Nem olyan egyszerű az az Oscar bait

Tudom, hogy sokan szeretik hangoztatni: “áh csak háború, vagy ez vagy az, és jön az Oscar bácsi”. Pedig ez nincs így, akármennyire is igaznak érződik a mondás, amikor az ember épp egy győztesre gondol.

A Guardian össze is szedte, hogy 2018-ban milyen Oscar baitnek tűnő filmek jöttek, amik közelébe sem kerültek semmilyen díjnak. Például az On the Basis of Sex-ből sütött a #metoo miatt, aztán semmi. A Boy Erased a “meleg srác, akkor tuti Oscar” sem esélyes a díjakra. A Beautiful Boy amiben Chalamet egy drogos fiatalt játszott? Eltűnt.

Ez csak amolyan érdekesség, hogy néha próbáljatok az “áh, bevált recept, tuti Oscar” gondolat mögé nézni, és észrevenni az elbukottakat is, árnyalni a képet.

human
írta
2019. 01. 24. 03:50
megjelenés
14
hozzászolás


14 hozzászólás a “Nem olyan egyszerű az az Oscar bait” bejegyzéshez

  1. Jogos a felvetés. Bár sokan (valahol én is ezen a tengelyen mozgok) azért a Moonlight “incidens” után hajlamosak elfelejteni, hogy nem minden ilyen jött be. Viszont abban szerintem van valami, hogy ezek a filmek nagyrészt erre hajtanak (már ha lehet élni ezzel a közhellyel)
    És ennek nem tesz jót, sőt ez is szerintem közre játszik benne, hogy nagyon nyomva van a PC téma és kb a körülményeket adják el erénynek. Így meg jön az autómatikus reflexió. Vagyis én nagyjából így élem meg ezt a dolgot. De hát simán tévedhetek..

  2. Érdekes lista egyébként, Boy Erased-en lepődtem meg a legjobban, ettől függetlenül Edgerton miatt valószínű, előbb fogom látni, mint a fent emlegetett Moonligh-ot:D

  3. Human az nem háború, hanem holokauszt. Én is úgy gondolom, hogy sántít az a cikk mikor egy BP van az Oscar-on. Az, hogy a #metoo nincs rajta totál érthető, hiszen a kampány az Oscar közeli népek szennyesét teregette/teregeti ki.

    Idén a kisebbségek és a feketék a menők, gondolom ezzel próbálják palástolni a szalon rasszizmusukat az akadémiám belül. Van jó pár fekete film, ami fájdalmasan jogtalanul nem kapott Oscar-t vagy még csak jelölve sem volt (Straight Outta Compton még mindig fáj).

  4. Az oscar baitség meg sajnos mára mindig az aktuális pc trendet követi. A homoszexualitás a drog manapság már nem pálya, a meetoonak meg nehogy azt higgyük, hogy olyan nagyon örülnek hollywood ragadozói akik ebben a rendszerben uralkodnak 80 éve és most le akarja rombolni néhány noname valaki mert ez a trendi. Nehogy azt gondoljátok, hogy egy Meryl Streep vagy bármelyik mára nagyasszonnyá lett színésznő számára ez új dolog, mégis ott rázzák a rácsot az első sorokban. De lehet, hogy az elmúlt 30 évben valamelyik átadón az aktuális republikánus elnök fikázása helyett boríthatott volna bármelyikük a köszönőbeszéd közben.

    A valódi oka az aktuális oscar bait témának pedig szerintem egyértelműen a profitmaximalizálás. Most a feketézés a menő, gondolom most hoztak olyan eredményt a felmérések, hogy a fekete népesség jegyvásárlásai már erősen megérződnek, holott csak annyi történt, hogy a filmkészítés az elmúlt 20 évben átállt az originál ötletekről a már bevált közismert és népszerű művek feldolgozására, és a feketék is kimenekülnek az ilyen Tyler Perry, meg ülünk a borbélyszalonban stílusú rétegszarok fogságából.

  5. de most direkt hagyjátok figyelmen kívül, amit a posztban írok? A most szerintetek menőnek tartott kategóriában is ott vannak a filmek idénről, amik semmit nem kaptak (random fejből pár cím):

    The Hate You Give
    Blindspotting
    Sorry to Bother You
    az If Beale Street Could Talk nem került a legjobb 10-be
    A Whitney doku nem került a dokuba

    Avagy továbbra sincs egyértelmű recept semmire, nem fekete vagy fehér minden.

  6. Azért valami recept nyilván van mert az esetek többségében 1-2 újat leszámítva mindig ugyan az a pár ember ül a jelöltek közt. :D

    De amúgy jogos amit írsz és ez így jó is. Ezekkel a filmekkel a többség nem foglalkozik én meg pont igen mert magasról leszarom az Oscar filmek 95%-át kb. Már nem vagyok olyan naiv hogy mindent megnézzek ami Oscarra lett jelölve mert az tuti jó film.

    Egyébként ez nyilván egyéni vélemény de 100 másik filmet tudnék csak tavalyról mondani ami nálam inkább esélyes lenne Oscarra mint azok többsége amiket jelöltek.

  7. De human az oscar bait nem azt jelenti hogy rágyúrsz az oscarra egy filmmel és az tuti siker lesz az akadémián. Csak nagyobb lesz az esélye. Nincs olyan hogy 100%-os recept. Igen vannak azok a filmek amik nem kerültek be – többek között amiket te is írsz – de a bekerültek közül a filmek többsége besorolható az oscar bait kategóriába.

    Egyedül a The Favourite az amelyik nem sorolható be olyan hagyományos oscar bait kategóriákba mint a “fekete és más kisebbségi etnikumok az USA területén (indián és mexikói is fontos) filmek” vagy “musical drámák” vagy anti-republikánus filmek. Szerintem az hogy egy kivétellel minden idén jelölt film besorolható ebbe a kategóriákba bizonyítja hogy az akadémia bizonyos politikai üzenetek és programok mentén mozog, amibe a valóban egyedi filmek csak elvétve férnek bele. Ezeket a témákat pedig jól meg lehet lovagolni ha valaki ügyes.

  8. ““fekete és más kisebbségi etnikumok az USA területén (indián és mexikói is fontos) filmek” vagy “musical drámák” vagy anti-republikánus filmek. ”

    már megint direkt figyelmen kívül hagyod :D hány életrajzi, zenei dráma nem kapott semmit? csak azért, mert mert most bekerült 1 ez már befutó kategória. Konkrétan van olyan, ami többe is esik egyszerre, pl a Miles Ahead pár éve (fekete, életrajzi, meghatározó zenés) és semmire nem jutott.

    Sőt, szerintem a Black Panther igazából rohadt messze áll egy igazi Oscar baittől, legalábbis attól amit ez a kifejezés takarhat esetleg, ami már rögtön azt jelenti, hogy semmiféle komoly recept nincs. A Vice hasonló eset, mert a Big Shorthoz hasonlóan nem olyan hagyományos film, gondolom a baloldali gondolatokhoz sorolod, de hány balos fim készült a liberális hollywoodban tavaly… mind, kivéve a Death Wish? Azt, hogy valmai balos (bár szoktak jobbosokat is díjazni, lásd American Sniper pl.), nem hiszem, h lehetne a sikerre való receptnek tartani.

  9. szerintem csak magyarázza a BP jelölését, ezeket a filmeket is oscarra szánták, csak olyan szarul sikerültek, hogy a minimált sem sikerült megugrani, attól másiknak a “sikerét” nem indokolja.
    mondjuk, amit itt csinálnak az jól leképezi ami megy amerikában és a világban, az egyik oldal jól begyömöszölte a jelöltek közé, mintha meg kéne mutatni mindenkinek a nem is tudom mit… a másik oldal meg hirtelen elkezdett hozzáérteni és háborogni, pedig kit érdekel?
    de ha már “oscar bait” nem értem ezt a balos-jobbos filmet… mitől lenne egy háborús film republikánus beállítottságú? a demokraták ugyanannyi háborút indítottak és támogattak.. egy rasszizmusról szóló film mitől lenne demokrata? senki sem gondolja komolyan, hogy amerikában él 20-30 millió republikánus aki utálná a feketéket, mexikóiakat, stb.?

  10. 123456 (remek nicknév): te is figyelmen kívül hagyod, bocsi, az egész főleg arról szól, hogy sokak szerint “na egy holokausztos film, tuti oscar” “na egy fekete film, tuti” módon magyarázzák utólag a dolgokat, sőt, sokszor már előre is, pedig látjuk, hogy baromira nem ilyen egyszerű.

    Amúgy Clint republikánus, a filmjében egy hős katona van, ezért soroltam oda. A Hurt Lockerrel nem tettem volna ezt.

    Igazából én sem értem a BP kiakadást amúgy, mintha félelem állna mögötte, amit kicsit alaptalannak érzek. A BP olyan nézőket ért el, és adott nekik filmet, akik eddig nem nagyon kaptak ennyire populárist, bizonyos szinten áttörés, szerintem valamennyire érthető, hogy ezt figyelembe vette az akadémia. Nyerni nem fog. Ahogy már mondtam, az Avatar is új dolgot hozott a filmművészetbe, az is kapott jelölést anno, pedig a története még a BP-nél is szarabb.

    Szerintem sem erős a Panther, még a Marvelek között sem, de valahogy mégsem lep meg a jelenléte. Egy Bohemian Rhapsody sokkal érdekesebb. Főleg, ha az eredeti rendezőjét is nézzük…

  11. amúgy tény, hogy főleg a demokrata oldal ad mindig egy szinezetet, amit aztán a republikánusok rosszul reagálnak le (pl miket írnak Chris Pattről, vagy mitcsinálnának egy trumpista színésszel? már kötelező lett őt szapulni)
    vicces, hogy közben a sokat kritizált texasban, amikor romo volt az irányító az összes fekete srác az ő mezében volt, ahogy most az összes fehér srác dak prescott vagy zeke mezben van… a filmekbe, sorozatokba meg több a rasszizmus mint bárhol máshol, pont a “kötelező” kvótákkal, meg a manírral. BP sztem nem volt rossz, nekem tetszett, a widows meg különösen, aztán az egyik mindenképp leírja, hogy “ennek és ennek szól”, a másik meg leszarozza

    ebben a témában Bill Burr foglalja legjobban össze :D https://www.youtube.com/watch?v=xA1ZU8LDpVE

  12. Abban (ahogy arra céloztam is) egyetértek ebben, hogy nem minden ilyen témájú film oscar-bait és hogy az emberek sokszor mondják ezt meleg-rassz-antiszemita-zenés filmekre. Viszont szerintem amellett sem szabad elmenni, hogy ennek valamelyest van alapja. Azért most már pár éve tendencia, hogy nagyobb átadókon (nem csak Oscar!) mindig vannak olyan kakukktojások, amiket mindenki forgatja a szemét. Nem lehet letagadni, hogy a jelenleg pc kultúra rohadtul jelen van a filmiparban. Nem túlnyomó részt, de jelen van. És szerintem ez az a “félelem” amit mondasz. Én mondjuk inkább aggodalomnak mondanám.

    “A BP olyan nézőket ért el, és adott nekik filmet, akik eddig nem nagyon kaptak ennyire populárist, bizonyos szinten áttörés..”

    De ezt miért kéne díjazni? Hogy a fókuszcsoport sikeresen elvégezte a munkáját? A Best Picture-t én sem hinném, hogy megkapja, de magában a nevezés már nevetséges. Ahogy a Globe-n is a drámába jelölés is az volt. A többi nevezést nem firtatom, ezért is kérdeztem ki a véleményed erről..

    Értem én, hogy mit szeretnél mondani, és azt mondom, hogy lényegében igazad van. De én csak a miértjére próbálok válaszolni. És a felettem említett kvótás dolog és társai mellett sem mehetünk el.. Főleg ahogyan a média kezeli ezt a dolgot, de ebbe nem akarok belemenni, ha nem kell mert lehet off lenne.
    De komolyan.. A Moonlight például az mi volt? Nem az zavar, hogy nyert. Biztosan jó a film, hanem ahogyan nyert. Tényleg egy előre megtervezett, szervezett, többször elpróbált ekkora világeseményen ekkora bakit követnének el? És az ilyenektől lesz az egésznek “kell nekik is dobni egy csontot” szaga..
    Na de ahogy te is írod.. ez nem ilyen egyszerű.

  13. Human: Te félremagyarázod amit mondok. Nyilván az, hogy egy évben csak X mennyiségű filmet lehet jelölni, behatárolja az Oscar lehetőségeit, tehát minden évben lesznek olyan oscar bait filmek, amik nem érnek célba. Ez puszta matek. Ha csinálnak 15 komoly oscar bait drámát egy évben abból 5 vagy 8 vagy akár 10 nem fog célba érni. De 3-4-5 biztosan célba fog érni, ami simán kiteszi a jelöltek minimum 50%-át. Idén többet is, volt olyan év mikor kevesebbet.

    Az Oscar bait, nem a garantált sikert jelenti, hanem a megnövekedett esélyeket. Bizonyos témákkal sokkal nagyobb eséllyel lehet nekivágni a fontos díjjaknak (nem csak Oscar). Nézd meg például hány háborús tematikájú film volt jelölve (és nyert) az oscarra az elmúlt 30 évben és nézd meg mennyi volt jelölve mondjuk a Palme d’Or-ra. Egész más lesz a lista mert mást díjaznak ott és mást itt.

    Nézd meg az idei év mezőnyét: (de lehetne akár a tavalyi is)

    Black Panther? Miért is kapott ez a film jelölést? mert a legjobb film lett volna idén? Még Marvel szinten sem volt a legjobb. A film mérföldkő a filégyártásban, mint ahogy az lesz majd a csak ázsiai színészeket felvonultató szuperhős film is pár év múlva. De ettől még nem lett a legjobb. Az Infinity war minden szempontból előrébb van, csak hát azzal nem lehet olyan jól pózolni az elfogadás és egyenlőség oltárán.

    BlacKkKlansman? Vajon akkor is a listán lenne ha csak Klansman lenne? Vagy a Green Book? Vagy a Roma?

    A Vice egy másik hagyományos oscar bait kategóriát, a fontos történelmi pillanatok/személyek megfilmesítését lovagolja meg, ez a kategória is rendszeres visszatérő. A háborús tematika ezúttal pihenőt kapott (hosszú idő után először) de meleg (leszbikus) és zenés film azért idén is akad.

    De Oscar bait nem csak az írás terén létezik. Színészi szempontból is teljesen kiszámítható hogy a valós személyek életre keltéséért sokkal könnyebben ítél az akadémia. A férfi főszereplők között idén van Dick Cheney, Vincent van Gogh, Freddie Mercury, tavaly Winston Churchill tarolt, 2015-ben Steve Jobs és Dalton Trumbo. Előtte Stephen Hawking vitte a szobrot 2012-ben meg Abraham Lincoln.

    100%-os recept természetesen nincs a sikerhez és valóban vannak elfeledett oscar bait filmek amiknek nem jutott dicsőség, de tematika alapján azért lehet sakkozni mint ahogy ez néha nagyon érződik is.

  14. Csak úgy érdekességként:

    Elmúlt 15 évben Oscar-nyert (és egyben JELÖLT IS) filmek, amelynek tematikája a holokauszt: 1. (Saul fia)
    Kommunista bűnökről szóló: 1. (Katyn).
    Elmúlt 10 évben holokauszt tematikában Cannes-i Nagydíjas filmek száma: 1. (Saul Fia).
    Keresztény mártírokról szóló nagydíjas filmek száma: 1. (Emberek és Istenek).

    Szóval ez a Holokaszut= feltétlen orbitális Oscar-díj felülreprezentség téma tökre nem igaz, valószínűleg a Schindler-Listaja elsöprő sikere óta él ez így a köztudatban, az viszont teljesen más kérdés , hogy miért, és mennyire nagyobb a marketingje mondjuk az utóbbi filmeknek. De ezért ne a díjátadókat szapoljuk.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.