Röviden: Nász-ajánlat (The Proposal)

Úgy alakult, hogy a Nász-ajánlat be lett iktatva, és hát ez a film pont az aminek kinézett, ami nem is baj, csak hát tele a padlás az átlagos romantikus komédiákkal; igen, teljesen annak nézett ki az előzetesben.

Van ez a Ryan Reynolds által játszott figura, aki asszistens, de előrébb lépne. Meg van a Sandra Bullock által játszott főnöke, akinek lejár a vízuma, ezért kitalálja, hogy össze fognak házasodni. A asszisztens megkapja az előléptetését, a nő meg az álampolgárságát idővel. A hatalmas fordulatokat innen mindenki ki tudja találni, hiszen bevált receptben nyomják.

Nem mondom, hogy nem vigyorogtam néhol, de csak egy 5/10 körüli közepes pontot tudok rá adni. Reynold játszott már sokkal jobb romantikus komédiákban, ezerszer inkább azt nézzétek meg ha még nem láttátok. Bullock meg elhalványult az évek alatt, nem a szépség értem rajta, hanem egyszerűen nem tud érdekes lenni igazán, itt sem.

Azért még hozzátenném, hogy a moziban elég sokszor nevetett a közönség.

25 hozzászólás a “Röviden: Nász-ajánlat (The Proposal)” bejegyzéshez

  1. Én baromi kellemesen csalódtam ebben a filmben. Sokat nevettem rajta, Reynolds-ot egyre jobban kedvelem! :) Sandra Bullock nem a csúcsformáját hozza, de azért egész jó. 7/10

  2. Kellemes kis limonádé volt, jó poénokkal. Szerencsére mellőzték a túlzott érzelgősséget. Ez növelte a film értékét.

  3. sandra még mindig jól néz ki, már amennyire ezen a kicsit posteren látni. eltöltenék vele egy kedélyes estét :)

  4. Nekem teljesen deja vu érzésem van, mintha már láttam volna a filmet kb 1 évvel ezelőtt.

    Vagy csak az agyam lyukas?! :)

    Vagy annyi hülye filmet láttam már, hogy fejben már felépítettem egy teljes sztorit a trailer alapján :)

  5. Ryan Reynolds eszméletlen nagy arc, érdemelne már végre valami rendes szerepet is, a főiskolás vígjátékokból kiöregedett , mostanában romcsi komédiákban nyomul, szívesen látnám másban is…(az hogy deadpoolként egy közepes movieban volt 3 sora meg 2 perce a vásznon még kevés, elbírna ő többet is!)

  6. “Nekem teljesen deja vu érzésem van, mintha már láttam volna a filmet kb 1 évvel ezelőtt.”

    én sk-sok éve, csak akkor zöld kártya volt a címe:)

    nekem jobban tetszett, mint a hangover, ennyit az ízlésemről. sima, élvezhető limonádé, jópofa.

  7. “mostanában romcsi komédiákban nyomul, szívesen látnám másban is…”

    héhéhé. romcsi kom? volt kettő. három. kalap.

    füstölgő ászok? akció. rettegés háza? horror. buliszervíz. tinikom. apósok akcióban? akció. penge 3? képregény. waiting? röhögés. és a the nines? alap.

  8. Pont a The Nines-t akartam felhozni példának az hatalmas.
    Amityville Horrorban is sztem elég beteg volt.

  9. Még nem láttam, bár Sandra néni miatt valszeg nem is fogom… mindig ugyanabba a szerepbe láthatjuk… kevés kivételtől eltekintve… kiráz tőle a hideg:D nem tudom miért

    Reynoldsnál meg Amityville mindenképpen ütős… szerintem nagyon jól alakított ott!

  10. winnie
    waiting–buliszerviz- no meg az eredeti sitcomja,
    én és én meg a tehén(de hülye magyar cím,de szerintem egy borzasztóan eltalált filmet takar),def maybe, csak barátok, most meg ez. Igenis nagyrészt két “műfajban” mozog általában, attól hogy csinált 1-2akciót, horrort meg a the nines-t még igenis ez a fő “profilja”, de látszik hogy próbálkozik mással is, de igazán mindenki ezekből a filmekből ismeri.

  11. ezen a poszteren Sandra néninek mekkora lába van már?!?! fotosopdizaszterszre vele. Álmos volt a grafikus, vagy nagyon alacsony ezért látja a lábakat nagyobbnak. brr

  12. hm, lehet h a gyermeki tudatlanságomnak köszönhető, h ezt nem tudom (mert amúgy annyira 1értelmű), de muszáj megkérdeznem: h a fészkes fenébe lehet vki vezető beosztásban lejáróban lévő vízummal – 1általán, állampolgárság nélkül? amerikában? vkit itt nagyon hülyének néznek v ez tökre nem gáz?

  13. mindenképp,talán
    isla fisher és breslin,a két jelenlegi,aktuális filmes csokink,fantasztikus véget csinál,egy remek adam brooks koncepciónak.
    az universal buktája,ryan reynold miatt jött.

    a proposal,viszont siker,de bullock sztár,bionyitott box office-os.
    egyértelmű,hogy ő itt a kulcs.

  14. Kellenek az ilyen filmek is.. És ha hozza azt amit a trélerben láttam, akkor legalább nem fogok csalódni. Reynoldsot meg nagyon bírjuk, hiába öregszik!:) Az kit érdekel ? öregen is tinisztár lesz :D

  15. szerintem jó volt és pont. Sőt már 2x is láttam és még mindig tudok röhögni a sasos vagy a seggem robban szét jeleneten :)

  16. nagyon jól néz ki a Sandra Bullock 45 évesen!!!és nagyon közvetlen!! fél méterre volt tőlem töbször is.ma dolgoztam a a film Londoni bemutatóján.

  17. Nálunk a nép olyan 6x többet röhögött a filmen mint a Hangoveren, ami szerintem teljesen jogos, mivel abban volt egy két eredeti poén de ebben meg folyamatosan sok kicsi. Mindenkinek ajánlottam a filmet és pontosan úgy, hogy tudod, hogy mi fog történni nagyrészt, de mégis hatalmas. Nekünk ez jobban bejött.

  18. jó vlt. csak kicsit hosszú ( vagy lehet , h csak azért éreztem így mert wc-re kellett mennem!?:D

  19. nem lenne rossz csak bullock ne nézne ki úgy mint egy öreg klón akit az ufók küldtek a földre hogy segítsen kikémlelni a dolgokat mielőtt átveszik az irányítást a föld fölött

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.