Blockbuster watch: vége a Párducnak

Hatodik hétvégéjén megdőlt a Párduc uralom Amerikában, a Pacific Rim folytatása lenyomta végül a Black Panthert, és csőstül jött mellé még fél tucat tök érdektelen premier.

A Pacific Rim uprising megléte eleve kérdőjeles, hiszen az első rész elmaradt a várakozásoktól a kasszáknál, nyári premierként is nagyokat nyújtózva esett át otthon a 100 millión, de jött még ehhez a többi piacról 309, ergo a későbbi terjesztések miatt valahogy megérte folytatni a 190 millióból összeeszkábált mozit. Az Uprisingra így csupán 150 milliót kapott a rendező és kezdett 28 millióval Amerikában, amivel csupán elég nagy meglepetésre sikerülne ismét elérni a 100-as álomhatárt. Ellenben a most már inkább Transformersre hajazó őrületre nyilván van igény, és nemzetközileg (az USA-val együtt) összesen 150 millió jött be a kasszákba pár nap alatt – megosztva ezzel a két piacot 18.6%-81.4% százalékokban.

Ebből azért a történelmet ismételve így még lehet egy harmadik etap is, de azért nem vennék erre mérget, ahogy arra sem, hogy John Boyega biztosan főszerepelhet még sokat a Star Wars után is, de Scott Eastwood megkapta a maga utolsó esélyét szerintem, és nem is kár, ha nem combozik ezzel a családi névvel tovább.

Ömlesztve a többiek: Sherlock Gnomes 10 milliós kezdés 59 milliós büdzsével, Jim Caviezel visszatért a vallásos filmekhez, de most nem Jézusként (hanem Lukács evangélistaként), a Paul, Apostle of Christ 5 millióval célozta be a Húsvéti időszakot és 4.1 millióval kezdett a Midnight Sun, Patrick Schwarzenegger és Bella Thorne főszereplésével… ezt azért lehet látni kéne mit vakosodnak össze. És akkor cseppet még érdekesebb az Unsane, és nem a 3.8 milliós startja miatt, hanem mert egy Soderbergh rendezés.

Mivel múlt héten nem voltam, lemaradt a Tomb Raider bevételi beszámoló, mindenki Larája 41 milliónál tart otthon két hétvége után és ehhez csapott még 170-et szerte a nagyvilágból, azaz a 94 milliós büdzsé otthon nagyon szűkös lesz, de hoz annyit globálisan, hogy megérje majd folytatni.

És végül Black Panther rekordok: 630 millió otthon, nemzetközileg összesen 1.2 milliárd felett már, az Avengerst is leelőzve minden idők legsikeresebb képregény mozija lett. Egyúttal ebben a tempóban a valaha volt 3. legnagyobb bevételt elérő mozi lesz Amerikában, lenyomva a Titanicot és a Jurassic Worldöt is még, természetesen ez infláció nélkül. Utóbbival kalkulálva is azonban már 40. otthon, és olyan filmeket sikerült megelőzni, mint pl. a Reszkessetek betörők (mai áron 621 milliót hozna) és jövő hétre elcsípi az első Pókembert és a Függetlenség napját, amik 636 és és 635 milliót termelnének manapság.

Azért én ismét bedobnám, hogy az Ifinity Warnak ez lehet még magas léc otthon, habár lehet, hogy a Panther generálta friss hype még inkább a malmára hajtja majd a vizet.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Pacific Rim Uprising – $28,116,535 – össz: $28,116,535
  2. Black Panther – $17,099,618 – össz: $631,357,854
  3. I Can Only Imagine – $13,604,521 – össz: $38,084,012
  4. Sherlock Gnomes – $10,604,774 – össz: $10,604,774
  5. Tomb Raider – $10,102,616 – össz: $41,420,724
  6. A Wrinkle in Time – $8,215,492 – össz: $74,058,099
  7. Love, Simon – $7,607,451 – össz: $23,503,052
  8. Paul, Apostle of Christ – $5,172,585 – össz: $5,172,585
  9. Game Night – $4,131,191 – össz: $60,784,726
  10. Midnight Sun – $4,003,993 – össz: $4,003,99

24 hozzászólás a “Blockbuster watch: vége a Párducnak” bejegyzéshez

  1. Black Panther elég kemény. Egyébként ha csak a fekete közösség fele elmegy az Avangers 3ra a párduc miatt, már az nagyon megfogja nyomni a bevetelét. De amúgy is, szerintem simán meglesz a 6-700 millió otthon.
    Tomb Raider-t sajnálom, hogy nem szakított nagyobbat, igen csak kérdéses így a folytatás, pedig jó lenne. Eredet sztorinak jo volt, Vicander tökéletes Lara Croft, nézném tovább.

  2. Ha így vesszük, akkor a Wastwood gyrek volt az FF szériában, ami meg hatalmasat kaszált. Emlékeim szerint eddig csak az autós filmben volt főszereplő, az meg talán csak részben az ő hibálya, hogy csupa olyan szerepet vállal/kap, amik pocsék forgatókönyvek alapján íródnak. Mintha nem is olvasná el ezeket…és az ügynöke sem. Bár, gondolom, komogyabbakat meg nem küldenek el neki castingra.

  3. Eastwood szerintem próbál a blockbuster-eknél maradni ezért mond igent bármelyikre akárcsak Boyega, ilyen “hátha bejön” jelleggel. Hát eddig még nem nagyon jött be nekik.
    Caviezel húzhatna valami sikeres bosszúmozit szerintem neki jól állna.
    Tomb Raider-nél jó lenne ha a következővel jobban rámennének a túlélős kalandfilmes vonalra. Remélem lesz folytatás.

  4. Scott Eastwoodnak miért van vége szerinted? Nem kötekedés, csak kérdezem, annyira sok film bukott amiben játszott? Végülis csak egyszer volt főszereplő (Overdrive). Az utóbbi években az Öngyilkos osztagban és Halálos iramban játszott, de mindkettőben nem túl jelentős szerepet.

  5. “Tomb Raider-nél jó lenne ha a következővel jobban rámennének a túlélős kalandfilmes vonalra”

    de miért mennének rá, ha a mostani nem azzal érte el a sikert?

  6. Képregényfilmek kivételével tendencia lett úgy néz ki, hogy Amerikában már a kutyát se érdekelnek a blockbusterek, nemzetközi számok mentik őket. Tomb Raider is elmegy kb 250-300ig, amiből otthon lesz 60.

  7. Ez a Fekete Párduc egy röhej. De komolyan. Az egész film egy max erős közepes, erre tessék. A következő Tomb Raider feldolgozásban Lara már fekete, akarom mondani Afroamerikai lesz. Egyből garantált a 200+millió!

  8. Beültem rá én is a Pantherre az Infinity War hype miatt, háááát.. meg merem kockáztatni, hogy az eddigi leggyengébb a marvel univerzumból, de jóesetben is holtverseny a Thor 2-vel.

  9. “de miért mennének rá, ha a mostani nem azzal érte el a sikert?”

    A mostaniba is belekerült. És a legjobb részek szerintem ezek voltak. Lehetett volna több a túlélésből és a kalandból is csak kellett a hely másnak is gondolom… mindegy én remélem a következőben jobban rámennek erre bár abban igazad van ,hogy ennek kicsi a valószínűsége.

  10. MrAndree:

    “Képregényfilmek kivételével tendencia lett úgy néz ki, hogy Amerikában már a kutyát se érdekelnek a blockbusterek, nemzetközi számok mentik őket. ”

    ez a kedvencem, amikor random tényeket lőnek itt számok nélkül :) az elmúlt két évben évente 20-25 nem képregényfilm lépte át Amerikában a 100 milliót.

    mennek a blockbusterek, de a képregényfilmek hangsúlyosabban tűnnek ki bevételileg ez tény.

  11. Eastwoodot azért írtam, mert tipikus tehetségtelen szépfiú karakter, aki a nevéből próbált kicsit pénzt kovácsolni, csak sem tehetsége, sem karizmája nincs hozzá – így hamar kipukkad.

  12. Érdekes, hogy egyáltalán kapott folytatást a Pacific Rim, már az első rész sem érdekelte a kutyát sem…

  13. 13. lol :D ez azért kicsit troll volt, jó hogy azt nem mondod hogy a star trek 3. mozija sem érdekelte a kutyát sem … XD

    csak mert össz bevételben kb hasonlóak voltak :D

  14. 6. és 11. 2016-2017-ben 62 film lépte át a 100 misis határt az USA-ban, ebből 12 sorolható be képregényfilmnek, ez 19%, szóval abelh-nek igaza van.

    Az mondjuk jelzésértékű, hogy az árbevételből a részesedésük viszont 27%…

    Igazán az brutális, hogy a lista első 27 helyén képregényfilmek, animációk, remake-k, franchise-filmek és folytatások tobzódnak. A Get Out az első “eredeti” sztori élőszereplőkkel.

  15. A Black Panther nagyon nagy meglepetés nekem. Az amerikai bevételt még csak-csak meg tudom magyarázni, de a nemzetközit…

    Erősen közepes film, borzalmasan kevés akcióval. A végén meg az orrszarvú jelenetek sokkal érdekesebbek voltak, mint a 2 fő karakter harca. Rejtély.

    Gondolom sokat dobott rajta, hogy ez az utolsó film az új Avangers előtt, és nem jön ki DVD-n előtte, ezért senki nem akarta kihagyni, hátha van benne valami, ami fontos az utóbbi megértéséhez.

  16. Gabesz83:

    a nemzetközi azért annyira nem kiemelkedő, 500 millió körül lehet számolni alaphangon egy MCU mozitól manapság, a Párduc meg most tart 600-nál.

    szerintem ez pont az a plusz, amit a hype és a szóbeszéd generált neki. de míg Amerikában eladott jegyekben a franchise-ból csak az Avengers előzi meg, addig a külső piacokon jó pár másik Marvel mozi.

  17. Szerintem sokan csak azért nézték meg a párducot, mert az Infinity War előtt jött. Az emberek nem akartak lemaradni.Jó volt az időzités. Mindenképp sikeres lett volna, mint a többi MCU film mindőségtől függetlenül, de ennyire azért nem.

  18. Pacific Rim 2 – spoileres videó és kommentek, de ha valakit érdekel, belinkelem
    https://www.youtube.com/watch?v=r8KvT9pZs7k

    “most már inkább Transformersre hajazó őrületre nyilván van igény” – csak annyi dolga volt a rendezőnek meg a 3! írótársának, hogy a del Toro által kezdett vonalat vagy folytassa, vagy csináljanak egy egyszerű előzményfilmet, tisztességes látvánnyal, de az se sikerült. Helyette van bamba Boyega, Scott “az apám Piszkos Harry” Eastwood meg egy csapat kölyök, akinek nem szóltak, hogy ez nem a Power Rangers forgatása. Azt sajnálom piszkosul, hogy ezzel megint egy csapat idióta miatt ejtik az óriásrobotokat bő 10 évre.

  19. Tényleg mennek a blockbusterek!Itt van kapásból három,3500 mozi feletti film ami földbe állt az elmúlt hetekben:Tomb Raider,Wrinkle in Time,Pacific Rim.Soroljam még?

  20. ott, ahol eddig alig 1-2 blockbuster volt. elbaszták, hogy a panther ellen játszottak.

  21. Clark:

    Hozol három mozit, amikből a wrinkle-en kívül egy petakot nem tett volna senki arra, hogy elérhetik a 100-ast otthon + ahogy human írja total off season.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.