Venom – #csakahardy

Tom Hardy tényleg egy modern sztár. Lehet nem rohannak miatta moziba az emberek, átalakult már a kifejezés értelmezése mostanra, de valahogy egy roncsban is simán tud villogni. A Venom hiába nem érződik filmnek, viszont olyan jó pillanatai vannak, amik feledtetik ezt.

A történet szerint valami gonosz CEO az űrben keresi az emberiség túlélésének kulcsát, de ehelyett pár furcsa lényre bukkan, amikről gyorsan kiderül, hogy csak szimbiózisban képesek túlélni a Földön. Na meg baromi erősek és intelligensek, szóval a világ is veszélybe kerül. “Főhősünk” egy oknyomozó riporter, aki pár mellékút után véletlenül egyesül az egyik szimbiótával, Venommal. Ebből kicsit “buddy cop” helyzetet keverve indulnak, a nem tudom hova és miért (nyilván túlzok). Mármint itt jön be az, hogy igazából nem is film. Mondhatnánk, hogy csak felrúgja a szabályokat, de tudjuk, hogy másról van itt szó.

Vicces amúgy, mert amennyit ártott a Venomnak az egész “mégsem R, hanem Pg-13 cut jön”, annyit segített is rajta. Mármint jobban szórakoztam a sok lehúzás után a filmen, mint nulla tudással tettem volna. Tipikusan abba a helyzetbe kerültem, mint amit sokszor látok kommentben “mégsem annyira rossz, mint mindenki mondja”. De, annyira, nem is igazán film, viszont nézhető, és erről csak Tom Hardy tehet.

Konkrétan a bevezetés iszonyat unalmas. A bonyodalom iszonyat unalmas. Aztán megszólal a szimbióta, és ezt Hardy lereagálja, az tök jó. Az első közös akciójuk, a lakásban induló még teljesen korrekt is. Persze az erre baromira hasonlító Upgrade már csak a vér miatt is nyer, de elég szórakoztató a filmnek ezen része. Aztán jön az utolsó harmad és az ásítás.

És az álmodozás meg siránkozás? Mert oké, a Venom így is hatalmasat kaszált, szóval ha annyit szakított volna R-ként, mint a Deadpool, akkor sem számítana sokkal sikeresebbnek, mint most. Viszont mennyivel jobban élvezhettük volna. Nem csak azért, mert véresen leharapnak benne pár fejet, hanem mert akkor azt a sötétebb humort kaptuk volna meg, amire tudjuk, hogy a rendező Ruben Fleischer képes, hiszen ő felelős a Zombielandért is. Mondjuk a többi rendezői kreditje nem annyira kiemelkedő, szóval azért nem egyetemes zseninek próbálnám beállítani, csak szerintem ezt a stílusparódiás humort érti, ami illett volna egy ilyen antihőshöz, mint Venom.

Sokáig azt hittem, hogy Tom Hardy félig viccelt azzal a 30 perccel, hiszen minden film első, úgynevezett assembly cutja baromi hosszú, amiből utána még kivágnak dolgokat, de itt tényleg két film keveredett, és elhiszem, hogy ő nem pont erre írt alá, amit láttunk.

Sőt, még ha le is forgatták Venom nagy változását a végső akció elé, direkt vágták ki, hogy a rövidebb játékidő is segítse a filmet, ne legyen olyan érzékbomba, mint egy Transformers vagy khm, akár pár most decemberi darab, ahol a végére már konkrétan vágyik a befejezésre az ember. Itt könnyebben túl vagyunk rajta, ezért egyszerűbb a jó dolgokra emlékezni.

human
írta
2018. 12. 28. 15:01
megjelenés
22
hozzászolás


22 hozzászólás a “Venom – #csakahardy” bejegyzéshez

  1. Otthon néztem, ásitozva, végigpörgetve.Ez a családbaráttá konvertált Venom nagyon nem jött be, úgyhogy örülök neki, hogy nem vettem rá mozijegyet.

  2. Én is itthon néztem és nem bánom hogy kihagytam a mozit.
    Tom Hardy jó volt, Venom is mutatós, de ez a gyerekbarát verzió nem jött be. Hiányoltam a vért és a brutalitást. Illetve a film vége is összecsapott. Remélem lesz belőle egy R-es rendezői változat blu-ray-re.

  3. Valóban csak a Hardy-Venom párbeszédek értek valamit az egész filmből, szóval így összességében nem nevezném pozitívumnak azt, hogy csak 30 perc volt nézhető az egész produktumból. Ha már tényleg valami eredetit, netalántán erőszakosat akartak csinálni, akkor nem tudom miért csak “transzformersz” egyik cg szörny üti a másikat befejezésre tellett. De hát láthatjuk, ez kell a népnek…

  4. Nemrég láttuk és nem emlékszem belőle semmire, csak arra, hogy a vége milyen ijesztően trehányul volt összevágva. Szinte értelmetlenné tették a vágások, hiányok, de arra a szintre gondolok amikor a 16-as karikás filmet beteszik este 8-ra a tévében és fél jeleneteket vágnak ki belőle a korhatár besorolás miatt. Dühítő volt, mert amúgy látszott itt-ott, hogy lehetett volna jobb is.

  5. Így van Hardy a legjobb az egészben. A végén làtszott nagyon dúrván a vágás elég sok rész kimaradhatott főleg Venom pálfordulása érthetetlen így. Illetve a besorolás miatti visszavágás is nagyon szembetűnő volt. Hardy viszont valahogy eladta mégis az egészet kár hogy a stúdió nem bízott meg benne és a rendezőben megint mert szerintem sokkal jobb filmet kaphattunk volna ha mégis.

  6. Nekem az nem tetszett a filmben, hogy túl gyorsan akartak mindent kizavarni benne. Nem igazán volt alapozás benne, még túl hamar össze haverkodtak. Egyik kedvenc karakterem, de mégegyszer nem néznem még a filmet.

  7. Human annyi elég kritikának ha azt írom,hogy vissza kértem volna a mozijegy árát ha lehetett volna!?Az a végső harc Riotal valami borzalom volt.Konkrétan nem láttam semmit csak egy masszát.Komolyan Justice Legaue szint volt.És ha csak ez lett volna a legnagyobb gond.Iszonyat gyenge filmileg.

  8. Azt mondja meg valaki, mi értelme volt annak a szálnak, ahogy Riot testről testre vándorol a film végéig a főgonoszjoz, hogy vele egyesüljön? Miért nem szabadult csak el egy szimbióta a laborból?

  9. Richie

    Ahhoz, hogy egy filmet bemutassanak kínában, minimum egy kínai (gondolom elég, ha kelet-ázsiai) színésznek kell benne szerepelni. Ha még pár jelenetet ott is forgatnak, akkor az még nagyobb plusz. Jelen esetben ez rendesen be is jött nekik.

    Amúgy a filmből nem egyszerűen kivágtak 30 percet, hanem újraforgattak kb ugyanennyit. Ha figyelmesen figyeli az ember látszik is, hogy Hardy arca sokkal soványabb pár jelenetben.

  10. SPOILER

    Richie: látod, lassan oda jutsz amiről a kritika szól :D az is értelmetlen, amit te emelsz ki, az is h Venom átáll. A csaj új pasijának léte is vicces, ha az ember belegondol.

  11. Nálam az volt a csúcs, hogy egy szuperlaborban nincsenek kamerák :D és ott vergődnek a hulla fölött, mert nem tudják mi történt :D

  12. Nagyon egyet tudok érteni.

    Otthon néztük, és úgy fejeztük be, hogy ez rohadt szórakoztató volt, de mint film, talán az egyik legrosszabb, amit valaha láttunk. És így van, ami értékelhető benne az egyedül Hardy.
    A “filmnek” nincs közepe, logikátlan, nincs alapozás, röviden rosszul van megírva, de még rosszabbul van vágva.
    Emellett Michelle Williams elképesztő miscasting, semmi kémia nem volt közöttük Hardyval, és tudom, hogy ez már szőrszálhasogatás, de engem nagyon idegesített, hogy az ágyban, reggel, este, fél év múlva és mindig ugyanúgy állt a haja (parókája) :D
    Szóval nagyon sokat nevettünk rajta, bár nem vagyok biztos abban, hogy ez lett volna a célja…

  13. Nekem csak az volt a bajom Hardy-val hogy barmennyire jo szinesz ő pont nem az a béna félenk tipus akit itt hoznia kellett, a csavo nem az a fajta akit a szomszéd visszazavar a lakásába, valhogy nem ugy néz ki es eppen ezert nekem az eleje nem is tetszett a filmnek, amugy meg siman nezheto volt igy pg13ban is

  14. Én is pont ennyit adtam, szerethető, de nem túl emlékezetes alkotás.

    Szívesen várom, ha Hardy belemegy a folytatásba, de nem biztos, hogy moziban nézném meg először.
    Pókember amúgy nekem egy percig nem hiányzott a filmből (pláne az MCU-s), inkább azt bántam, hogy Hardy-hoz jobban illett volna egy Agent Venom sztori úgy érzem, mint ez az Brock vonal. Illetve ami hatalmas csalódás volt számomra, hogy az előzetesekben tolták a rengeteg szimbiótát, na meg a Lethal Protector-t emlegették, erre a filmben meg szinte csak kettő kap szerepet, abból a kettőből is az egyik egy noname szimbióta, akire senki nem volt kíváncsi.
    Nem saját ötlet, de ha úgy döntenek, hogy mindenképpen akarnak egy pókembert a folytatásban, akkor jobban örülnék, ha a multiverzum felé nyitással Andrew Garfield-ot hoznák vissza (de szigorúan Peter Parker részek nélkül).
    Maga Venom veszett jól nézett ki amúgy ebben a filmben, még a fehér pók szimbólum nélkül is, de valóban Hardy vitte a vállán az egész filmet.

    Az Upgrade sokszor jön fel példának, már csak azért is mert Logan Marshall-Green kiköpött Hardy és ugyanabban az évben nyom egy hasonló problémával küzdő karaktert, de az a film valahogy fényévekkel jobbra sikerült és nem csak mert R volt, hanem ott valahogy minden kerek volt.

  15. Én is otthon néztem meg Hardy miatt, nagyjából negyven perc alatt. Hardy oké volt, de a film egyszerűen egy hulladék.

  16. Nagy reményeim nem voltak a filmmel kapcsolatban de gondoltam, ha már Hardy elvállalta hátha sikerül valami nézhetőt kihozni ebből. Tévedtem. Pocsék volt.
    Én is az Upgradet tudom javasolni annak, aki ilyesmi témára kíváncsi.

  17. Szürreàlisan gagyi volt, egy gyenge Tom Hardyval, bèna pàrbeszèdekkel, nem menti ezt meg semmi.

  18. Az utóbbi idők legjobb Marvel filmje volt, amit láttam… Nagyon jót szórakoztam rajta a gyermekeimmel együtt. Ennyi. És végre csak ennyi! Nem akart több lenni, mint egy másfél órás kikapcsolódás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.