Röviden: Sunshine

A múlt héten végül harmadszor is megnéztem Danny Boyle sci-fijét. Továbbra is egy fasza, 8/10-es pontszámmal rendelkező film. Nem sokat tennék hozzá. Durva, hogy jó pár éves posztnál mennyi komment van, pedig ott még bőven kisebb volt a filmbuzi látogatottsága – aki ott is kommentelt és még aktív errefelé annak helló külön.

Hiába na, az a stílusváltás a film vége felé eléggé elkapta a népeket.

A film még mindig gyönyörű. Eszméletlen szépek a napfényhez kötődő jelenetek, amiket a zene méginkább feldob. Magában nem élveztem annyira a soundtracket, de a képekkel még mindig karcol. Az egész szépségének titka pedig a fényképezés mellett az, hogy biztos van benne CGI rendesen, de anyagi okokból rengeteg régimódi trükk is előfordul, ezek meg főleg nyugisan állják az idő próbáját.

Igen, a váltás és az ott megvalósított érdekes fényképezési mód nekem még mindig tetszik, sőt, igazából egyre jobban.

human
írta
2011. 05. 30. 12:30
megjelenés
77
hozzászolás


77 hozzászólás a “Röviden: Sunshine” bejegyzéshez

  1. Nem láttam még, de a mostani és a régebbi írásod felkeltette az érdeklődésemet, lehet meg is nézem két vizsga közt :)

  2. a merkúros jelenetnél mindig borsózik a hátam,iszonyat el van találva az a jelenet.

  3. hello :)

    poén, hogy én is előző héten újráztam.. a zene még mindíg nagyon feszes. abszolut időtálló darab, és 1080p-ben ha lehet még gyönyörűbb, sehol nem lógnak ki az effektek. a 8/10 abszolut korrekt, sőt. Most, ha mondom kellene ennél jobb sci-fit, ami azóta jelent meg.. nem nagyon tudnék.

    Többiek?

  4. aki heti rendszeres “újranéző” rovatot akar, az like-oljon egy nagyot.

    még több ilyet!

  5. divany: csípőből inception? amúgy űrscifi amúgy is elég kevés van sajnos, szóval ott már nehezebb.

  6. Pár hete vettem új LCD TV-t, és én is ezzel a filmmel teszteltem. Valóban, a kép még mindig gyönyörű:P! Hello mi?!

  7. Öööö izé… én pont tegnap “vettem le, amikor megláttam az egyik Tpolcon”… ma akartam megnézni. :D Hehe…

  8. A legszebb sci-fi amit valaha láttam, minden idők legszebb filmzenéjével. 8/10, a mínusz két pont nálam pont a váltás miatt van, de ízlések és pofonok…

  9. Pont múlt hónapban néztem meg sokadszorra, még mindig magasan viszi a legtöbb új keletű sci-fi-t. A váltás engem sem zavart, anélkül is jó lett volna, de így is az volt. D. Boyle filmjeit nem tudom megunni – még a Partot sem.
    A soundtrackben azért nekem volt olyan amit azóta is hallgatok.

  10. Szerintem meg pont, hogy a váltással rontották el. Addig baromi jó hangulata van, utána nagyon hatásvadász és gagyi. Egyébként Danny Boyle az egyik kedvenc rendezőm. A Children of Men-t akartam írni mint jó sci-fit azóta, de az előbb volt egy évvel. Akkor Avatar / District 9!

  11. Kedvet kaptam hozzá, azt hiszem ma este nézős lesz. Jó sci-fi még amúgy a Moon.

  12. OFF:
    divany
    Ha a Pandorumot nem láttad akkor nézd meg az is ilyen űr sci-fi a végén két csavarral az egyik nem nagy szám, de a másik az üt rendesen.
    OFF vége
    A Sunshine-nál konkrétan a végén mi zavar titeket?

  13. Humán,

    És min nézted? :):

    “Ami miatt büntet, az pedig a látvány (és a zene). De most komolyan, aki ezt nem nagy-vásznon nézi, az őrült.”

  14. “A Sunshine-nál konkrétan a végén mi zavar titeket?”

    A végén? Inkább mi nem?

  15. helló

    azóta nem láttam, pedig úgy tűnik tetszett. mondjuk az utolsó néhány perc beégett, szóval az tényleg ütött.

    (én a Gattacát nézem meg minden évben. az is jó.)

  16. andorground: tény, hogy most nem nagy vászon volt. de sajnálnám, ha elsőre sem az lett volna

  17. Annál a posztnál épp’ nem kommenteltem de attól még Hello!

    A film nekem is az egyik kedvencem, eléggé megosztó, akinek tetszik annak nagyon, akinek nem annak meg nagyon nem. Az unalmas szokott lenni a leggyakoribb jelző rá, na hát aki ezt mondja annak nem jött át a lényeg és nem tudta miről is szól a film valójában.

  18. Lenny 2011. 05. 30. 16:22

    Filmnek elhiszem, hogy jó, meg remek mondanivalója is van, de mint sci-fi csapnivalóan szar. A sci részt ugyanis teljesen elfelejtették, már az alapötlet is hülyeség, aztán a végén rákontráznak. Úgy meg nehéz élvezni egy filmet, ha már a bevezetőben tönkrebasszák az illúziót.

  19. Az egyik kedvenc sci-fim. A zenei hatás és a képi világ valahogy annyira összepasszol, hogy olyat ritkán látni. Időről időre megnézem, egyszer még volt szerencsém itthon projektoron is megnézni. Engem nem különösebben zavart a váltás se, csak tán a végén a kezes jelenet. Újra kéne nézni. Így vizsgaidőszakban végülis mért ne? :D

    Az utóbbi sok évből a Sunshine mellett talán csak a Moont tudnám említeni, nagyon kifogytunk a valamire való scifikből :(

  20. Ez tényleg szépen lett fotografálva, a cgi is jól sikerült… a Robert Capa név meg franc se tudja, de valahonnan ismerős.

  21. Nekem az egyik kedvenc filmem. A soundtrack szerintem magában is üt, főleg ha sokszor láttad a filmet. A váltás pedig isteni a filmben, pont azért, amilyen.

  22. HD minőségben még nem sikerült megnéznem, de ami késik nem múlik. Nagyon jó kis sci-fi volt, a váltás meg kellett, hogy emlékezetes maradjon, ne csak egy korrekt iparosmunka.

  23. Ez nagyon fasza film, nem sok van amit megnézem 3-4x , de ezt már simán láttam annyiszor.

  24. Emlékszem mikor a mozi után másodszor néztem meg a filmet otthon, rátapadtam a monitorra és csutkára nyomtam a hangerőt. És sikeresen visszaadta a moziélményt. Valamikor harmadszorra is meg kellene nézni, mert ezt érdemes. :)

  25. flimo: olvass utána az alapötletnek akkor. mármint a filmben végig a sun is dying persze, de érdekes elolvasni valójában mit semmisítettek volna meg az atommal (persze még az is baromság lenne, a hatása)

  26. épp ma délután láttam meg a polcon sok lemez közt h ottvan,el is gondolkodtam h nézzem e újra
    az h épp erről írsz itt vehető jelnek,megy is a lejátszóba :D

  27. Tényleg szép a film, meg jó is…lenne, ha tényleg nem fogyott volna el a fantázia a végéről, és nem megy át zs kategóriás horrorba. Addig a film nálam is 8/10, utána 3/10.

  28. Emlékszem, hogy rongyosra néztem az előzetesét és már úgy vártam a bemutatót mint a messiást. Már jó előre lefoglaltam a jegyeket a moziba, mert a haverjaimnak is felvázoltam mit hagynak ki ha nem jönnek el megnézni. A teremben már kezdtem izgulni, hogy valami nem stimmel, mert rajtunk kívül kb 20-an voltak, velünk együtt 28-an! Én élveztem a film minden pillanatát, de a végén a haverjaim majdnem megvertek, hogy a picsába tudtam őket ilyen eget rengetően szar filmre rábeszélni! A mai napig ezt emlegetik ha hívom őket moziba. Még most sem értem őket… Apróbb hibáit bőven kárpótolja a nyomasztó hangulata a zenével karöltve. A 8/10 tökéletes pontszám. A telefonom sms hangja a mai napig az Icarus 1 megtalálását jelző pittyegés. :-)

  29. Megtörtént, ezzel csak két bajom van: 1. Alapvetően befolyásolja a film megértését, akkor még is hol a francban van belőle? 2. Még így is hülyeség, főleg a “beleeresztjük a bombát a Napba” rész. Ehhez képest az Armageddon egy doktori disszertáció volt.

    De kár ezen vitatkozni, egyéni ízlés kérdése, csak az ilyen filmeket nem tartom sci-fi-nek, ahol a dráma kedvéért mindent felborítanak. Kb a 2012 színvonala ilyen téren.

  30. Rengeteg Asimovot olvastam, és ha valami sci-fi, akkor ez az. szerintem külön értékelendő az utolsó kb. fél óra, a zavaros de érthető végjáték.
    Remek film élmény!

  31. nekem a végével se lett volna semmi bajom, ha nem kezdik el rángatni a kamerát. emiatt 6 pontos a film.

  32. hiába pár éves a film, se azelőtt, se azóta nem volt ilyen erős itthoni házimozi élményem. egyszerűen annyira királyok a hangok, meg a zene meg minden – pedig ezt csak nagyon ritkán szoktam figyelni, de itt eszméletlen :O

  33. én is kevesebb mint egy hónapja néztem meg újra de már hd-ben, igaz nem nagy tv-n meg ilyesmi de nagyon szép volt így is. nekem is jobban tetszett mint anno amikor először láttam, ez egy jó film :)

  34. Mammut – IGEEN a pandorum valóban ott volt! Viszont a Sunshine is egy remek film és igazatok van, 1080p – ben mèg szebb!

  35. Szerintem a Moon is jó volt,bár abban kicsit tán kevesebb a fiction,bááár.Szóvalmoonclintmansellel

  36. Azoknak, akik a tudományos oldal szúrja a szemét és azoknak, akiknek nem tetszett a váltás: A filmben rengeteg a szimbolikus tartalommal bíró jelenet, szöveg, utalás (érdemes beleolvasni a magvasabb imdb kommentekbe). Ami azt illeti, az egész film szimbolikus és elgondolkodtató hasonlatok sorozata, ergo a negatív kritikát osztók nagy része vagy nem értette vagy nem is akarta meglátni a mögöttes tartalmat, ami nagyon szomorú. A tudományos oldalról pedig csak annyit, hogy egyrészt a film – bármennyire is csak azt látták meg sokan – nem arra helyezte a hangsúlyt, puszta eszköz volt a szimbolikus dolgok előtérbe helyezése érdekében, másrészt pedig egy hangyakirálynőre emlékeztető, savas vérrel rendelkező szörnyetegről szóló film (nem oltás, hiszen az egyik kedvencem) funkcionálhat sci-fi-ként (tudományos fikció), de ez a hihetetlen zenével megáldott, eszméletlen alakításokkal rendelkező, gyönyörűen fényképezett, vágott, elkészített epic Danny Boyle “hasonlat” nem? Akadékoskodni a nap megközelítése-bomba eljuttatása dolgokon? Most komolyan emberek, ennyire beszűkült látókörű, földhöz ragadt, merev fafejek lennétek? :D Nézzetek már a képek mögé és lássátok a tartalmat! 9/10, életem egyik legjobb modern sci-fi-je! Pandorumot pedig szerintem össze sem lehet hasonlítani vele. Off: Több “értékes” filmről kéne írni a filmbuzin. Ez egy volt.

  37. SPOILER-es!

    azért a vége szekcióban is volt jó rész. konkrétan a napba csapódás kibaszott jól összerakták. de valóban, a végét nem kellett volna ilyen ócska, bazárira venni:(

  38. SPOJLER

    Ne mondja már nekem senki, hogy egy csávó túl éli azt az égési sérülést és még utána gyilkolászik is csak úgy, mert megőrült a magánytól?? Annak mi értelme volt a filmben? Magyarázzátok el, hátha nekem is jobban fog tetszeni. Ha ezt kihagyták volna belőle, jobb film lenne, de nem lehet emellett elmenni. Így egy szinten van a Halálhajóval.

  39. Én már megnéztem vagy 5-ször is! :D De részeket is nézek belőle néha-néha, főleg ezt a zenével: “Kaneda! What do you see?”
    A látvány és a zene mindig lenyűgöz. Én nálam ez egy 10/10, mert akárhányszor le tud kötni és úgy tudom nézni, mintha akkor látnám először. Boyle azért össze tudja rakni a filmjeit.

  40. Errol a filmrol mindig a Jelek (Signs) jut eszembe…eppolyan ertelmetlen es meg scifi-s szemmel nezve is abszurd…:P

  41. Fura, de nekem nem jött be. Nem tudom elmondani, hogy miért. Talán túl nagy volt a hype…

    (Rengeteg horrot, sci-fit nézek, imádom őket, de valahogy a Halálhajó és a Pandórum pl jobban bejöttek.)

  42. Mivel másodszorra is bejegyzés született róla itt a Filmbuzin, megnéztem. Kár volt. 2/10

  43. SPOILER

    Mushmushi 2011. 05. 30. 21:56

    Hát a bogaras filmben is több ráció volt mint ebben. Bevallom rég láttam, és nem szándékozom újranézni, de mindezektől eltekintve az istenes, őrült tudósos rész is egy hatásvadász kalap szar volt.

    Most nyilván el lehet sütni, hogy beszűkült fafej vagyok, meg túl hülye hogy megértsem, de alapból szeretem a jó, elgondolkodtató filmeket, de ez nem volt az, csak annak próbált tűnni, nyakon öntve egy nagy adag sületlenséggel.

    Ráadásul még azt a nyakatekert szenvedést is kihagyták a filmből, amivel némi értelmet próbáltak bele csiholni, márpedig ez nem sorozat, hogy webizodókat nézzek meg mindenfélét melléolvassak, hogy meg lehessen érteni.

    Mintha az Armageddonban csak annyit látott volna a néző, hogy mennek egy random aszteroidát felrobbantani, a rendező meg egy interjúban lenyilatkozza, hogy a Föld felé tartott, azért kellett megsemmisíteni.

    Nekem egy sci-fi vagy próbáljon meg valamennyire hiteles maradni, vagy legyen olyan a mesélés, hogy ezt elnézzem, mert nincs időm háborogni rajta. Itt egyik se teljesült.

  44. én pont csak a végét láttam analóg tv-n, az milyen 8’D
    az alapján próbáltam elfelejteni, de ennyi pozitív hozzászólás után talán bepróbálom hd-n én is egy körre.

  45. Nem értem azt, akinek ez nem tetszik, perszeízlések és pofonok. Az pedig teljes mértékben érthetetlen, hogy hogy lehet a Halálhajóval meg a Pandorummal összehasonlítani, hiszen, ahogy Human is írta, azok inkább horrorok.

    Mindent összevetve szerintem ez a film zseinális. Kismilliószor láttam már és még mindig libabőrös leszek néhány jelenet láttán. A zenéje pedig olyan szinten jó, hogy amikor először meghallottam, az volt az első, hogy megtanultam zongorán eljátszani. :))))

    8/10, de rossz indulattal. Nálam viszi a 9/10et is akár. :)

  46. Micsoda véletlen. Nem néztem a blogot 1-2 napja, erre pont tegnap néztem meg megint.
    Ismét kellő hatással volt rám.
    Nagyon nagy alkotásnak tartom.
    Minden olyan elemet belevitt Danny Boyle, amely egy ilyen esetben felkeltheti az emberek figyelmét.
    Nem akart egy egyszerű sci-fit csinálni, sokkalta inkább kérdéseket akart feltenni a vallás, a tudomány, a pszichológia és minden más egyéb terén.
    Jó kis film volt!

  47. V1har, szerintem azért hasonlítják/hasonlítjuk a pandorumhoz, halálhajóhoz, mert az ilyen vérbeli űrfilmekből igencsak kevés van. meg általában ezeknél a filmeknél szokott lenni egy kis műfajbeli áthajlás. pl. számomra az alien sem horror, hanem inkább sci-fi.

  48. Yebbó!

    Pont azon elmélkedtem a minap, hogy a felhype-olt Battel LA mekkora nagy fantáborral “büszkélkedhet”….csóri Sunshine pedig annak ellenére h Danny papa odacsapott benne még mindig az ismeretlenség mezején kullog….ne jó ez így na!

  49. PolluxHUN: meglepő módon most is rengeteg kommentet generált, szóval azért annyira messze nem ismeretlen

  50. Áááá, szóval nem csak engem zavar az a váltás.
    Az első felében biztos voltam benne, hogy a világ legjobb sci-fijét nézem, aztán a világ legjobban elrontott sci-fije lett. De a látvány az fantasztikus tényleg. Az még a bevillanó képek is jók voltak, de az agyonégett őrült kapitány????????? Nemár.

  51. egyik kedvenc filmem, mióta megnéztem moziban, de otthon HDban még erőteljesebb élmény volt – és a másik poszthoz már leírtam, de ide is beírom: a filmhez csinált audiokommentárt a DVDre egy, a CERN-ben dolgozó fizikus, és a filmben látható furcsaságokat nagyrészt megmagyarázta, hogy miért nem baromság, annak ellenére hogy azt hinné egy földi halandó ;)
    Ja és pls írjon már valaki nekem egy IGAZI sci-fit, ha ez nem az :)

  52. Én családdal néztem, apám elaludt, nővérem feladta öcsém is inkább ment kockulni, én végigszenvedtem, bár majdnem én is bealudtam… 4/10
    Nem értem miért írjátok hogy szép a képi világa meg jók a hangok stb, 1 film nem ettől lesz jó ez csak plusz, de csak akkor ér valamit ha a film ezek nélkül is jó lenne, ennyi erővel pl a gagyi transformers is fasza film mert látványos…

    A Pandorumot viszont 2x is megnéztem, a lakott sziget 1-2öt pedid már 4x:) (bár ez teljesen másfajta de scifi)

  53. Hasonló film mint a Halálhajó,csak ők az ellenkező irányba mennek.(6/10)

  54. Hááát…ízlések és pofonok, ugye. Kínszenvedés volt végignéznem. Időről időre feltűnnek ilyen filmek, amik csak egymás után hajigált jeleneteknek tűnnek. Nulla kohézió, zéró rendezés. (Tényleg, más is van ezzel így?)
    Nekem ez is ilyen volt.
    Az újranézős szekció jó ötlet!

  55. Egy nem túl eredeti, de némi szórakozást ígérő sci-fi-t vártam.
    Ehhez képest mást kaptam, ilyen ótvar, hulladék filmet már régen láttam: röhejes forgatókönyv, pocsék dramaturgia és színészi játék, értelmetlen befejezés.
    A hab a torán pedig a dvd borító szerinti: “elképesztő alternatív befejezés”, az minden volt csak nem elképesztő és mégcsak alternatív sem.

    Nálam, kizárólag néhány látványos jelent miatt, egy harmat gyenge 3/10-t ér.

    (Igazából a Mega Shark vs. Giant Octopus IS tisztességesebb film ennél: mert ez utóbbi legalább nem akar többnek látszani, mint ami.)

  56. “a filmhez csinált audiokommentárt a DVDre egy, a CERN-ben dolgozó fizikus, és a filmben látható furcsaságokat nagyrészt megmagyarázta, hogy miért nem baromság, annak ellenére hogy azt hinné egy földi halandó ;)”

    Bár a kommentárt nem láttam, de human javaslatára utánaolvastam, és erőltetett, nyakatekert szenvedés. Ha a problémát lehetségesnek is tekintjük, a megoldás akkor sem az.

  57. Zsír volt! De miért volt olyan emberfelettien erős az első kapitány? Égett volt a bőre meg minden. Nehogymár 7 év istennel való bratyizás után félisten legyen belőle.(N)

  58. spoiler!
    Amikor a végén szkafanderben megy az űrhajóban az a zene volt a KickAss-ban is nem? :) Mindig ez jut róla eszembe és mindig böki a fülemet :P
    Spoiler finálé!

  59. weis: igen az ugyanaz, illetve egy picit más, de a zeneszerző ugyanaz. A Kick-Assbe más filmekből (Sunshine, 28 weeks later) vittek át zenét, de a sajátja se semmi :)

  60. hááát…
    én rengeteg sci-fi-t láttam, de ez nem a film messze nem volt valami nagy szám (6/10 a látvány miatt).

    spolier!
    odáig tökéletes volt, amíg dacoltak az elemekkel, a hajóval, önmagukkal (lesz-e elég levegő mindenkinek/röppálya oké-e stb.), de az utolsó 20-30 perces “űrszörnyes” kergetőzés teljesen nevetségesnek hatott, tökönrúgva az előző 70 percben felépített hangulatot.
    aki nem érti, hogy ezzel mi is volt a baj, az képzelje el azt, mintha a Legyek Urá-ban, a gyerekek által fantáziált szörny (a film utolsó 20 percében) valóban életre kelt volna, secperc alatt legyilkolászta volna a kölyköket, aztán visszament volna oda ahonnan jött..
    spoiler out.

  61. Hálásan köszönöm human, hogy újra írtál róla, mert ha nem tetted volna, akkor lemaradtam volna életem egyik legnagyobb filmélményéről. A Napfényben pont az a jó, hogy amíg az iszonyú szép látványelemeket nézed, van időd gondolkodni egy kicsit. Vannak buktatók a sztoriban, de ezek még talán rá is segítenek az élményre, mert szárnyalhat a fantáziád közben. A végével pedig semmi baj sincs szerintem, ennyi még belefért, a legutolsó pár perc pedig…hát…tátott szájjal nézős. :) Csak azt tudom rá mondani, hogy maximálisan megérte a vele töltött idő. Kell több? :)

  62. Én is azt hittem az elején, hogy ez az egyik legjobb film lesz, amit láttam, de..

    SPOILER

    Mi a fenének kellett azt a fickót bekavarni ide? Már reménykedtem, hogy a jövőben csak intelligens emberek léteznek, és egy kellemes, jól felépített sci-fit nézek meg, erre beteszik ezt az őrültet. Értem én, hogy Isten, meg nem dönthetünk, meg ilyesmi, de ez akkor is annyira izzadságszagú volt a mögöttes tartalmával együtt. Csak azzal tudom párhuzamba hozni, amikor a Vörös bolygó (gagyi) filmben a robot megőrül és gyilkolászni kezd…
    Tudom, sokaknak bejött ez a váltás, különbözőek vagyunk és szerintem attól, mert valakinek nem tetszik, még nem beszűkült fafej.

    Sajnálom nagyon, mert igy 8/10 helyett csak 6/10-est kap.

  63. Váltás, az. Ígéretes sci-fiből ostoba, primitív thriller katyvasz. Fúj de rossz volt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.