Írják a Tomb Raider 2-t

Wow, azt vártuk, hogy a Disney ma nagyot dob, de a legmeglepőbb hír szerintem ez volt: felfogadták Amy Jumpot a tavalyi Tomb Raider folytatásának megírására. És akkor nyilván Alicia Vikander is visszatér, aki elvileg eddig bírja amit látott a forgatókönyvből. Ez az egész azért meglepő kicsit, mert jó esetben is csak 0-ra jött ki a Tomb Raider a forgalmazása után. Talán abban reménykednek, hogy növekszik. Vagy alapból kisebb költségvetéssel állnak neki.

Az első részt amúgy nem Amy Jump írta, ő a Free Fire, meg High Rise filmeken dolgozott eddig többek között. Talán jobb dolog jön össze, mint a tavalyi műben.

human
írta
2019. 04. 13. 03:42
megjelenés
9
hozzászolás


Tomb Raider

Még egy korrekt film. Hogy ez mennyire hízelgő egy franchise indító blockbusternek, azt nem tudom, de a Tomb Raider simán elment. Viszont a marketingiért felelős embereket még egyszer nem fogadnám fel, na meg a castingossal is elbeszélgetnék.

Igazából amúgy az a baj, hogy ez a legjobb esetben is csak a Nemzet aranyának a közelébe helyezhető, viszont annál komorabb. Az egyik pillanatban sír a karakter, mert megölt valakit, a “következőben” — mielőtt valaki beleköt: mennyi idő telik el, vagy 10 óra? Az gondolom bőven elég ilyesmi traumát feldolgozni — úgy lő vagy 5 embert mellkason nyíllal, hogy azok hátraesnek és rögtön meghalnak. Ezt most azért emeltem ki, mert egyrészről ott vannak a tipikus fun kalandfilmes elemek, másrészről pedig a drámai realizmus, amit a kincs megtalálása csak tetéz.

Igazából szanaszét lehetne szedni a filmet, olyan sok inkonzisztencia van benne, de valahogy mégis lecsúszott. Működtek a béna trükkök: azok a futások, amikor hátsó nézetből előre váltanak, és tisztán látszik a sebesség különbség, a borzasztó hátterek, és a többi. Ha kicsit komolytalanabb lett volna a film, akkor azt mondanám, hogy direkt idézték vele a régi időket. Így sajnos nem tudom mondani, de legalább mosolyogni lehetett rajta.

A marketingeseket pedig azért vágnám ki, mert azokat az ugrásokat nem kellett volna hangsúlyozni. Mondjuk a film két hangulat közötti ingadozása miatt érthető, hogy a trailerek sem tudtak egységes képet mutatni, de a végtermék nézése közben működtek a 10 méteres repülések.

Igazából a fentiből bármit félre tudok söpörni, viszont a castingot nem igazán. Ne horkanj fel, szerintem szép Vikander, és tényleg szálkásra fogyott, így az akrobatika, de még a verekedés is működött valamennyire (csak hát agyonvágták a bunyókat), viszont végig egy keménykedő 30 évesnek nézett ki, míg a történet szerint nagyjából 20 lehet a karakter, és úgy is viselkedik. Az apa a nyilat lövöldöző tinit hagyja ott, és 5 év telik el, nem?

A másik, ami miatt kicsit vakartam a fejem, hogy ennyi videójáték feldolgozás bukása után komolyan ennyire a folytatások felvezetésére húzták fel a részt? Mint tudjátok sorozatjunkie is vagyok, és ez teljesen olyan volt, mint egy nagyobb költségvetésű sorozat pilotja. A barátok és kapcsolatok az elején, a végén meg a hatalmas cliffhanger. Bőven elég lett volna a trailerben is mutatott (ehh marketinges srácok…) hadonászás a pisztollyal.

human
írta
2018. 06. 04. 13:53
megjelenés
33
hozzászolás


Blockbuster watch: vége a Párducnak

Hatodik hétvégéjén megdőlt a Párduc uralom Amerikában, a Pacific Rim folytatása lenyomta végül a Black Panthert, és csőstül jött mellé még fél tucat tök érdektelen premier.

A Pacific Rim uprising megléte eleve kérdőjeles, hiszen az első rész elmaradt a várakozásoktól a kasszáknál, nyári premierként is nagyokat nyújtózva esett át otthon a 100 millión, de jött még ehhez a többi piacról 309, ergo a későbbi terjesztések miatt valahogy megérte folytatni a 190 millióból összeeszkábált mozit. Az Uprisingra így csupán 150 milliót kapott a rendező és kezdett 28 millióval Amerikában, amivel csupán elég nagy meglepetésre sikerülne ismét elérni a 100-as álomhatárt. Ellenben a most már inkább Transformersre hajazó őrületre nyilván van igény, és nemzetközileg (az USA-val együtt) összesen 150 millió jött be a kasszákba pár nap alatt – megosztva ezzel a két piacot 18.6%-81.4% százalékokban.

Ebből azért a történelmet ismételve így még lehet egy harmadik etap is, de azért nem vennék erre mérget, ahogy arra sem, hogy John Boyega biztosan főszerepelhet még sokat a Star Wars után is, de Scott Eastwood megkapta a maga utolsó esélyét szerintem, és nem is kár, ha nem combozik ezzel a családi névvel tovább.

Ömlesztve a többiek: Sherlock Gnomes 10 milliós kezdés 59 milliós büdzsével, Jim Caviezel visszatért a vallásos filmekhez, de most nem Jézusként (hanem Lukács evangélistaként), a Paul, Apostle of Christ 5 millióval célozta be a Húsvéti időszakot és 4.1 millióval kezdett a Midnight Sun, Patrick Schwarzenegger és Bella Thorne főszereplésével… ezt azért lehet látni kéne mit vakosodnak össze. És akkor cseppet még érdekesebb az Unsane, és nem a 3.8 milliós startja miatt, hanem mert egy Soderbergh rendezés.

Mivel múlt héten nem voltam, lemaradt a Tomb Raider bevételi beszámoló, mindenki Larája 41 milliónál tart otthon két hétvége után és ehhez csapott még 170-et szerte a nagyvilágból, azaz a 94 milliós büdzsé otthon nagyon szűkös lesz, de hoz annyit globálisan, hogy megérje majd folytatni.

És végül Black Panther rekordok: 630 millió otthon, nemzetközileg összesen 1.2 milliárd felett már, az Avengerst is leelőzve minden idők legsikeresebb képregény mozija lett. Egyúttal ebben a tempóban a valaha volt 3. legnagyobb bevételt elérő mozi lesz Amerikában, lenyomva a Titanicot és a Jurassic Worldöt is még, természetesen ez infláció nélkül. Utóbbival kalkulálva is azonban már 40. otthon, és olyan filmeket sikerült megelőzni, mint pl. a Reszkessetek betörők (mai áron 621 milliót hozna) és jövő hétre elcsípi az első Pókembert és a Függetlenség napját, amik 636 és és 635 milliót termelnének manapság.

Azért én ismét bedobnám, hogy az Ifinity Warnak ez lehet még magas léc otthon, habár lehet, hogy a Panther generálta friss hype még inkább a malmára hajtja majd a vizet.

A hétvége amerikai bevételei: Folytatódik a bejegyzés »

abelh
írta
2018. 03. 27. 02:42
megjelenés
24
hozzászolás


Legenda IMAX-ben

Nem lehet örülni, csak a Tomb Raider film IMAX-poszteréről van szó. Kíváncsi vagyok milyen legendát indít ez a film, mekkora sorozat lesz belőle Larával.

human
írta
2018. 03. 09. 03:00
megjelenés
10
hozzászolás


Lara veszélyben

Jött egy részlet a Tomb Raider filmből, most újra láthatjuk miképp képzelik el a 18 éves Lara első kalandját. Hát rosszul megrendezetten?

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 03. 03. 04:35
megjelenés
54
hozzászolás


TV-spotosdi: Red Sparrow, Tomb Raider, Game Night

Midről volt már szó külön, szóval most inkább beömlesztem őket ebbe a posztba együtt. Itt van Jennifer Lawrence szexi ügynökként a Red Sparrowbam, itt van Vikander Laraként a Tomb Raiderben, és még a komolyra forduló játékosok is jöttek két videóval. Meg még bónusz is van egy februári premierhez.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2018. 01. 22. 21:03
megjelenés
Ide te kellesz!
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.