És mivel a túlzottan negatív gondolkozás nem egészséges, így Az év csalódásának yinje mellé kell a yang is, így vegyük elő az év meglepetéseit is.
Ez tényleg nem a legjobb filmnek járó posztnak van tervezve, azt mindjárt kiteszem, hanem annak, aminél nem gondoltátok volna, hogy jó lesz. Miért nem? Mert esetleg mellément a reklámkampány, borzasztóak voltak a trailerek, “ebből a sztoriból hogy lehet filmet csinálni”, a rendezőt utáljátok és a többi hasonló indok. természetesen most is jövök saját példával.
BEGIN AGAIN
Nem hiszem, hogy az év filmje, külföldi toplistákon egyáltalán nem szerepelt, de mégis odacsapott nálam. Egy sima romantikus filmnek tűnhet elsőre, a magyar cím láttán (Szerelemre hangszerelve) pedig főleg, erre finoman elkerüli az érzelmi kliséket és valami mást ad helyette.
Komolyan mondom, a film első 20 percénél jobbat nem láttam idén. Utána már voltak gondok a film ritmusával, kicsit szétesett a története is, és nincs itt Oscar erősségű dráma, de az első negyedet semmi sem veheti már el tőlem. Amikor Ruffalo meghallja a dalt az zseniális, és minden zeneszerető embert megérinthet szerintem. Bővebben itt írtam a filmről.
De mondok mást, ami engem nem annyira lepett meg, de külföldi fórumokat nézve sokan ledöbbentek: Edge of Tomorrow. Kevés ennél jobb klasszikus blockbuster érkezett idén, ami nem folytatás vagy ilyesmi, bár azért könyvadaptáció ez is. A reklámkampánya viszont borzasztó volt, nem tudták jól eladni azt ami miatt a film jó lett végül. A napismétléssel járó fekete humort, az amikor a vágások között van egy ismétlés mert mindenki kicsit más helyzetben van, mint előtte.
Egyetlen “best of 2014” listán se kapott még egy lábjegyzetet se. Sajnos.
Nálam az év meglepetése az Amerikai kapitány – Tél katonája mert a minden tekintetben teljesen átlagos első rész után tulajdonképpen összehozták az egyik legjobban sikerült marvel mozit ami bekerült nálam a top3 legjobban sikerült képregényfilmek közé. És erre apszolút nem számítottam….
Coherence – sok helyen idén vetítették, én is idén láttam. Minimális költségvetés és minimális reklámkampány. Egy átlag hétköznap estén ültem neki, semmi elvárásom nem volt, gondoltam majd jól elalszok rajta……hát nem éppen ez történt. :D Végig körömrágós, agy-eldobós feeling. Leginkább a Man from Earth/Őslakos-hoz tudnám hasonlítani. Akit érdekel, előtte NE nézze meg a trailert!
How to train your dragon 2 – az egyik legjobb rajzfilm számomra az elmúlt 5-6 évben. Minden benne van, ami ehhez kell.
Edge of tomorrow hands up. Szerintem már vagy 20-szor végignéztem, pedig a moziból kicsit keserű szájízzel jöttem ki a vége miatt.
Szerintem egyik 2014-es filmet se láttam 2-nél többször, ami szomorú valahol, de ez valahogy berántott és bármelyik estén letudnék ülni megnézni mégegyszer.
Begin Again fantasztikus volt, én figyeltem a filmet régóta és mentem is moziba kicsit támogatni őket (pedig alapból csak blockbuster mozinéző vagyok), a soundtrack is ott van a telefonon. Ami még meglepetésként volt jó az az Időhurok, szinte semmit sem tudtam róla, amit láttam meg hallotam az alapján nagyon messze volt tőlem a végeredmény meg egy teljesen rendben lévő film (mégha meg is vannak a gyermekbetegségei)
vicces hogy a Csalódásban írtakkal és ezzel is teljesen egyetértek.
ezért szeretlek Human!! <3
BÚÉK!!
Edge of Tomorrow!!! De tényleg, elkezded a filmet és beszippant már az első 5 percben, és még hozzá csak úgy elsuhan a játékidő és azt veszed észre vége a filmnek.
Edge of Tomorrow, és nálam is az Amerika Kapitány folytatása mondható az év meglepetéséneik. Mindkettőnek kb 0 elvárással ültem neki( Amerika kapitány első része kifejezetten nem tetszett, holnap határára meg azt hittem hogy valami tipikus egyszernézős film lesz), de ennek ellenére marhajó filmek lettek, bármikor meg tudnám nézni őket mégegyszer.
Nekem a Equalizer volt idei év legnagyobb meglepetése :) Nagyon jó hangulata volt. Végén meg a zene nagyon passzolt a hangulathoz.
Edge of Tomorrow, meg a Guard Galaxy másik 2 amiben nem csalódtam:)
Nálam is meglepetés volt az Edge of Tomorrow, de akkor jöjjön valami más, amiről én képtelen voltam elképzelni, hogy fogyasztható lesz.
The Lego Movie: Legjobb reklámfilm evör. Remek humor, jó karakterek, rengeteg meta-poén, érdekes megoldások, az érettebb réteget talán még jobban is megcélzó hangvétel. Kegyetlenül jól szórakoztam rajta.
Nálam is az edge of tommorrow jár az élen.
A Begin Againnek a filmzenei albumát szénné hallgattam a YouTube-on, és még a telefonomra is átvittem a fájlt. :D Azt hittem, valami limonádé lesz, amiket a barátnőm szokott nézni, erre tök jó zenés film lett belőle. :D
Joe
Mert Cage visszatért. Komolyan. Oké, úgy tűnik csak egy film erejéig, de akkor is. Nagyon nagy volt!
CHEF
Minden előismeret nélkül ültünk be a moziba, mert éppen az kezdődött leghamarabb, meg én gasztromán is vagyok, de végig vigyorogtam a film alatt, igazi feelgood film…
Igazán nagy meglepetés nem volt számomra, ami jó volt idén, ott reméltem is, hogy jól fog sikerülni.
Need for Speed
A legnagyobb meglepetés számomra talán ez volt. Csak annyit reméltem tőle, hogy nézhető lesz, de nagyon jó szórakozás volt. Nem mondom, hogy nagyon jó film, de akkor is szórakoztató, annak aki szereti az ilyesmit.
The Lego Movie
Ez is meglepően jobb lett, mint amire számítottam, főleg hogy sok kikacsintást raktak be a felnőtteknek, és a sztori se csak a gyerekek számára volt élvezhető. A vége mindent vitt, az idei év egyik legmeghatóbb jelenetét hozta.
X-Men: Days of Future Past
Itt is reméltem, hogy jó lesz, de egyszerűen fantasztikus moziélmény volt, és egyből előre lépett a legjobb X-men filmmé.
STRETCH
Nem a film minősége a meglepetés, hanem az, hogy az év legjobb vígjátéka ennyire figyelmen kívül maradt. Igaz, tökéletes laposkúszásban érkezett (a torrentoldalakra :) ), de akkor is. Chris Pine nem színészistenség, de olyan szinten hozza a kokós milliomost, hogy Vasember is vigyázzba vágná magát.
Need for Speed: egy gyenge szintet vártam, csak egy laza ket órára vágytam mikor elindítottam. Ehhez képest teljesen szórakoztató volt, Paul-Poots kémia remekül működött, mellékszereplők kiválóak voltak. Dominic Cooper súlytalan volt es a forgatókönyvnek is voltak nyilván hibái de minden várakozásomat felülmúlta összességében.
A holnap határa.
Nem vártam tőle semmit, de annál többet kaptam. Simán az év egyik legjobb filmje (az Interstellar mellett).
+1 az Edge of..-ra és a Giver a másik, régen olvastam könyvben és meglepően jó film adaptáció lett belőle, vagy csak nem emlékszem a könyvre rendesen :D
Számomra nagyon beütött a Majmok bolygója. Szerintem zseniális lett, pedig alapesetben nem az a típus vagyok, akinek egy ilyen film bejön. Valahogy volt benne valami, ami nem ereszt azóta sem, már vagy 10X megnéztem. Igaz, nekem annak idején az agyonszidott, szétfikázott I am legend is valami nagyon hasonlót nyújtott. Abban is megláttam valamit, nem tudnám megfogalmazni pontosan mit, de azon is kattogok azóta.
Szóval ez egy igazi meglepetés volt.
Az Edge of T.-ról meg már az elején is tudtam, hogy zsír lesz, az nem lett meglepetés.
Ja meg, hogy még egy (számomra) meglepetést is írjak, az a Riddick. Szerintem az is teljesen jó lett, bár arról nem olvastam kritikákat utána, kinek mennyire nem/jött be. Az előző rész az valami kritikán aluli katyvasz volt.