Júdás

Is szerepel az alábbi Expendables 2 poszteren. Katt rá, akkor is, ha az arányok lehetnének jobbak.

17 hozzászólás a “Júdás” bejegyzéshez

  1. Nem vagyok egy hű de nagy keresztény, de azért ez nem 100%, hogy etikus. Kismillió más dologhoz lehet hommage-t csinálni, vagy parodizálni. Mind1.

  2. Nagyon fuckass csapat, rá kell jönni, hogy ez rendkívüli lesz. Tegnap megnéztem az első részt ismét, de most szinkronnal, eddig felírat nélkül angolul néztem, és kb semmit nem értettem a szövegelésük lényegéből, de talán ahogy szívatják egymást még megduplázza a film élvezeti lényegét mint csak magára a klisés akcióra koncentrálni. Most még jobban érdekel a folytatás is, mint eddig. Bár eddig sem volt közönyös, kedveltem mindet a fénykorukban.

  3. DM-nek abból a szempontból igaza van, hogy igen, elég sok ilyen kép készül, de más dolog ezt egy fegyverekkel teli karakterekkel megcsinálni… és itt most nem megsértődésen vagy ilyesmiről van szó, hanem hogy ez blaszfémia-gyanús..
    és akkor abba az irányba is elmehetünk, hogy mondjuk egy iszlám vallású társaság ezért már rég bombafenyegetést tesz, ha nem robbant is egyből..(lásd mohamed-es south park rész, ami nyilván túlzás kicsit, de a lényeg benne van..) A keresztény egyház meg nem reagál az ilyenekre, de akkor se kéne visszaélni vele, és nem tartom illőnek..

    ettől függetlenül a film poén lesz, várjuk, csak ilyen oldala is van az ilyeneknek..

  4. Kevin23, nincs olyan, hogy “keresztény egyház”. Van a kereszténység, és azon belül rengeteg egyház: római katolikus, görög katolikus, evangélikus meg mindenféle reformátusok, stb. stb. Ettől függetlenül egyet tudok érteni veled.

    A kép vicces, de eddig azt hittem, fanmade. Ha hivatalos, akkor azért lehetne kicsit jobb is, nagyon sok helyen szétesnek a szereplők, torzak az arányok, a testek.

  5. Ezt a képet kinyomtatni a legjobb minőségben, majd bekereteztetni és az ágy főlé kirakni a falra. Nagyon király.

  6. Lehet h k*rva hülye kérdés, de bal 2-n az ott nem Scott Adkins? :D :D Vagy valamiről lemaradtam? :D A kép am hatalmas, ágy fölé keretezést támogatom :D

  7. De, az ott az Adkins, őt sikerült betuszkolni, már csak J. white meg Snipes hiányzik a nagy bunyósok közül.

  8. nagyon jóóó!:D

    Kevin23 2012. 08. 04. 16:09 és DM 2012. 08. 04. 12:26

    ugyan már, mitől lenne ez blaszfémia gyanús vagy etikátlan??! ez egy leonardo festmény parafrázisa, nem pedig egy szentképé! itt nem egy felszentelt ikonról van szó, hanem egy népszerű falfestményről ami a maga korában is egy populáris mű volt semmi több.

  9. Jópofa, csak kár hogy olyan, mintha a kisöcsém első ps próbálkozását látnám…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.