Röviden: Action Point

Ha már Package, akkor legyen nagy, így átnyergeltem Johnny Knoxville idei “mesterművéhez”. Mondjuk ezt nem is akarnám igazán bántani, mert legalább a szíve a helyén volt valamennyire.

A film igazi nosztalgiatrip azokra az időkre, amikor a helikopterszülők feltűnése előtt a gyerekek még sokkal veszélyesebben élhettek. Nagyjából ennyi a film pozitívuma, na meg Knoxville 1-2 kaszkadőrmutatványa, hiszen a forgatáskor 45 éves színész bevállalt pár idiótaságot természetesen. A történet röviden: egy fiatalok számára nagyjából közösségi helynek számító lepukkant vidámpark mindennapjait láthatjuk, a küzdelmet a túlélésért, amikor megjelenik a jólfésült konkurencia.

Valamennyire sikerült átadniuk a régi idők vadságát, amikor még nem aggódta magát mindenki agyon, csak hát a forgatókönyv nem rántotta elég jól össze a történetet. Bár van egy átívelő szál, de valahogy mégis csak egy szkeccsshownak érződik, sokszor a “most ez a nyári táboros klisé kell jöjjön” van összekötve pár poénnal. Ami szomorúbb, hogy a közösségi élményt sem sikerült erősre írni. Nincs meg a fiatalok között az összetartás, összhang, pedig ha ezt sikerült volna eltalálni, akkor minden más hiba elhalványulhatott volna.

Végül is nem lett borzasztó az Action Point, de jónak sem tudnám hívni.

human
írta
2018. 08. 21. 12:06
megjelenés
12
hozzászolás


12 hozzászólás a “Röviden: Action Point” bejegyzéshez

  1. Legalább a sok pofáraesésen lehet jókat röhögni? Kb emiatt gondolkoztam rajta, hogy megnézem.

  2. Ha adták volna a hazai mozik, tuti beültem volna rá. Örökké tudnám nézni, ahogy Knoxvillet tökönvágják, vagy egy hatalmasat esik. A történet nem érdekel. Ha van benne Jackasses pillanat, vagy hangulat, akkor én már elégedett leszek. Már ha valahogy valamikor meg tudom majd nézni.

  3. Knoxville életútról is lehetne egy rövid összefoglaló valamelyik bevételes posztban :)

  4. Teljesen fogyasztható limonádé volt. Azért akadnak benne durva vizuális poénok, na meg Chris Pontius révén pár gusztustalankodás is :D
    A zenék egyébként baromi jók a hetvenes évek végéről.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.