Blockbuster watch: Batmanéket lenyomták a harmadik héten

Elég világégés hangulatot áraszt, ha azt mondom, hogy Melissa McCarthy nyert a Batman V Supermannel szemben, de mindjárt kiderül, hogy azért van hova árnyalni a képet.

the-boss-melissa-mccarthy_nws2

A kisasszony munkásságának minősítése mellett elrobogva azért illik megjegyezni, hogy a férjével közösen írt és a fickó által rendezett második alkotásukat (a csodás Tammy volt az első) sem zárta szívébe a (kritikus)közönség. A Boss 23.5 milliós nyitása ettől függetlenül szép eredmény, és papírforma, de amennyire rühelli mindenki talán még a 60 millióért is küzdenie kell majd. Hasonló jókat csókoltatva a Ghostbusternek is.

Szóval pár százezerrel lemaradva a második helyre csusszant a BvS, ami továbbra is zuhan ész nélkül, de ez az 54%-os csökkenés azért már egészen mérsékeltnek tűnhet. A film összességében talán még a kezdőbevétele dupláját sem tudja behozni az amerikai piacon, és valahol legfeljebb 340 környékén megfeneklik (ergo kissé provokatívan „még a” Deadpool is lenyomja otthon, amire szerintem kb. senki nem tett volna év elején), nemzetközileg meg jelenleg kaparhat a 900-as összesítésért. Ez jószándékkal maximum 80%-a lesz annak, amire előzetesen beárazták globálisan, szóval bevételileg hatalmas csalódás sajnos, mondani sem kell, mivel már bőven tárgyalva volt.

Az ötödik helyen nyitott a másik széleskörű, és meglehetősen innovatív és/vagy ambíciózus projekt, ami pont annyira osztotta meg a népet, amennyire várható volt. A Hardcore Henry által garantált live action play kezdetben lelkes kritikákra talált, aztán amikor kezdtek azok becsúszni, akik féltávon visszabüfizték a kólásnachost, úgy esett vissza a város faktor is, a nézők meg elmaradoztak. Az 5.1 millió nagyjából pont a becsült bevétel fele, ám a kvázi újonc STX Entertainment által összekalapolt 3000 mozi meg maga a csoda. A producer Bekmambetov keze biztos messze elér, de hogy egy kísérleti projektet friss stúdió ilyen széles körben terjesszen, az döbbenet, főleg egy rookie rendezővel. Egyszeri érdekességnek meg pont elég lesz, mert ha ez valahogy 50 millió közelébe mászott volna, tuti, hogy a zsánerét bámulnánk még 5 évig a mai trendek mellett. Így viszont kaparhat még a tizesért is talán.

854 mozit húzott még be a Demolition, ám a Jake Gyllenhall + érdekes rendező párosa (Jean-Marc Vallee: Vadon, McConaughey karrier reboot) már hónapok óta kapta az ívet, és a felemás review-kat, aminek a végeredménye a totál érdektelenség és az 1300 dollár körüli átlaggal zsákolt 1.1 millió. Ettől függetlenül Jake naptára továbbra is érdekes, és sorra vállalja az izgalmas projekteket (köztük új Joon Ho Bong mozi), szóval belefért.

Eközben a Zootopia a hét közben átér a 300 millión, Japán Disney őrülete meg nemzetközileg a milliárdon is áttolja majd, a My Big Fat Greek Wedding 2 és a Miracles from Heaven is szépen tartják magukat és 60 felé kúsznak, a 10 Cloverfield Lane valahol 75 millió körül száll ki otthon, a Divergentnek viszont még a 70-es léc is magas lesz.

Jövő héten majd a Jungle Book pusztít, ami váratlanul(?) annyira erős kritikákat kap, hogy a Warner összeszarta magát és pakolta is el iziben a naptárban a saját újráját.

A hétvégi amerikai bevételi lista tehát:

  1. The Boss – $23,586,645 – $23,586,645
  2. Batman v Superman: Dawn of Justice – $23,363,079 – $296,613,621
  3. Zootopia – $14,345,422 – $296,004,904
  4. My Big Fat Greek Wedding 2 – $6,476,200 – $46,809,020
  5. Hardcore Henry – $5,107,604 – $5,107,604
  6. Miracles from Heaven – $4,706,681 – $53,713,300
  7. God’s Not Dead 2 – $4,054,185 – $14,024,089
  8. The Divergent Series: Allegiant – $3,517,977 – $61,747,543
  9. 10 Cloverfield Lane – $2,905,190 – $67,880,730
  10. Eye in the Sky – $2,896,596 – $10,473,110

31 hozzászólás a “Blockbuster watch: Batmanéket lenyomták a harmadik héten” bejegyzéshez

  1. na végre van egy normális akciófilm a moziban ( Hardcore Henry ), oszt nem nézi senki, mert mindenkinek pizsamás dráma kell

  2. A BvS beveteli adatai nem tartalmazzak a hetvege bevetelet. Aprilis 8 adatok , valoszinuleg mar 300 milla felett jar csak az USAban.

  3. Szabip:

    ? vasárnappal (ápr 10) zárva pontosan ott tart, 296 milliónál az amerikai piacon.

  4. Azért veszteséges igy sem lesz a Batman v Superman. Nemsokára meglesz neki a 800 millió. Aztán ott vannak még a BluRay eladások, a TV jogok, akció figurák stb. Justice League felvezetésnek nem rossz ez. Az Iron Man 585 milliót hozott a Hulk pedig csak 263 milliót, amikor a Marvel inditotta az Avengerst.

  5. ezt ne kezdjük el újra pls..már két hete azt írtam, hogy akárhogyan is teljesít, az előzetes hype és a merchandising miatt nem lehet bukás. pláne a bukás nem egyenlő a csalódással, de talán ezt sem kell magyarázni.

    egy lassan két éve marketingelt, totálra járatott, soha nem látott legnépszerűbb karakterek összecsapását (stbstb) meg ne hasonlítsunk már össze egy Iron man, vagy Hulk kezdeti egyéni filmekkel. nem bukás, de csalódás, mert ha a közönség szerette volna, globálisan 1.3-1.4 körül kellett volna lennie.

  6. Kaka, tudom, hogy félig-meddig egy szerethető troll vagy, de hadd reagáljak: sosem merném moziban megnézni a Hardcore Henry című mesterművet. Néha akkor is képes vagyok rosszullétet produkálni, ha csak egy sima FPS-el játszom. Mi lenne, ha beülnék egy FPS mozira? Gyomrom tartalma a papír-popcorn dobozban kötne ki? Az aztán fantasztikus kaland lenne mindenkinek, igazi 4DX élmény :D

  7. Abelh. Így van legalább 1 milliárd fölött vártam én is :-( esélye sincs! Azt halottad,hogy a 3 órás verziót beakarják küldeni moziba? :-D

  8. annak ellenére h meglesz a 900 milka talán a bvs-nek, ez nagyon nagy pofán csapás a stúdiónak.

    simán hoznia kellett volna a 1,5 milliárdot.

  9. tomek

    Nem kis esely van arra, hogy a BvS a 900 milliorol is lecsuszik.

    Szabip

    Vasarnapig (tehat aprilis 10-ig) 296,6 millio dollart hozott a BvS USA-ban es Kanadaban egyutt. Ezek a hivatalos adatok. 300 millio.

  10. Meg annyit, h nem kell sajnalni batsyéket. Ez is szép eredmény. Jó, hogy nem már mindenki giga profitot termel, ha meg csak 800 misi akkor sírjunk.. Olyanok vagytok már ti is mint a hongkongi esernyős tuntetők. Azoknak is már demokrácia kell, meg anyám tyukja.. Toronyóra láncal nem kéne?

  11. Én a héten vettem egy nagy Chocapic-ot a közértben, és Wonder Woman-es memóriakártya volt benne, holott én a Batmanest akartam, így nálam hiába a 3 órás változat, örökre elásták magukat ezzel.

  12. Már nem azért de a 2008-as Sötét Lovag mai jegyárakkal majdnem 600 milkát hozna csak otthon! Az R es Deadpool-t meg se tudja szorongatni otthon.. Ez kicsit bukta

  13. abelh: Értem én mi a különbség a csalódás és a bukás között. Az előttem szólóval értek abban egyet, hogy mostantól kezdve minden stúdiónak már csak milliárdokban lesz mérhető a nyereség? Erre céloztam a Hulkos példával is. Abszolút nem befolyásolta az Avengers filmet az, hogy a Hulk gyengén hozott. Ebből a szempontból nem rossz kezdet a 800-900 millió.
    Nekem tetszett a BvS, de azt nem bánom, hogy most nem lett meg nekik a milliárd. Lehet hogy pont emiatt majd jobbra csinálják a Justice League-t. Ha viszont az a tanulságot vonják le, hogy a JLA filmnek viccesebbnek és dedósabbnak kell lennie, akkor baj lesz.

  14. Human, azt nem tudod veletlenul, hogy a kinai nezettsegi adatok miert nem frissulnek? Pl a SW TFA meg mindig januar 9-i adatot mutat..

  15. az a probléma, hogy ha pénzről beszélünk meg bevételekről, tehát “bizniszről”…akkor nincsenek olyan kijelentések, hogy nem rossz, meg nullás stb.
    BvS egy oltári nagy befektetési mellélövés a WB-től, egyszerűen azért és ezt kellene megérteni az embereknek, hogy az nem elég, hogy nullás vagy 5% hoz, hanem piaci kamatláb felett kell minimum hoznia, mert ha nem “bukás”. Rengeteg pénzt kockáztattál miatta, és kockáztatás (minimális) nélkül kereshetsz pénzt, ha bankba teszed, vagy egyéb kötvényekbe stb…ez a részvényesekre is igaz, ha a WB részvényesei nem keresnek piaci kamatláb felett, akkor eladják a WB részvényeiket, a cég meg csődbe megy, na ennyit számít, hogy a BvS, mennyit hoz! NEM ELÉG, hogy nem rosszul.
    A cég egyik zászlóshajója, csak döcög, akkor igencsak ott lesz a zabszem néhány fenékben, ez minden cégre igaz.

  16. zsocso: nem, azért nincs igazad a Hulkos példával, mert az BvS az ő “Avengers 1-ük”, ha nagyon Marvelhez akarod hasonlítani. Tudom, Justice League meg a többi, de a BvS-ben van a DC két moziban legjobban eladható hőse (avengersben összetették Lokit és Iron Mant, aki a filmesek közül a legjobbjuk volt), akik mellé befutott egy Wonder Woman is. Ennek többet kéne hozni. Igazából a Civil War lenne jó hasonlítás, de ugye a Marvel nem 1 film utána akrt eljutni oda, így a Civil War szinte biztos, hogy agyonveri a BvS-t.

    “mostantól kezdve minden stúdiónak már csak milliárdokban lesz mérhető a nyereség?”

    A Wonder Woman külön filmnek nem lesz muszáj 1 milliárdot hozni pl., viszont kevesebbe is kerül és szerintem a reklámjára sem fognak ugyanannyit költeni, de Batmannek és Supermannek közösen bőven kellett volna.

  17. A Wonder Woman filmnek eleve nagy reklám volt a BvS, még azok közül is sokan, akiknek nem tetszett a film, úgy jöttek ki, hogy viszont a 2017es WW érdekli őket. Hát mondjuk, ha nekem kellett volna megkockáztatni egy nagyon gyors univerzumépítést én is ezzel a két névvel kockáztattam volna, de nem mindenkit bedobva, hogy így ..úgy mondva “túl a nehezén” a teljes ligával, már kevesebb legyen az építgetni való, főleg úgy, hogy az SS és a WW még előtte lesz.
    A DC/Marvel összehasonlítás meg még mindig uncsi, alma/narancs..teljesen mások az elvárások a karakterek felé kezdettől fogva

  18. bukta az fps film? amiből öt perc is sok volt? nahát, mégsem ment még el teljesen mindenki esze? de jó!

  19. Én beültem a Harcore Henry-re. Nekem megért egy jegyárat. Érdekes élmény volt. Részegen biztos nem kell megnézni. Nem nagyon izgat hogy bukik e vagy sem. Kíváncsi voltam milyen beteg dolgokat hoztak össze, és jól szórakoztam annak ellenére hogy sokszor azt sem tudtam hogy mi történik. Mókás volt.

    Malachi!
    Elment volna az eszem? Lehet. Egy misét megért. Az más kérdés hogy egy időre elég volt az ilyen “FPS” filmekből. Inkább amolyan egyszeri, ritka őrületként gondolok rá, amiből tényleg az a jó ha nem sok van.

  20. Megint elfelejtjuk hogy a BvS nem egy csaladi program mint egy Avengers vagy Jurasdic World. Az SWnel is ott csapoltak a 8 eves kolykok pont elottem erre meg se az asszony se a gyereket nem vittem el mert nem nekik valo.

  21. Nem mondod,hogy pg 13 as volt az Avengers? :-o aztaa. Viszont a BvS tényleg nem elsösöknek való volt..

  22. Hagyjuk már… x3 láttam a BvS-t, harmadikra feliratosan, aztán előttem a nő azt mondja film végén, hogy milyen rossz volt, erre a kb. 12 éves lánya meg azt mondta, hogy király volt, szóval…

  23. Deadpool esetében biztos pezsgöt bontottak a fejesek! Az 50 millióra hozott közel 800 at a BvS meg 400 millióra fog 8-9 százat.. Ezért soványka még 800 millió is. Ez van sajnos! 550/800 lett volna a szép eredmény pénzügyileg.

  24. Egy 12 éves az azért kicsit előrébb jár, mint egy 8. Az én ismerőseim közül a tizenéves sarjaknak nagyon bejött, de volt olyan hülye aki kisebbeket hozott aztán ment a sírás a Man-bat látomásnál pl.
    De nemcsak a durvaság miatt nem való a film annyira kisebbeknek is, mint pl az Avengers vagy a JW, egy 13 évessel azért már ellehet valamennyire beszélgetni róla, attól függően mennyire ismeri a képregényeket/animációs filmeket stb. Én unokaöcsémet felkészítettem rendesen :)

  25. Az én unokaöcsém 13 és Doomsdaytól kicsit meg is ilyedt! :-D azt hitte csak Lex lesz a rossz :-D

  26. film után a különböző merch cuccokból vagy épp tv/bluray-ből befolyó összeget még hozzászokták számolni? szerintem a stúdió arra gondolt, hogy konkrétan a moziba járóktól akarták azt az egy milliárdot ezért a műremekért, nem a szaros batman papucsok meg superman törölközők eladásából akarják összekapargatni…úgy már bőven meglennének már most is, nem kell félni attól, hogy bárki éhendöglik a wb-nél.
    legközelebb kisebb büdzsét kell szabni és akkor nincs akkora kockázat, a címek beviszik az embereket akkor is, ha az interneten szénné alázzák.

    zootopia brutál, hogy milyen sikeres anyagilag, pedig ahogy elnéztem különösebb rekordokat nem is produkált, mégis azt mondják minimum 6 éve nem volt ilyen jó animated feature.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.