.
    Emellett a történetben felelhető hatalmas logikai hibák miatt sem lehet élvezni annyira a filmet. Ezekről nem írok inkább, mert erősen spojler lenne. De az biztos, hogy néhány robbantás költségét inkább egy normális történet megalkotására kellet volna fordítani.
    A baj egyébként az, hogy úgy kezdenek neki a folytatásoknak: Na ennek überelni kell az előzőt. Legyen benne sok bumm, aztán még több nagybumm és ennél is több megabumm azt kajálni fogja a nép.
    Szóval szerintem előbb megvannak az akciójelenetek, mint maga a történet, az nem érdekli őket, hogy csak erőltetve tudják ráhúzni a filmre. Pedig aztán itt már nem is nyomaszthatta őket, hogy a megszokott, kötelező elemeket kellett volna lenyomatni (időutazás, találkozás a megvédeni kívánt személlyel, menekülés, valami értelmes dolog végrehajtása, a gonosz termi likvidálása)
    Persze filmként nem rossz, látványos hangos, és két órán át várhatjuk ,hogy egyszercsak elkapjon minket a terminátor-feeling, de John Connorhoz hasonlóan nem ilyennek képzeltem a jövőt.

  218. **Spoiler lehet benne.**

    Megnéztem kis késéssel a filmet, és nem vagyok elragadtatva a filmtől. Az akciójelenetek és a látvány oké. A monológok gyengék mint a harmatos lepkefing.

    Az akciójeleneteken kívül az egyetlen nagyon pozitív dolog a filmben a Schwarzenegger kinézetü terminátor volt. Így akár egy teljes filmet is lehetne csinálni :D Arnie forever.

    ****Ami baromira nem tetszett****: Magyarázza már el nekem valaki, hogy egy Terminátor, aki gondolkodás nélkül öl. Egyszerűen, letisztultan, mi a fatért akarja felkenni a padlót John Connorral ahelyett, hogy csak simán kettétöri, mint egy ropit. A filmben többször mikor a kezében volt JC, és simán kinyírhatta volna, csak a falhoz vágta. HÜLYESÉG A KÖBÖN.

    5/10 nekem mert sokkal jobbat vártam. Sima akciófilmnek 7/10 lett volna, de kérem ez mégis csak “A Terminátor”.

  219. sikishark: Pont ezt akartam mondani én is.
    A Happy meal rohatt jó…én sem lepődnék meg ha az alien figurák mellé ezek után kiosztanának pár T-800-ast is a gyerkőcöknek. A T/Salvationt meg vasárnap délután fogja először leadni a TV2

  220. Emberek! A gépeknek itt még nem az a feladata, hogy halomra öljék az embereket, hanem az, hogy begyűjtsék és dolgoztassák, mert a gépek még nincsenek azon a fejlettségi szinten, amilyenen majd 2029-re lesznek.
    Igen itt még az a feladat, hogy az emberek gépeket építsenek a gépeknek.

  221. Tegnap végre sikerült megnézni. Nem volt rossz, de sajnos nekem nagyon kevés volt a terminátorok (T-600-asok) vs. emberek harc a filmben.
    Az A-10 pedig a kedvenc harci repülőm, de nem is értem, hogyan kerül ebbe az egészbe. Még, ha F-22-esekkel nyomultak volna, azt mondom oké.
    A sok tűzrakás és rádiózás (Igaz, ha végig kézjelezték volna a filmet, azon nyilván mindenki kiakadt volna.) valóban vicces volt, ellenben nekem Bale nem volt rossz John Connor. Ami még zavart a könyvekhez képest, hogy az ítélet napja után 2018-ban miért van simán olyan világos, mintha csak ma játszódna a film. Kellett volna a félhomály és némi nukleáris tél a fílinghez, szerintem.

  222. hami:
    “Ja, meg ugye ez esetben John Connor is megszűnik létezni 10 évesen, és neki is el kellene tűnnie a film végén. Ugyanis Connor csakis az Ítélet napjával és Skynettel együtt születik meg és létezik, akkor és csak akkor, ha Kyle Reese visszajön a jövőből 1984-be. Szóval, ha azt nézem, hogy ezt át se gondolták a T2-nél, akkor ehhez képest a mostani film hibái semmiségek.”

    Ha úgy gondolkozunk, hogy az idő lineáris és egy síkon fut, akkor igen. Ekkor futunk bele az időparadoxonba.
    De ha azzal a cselekménysorozattal ami a t2-ben lejátszódik egy új “elágazás” nyílik az időben akkor semmi gond. Egy alt. idősíkban megy tovább az egész.

  223. kicsit jojózik a szemem, mert egybe olvastam el az összes kommentet. megpróbálom a már korábban megtárgyalt dolgokat kerülni.
    én alapvetően jól szórakoztam a filmen, rosszabbra számítottam mint amit kaptam, és ez pozitívnak mondható.
    SPOILERES
    engem a kamionos résznél erőteljes mad max érzés fogott el, jó értelemben. valaki említette a zsinórt a puskára dolgot, moziban nem tűnt fel, de így már leesett. kösz hogy mondtad. :)
    az időutazással kapcsolatban annyit fűznék a dologhoz, hogy ha jól emlékszem a könyvekből akkor nem tudnak (a skynet és az ellenállók) szabadon mindenhová visszaküldeni terminátorokat, hanem meghatározott időciklusonként meghatározott időcuklusokba tudnak utazni. ezért is van az, hogy az első részben nem rögtön egy t1000-est vagy tx-et küldenek, hanem egy akkor csúcsmodellnek számító t-800-ast. tehát valamilyen szinten megvan az időfolytonosság a részek között az időutazás ellenére is. több könyv és a tscc sorozat is foglalkozik a rossz időbe visszaküldött terminátorok történetével (az időutazás bonyolultságát példázandó).
    a 4. résszel kapcsolatban még annyit, hogy marcust én nem nevezném robotnak, sokkal inkább cyborg. mondjuk mint a 600 millió dolláros ember :)

  224. T4:Ez mi a dick akart lenni?
    Még a B-o-ját is nyűstölnie kell a sikerhez.
    Őszintén,azért volt szarabb akciómozi is a történelemben,de pl a Halálos iramban 3-at is remekül kitették áprilisra és a 300 millió dollárt is elhagyta…
    T4 pedig küszködik a nyáron.
    Nézhető,de MCG nem tud akció drámát csinálni.
    A charlie angyalaiba is a három nő pörgött össze-vissza(dramaturgia nyista).
    Nem is értem miért lett siker.
    Drew akkor még népszerű volt a B.o-ba(slágerekben játszott),és lehet a nőknek is kell csihi-puhi érzet?
    Ki kell mondanunk,eddig Cameron Diazt pedig szereti a nép(EU is)
    Most jöttem rá,amikor ez a Vegasi filmje is 200 millió felé ment.
    Szóval ez a Terminátor azért nézhető,mert karakteres szereplők vannak,a pénz azért bement a látványba.
    Drámai szegmens és a forgatókönyv,viszont leszerepelt.

  225. SPOILER

    Gabesz83
    “Magyarázza már el nekem valaki, hogy egy Terminátor, aki gondolkodás nélkül öl. Egyszerűen, letisztultan, mi a fatért akarja felkenni a padlót John Connorral ahelyett, hogy csak simán kettétöri, mint egy ropit. A filmben többször mikor a kezében volt JC, és simán kinyírhatta volna, csak a falhoz vágta. HÜLYESÉG A KÖBÖN.”

    Kábé ugyanazért amiért az első részben ide-oda dobálja Matt-et. ;-)

    Ilyen logikát ne keressünk már ebben a filmben, mert dög unalmas lenne.

  226. Madness csak van egy apró különbség Matt nem volt célpont, JC meg igen. Persze azért ilyeneken felakadni hülyeség, nem ezektől lesz s*ar film a T4, hanem mert csak simán s*ar mint film, csak az hiányzik belőle ami a régi részeket + akármelyik klasszikus filmet naggyá teszi, eredeti ötlet, remek sztori, remek KARAKTEREK, remek párbeszédek, stb. nagy bada-bumm sok filmben van.

  227. sandor8206
    Pár szóban reagálnék csak.
    Eredeti ötlet, remek sztori: Az első valóban az volt, a negyedik részig nagy kedvencem is volt. De a következő kettő, szinte lemásolta a forgatókönyvet. Nem szólom meg, mert azok is bejöttek, de eredetiség aztán ezekben már tényleg nem sok volt. Ugyanazokkal a klisékkel operáltak.

    Remek karakterek: Nem tudok beléjük kötni. Én nem mély drámát, jellemábrázolást vártam, hanem nagyjából azt amit az első és második részben sejtettek velünk, hogy milyen a gépek-emberek közti háború. Sőt, szerintem mindenki ezt várta, ezért “sírt” mindenki a harmadik rész elkészültekor, hogy sehol sincs a háború.
    Ehhez meg éppen elegendő volt az amit a karakterek sugalltak magukról, oks, lehet, hogy felszínes, de nehogy már a háború 14. évében arról szóljon a film, hogy pl Connor merengőn bámulja éjszaka a priccsen a plafont, vagy fürkészi a naplementét mély jellemábrázolás gyanánt. Az anyja kazettáit hallgatva úgyis tudjuk róla, hogy mik is gyötörték.

    Remek párbeszédek: Én ezt meghagynám a Shakespeare-i királydrámáknak. ;)Amúgyis, a régi részek se vitték túlzásba a három szavas mondatokon túli monológokat. Másrészről miről pofázzanak? Mentek, tették a dolgukat, nem pedig pörköltrecepteket diktáltak egymásnak.

    Nagy bada-bumm: Egy háborús film nyitódarabjának nehogy má’ ez oly nagy hátrányává váljon ;)

  228. SPOILER

    Üdv mindenkinek! A Terminátor 4 szerintem nem egy rosszul sikerült film… vannak benne hibák elismerem, de én nem mondanám rossznak :) nagyon fan vagyok nem kevésszer néztem meg az előző 3 részt… és ezt sem egyszer fogom. Örülök annak, hogy egy szálon fut a film így okozott meglepetéseket tetszik a történet, hogy egy új figura is képbe kerül. Egy kicsit bánt , hogy nem az játsza John Connort aki a 3. részben , de ki lehet bírni . Látványban is ott a film bár én eltudtam volna képzelni több robotot is. Jó , h figyeltek a részletekre , hisz bent van Kyle is, és hallgatja az anyja kazettáit John, amin a hang ugyan az és nem más a szöveg sem . Amin meglepődtem a moziban mikor a terminátor megsérti John arcát nem gondoltam volna, h ezt így megcsinálják, mert ha visszaemlékszünk már a T2-ben is látni az arcán a sebhelyet és a 3-ban is . Na meg ahogy berobban Arnold a képbe az sem lett rossz . Jól át lett vezetve a film egy újabb trilógia kezdetéhez. VÁROM AZ 5. RÉSZT… remélem még ütősebb és jobb lesz … egy igazi TERMINÁTOR FILM

  229. Én hiányoltam a háborút egy háborús filmből. Hiányoltam a hiteles karaktereket. Kaptam viszont egy Honfoglalás szintű háborús ábrázolást (persze jóval látványosabban). Én olyan harcokat vártam minimum, mint amilyenek az előző részekben voltak bevágva a jövőből. Abban csak titkon reménykedtem, hogy a harcjelenetek színvonala elérheti az Elit alakulatbeli szintet, dehát már erre a filmre is be akarjuk vinni az óvodásokat. Döntsük el, hogy matinéba szánjuk vagy felnőtt embereknek! Ti mennyi vért láttatok a filmben? Én kb. semennyit… Emlékszem, hogy annak idején nem engedtek be a moziba, mert a terminátor első része 18karikás volt:).Na mindegy…
    Az egész nem hiteles. Ha olyan lenne az ellenállás, mint ahogy megjelenik ebben a fimben, akkor kb. egy hétig tarthatott volna ki…maximum. A skynetnek azt a városát, amit látunk benne kb hat terminátor őrizheti (a connor után induló emberek legalábbis nem sok ellenállásba ütköznek). Tudom, tudom kikapcsolta a tornyot, nade annyi volt az össz. védelem?
    A Skynet is ostoba benne…merthát minek odacsalogatni connort, ha megölheti az apját? Persze akkor nem lenne film, nem igaz? :P
    Nincs terminátor feeling, nincs feszültség, egyszer sem izgultam kb a film alatt, viszont nagyokat nevettem. Nincs háború. Alig vannak gépek. Rossz, oda nem illő párbeszédek…fölösleges karakterek…ésatöbbi’…
    Folytathatnám még, de nem éri meg.
    Maximum 3/10…az is csak azért, mert tervezik a következő részt…akár rosszabb is lehet majd.

  230. nem volt ez rossz. a 6/10 reális, bár én lehet hogy egy gyenge 7est megkockáztatnék.

    Első 20 perc elég hüm hüm volt, és aztán volt pár jelenetsor ami egész egyszerűen fillernek hatott, de nem baj, lekötött végig. Látvány volt, Sam Wortington fasza volt, fallout hangulat, király gépezetek, Arnie… mi kell még? :)

    …egy erősebb script. :P

  231. Én is megnéztem a minap, hát, borzasztó. Nem csak Terminátor-filmként, de filmként sem állja meg a helyét.

  232. Hát kérem, megnéztem másodjára is az évek óta várva várt múvit. Voltak azért a teremben bőven, szal szerintem dicső magyarhonon nem múlik majd a bevétel. :)

    Akkor vágjunk bele, SPOILER:

    Ami tetszett:
    – A T-600 modellek, az őket körüllengő félelmetes atmoszféra. A hangulat, mikor feltűnnek a vásznon, a gőzgépszerűen nyüszítő hidraulika és gépmozgás egyszerűen tökéletesre sikerült. Amíg egy 600-as akció uralja a vásznat, addig az ember lélegzethez sem jut, mesterire sikerült mind a helikopterroncsnál küzdő félbeszakadt 600-as, mind az utcán tomboló 600-as fellépése.
    – A film eleji elvileg “vágás nélküli”, egy kameraállásból felvett Connor-os, helikopteres rész. Azért ha nagyon figyel az ember, észrevehet két pillanatot, mikor a mai technika rásegítésével éppen össze lehetett fűzni pár snittet. De lényegtelen ezen rágódni, nagyszerűre sikerült.
    – Sam Worthington alakítása Marcus-ként. Az akciórészekben, egyszerű keménykedéseknél, vagy párbeszédekben, de akár a humán bázison, mikor lövöldöznek rá, nagyon jól hozta a karaktert.
    – Christian Bale teljesen korrekt választás volt Connor szerepére. Az más dolog, hogy ő “csupán” egy igen jó színész (ezt számos filmben bizonyította már mindenkinek) aki amit tud, kihoz a neki írt szerepből, de ha az gyengén van megírva, nincs mit tenni. De például a film eleji akciónál elég karizmatikus vezetőként tűnik fel, még a háborgó tengerbe is belefrenkizik, csak hogy Ironside-dal tudjon egyet csevegni.
    De úgy alapvetően, ennél a résznél legalább a casting tudta a dolgát: Connor nem drogos hülyegyerek, nincs tele idegegesítő, oda nem illő, rosszul válogatott arcokkal a film, mint a T3-ban. Talán egyedül a Kate Connor-t alakító színésznő minimál IQ-t sugárzó arca zavart.
    – Szíj a shotgunra. :)
    – A T-800-as felbukkanása (bár 2018-at kicsit még korainak érzem ehhez, de mivel legyakták a film végén a teljes 800-as készletet, eltelhet némi idő, mire a Skynet újra a piacra dobhatja őket), és megállíthatatlansága, akár az első filmben.
    – A You could be mine és a Rooster felcsendülése. Valamint nekem bejön Danny Elfman filmzenéje is. Igaz, hogy nyomába sem ér Brad Fiedel mesterművének, sem saját korábbi klasszikusainak, de azért teljesen rendben van.
    – Marcus sérült szövete, akár a testén, akár a fél arcán, teljesen profi munka. Elgondolkodtató, hogy manapság már semmiféle technikai korlát sincs a filmesek előtt, magyarán lehetne BÁRMIT, mégis ontják a szar filmeket. Ugyanis mostanra – ironikus módon – a jó alapanyag, a forgatókönyv lett technikai korlát…

    SPOILER VÉGE

    És akkor nagyjából ennyi. Minden másba bele lehet kötni, ilyen, vagy olyan szinten. Még akkor is, ha nem akarsz. Barátnőm is sorolta film után a számára is szemet szúró bakikat. Teljesen igaza volt bennük, ami azért meglepő, mert ő nem egy oszlopos Terminator fan.
    Érdekes maga a tény, hogy ez a negyedik film fel akart nőni az elődeihez, tisztelegni előttük, nem pedig sokkal magasabbra helyezni a lécet. Ez ám itt a baj, ez a különbség. Cameron annó mit tett a második résznél? Tisztelgett az első rész előtt? Fenéket! Fogta magát és alkotott egy jobb filmet. Emlékezzünk, még Kyle Reese nyúlfarknyi jelenetét is kivágatta a végső verzióból, nem hagyta bent csak azért hogy a nézők felkapják a fejüket, hogy “jééé, ez meg az a csávó a izéa, tudod”… ÉS hiányzott nekünk belőle az effajta tisztelgés? Szerintem baromira nem. Egyszerűen csak csinált egy jobb filmet, mint a korábbi Terminator mozi és kész.

    Vajon mi vár ránk a jövőben? Bízom benne, hogy behozza a film a remélt suskát (monnyuk 400 misi) és kapunk újabb folytatás(oka)t. Az egy másik, nem kevésbé aggasztó dolog, hogy ha újra tehetségtelen, vagy ha úgy tetszik szörnyenszar készítők kezébe kerül a film, mert a Warner nem akar sztáríróra és sztárrendezőre pénzt költeni. Ami azért érdekes, mert pl Elfman zenéje biztos nem 80 nettóra volt számlázva, illetve a filmregények megírására is nagyágyúkat vettek fel. Node alapvetően gyenge alapanyaggal sajnos ők sem tudtak már mit kezdeni.
    Azért a filmregényt megveszem, meglátom mit tudott kihozni belőle Foster.

    A magam részéről jóindulattal egy hetest fogok rányomni imdb-n, ezt is csak azért, meg elfogult gyökér Terminator fan vagyok. Meg azért lássuk be, jobb volt mint a harmadik rész.

  233. Borzalom és gyalázat ez a film. A logikátlanságok még nem is zavartak annyira, mint a ZS-kategóriás látvány-f.szságok. Amúgy meg ki a f.szom ez az emcégé? Miért engedték neki, hogy ezt művelje?

  234. Legdurvább, mikor a Cyberdin-ben terelgetik a robotok a rabokat, van ott egy “őr-robot” kendővel a fején… Hát én ott le is fagytam egy időre. Azóta se tudom, hogy sírjak vagy nevessek…

  235. SPOILER

    MCG. Mi a rákért rendez filmet egy rapper? Az mindig rosszul sül csak el. Mert ilyen neve másnak nincs és kész. A film a sok lehúzás után pozitívabb volt mint gondoltam, bár a nőnek túl sok lövöldözés volt, nekem túl kevés terminátor gyakás volt benne. Szerintem a következő részt el lehetne adni végig gépek háborúja akcióval, és kevesebb lelkizéssel. És Swarci tényleg gáz volt. Vicces, de nem ide való.

  236. SPOILERES

    Suiasztok megint! Olvasgatom a kommenteket… sajnos elég sok rossz kritika van itt :S . Igen tudom a hibák.. vannak de nem túlnyomó részben, mert ez a film nem a háború csúcspontjáról szól hanem belevezet minket nézőket ami szerintem jól sikerült… itt még nincs kész a sok-sok terminátor ha nincs kész nem ölik halomra az embereket. Hisz még csak most fejlesztik ki őket az újakat , és láthattuk a filmben, h nem 1 terminátort készítettek, vagy volt készülőben. A rendezők amúgy is azt nyilatkozták jóval a film kiadása előtt, h ez nem az a film lesz amiben már egyből halomra lövik egymást, hanem h bevezessen minket. Írta valaki , h miért kell behívni Johnt a központa.. hát szerintem azért mert ha az apját megölik attól ő nem hal meg.. szóval harcol tovább vagy is szerintem.. igazából ebbe annyiféle köthetünk bele ahányan vagyunk hisz nem gondolkodunk ugyanúgy… a lények ha mind kettő meghal akkor tuti nem jelentenek gondot ez a legnyilvánvalóbb. Arról is volt szó , h a T2-ben már nem volt bent Kyle (nekem sem hiányzott) de szerintem jó, h bent voltak a kazik, meg a sebhely.. na meg, hogy megtanították Kyle-nak, hogy a fegyvert akassza a kezére (a T1-ben is úgy csinálja) Igazából ez a rész már nem lehet olyan mint a többi nem lehet az a filing hisz itt már a háború van. Ami azt illeti ha az 5. részben már nem lesznek kemény ütközetek és nem lesz sok terminátor az már úgy tényleg para lesz egy kicsit, de ez így még jó nekem 10-ből egy 7 vagy 8-as simán megvan.. ja mondjuk a 12-es karikát kicserélhették volna legalább 16-ra . Összesítve jó lett .. nekem bejön nem is kicsit :) én így látom ;) de nem lehetünk ugyan olyanok..

  237. A T4 Magyarországon “16 éven aluliak számára nem ajánlott!” besorolású.

  238. Én is remélem, hogy lesz folytatás. Szépen kidolgozott csatajelenetek sok géppel,a Salvation-ből jórészt kimaradt HK-Tankokkal, meg az Ember gyermekéből ismert “kézikamerás” snittekkel (esetleg egy kis kamerára fröccsenő vérrel:) ) lehetne még fasza posztapokaliptikus háborút varázsolni.

    SPOILER

    A T1 meg a T2 jövőbeli jeleneteiben lévő reménytelenség,vagy kilátástalanság nekem nem is hiányzott, kifejezetten élveztem, amikor az A10-esekkel odab***tak a gépeknek. Sose voltam a túlzottan kiegyenlítetlen csaták híve. (Talán mert magyar vagyok, és mi majdnem minden csatának eleve vesztesként indultunk neki a történelemben…)

  239. Nos, én épp most néztem a filmet…hát..mit mondjak, elég érdekes, olyan sok új dolog nincs benne, persze Marcus-t kivéve, de egy dolgot nem igazán értettem: A dokinő az elején az ki volt akkor valójában?

  240. Lehet h spoileres

    tegnap néztem meg és nekem személy szerint nagyon tetszett. De ha megnézitek, ez még az ellenállás eleje tulképp, itt vesztették el a helikopterek döntő többségét, a vadászgépeket, sőt még a tengeralattjárót is, szóval lehet ezután jön majd csak a reménytelen harc (márha lesz folytatás) 8-9/10 nálam

  241. kedves Scorpion82

    Én is magyar vagyok és ismerem a történelmünket! A kilátástalanság és az egyenlőtlen küzdelem azért lett volna jobb mert így a végső győzelem sokkal nagyobb katarzist tartogatott volna.

    Arról pedig egy külön kis topicot lehetne nyitni, hogy mi magyarok hogyan is állunk a történelmünkhoz, köszönhetően annak, ahogy tálalják nekünk.

    Ja egyébbként én az ötödik részhez a Prisonbreak forgatókönyv író gárdáját ajánlanám bevéve a csapatba egy olyan személyt aki kivülről fujja a Termi-mitószt és rájuk szólna, ha valami egetverő baromsággal rukkolnának elő.

    Ebbe is mehetett volna valami ütős cliffhanger a végére mint anno a PB részek végén, akkor biztosabb lenne a folytatás.

  242. Én inkább a LOST íróira voksolnék, komolyabb cliffhangereket varázsoltak aaz epizódok végére, mint a PB írói!

  243. Nálam a Star Trek a legnagyobb csalódás, borzalmas az a film, de ez a Terminator is nagy csalódás, szorosan ott van a nyomában. Néhány jó dolog van benne, de ha valakit a jövőbeli Terminator harc érdekel, annak a magyar Halálosztó könyveket ajánlom, nagyon jók. Ez a film tényleg csak olyan 6-7/10 körül mozog, kár érte.
    Egy rendes forgatókönyvvel, új rendezővel és operatőrrel elkészített folytatás viszont érdekelne.

  244. Tisztelt Sikishark tisztában vagyok azzal, amire célzol. Sajnos. A tudatlanság bizony áldásos lehet, jobb (kényelmesebb) lenne ilyenekről nem tudni, mert így csak a harag rágja az embert, de ez van.
    Viszont én a Terminátor filmekben is keresném a hihetőséget (még a sztori képtelensége ellenére is), vagyis azt, hogy túlzottan nagy, hihetetlen csodák ne történjenek, hanem átélhető legyen a sztori. Ehhez szerintem kell az, hogy az ellenállás ne csak rongyos utcagyerekekből meg lyukakban gunnyasztó családokból álljon.
    A Prisonbreak, vagy a lost alkotói tényleg lehet ütőset alkotnának. Abrams szerintem jól beletrafált a Cloverfield-be is. Ebbe is tudna feszültséget vinni.

  245. andy vajna, mcg, meg ez a szerzőpáros = buko… nem igaz hogy ennyire hulyék ülnek ott fenn hogy ilyenekre bizták ezt a filmet…
    a sok bakiról már nem is irnék, arrol sem hogy ilyen szar vágást már régen láttam, a rendezésről nem is beszélve…lehet tvbe szánták ezt a filmet néha olyan vágások voltak azt hittem reklám volt…
    egyébként miért gyujtotték az embereket? ez nekem kimaradt…
    Azért ugy megnéznék egy verziot arrol hogy a gépek győznek… és akkor mi van? :D Leülnek grillezni és megbeszélik mi volt, kikapcsolják az összes terminatort aztán lehet sakkozni a szupercomputerrel?

  246. “egyébként miért gyujtotték az embereket? ez nekem kimaradt…” – ha megnézed a Terminator első részét normálisan, akkor megtudod rá a választ…

  247. ezekszerint te sem nézted meg normálisan kulonben leirtad volna most nekem, köszi a segitséget… tíz éve láttam talán utoljára az első részt, elhiszed hogy pont ez nem maradt meg a fejemben? de igazad van, ne spoilerezd el itt, akkora titok…

  248. SPOILER!

    A T1-ben Reese azt mondja hogy a hullákat pakolni gyűjtik be őket. Itt meg kísérletezés céljából. Bár igazából nem sokat lehet látni a kísérletezésből. :S

  249. SPOILER is van.
    Na ma megnéztem végre, sikerült eljutni a moziba. Ez a film a jegy árát simán megérte. Nekem nagyon tetszett. A T1 és T2 a klasszikus és megismételhetetlen. Ezt követtően a T3 csak annyit ér, hogy a T4-et előkészítse, amúgy katasztrófa – persze csak a korábbiakhoz képest, amúgy meg az is elmegy.
    NA a T4 viszont szerintem tuti film volt. Ráadásul, amikor megjelent Schwarzi a filmben majdnem magam alá hugyoztam, annyira ütött a hangulata, csak kár, hogy gyorsan leégeti róla Conor a bőrt. De legalább ennyi volt. Szívesen megnézném a folytatásokat, csak kár hogy kétséges, hogy lesznek-e. A végéről meg annyit, hogy hát jó megkapta Marcus szívét. Annyi baj legyen – annyira nem gáz.

  250. “…minek?”

    ŐŐŐ…, én meg azt nem értem, hogy te mit nem értesz! Hát nem elmagyarázta a Sky-net, hogy ez volt a PROGRAMja?

    (bocsi, ha már valaki megírta)

  251. Na végre sikerült tegnap megnéznem a filmet. Nem erre számítottam, de meg kell mondjam, egy percig sem unatkoztam. Kezdő jelenet a jövőben földhöz baszott rendesen.

    Spoileres

    Akik ki vannak akadva, hogy helikopterek és nukleáris tengeralattjárók vannak a filmben, valamint egyszerű lőfegyverek, azok segghülyék a haditechnikához és inkább a film más részeibe kössenek bele. A film 9 évvel a mostani jelenünk után játszódik. Időben lófasz ez a távolság. A hadászati fegyverek és járművek megtervezése és használata mindig évtizedekre szól, sőt a mai korra elért egy bizonyos pontot, amikor le is lassult. Tömegesen gyártott gépkarabélyok, tankok stb. Ezek a fegyverek apró változtatással létezni fognak 20 év múlva is. Pont ez volt nagyszerű a filmben, hogy ezeket a dolgokat figyelembe vették. Nem volt túl eredeti a történet, de ez egy akciófilm és valljuk be akció van benne bőven. A szinkron kivételesen idegesített engem is, de sebaj, majd dvd-n jobb lesz az eredeti hanggal. Végső harc kissé elcsépelt és buta volt, valamint idegesített, hogy a T-600-asok ennyire primitívnek lettek beállítva, mégiscsak mesterséges intelligencia van beépítve beléjük is.

    Spoiler vége

    Akik viszont az élő fába is belekötnek a filmben, azok anno a 2-t is csak kritizálták volna. Egyet értek jelen esetben Human kritikájával. Nem volt ez szar, de lehetett volna jobb is.

  252. Teljesen egyetértek human-el, de a jóindulat beszélt belőle az értékelésnél.
    0 pontot adok rá. Semmi se lett jó ebben a filmben: A forgatókönyvíró, a rendező, a szereplőgárda.
    Edward Furlong, Arnold Schwarzenegger, azért ilyen neveket hiányol az ember. Női TERMINATORokat belerakni egy kultfilmbe? Na ne vicceljünk kérem. Már a 3nál fogtam a fejemet, amikor Kristanna Loken-t betették főgonosznak.

  253. SPOILEREK

    Tegnap végre „elérkezett az idő” ,hogy megnézzem ezt az új Terminátor mozit.
    A kritikámnál próbálok „objektíven szubjektív maradni. Ezt a filmet kétféle síkon lehet értékelni. Egyik sík a T1 T2 T3 epizódokkal való összehasonlítás síkja, míg a másik a T4 önálló és minden előzménytől független filmként való értékelése. Ez lényeges megkülönböztetés, mert mindkét esetben más az eredmény. A Terminátor 4 jó film, még akkor is jó, ha egyébként össze sem hasonlítható a legendássá vált 1991-es Ítélet napjával. Mert nem lehet, nem szabad összehasonlítani vele. Aki ezt megteszi hatalmasat fog csalódni. Én is két emberként próbáltam végignézni ezt az alkotást és ennek függvényében két tökéletesen ellentétes véleményem alakult ki a filmről. Nézzük először a korábbi epizódokkal való összevetés lehetőségét. Ebben az esetben azt kell, hogy mondjam, hogy a T4 a T1 szintjét megközelíti, ami már jó hír. Viszont a T2 színvonalát fényévekkel alulmúlja. Ami pedig a T3 illeti, nos annál sokkal jobb , hisz A gépek lázadása egy idétlen Terminátor paródia, míg a T4 egy gépes, fémes, szürke és hitelesnek tűnő háborús, akciófilm, ami azért sokkal komolyabb érzetet kelt bennünk, mint egy meleg chip and dale srác tánca a Termi Schwarzi előtt. A T4 sok pontján analóg vagy legalábbis próbál az lenni a korábbi részekkel. Vannak pillanatok, mikor kicsit a 84-es halálosztó hangulata tör ránk, vannak pillanatok, mikor erőltetetten bár, de utalni próbálnak a Terminátor 2 cselekményeire, a T3-mal viszont minimális a párhuzam. Szerencsére. Amikor néztem a filmet az- az érzés fogott el, hogy egy világháborús történetet látok. Szürke, kopottas, hamufelhős jelentek, süvítő A10-esek, helikopterek propellerzúgása, robbantások, repeszek, kommandósnak tűnő ellenállók, romok közt bujkáló partizánok, tábortűz a szabad ég alatt, haláltáborszerű Skynet bázis és semmi csicsa, semmi Hollywoodias feeling ,helyette realisztikusnak ható jelenetek és kameramozgások. Ez a film nagy erénye, de aztán nincs is több. Viszont már ez is elegendő ahhoz, hogy megmentse a filmet a katasztrofális égéstől. Mert egyébként a színészi teljesítmény, a történet semmitmondó, szinte már hétköznapi. Bármelyik sorozatban még a Barátok köztben is jobb alakításokat látni. John Connor és Marcus, hát nem tudom. Bale elég életlen volt filmben, elvileg tökéletesen illett volna Connor szerepére, de a bagatel mondatai, a közhelyes, kiszámítható beszólásai miatt egyáltalán nem tűnik egy apokaliptikus superman-nek, aki megmenti a világot. Többet érdemelt volna ez a karakter, nagyobb mélységet, mert a filmben sajnos elég sematikus Connort láttunk. Marcus félig ember, robot elegyként sokkal izgalmasabb megváltó lehetne, mint John Connor. De most nem? Mennyivel érdekesebb lenne eltérni az eredeti történettől és mennyivel izgalmasabb lenne, ha egy félig gép-ember mentené meg végül a világot a teljes pusztulástól? Szóval Marcus karakterében szerintem sokkal több lett volna a lehetőség. De hát kiszedték a szívét és megpusztult ő is. A kis fekete pilóta csaj nekem szintúgy szimpatikusabb volt, mint amennyi szerephez jutott. Kyle karaktere egész elfogadható volt, csak Connorral nem voltam kibékülve. Egyszerűen többet érdemel ez a figura. Ha nem áldoznak rá többet az írók, akkor miért nem teszik már lapátra egy T800-assal és miért nem találnak ki valami új, Connor mentes sztorit? Nélküle is működne a Terminátor koncepció. Hisz van bőven ember akit ki lehet nyírni, nem csak John Connort. ( Obi Van Kenobit is kinyírta Vader, aztán Vader is átállt a sötét oldalra, mégsem dőlt össze a világ… )
    Szóval a karaktereket, a történetet inkább hagyjuk, mert az harmatgyenge még akkor is, ha nem a T2-vel mérjük össze. És akkor jöjjön a látvány, jöjjön az akció. Hát, ha valaki nem látott Világok Harcát, ha valaki nem látott Transfomers-et, ha valaki nem látott Resident Evil 3-at, és nem utolsó sorban Terminátor 2 –t akkor azt mondom, hogy elsöprő volt a látvány. De én láttam mindet és ezért azt kell, hogy mondjam, hogy habár az effektek, a látványvilág nagyon tisztességes, realisztikus, azonban cseppet sem megható, mondhatni kissé szokványos. Ennél jóval többre képes a mai technika. Ha 91-ben olyan bombasztikus látványt és trükköket alkotott Cameron a T2-ben,akkor ez a film messze elmarad attól a látványvilágtól amire ma a CGI képes. Ha Cameron csinálja a filmet, szerintem mindenki maga alá húgyozott volna. Ráadásul tényleg érezni lehetett a más filmekből való burkolt ötletlopást és az eredeti ötletek hiányát. Sajnos ugyanez a helyzet a végső csatával is. Sokkal több lehetőséget kínált a Skynet bemutatásának ötlete. A T800 leleplezéséig sokkal nagyobb feszültséget lehetett volna teremteni a filmben, pl. azzal, hogy Connorék, a portyáik során mindig találnak valami kis bizonyítékot arra, hogy a Skynet valami nagy dologra készül, de nem áll össze a kép és ez a baljós hangulat a csúcspontját a T800 leleplezésével éri el. E helyett már a film elején kiderül, hogy Skynet új típust készít ez emberiség elpusztítására. Istenem micsoda baki, mekkora ellőtt puskapor.
    Aztán persze megjelenik az izompacsirta T800-es Arnie barátunk, de persze csak animálva. Én azt mondom, hogy maga az ötlet jó és még jobb lett volna, ha Schwarzi lelepleződésig az előbb már említett feszültség adott a filmben. Így viszont úgy tűnt a dolog, mintha egy szimbólikus tisztelgés lett volna az egész: „Hahó én vagyok a CGI Arnold Schwarzenegger ,nézzetek már ide!!!” Tudjátok az igazi halálosztó, a testépítő legenda, akivel el lehetett adni a korábbi részeket. Ugye milyen brutálul nézek ki? Ha eddig szar volt a film, most tuti, hogy szeretni fogod ezért a pár másodpercért…”
    Egyébként maga a trükk nem volt rossz, mikor Connor pofán csapta a puska tussal, akkor nagyon hasonlított a hús vér Arnoldra, de mikor megjelent, akkor kilógott a lóláb. Ezen még kellett volna finomítani vagy inkább hagyni a pi*ba. Aztán a bőrét vesztett T800 kinyírása is elég kiszámítható módon történt, szinte egy az egyben a T2 és a T1 eszköztárából nyúlták le a jeleneteket. Összegzésül : a Terminátor 4 egy tisztességesen megcsinált háborús, akció sci-fi, kiszámítható jelenetekkel, primitív dialógusokkal és történettel. Nem rossz, élvezhető, látványos és önmagában egy jó film. De sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle, hiányzott a sok egyedi ötlet, csavar, feszültség és félelem… Szóval jó kis szórakozás, de bárcsak ne láttam volna a Terminátor 2-t,mert akkor nem lennének ilyen magas elvárásaim…

  254. anyira nem volt rossz. n is láttam az előzőeket csak nagyon régen és kajak nem emlékezztem semmire. de a kép a hang az fasza volt.

  255. Igen, mivel megszállottja vagyok az első két résznek, csalódás volt a sztori. A látvány viszont nem, sőt. Az akciójelenetek eléggé magukkal ragadtak (már amennyit láttam belőlük…). Örültem Arnie-nak, örültem a GN’R-nak.
    De.
    Rengeteg logikai baki van a filmben. Nekem megvannak a könyvek is (mind a három, de a harmadik rész harmatgyenge, szóra sem érdemes), rongyosra olvastam őket. Szóval az írásos dolgok szerint Kyle mindössze 19 éves, amikor visszautazik az időben, Sarah szintúgy. Ez az Anton meg most annyi, és még csak 2018-at írunk… Kyle az első részben megemlíti, hogy miért került a táborba. Dolgoztatták őket, halottakat kellett temetni, meg végsősoron gyári munkások voltak a kiborgok gyártása során. Volt lézeres vonalkódja, ez is kimaradt, pedig jó lett volna, ha szerepel. Aztán maga ez a napsütéses-növényes környezet. A CB-rádiózás, mindenféle titkosítás nélkül. Az, hogy az emberek kettesével-hármasával élnek a föld felszínén, valahogy nagyon sántít.
    De ezt már mindenki leírta előttem.
    Szereposztás: Marcus nekem is bejött. A többiek valamivel felejthetőbbek voltak. Akiket nagyon hiányoltam: Michael Biehn (ő volt a legeslegjobb színés az egész sorozatban, mellesleg egy félisten, bár szegénykém már kicsit idős lett volna Kyle szerepére, de van két ikerfia, akik nagyon hasonlítanak rá, valamelyiküket igazán felkérhették volna a szerepre), Edward Furlong (az igazi, őrült-dögös tekintetű John Connor). Tudom, álmodik a nyomor.
    Ha lesz következő rész, jó lenne ezeket a logikai bakikat kiküszöbölni…
    10/erős 7.

  256. Tegnap végre én is megnéztem ezt a kegyesen is csak B-akcióként elkönyvelhető nonszensz baromságot…a Wolverine után ez is csalódást okozott. Bár igaz, hogy szerencsére ezt már nem moziban néztem. Sőt! Még a Wolverine tán jobb is volt, köszönhetően Jackmannek.

    Én nagyon kedvelem Bale-t, már az Equlibrium és az Amerikai Psycho óta, de amit itt produkál…Bár én ezt sem az ő hibájának, hanem a borzasztóan rossz forgatókönyvnek tudom be.

    Worthington nekem valahogy nem jött be annyira, bár talán ebben is az írók a hibásak…egyszerűen egyik színész sem tudott kibontakozni ilyen gyatra szerepekben.

    Commonnak annyi dolga volt, hogy egy elszánt ellenállót játszon, míg Connor felesége is csak gyógyítgatott. Claire Danes és Nick Stahl jobb páros voltak!

    Arnie is abszolút feleslegesnek bizonyul.
    És ott vannak még az igazi problémák! Az ellenállás vezetői egy tengeralattjárón székelnek? Ilyet már láttam…Jeff Fahey és Lorenzo Lamas-féle B-akciókban!

    SPOILER
    A Skynet is rohadt béna: becsalogatják Connort, de nem tudják megölni, mert összesen vagy 3 kibaszott gép védi az egész helyet! A Chip is csak ott volt Marcus fejében,. olyan helyen, ahonnan könnyedén ki tudja szedni!

    És a jéghegy csúcsa: A film vége; Connort átdöfik, és a végén Marcus felajánlja a szívét! Baszdki! Hogyan szedik ki? Lángvágóval? És hol helyezik be? A sivatag kellős közepén? És ki? nem tudtam, hogy a felesége már szívsebész is lett. ha jól emlékszem ő egy állatorvos volt.:D És persze ott van még az a tény is, hogy a szív könnyen kilökődhet. Ezt nekem nem tudják bemagyarázni azzal, hogy ez a jövő. valószínűleg a nézők többségének sem.

    A végső poén az, hogy olyan flegma eleganciával repkednek az atomrobbanások közepette, hogy azt még Indiana Jones is megirigyelné.

    Most abszolúte egyetértek a pontozással.

  257. Azért kiváncsi lennék arra a szívre ami kibírja ha egy bazi erős robot széttrancsírozza. Szerintem én inkább azt nem ültetném át, főleg nem egy porfelhő közepette.

  258. Unatkoztunk, ezért mégis megnéztük.

    SPOILER

    A környezet remek, néha tiszta fallout3, tetszett. T600-as a városban durva, masszív. Azt nem értettem mondjuk, hogy miért csak 2-3-at láthattunk a film alatt. Repülő, guruló, begyűjtő robotok tetszettek, félelmetesek, GÉPEK. A-10-esek légiharcok, háborús jelenet az elején ász, székbe szegezett.

    A többi egy rakás sz@r, egy órával a film után már otthon, nem emlékeztem egy párbeszédre sem. Semmire. Üres, értelmetlen bugyutaság az egész. Súlytalan.

    Látvány – 8
    Sztori – 0

  259. kiddy: most komolyan, Edward Furlong milyen felnőtt Connor lett volna? :D
    Gyereknek még oké volt, de szerencsétlen kb. felnőttként is ugyanúgy néz ki, mint kisfiúként, csak magasabb :D Nem tudnám őt elképzelni.

  260. SPOILERES LEHET

    Ez a film szerintem borzalmas… :( Számomra a legfájóbb az, hogy a film “poénját”, (A robot, aki azt hiszi magáról, hogy ember)egyszerűen lenyúlták az Imposztor című filmből… Semmi nyoma az apokaliptikus hangulatnak, és azt sem értem minek vannak ott A-10-es csatarepülők…

    Meg az a 20 méteres robot a háznál… hogy ne hallották meg, hogy odarepült??? Szánalom.

    És amikor megláttam a cicababákat. (pl: a pilótacsaj) azt mondtam ez a film kész…

    Ja, és a végén félsüketen jöttem ki..

    Üdv:
    Papa

  261. Lehet hogy nem lett olyan jó amilyennek mindannyian vártuk de azért nem lett olyan rettentően szar. Ez egy akciófilm és annak szerintem megállja a helyét..Ok ok lehet hogy Terminátorról van szó de akkor is szerintem jobb a 6/10-nél

  262. ide vajon még ír vki? :) én tegnap láttam, végre, mert csak a MOM parkban van felirattal, én pedig pécsi vagyok…

    a kritika nagyon találó, egyet is értek vele nagyrészt. a sok giccses jelenet és “értékítélet” nagyon zavar általában, és ezekből itt elég sok volt.

    és ami nagyon hiányzott, azok az emlékezetes, később talán kult státuszt is kiérdemlő jelenetek, amelyekből a 2. részben elég sok volt. olyanokra gondolok, mint a T-800-as-bárban-ruhát-szerzős jelenet vagy amikor John menekül már, mert azt hiszi, hogy egy rendőr keresi, aztán szembe jön vele Schw. és előszedi a becsomagolt virágból a shotgun-t, majd rátapos a virágra… a hasta la vista-s rész is kult, pedig simán lehetett volna komolytalan, de valahogy mégsem lett az. hiteles volt.

    ebben az új filmben valahogy minden olyan gyorsan történik, össze-vissza, nem figyeltek oda, hogy egy jelenet üssön – nincsenek kidolgozva, elnagyoltak. vagy a beállítás fura, vagy a párbeszéd, vagy a vágás… furafurafura.

    —SPOILER—
    egy jelenet van, ami előtt fejet hajtok: az elején a Connor-os helikopteres cucc. ha jól emlékszem, az egy snitt volt: beszállt a gépbe, felszállt, repült kicsit, lelőtték, zuhant, fejre állt, kicsatolta magát, leesett, kimászott, jött a robot… annál eléggé néztem, annyira jól volt megcsinálva.

  263. Csak azt nem értem (többek között), hogy miért kell emberi külsejű robotokat gyártani? ha egyszer úgyis leigázzák az emberiséget, kiirtanak mindenkit, akkor mi szükség van az olyan robotokra, akiknek emberi arcuk van? Vagy emberi külsejük.
    Sztem semmi értelme

  264. Szerintem jó film nekem nagyon tetszett… Mindig csak a kritika…igen, lehet(inkább biztos)hogy sok pénz ment bele de nem számíthattok mindig csak Arnold-ra…Oké, hogy eddig “alapkő” vol úgymond de egyszer ő is kiöregedik a szakmából… És nemtudom hogy mi a bajotok McG-vel…Meg amúgy is…nem lehet azt mondani hogy nem látványos meg minden:/

  265. Directed by MCG. Homlokvakar. Ez így, ebben a formában engem nagyon elriasztott. Meg sem akartam nézni. Christian Bale sem győzött meg az első 5-10-15-20 percben. Az első órát konkrétan végigszenvedtem.
    Szal első negyede, vége kuka, második fele már úgy ahogy, egész jó volt – nekem.
    Sam Worthington mentette meg az egész filmet szvsz. Ígéretes..nekem szimpi..van benne egy icipici Matt Damon, lehet azért :D

    Spoileres

    Vicces volt a Schwarzi féle animáció :D meg a robotyok mozgása. Elején nem értettem, h minek egy robotra cipő? meg tuti rosszul láttam, mostmár nem keresem vissza, de mintha sapit is adtak volna az egyik örző-védő rabgyilkosra..hátmondom ilyen nincs.

    Zenével sem voltam kibékülve. Nem tetszettek ezek a Transformers beütésű hadiindulók. Meg pl Dark Knightnál sokkal jobban játszottak a hangokkal azoknál a jeleneteknél, ahol a gonosz munkálkodik :)

    Mi van még? Kidolgozatlan jelenetek/karakterek hada, irgalmatlan nagy baromságok, pl hősünk leveri a felé száguldó másik jóembert a motorról, majd lép fél métert, felkapja a mocit és go. NANE :D szemüveget cserélek inkább, az a biztos

    ha simán Salvation lenne a címe és nem lenne köze a Terminatorhoz, azt mondom ok, de így h Terminator Salvaton. hááát.. Nem méltó utódja a jó öreg harci masinának. jaés Chris Bale nem illik John szerepébe.. megh 200 milkót fektettek bele?! jaj………

    5.5/10

    szal egyetértek Human “papával”

  266. Második nézésre így egy évvel később már simán megér egy 8-ast, pedig elsőre nem nagyon jött be nekem sem…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.