Blockbuster watch: Batmanéket lenyomták a harmadik héten

Elég világégés hangulatot áraszt, ha azt mondom, hogy Melissa McCarthy nyert a Batman V Supermannel szemben, de mindjárt kiderül, hogy azért van hova árnyalni a képet.

the-boss-melissa-mccarthy_nws2

A kisasszony munkásságának minősítése mellett elrobogva azért illik megjegyezni, hogy a férjével közösen írt és a fickó által rendezett második alkotásukat (a csodás Tammy volt az első) sem zárta szívébe a (kritikus)közönség. A Boss 23.5 milliós nyitása ettől függetlenül szép eredmény, és papírforma, de amennyire rühelli mindenki talán még a 60 millióért is küzdenie kell majd. Hasonló jókat csókoltatva a Ghostbusternek is.

Szóval pár százezerrel lemaradva a második helyre csusszant a BvS, ami továbbra is zuhan ész nélkül, de ez az 54%-os csökkenés azért már egészen mérsékeltnek tűnhet. A film összességében talán még a kezdőbevétele dupláját sem tudja behozni az amerikai piacon, és valahol legfeljebb 340 környékén megfeneklik (ergo kissé provokatívan „még a” Deadpool is lenyomja otthon, amire szerintem kb. senki nem tett volna év elején), nemzetközileg meg jelenleg kaparhat a 900-as összesítésért. Ez jószándékkal maximum 80%-a lesz annak, amire előzetesen beárazták globálisan, szóval bevételileg hatalmas csalódás sajnos, mondani sem kell, mivel már bőven tárgyalva volt.

Az ötödik helyen nyitott a másik széleskörű, és meglehetősen innovatív és/vagy ambíciózus projekt, ami pont annyira osztotta meg a népet, amennyire várható volt. A Hardcore Henry által garantált live action play kezdetben lelkes kritikákra talált, aztán amikor kezdtek azok becsúszni, akik féltávon visszabüfizték a kólásnachost, úgy esett vissza a város faktor is, a nézők meg elmaradoztak. Az 5.1 millió nagyjából pont a becsült bevétel fele, ám a kvázi újonc STX Entertainment által összekalapolt 3000 mozi meg maga a csoda. A producer Bekmambetov keze biztos messze elér, de hogy egy kísérleti projektet friss stúdió ilyen széles körben terjesszen, az döbbenet, főleg egy rookie rendezővel. Egyszeri érdekességnek meg pont elég lesz, mert ha ez valahogy 50 millió közelébe mászott volna, tuti, hogy a zsánerét bámulnánk még 5 évig a mai trendek mellett. Így viszont kaparhat még a tizesért is talán.

854 mozit húzott még be a Demolition, ám a Jake Gyllenhall + érdekes rendező párosa (Jean-Marc Vallee: Vadon, McConaughey karrier reboot) már hónapok óta kapta az ívet, és a felemás review-kat, aminek a végeredménye a totál érdektelenség és az 1300 dollár körüli átlaggal zsákolt 1.1 millió. Ettől függetlenül Jake naptára továbbra is érdekes, és sorra vállalja az izgalmas projekteket (köztük új Joon Ho Bong mozi), szóval belefért.

Eközben a Zootopia a hét közben átér a 300 millión, Japán Disney őrülete meg nemzetközileg a milliárdon is áttolja majd, a My Big Fat Greek Wedding 2 és a Miracles from Heaven is szépen tartják magukat és 60 felé kúsznak, a 10 Cloverfield Lane valahol 75 millió körül száll ki otthon, a Divergentnek viszont még a 70-es léc is magas lesz.

Jövő héten majd a Jungle Book pusztít, ami váratlanul(?) annyira erős kritikákat kap, hogy a Warner összeszarta magát és pakolta is el iziben a naptárban a saját újráját.

A hétvégi amerikai bevételi lista tehát: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2016. 04. 12. 04:09
megjelenés
31
hozzászolás


Hardcore Henry a tévében

Nagyon nagy szavakkal dobálóznak a tv-spotban, hosszú távon tuti unalmas lesz ez a POV, mármint ha még csinálnak filmeket, de egyszeri “ride”-nak baromira várom. Crank on crack.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 03. 23. 19:47
megjelenés
1
hozzászolás


Hardcore Henry még egyszer odavág

Az FPS filmből vágtak össze még egy trailert, amiben pörgetik a pozitív kritikákat. Ez minden, amit imádtunk, Raid, COD Bourne, meg mittomén még, amire szerintük repülnek az emberek. Ettől még jónak néz ki, eszméletlen őrültségek vannak benne.

hchenry

Számomra leginkább a Crank ugrik be, csak még feljebb tekerve. Az új trailer a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 03. 08. 03:50
megjelenés
8
hozzászolás


Hardcore Henry-előzetes: FUN TIME

A POV nézetes akciófilm kapott még egy trailert. A cyborg csávó nőjét foglyul ejtik, ő meg elindul kiszabadítani. Az sem gond, hogy egy hadsereget kell lenyomnia odafelé.

hhendy

Egyetértek a movie event dologgal, az “fps nézet” gyorsan le fog járni, van akinek már ebben az előzetesben, nekem meg valszeg a film után. Addig meg élvezem a Crank szerű őrületet. A Hardcore új trailere a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2016. 02. 11. 12:45
megjelenés
18
hozzászolás


Hardcore Henry a poszteren

Ez az FPS film posztere, és elég jól sikerült. Videójátékos, de az egész koncepció az, így illik hozzá szerintem. Itt volt a trailer.

hardcore_ver2_xlg

human
írta
2016. 02. 09. 10:13
megjelenés
9
hozzászolás


Hard R az Alien: Covenant, Jumanji Remake, mennyi az a 67, Meet the Blacks,

A Russo tesók tisztázták a minap tett “67 Marvel karakter tűnik fel az Infinity Warban” kijelentésük: természetesen nem csak főszereplőkre értették, hanem mindenkire, aki az eddig filmekből benéz akárcsak pár percre is.

Jumanji64011

A Goosebumps nem volt az igazi Jumanji pótléknak? Gond egy szál se, hiszen Jake Kasdan (Bad Teacher, Sex Tape) rendezésében Jumanji remake készül! Abszolút jó kezekben van, ha valami szar filmet akarnak csinálni.

Chris Pine nyilatkozott Wonder Woman elcsábításáról. Tipikus ködös szöveg Steve Trevor karakteréről: He’s a worldly guy, a charming guy and it’s going to be a great, fun film. There are some incredibly deep, interesting and morally relevant themes.

Ridley Scott még nem tudja, hogy pontosan hány filmben meg miképp zajlik majd az Alien “előzménytrilógia”, de abban már biztos, hogy HARD R a cél, véres, káromkodós, elborzasztó darabok lesznek. Nem térdel be a PG-13nak, hiába nyert egy komédiával Golden Globe díjat (eddig az év vicce).

Meet the Blacks címmel Purge-paródia készült. Elég szar, külön posztot nem akartam neki csinálni. Na jó, a snitch poénon elmosolyodtam.

Felfedték a múltkori Captain America vs. Iron Man pólók és pulcsik hiányzó darabját, a pókemberest. Grat mindenkinek, aki előrendelte 55 dolcsiért…

merchoidspiderman-0001

Hardcore Henry címmel kerül az amerikai mozikba a POV akciófilm, amit rohadtul várok. Ők áprilisban nézik, remélem valahol kijön lassan blu-rayen.

Amber Heard lesz Aquamant csaja Mera. Először a Justice League Part One-ban láthatjuk majd, utána meg nyilván az Aquaman filmben. Yepp, a csaj a való életben Depp-pel tücsköl.

johnny-depp-and-amber-heard-26185_w1000

human
írta
2016. 01. 15. 10:33
megjelenés
19
hozzászolás


Itt az FPS-film, a Hardcore előzetese

Tavaly novemberben gyűjtöttek rá pénzt, ha még emlékeztek a promó videóra, ami egy akciót mutatott be, és Sharlto Copley is feltűnt benne. Na most itt a teljes őrület trailere.

Valami mechanikus végtagos, kicsit cyberpunkos hangulattal indítanak, amiből villámgyorsan belső nézetes akciófilm lesz. Méghozzá brutális, mármint a főhős R besorolásban ritkítja a népeket. Crank még nagyobb feszültségen!

hardcore-trailerscreenshot

Akármilyen minőségű a forgatókönyv, a különlegessége miatt muszáj lesz megnézni. A trailer a tovább mögött.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2015. 09. 13. 04:04
megjelenés
20
hozzászolás


Hardcore: FPS akciók?

Pénzt gyűjtenek egy “belső nézetes” akciófilm befejezésére. Az a csapat hozta össze, akik a Bad Motherfuckert, a forgatás már kész de elfogyott a pénz, így az utolsó lépésekhez kéne a közösség segítsége. Hogy a befektetési kedvet feldobják kiadtak egy promóvideót is.

human
írta
2014. 11. 04. 17:30
megjelenés
12
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.