Ready or Not #elhanyagoltnovember

Bár nem vagyok az a nagy horrornéző, így ezt és a következő posztot nagyjából zsánerkívülállóként írom, de azért a nagyobb hírt kapókat minden évben megnézem. Mondjuk Ready or Notnál gyorsan feltűnt, hogy ez sokkal inkább komédia, mint horror, vagyis inkább a két zsáner között próbál egyensúlyozni?

A történet ugye annyi, hogy a friss arának részt kell venni egy játékban, ez az új családjában a nászéjszakai hagyomány. Valami ősi szokás ez nálunk, mivel a hatalmas vagyonuk forrásának tekintik annak az egyességnek a betartását, amit még az ükükapuka kötött. Már nem emlékszem milyen régi rokon, de nem is számít. A lényeg, hogy a nőnek húzni kell egy lapot, és ez lehet valami ártatlan játék, mittomén, sakk, de van egy kártya, ami tényleg veszélyes: a bújócska. Konkrétan ez arra megy ki, hogy reggelig túl kell élnie, miközben a család többi tagja vadászik rá.

Mondhatnám, hogy annak a legjobb, aki mindenféle előtudás nélkül nézte, de azért nem most volt már a premier, szóval az első fél óra lelövése nem akkora bűn. Nyilván a trailer is felfedte ezt. Viszont lehet emiatt, lehet mert valójában nem működött a film, de egy ideig elég unalmas volt.

A főszereplő karakter ugye fedezte fel a rejtélyt, a bújócska tétje emelkedett, de eközben igazából csak a poénok működtek. Nem oldották a feszültséget, hanem azt egy pillanatig sem lehetett érezni előtt, viszont a humor annyira sötét és abszurd volt néhol, hogy az teljesen feldobta a Ready or Notot.

Amúgy durva, hogy csak 95 eprc hosszú, mert sokkal hosszabbnak érződött. Ezt nyilván negatívumként mondom. Pedig amúgy Samara Weaving mindent beleadott a könnyedségből keményedő csaj szerepébe, nem ő tehet róla, hogy kicsit csalódott voltam a film végén.

(Az #elhanyagoltnovember random filmjeiről a posztjánál beszéljünk, itt maradjunk az Ready or Notnál.)

6 hozzászólás a “Ready or Not #elhanyagoltnovember” bejegyzéshez

  1. Én jól szórakoztam rajta, most már “kölcsönözhető is, pont a mai ködös időre alkalmas időtöltés. Amúgy a 2019es Crawl-t még tudom ajánlani neked Human meg bárkinek, aki esetleg valami borzongatós-izgulós filmre vágyik.

  2. Én szeretem a horrort, de kevés jó készül. 2-3 évente talán egy ami többször nézős. A ready or not volt az idei legrosszabb mozis élményem. Nagyon untam. Talán 2-3 poén ütött, de ez nem menti meg. Semmi maradandót nem adott. C-.

    Off horror tipp: Ha idei horror akkor mintha US írás se lett volna ;)

  3. Én nagyon vártam, de anno moziban nem sikerült nézni, így maradt mostanra. Samara nagyon jól hozza a karaktert, a Babysitter után megint egy nem-kimondottan-horror/vígjáték mixben. A vége nyilván teli pofával vigyorgás volt :D Nekem nagyon működött.

    ui: a fentebb említett Crawl szerintem gyenge darab lett, de egyszer meg lehet nézni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.