Röviden: Long Shot

Nem tudom miért vannak ilyen filmek, amikről valahogy halasztgatom az írást. Pedig tetszett, igazi randifilm volt a premierhéten. Olyan ritka a romantikus komédia a mozikban, főleg R besorolással, hogy meg kell becsülni az ilyet, erre nem ajánlottam nektek. Nyilván nem az a pár plusz néző húzta fel sikerbe bevételileg, de jó filmet öröm ajánlani.

A történet egy újságíróról szól, aki a munkahelye felvásárlása után kilép onnan. Nem sokkal később a barátja elrángatja egy eseményre, ahol összefut a gyerekkori rajongásának tárgyával, aki jelenleg a külügyminiszter, de elnöki babérokra pályázik, így felfogadja “hősünket” szövegírásra. A lényeg úgyis azon van, hogy a szokásos romantikus filmekkel ellentétben ezúttal a nő van hatalmi pozícióban, és ebből űznek valamennyire viccet. Meg jó pár valóságra kikacsintás is van benne.

Viszont a lényeg teljesen működik:ahogy a Seth Rogen és Charlize Theron által alakítottak egyre közelebb kerülnek egymáshoz, azon lehet mosolyogni, néhol nevetni az R besorolású humoron. Megvan a kémia, méghozzá teljesen hihetően, legalábbis a történet mindent megmagyaráz a kinézetük különböző szintjeinek átlépéséről is. Szóval korrekten össze van rakva, de…

Igazából tudom, hogy azért volt kevesebb kedvem írni róla, mert a végső 15-20 perc ledobta a láncot. Ugye elvileg a III. act mindig erős kell legyen. A legtöbb filmben itt csúcsosodik ki minden, oldódik fel a konfliktus. Hát itt meg valami eszméletlen sci-fibe ment át, olyasmibe, ami nem szerethető volt, hanem még a film képtelen világából is kilógott. Meg valamennyire összecsapottnak érződött.

Pedig addig tényleg jó volt a Long Shot.

human
írta
2019. 07. 17. 14:10
megjelenés
10
hozzászolás


10 hozzászólás a “Röviden: Long Shot” bejegyzéshez

  1. Ott dőltünk be mi is, hogy az előzetes alapján romantikus vígjátéknak tünt. Csakhogy Seth Rogen figurája élvezhetetlen é tette az egészet. Kínszenvedés volt nézni és hallgatni, ahogy két órán keresztül megàllás nélkül káromkodik, üvölt, infantilis viselkedést produkált az egész film alatt. Charlize Theron még mindig királyői jelenség, minden más, a sztori, a szituációk, főleg a főszereplő karakter értékelhetetlen szemét!

  2. lehet csak vicceltél, de a komoly válasz az, hogy Rogen tehetséges és vicces. Az interjúk alapján tök jól bírták egymást.

  3. nem kezelem egy szinten McCarthy-val, de ahogy szerepeket választ (McCarthy-hoz hasonlóan: leginkább viccesnek akarok tűnni, de egy ripacsot sikerül vászonra vinni), szinte soha nem az jön le, hogy tehetséges és vicces. Szóval nem, nem igazán szántam viccnek:D mindenesetre jó tudni, ha nem hozta le az életről

  4. nézd, a nevetése néha engem is zavar, és megértem, hogy a frászt hozza pár emberre, de szerintem remek komikus. de persze nyilvánvaló, hogy a humor még szubjektívebb, mint pl. egy drámai szerep, szóval ja.

  5. Tény, hogy messze nem az a kategória, hogy ha meglátom a nevét, messzire elkerülöm az adott filmet. Igen is sok filmjét láttam, volt amiben egészen megkedveltem a karakterét pl fifti-fifti vagy felkoppintva:D ott volt valamiféle karakterfejlődése is. Csak sajnos több füves/alpári poén jut róla eszembe, ellenben pl Leslie Nielsen dumáin sírva lehetett nevetni, nem az volt, hogy feszengek vagy az arcom tépem:D bocs fura hasonlat volt. Long Shot is le fog csúszni, de inkább Theron miatt

  6. Tényleg jópofa kis film volt és tényleg a végére fáradt el. Rogen Gosling szinkronját kapta, így kevésbé volt idegesítő..azért 1x-2 rezgett a léc, főleg amikor a robbantás után nekiállt sipákolni.
    Theron még mindig meseszép. Mondjuk moziban csak miatta nem néztem volna meg, de egynek elment :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.