Revenge

Ha már erősebb női főszereplő kell, akkor a vele szinte egy időben bemutatott Tomb Raider helyett itt van például a Revenge. Mondjuk ennek még annyi köze sincs a valósághoz, mint Lara kalandjainak.

A történet eléggé egyszerű: egy nőt megerőszakolnaak a sivatagban, elfut, és eközben felnyársalódik egy fára. A férfiak otthagyják a tetemet, később akarják eltüntetni a nyomokat. Hát ezt rosszul teszik, mivel a nő nem halt meg, és főnixként feltámadva utánuk ered. Nincsenek hatalmas csavarok, ahogy a cím is mondja, egy lecsupaszított, 4 szereplőt mozgató B-mozis bosszútörténetről van itt szó.

Ami erőssé teszi a művet, az mondjuk el is fog rettenteni pár embert: a művészi megoldások. Mondjuk már a főszereplő túlélése is jelzi, hogy mennyire feláldoznak mindent a szimbolikáért, de ez nem is baj, hiszen így lehet más a hatása, mint mondjuk a férfiak által készített I Spit On Your Grave-nek. Ja, ezt nem is mondtam eddig, de a Revenge-t egy női rendező készítette. A popóközeliekben (gondolom ennek a visszavétele) és a vérengzésben így sem fogja vissza magát a film, sőt, volt egy ahol még az én gyomrom is felfordult. Viszont érdekesebbé tette a végeredményt ez a nézőpont, plusz gondolatokat adhat a megnézése után. Már ha kilépünk a ténylegesen látott történet mögül és elmerülünk a szimbolika jelentésében.

Amit még kiemelnék, hogy milyen szép a Revenge. Konkrétan sajnálom, hogy kihagytam moziban, olyan gyönyörű a fényképezés néhol.

Az egyedüli zavaró, hogy mintha nem lett volna 108 percnyi puskapor a látottakban. Mivel egy ember kezében volt az irányítás, Coralie Fargeat nem csak rendezte, de írta is a filmet, így tippre a producerek viszonylag megbízhattak benne, a vágó pedig kemény kézzel volt irányítva. Az teljesen biztos, hogy 90 percben ez sokkal jobban ütött volna.

human
írta
2018. 06. 07. 13:37
megjelenés
30
hozzászolás


30 hozzászólás a “Revenge” bejegyzéshez

  1. Akkor ezt is másképp látjuk,de nem baj! Eléggé sz@r volt a film és a fényképezésen kívűl mást nem tudnék felhozni a film mentségére..

  2. kibaszott unalmas és értékelhetetlen film, hatalmas logikátlanságokkal, tulzásokkal és szörnyű dialogusokkal. a karakterépités meg nulla. a három főszrepelő palibol 5 perc alatt lesz nemierőszakolo, szörny.

  3. Netto ostobaság. Szimbolika ida vagy oda nem tudtam túl lépni a mérhetetlem baromságokon. Ez nem B hanem zs kategória kisbetűvel. A csajszi fenekén kívül pozitívumot nem tudok mondani. De az 108 percig nem köt le. Max 3 ig hehe.

  4. A végére hagytad a lényeget. Valóban lehetett volna rövidebb. Egyszeri megtekintésnek elment.

  5. Nekem simán bejött, lehetett volna feszesebb. A segg az eléggé az volt :)

    A hátán lévő seb zavart engem, bár betudtam a többi lehetetlenségnek, ami volt a filmben és tudtam is, hogy erre számítsak. Szereplőnként 40-40l vér volt a testben :)
    A logikátlanságokért meg nem tudok felróni semmit, hisz az ember is logikátlan sokszor és itt sem épp a nagyon okos emberek lettek összeválogatva.

  6. Az első három hozzászólás ne riasszon el senkit, mert baromira hangulatos, és feszes a film. Nekik szerintem azért nem tetszett, mert nem szeretik ezt az alműfajt egyébként sem.
    Én ezen baromira jól szórakoztam, ellentétben az agyonhype-olt Nyerssel.

  7. @deakroland: felhívnám a figyelmed, hogy csak egyből lesz nemi-erőszakoló. Lehet, hogy meg kellene nézni a filmet, mielőtt hozzászólsz.

  8. SPOILER

    raam: ez nem ilyen egyszerű, hiszen a fő férfi is kiszálja, a másik pedig nem tesz semmit amikor történik a dolog, szóval mindnek van bűne.

  9. SPOILER

    az h van bűne és h nemi erőszakoló az nem ugyanaz. :D
    az egyik ténylegesen erőszakoló, a másik gyilkos lett volna, míg az erőszakoló nem akarta eleinte megölni és van a beleszarok mindenbe, akit semmi sem érdekelt.

  10. Ez a film kb. az értékelhetetlenül pocsék kategória. Abban egyetértek hogy vannak benne szépen fényképezett részek, de azok max egy 4-5 perc hosszúságú videoklippet vinnének el a hátukon, nem egy mozifimet, szóval sokat nem segítene rajta ha 108 helyett 90 precre vágták volna, totál vérszegény lett volna ez másfél órányi időtartam megtöltésére is.
    (pl. mert szép sivatagi képek ide vagy oda, ez így ebben a formában megmaradt rossz helyszínválasztának, mert nem sikerült felhasználni változatos feszültségteremtéshez ami kitöltené a játékidőt. Mondok egy ellenpéldát, “Don’t breath”, nem mintha persze kihagyhatatlan film lenne, de az legalább ki volt találva, össze volt rakva, jól bántak a kevés szereplővel, az elszigeteteltséggel)

    Summa summárum, az hogy női rendező, meg hogy szándékosan nem reális, ez még nem lesz aduász hogy akkor anything goes. Ez így filmnek egyszerre volt kevés és gyenge.

  11. Nem egy rossz film ez gyerekek, tényleg lehetett volna 90 perc, de nem rossz így sem

  12. Ennivaló egy film volt.
    Bűnös élvezet és megéri odafigyelni majd végre egy rendezőnőre is!

    + Azóta innen játszok le jelenetet, amikor megkérdezik terepre miért kell bakancs :)

  13. Ezen én is remekül szórakoztam :D A logikátlanságait, lehetetlen dolgokat ilyen filmnél el kell engedni, különben én is olyan szavakkal dobálóznék, mint “értékelhetetlen”, “ostobaság”, “zs-kategória”…
    Párszor leszakadt az állam a fényképezésem, tényleg gyönyörű képekkel van tele. Máskor gyomorforgató.. de szerintem se riasszanak el senkit a kommentek.
    Ha nyitottnak tartod magad mindenfajta világnézet iránt, egyszer simán belefér.

  14. ?? ez a “ne riasszanak el senkit a kommentek”, ez milyen érvelés már? Mert akkor meg kontra, és ne bátorítsanak senkit a pozitív kommentek. Valamint ez a “nyitottnak tartod magad mindenfajta világnézet iránt” hogy ez mégis hogy jön a topicban tárgyalt filmhez, az pedig végképp érthetetlen…

  15. Szerintem meglepően hatásos film, pláne hogy nehezen belakható helyszineken teremti meg a feszültséget. Minusz két pont a nyársalásért meg az öngyógyításért ami mar scifi

  16. bvr… én kérek elnézést:D értelmetlen lenne reagálni, mert ugyanilyen “intelligens” kommentet fogok kapni, mint az előző volt:D na sebaj,

    1. nettó marhaság összehasonlítani egy Don’t Breath-del. Lusta vagyok kifejteni.
    2. hogy ne riasszon el, nem érvelés, szimpla észrevétel/javaslat, próbálj különbséget tenni a kettő között, mielőtt ész nélkül nekiállsz észt osztani.
    3. nyitottnak tartod magad mindenfajta világnézet iránt = hirtelen felröhögtem, hogy ezt is meg kell magyarázni:D (javaslom, olvass néhány könyvet, mielőtt megpróbálsz eligazodni egy blogon vagy egy filmen haha)
    Hiába REVENGE a címe, hiába tűnik faék egyszerű sztorinak, ebben a filmben Fargeat nem úgy közelítette meg a témát, mint mondjuk Jennifer Fox a The Tale-ben, vagy Tom McCarthy a Spotlightban, kiemelte a négy fal közül és egy a normál gondolkodású, hétköznapi ember számára teljesen ellentmondásos megoldásokhoz folyamodott, és a kiscsajt már-már olyan élni akarással ruházta fel, amit manapság max az ősemberekről lehetne elmondani.. és amit sem te, sem én, sem bármelyik kommentelő nem tudna kihozni magából ilyen formában. Ez és egyéb dolgok miatt is tökre elgondolkodtató. De igazából totál fölöslegesen tépem itt a számat, mert ha neked kevés és gyenge volt, nem is értem, minek olvasod ezt a részleget.
    4. attól, hogy neked nem jött át, mást ettől még nem kell hülyének nézni. köszcsá

  17. Könyörgöm ez többek között egy horrorfilm! Akik a kommnetekben a logikátlanságokat, meg túlzásokat emlegetik, nyilván még nem láttak horrort életükben. A horrorban elmennek ilyen túlzások mint hogy túlélni egy ilyen sérülést. Ez egy olyan műfaj ahol Ash egy láncfűrészt tett a frissen levágott karja helyére és ahelyett hogy elvérzett volna, vagy a sokkba belehal, legyakott egy démont. Vagy itt vannak pl a Fűrész vagy Sikoly filmek…
    A film kicsit valóban hosszú volt, talán lehetett volna feszesebbre is vágni, de szerintem ütős darab volt, szerintem érdemes egy megnézésre.

  18. Vaszilíj a fenti filmekre az jellemző hogy végig vitték az eltúlzó elemeket. Értem a horror lényegét hidd el, de pont az az ellentmondás hogy a film a többi résznél meg vérkomolyan veszi magát, ami sokkal jobbanis áll neki

  19. @blady: [személyeskedést fejezzétek be – a szerk.]

    @Vaszilíj Zajcev: a magam nevében tudok nyilatkozni, de megismétlem: nem az a probléma hogy lehetetlen dolgok vannak benne. Hanem hogy unalmas volt, a film a saját maga teremtette világban nem tudta kitölteni a játékidő töredékét sem.

  20. Blady-vel értek egyet.

    @bvr, Ha valami ennyire szar mint amennyire mondod, mi a fenéért vesztegeted az idődet még arra is hogy beszélsz róla? :) (nem mintha engem érdekelne, csak nem illik bele a nagy “logikádba”)

  21. Ó elfelejtettem írni a filmről. A maga zsánerében ez egy nagyon jó kis alkotás, érdemes egyszer megnézni. A fényképezés szuper, a csajszi meg nagyon szép.

  22. Ahogyan vártam :)
    Ha a Brawl in cell block 99-t hoztad volna fel ellenpéldának, 100%-ig elfogadom és fejet hajtok, így nem. Don’t Breath-ben és a Revenge-ben tökmás motivációk voltak.. Nem tudom, mit kellene megértenem:D Egy fiatal, butácskának tűnő lányt megrontanak és nem a bíróságra szalad, meg a rendőrségre, hanem kinyír mindenkit ÉS úgy, hogy azt jó nézni – amennyiben szereted magát a stílust. Végülis egy horrort láttál, nem a Macbethet.

  23. Igazából teljesen egyetértek veled Human. Én is pont minap néztem meg viszont én nem bántam, hogy nem a moziban. Nem azért mert rossz film lett volna, hanem azért mert nem volt jó.

    Facebookon írtam egy ismerősömnek, hogy ez a John Wick női változata kb. Látványos akció thriller mindenféle történet nélkül. Csak itt még a főszereplőt sem lehet kedvelni.

    Egyébként rohadt jó film lehetett volna ha mondjuk megmaradnak a realitás talaján.

    Nem mellesleg, mivel láttam hogy felmerült a kérdés. Ha látsz valakit bűnt elkövetni, legyen az bármi, erőszak, gyilkosság, lopás bármi és nem teszel semmit hanem elballagsz te is ugyan úgy bűnös vagy, sőt szerintem még nagyobb bűnös vagy mint az aki csinálja. Csak mondom.

  24. Kb 10 voltam amikor láttam az 1990-es Revans-ot Kevin Costnerrel, amikor többször megerőszakolják benne a feleségét, nekem az máig megmaradt, valahogy durva volt akkori szemmel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.