Expendables 2

Az igazi akciófilm majdnem halott. A westernnel ellentétben „hivatalosan” ugyan nem temettük el, de az utóbbi tíz-tizenkét év termését nézve ez világosan látszik. A mostani zsánerfilmekben már a dráma (rosszabb esetben a romantika) dominál: a főszereplőknek – mert ők már nem hősök – először önmagukat kell legyőzni, ők már moralizálnak, fedezékből lőnek, műholdas nyomkövető lóg ki a seggükből is. Hát lófaszt. John McClane-nek eszébe jutott, hogy ő kevés Hans Gruber ellen? John Matrix kételkedett abban, hogy meg fogja menteni a lányát a cigánytrikós Freddie Mercury-imitátor Bennett kezei közül? John Spartan gondolt arra, hogy inkább visszamegy a jégbe, mert Simon Phoenix nem az ő problémája? Nem hiszem. Megacélozták a golyóikat, és odabasztak, ahogy kell, hiszen ez a dolguk. Ez a fajta nyers akaraterő, ez az elhivatottság hiányzik manapság az akciófilmekből, emiatt haldoklik a műfaj.

Expendables 2 jófiúk oldaláról

Szerencsére itt az Expendables 2., ahol még több az akció, még több az egysoros, és a film már a nyitójelenetnél felpörög az első rész sebességére, majd onnan szinte végig padlógázzal száguld. A szereplőkről itt már nem kell mondani semmit, mindenki bedobja a közösbe, amit kell (az új érkező Van Damme is remek). A kamerák szépen letámasztva, a vágó sem volt idegbeteg, és a rendező Simon West is jól végezte a dolgát. Szóval ha az első tetszett, valószínűleg a második is fog. Ha már az első sem tetszett, akkor ez sem neked készült. Fordulj meg és menj haza, többet ne is lássalak.

A film persze nem tökéletes, az igazi klasszikusoknál sem jobb, de olyan közel kerül hozzájuk, amennyire csak lehetséges. És a tökéletlenségében is sokkal jobb, szórakoztatóbb és őszintébb, mint a jelenlegi felhozatal. Éppen ezért nem vehető komolyan a legtöbb kritika, ami azt pedzegeti, hogy már nincs szükség ilyen filmekre. Nem számít ugyanis, hogy a szereplők átlagéletkora 87 év, vagy ha untad az egysorosokat. Az Expendables 2. fontos film, mert egy szebb kort idéz meg. És ha egyszer ezek a nagy öregek abbahagyják a filmezést, akkor tényleg meghal az akciófilm.

(A régi és új közti különbséget egyébként remekül szimbolizálja a filmben Liam Hemsworth karaktere. Míg a nagy öregek testközelből aprítanak, neki csak a mesterlövészpuska jut, mert másként esélye sem lenne.)

— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.

vendegblogger
írta
2012. 09. 02. 02:30
megjelenés
45
hozzászolás


Blockbuster-watch: Expendables 2 még mindig

Az EX2 a második hetét is megnyerte. 53%-ot esett a bevétel, de még az így kijövő 13,5 millió is elég volt a győzelemre. R besorolását figyelembe véve a két hetes uralkodás elég szépnek számít. Akkor jöhet a harmadik rész.

Sajnos az általam várt Premium Rush a maga 6,3 milliós kezdésével elég halványan muzsikált, még akkor is, ha csak 35 millióba került.

human
írta
2012. 08. 27. 04:05
megjelenés
3
hozzászolás


Stallone vs. Van Damme

Érkezett még egy részlet az Expendables 2-ből, kicsit erősíteni a film mozijelenlétét odakinn. Itthon meg még aktuálisabb is, hiszen egyelőre várjuk a premiert.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 08. 23. 03:41
megjelenés
11
hozzászolás


Blockbuster-watch: Expendables, pl. Bourne

A The Expendables 2 rosszabbul nyitott, mint az első rész: 29 millió tesztoszterondollár jött össze. Erről talán a Bourne Legacy is tehet, ami bár nagyot esett a második hetére, azért 10 nap alatt összehozott 70 milliót. Mármint két akciófilm versengett most kb. egy nézői csoportért.

human
írta
2012. 08. 20. 22:46
megjelenés
10
hozzászolás


Júdás

Is szerepel az alábbi Expendables 2 poszteren. Katt rá, akkor is, ha az arányok lehetnének jobbak.

human
írta
2012. 08. 04. 11:56
megjelenés
17
hozzászolás


Don’t Kiss The Girls

A FOX bezsákolta a DaysOfFuturePast.com domaint, így egyesek arra tippelnek, hogy az X-Men: First Class folytatása ezt az alcímet kapja: X-Men: Days of Future Past. A képregényben elvileg egy alternatív jövőben vadásznak a mutánsokra. Tényleg ez várható? Meglátjuk.

Negyedszer is csúcsformában, avagy a Rush Hour 4 is jönni fog. Chan és Tucker is szerepelni fog benne, forgatókönyvíró még nincs, de a producer szerint az első részre próbálnak majd hajazni, legalábbis nem lesz annyira képtelen, viszont mégis valamivel fel fogják majd rázni. Lehet, hogy más stílusú film lesz.

Mondjuk ugyanez a producer amikor egy másik remakeről, a The Red Circle újrájáról beszélt, akkor ilyen baromságokat mondott: “I don’t think we’re going to have that stylized bent guns and all of that. I don’t want to make a stylistic movie. The style will be there. I just want to tell a good story. I just want to tell a very good gangster story.”

Lazítsunk inkább a Total Recall új tv-spotjával. Talán a legjobb eddig, teljesen a “what’s real?” kérdésen pörögnek.

(indavideo broken)

Alex Pettyfer csatlakozik Kristen Stewarthoz a Caliban. A 30 Minutes or Less írójának forgatókönyvéből. Ez az amikor snuff filmként megrendezi a halálát a csaj, de kénytelen mégis visszatérni.

A Pixar is besegít a Magic Kingdomba. Jon Favreau új filmjéről van szó, amit a Disneynek hozna össze. A történet szerint egy család meglátogatja Disneylandet, és ott fantasztikus kalandokba keveredik.

Favreau nem csak rendez majd mostanában, de a The Wolf of Wall Street című filmben szerepelni is fog, egy ügyvédet alakít majd.

Akkor megint pár videó:

Újabb Total Recall részlet, vicces utalással a régi filmre.

Forog az új Iron Man.

Részlet a Kampányból.

Sharlto Copley azt mondta az Old Boy remakről, amiben ő a gonosz, hogy a film idézni fogja az eredeti szellemiségét, nagyon sötét lesz meg a többi.

Mi van az Independence Day 2-vel? Az első rész producere szerint mostanában nagyobb az esély arra, hogy elkészülhessen.

A Time and Againt Doug Liman rendezi majd.

A Warner szeretne egy prequelt a Ragyogásnak. Remek ötlet srácok! Bár hivatalosan még nem készül, nagyon korai stádiumban van, szóval egyelőre simán elhalhat az ötlet.

A Bad Robot közreműködésével jöhet az Earthquake, avagy földrengés. Dustin lance Black ült neki a forgatókönyvnek. A történések egy hatalmas földrengés játszódnak majd. Végre igazi katasztrófafilm várható?

A The Ten O’Clock People bezsákolta magának Rachel Nickholst is. Ő lesz ennek a King novella feldolgozásnak a másik szereplője Justin Long mellett.

Joe Taslim (The Raid) is csatlakozik a Fast and Furious 6 gárdájához. Ő lesz a rosszfiú.

Mel Gibson kivételesen adott interjút egy forgatáson, mégpedig a Machete Killsnél szólalt meg. Mellesleg a film már kész van. Na jó, még az utómunka folyik.

Na jó, zárjuk valami rendes videóval, jöjjön egy Expendables 2 ígykészült a nagyokkal. Ne feledjük, hogy a film hivatalosan is R besorolást kapott szerencsére.

(a forgalmazó törölte youtuberól)

human
írta
2012. 07. 30. 17:20
megjelenés
11
hozzászolás


Kill’em

Egy vírusoldalon bemutatják az Expendables 2 szereplőit. (jobboldalt vannak nyilak, azokkal válthatsz a karakterek között)

human
írta
2012. 07. 11. 15:36
megjelenés
1
hozzászolás


Még inkább BACK

A Comic Conra az EX2 is készült.

human
írta
2012. 07. 10. 03:18
megjelenés
7
hozzászolás


Back for War megint

Újabb Expendables 2 fekvőbanner, mert így kényelmesen elfér mindenki.

human
írta
2012. 07. 05. 17:37
megjelenés
16
hozzászolás


Videósdi: The Dark Knight Rises, EX2, Prometheus, Abraham Linc., Bourne

Tegnap volt A sötét lovag is az MTV Movie Awards show alatt, egy hosszabb és rövidebb spottal. A hosszabb szerintem már a spoileresbe való nagyon, csak óvatosan. Aztán van nekünk itt egy Expendables 2 tvspot is, a Prometheus sem maradhat ki a buliból, utolsó másodpercek a premier előtt, és végül egy kicsi Lincolnozás vámpírokkal. Na jó, legyen itt a The Bourne Legacy első tv-spotja is, mert miért ne.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2012. 06. 04. 17:48
megjelenés
12
hozzászolás


Egy négyes

Gondolom mind a 4 film könnyen kitalálható, de a “megfejtés” sorban: Expendables 2, The Amazing Spider Man, GI Joe 2, Neighborhood Watch.




human
írta
2012. 04. 28. 05:10
megjelenés
5
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.