6 Underground: na itt nem volt zsákbamacska

Az előzetesek a legharsányabb popzenékre voltak vágva, miközben minden szikrázott és robbant. Na meg Ryan Reynolds egysorosokat szórt. Bay nagyjából kisajátította magának ezt a fajta blockbustert, és igazából minden idei hasonlónál… Bayesebbet csinált. Nem vicc a youtubeos “the whole plate”, Bay egy auteur, mint Nolan, vagy akárcsak a régi nagyok, de ő erre az őrületre használja, amit a 6 Undeground képvisel.

Az az érdekes, hogy Michael Bay meg sem próbál úgy tenni, mintha szinemát csinálna, “ez a pillanatok az emberi lélekről beszélnek”, hanem bevállalja a teljes hullámvasút leírást, arcunkba tolt termékelhelyezésel és mindennel, teal-orange-white temetéssel. Nyilván van amikor ez mellémegy, a 6 Underground is megoszthatja a nézőket, de azt senki sem mondhatja mostanra, hogy csőbe húzták. Főleg, hogy csak Netflix előfizetése kell legyen a megtekintéshez, nem is kellett moziba zarándokolni ezért.

A film története lófasz, egysoros, bár ez a jellemző talán a forgatókönyvet is leírja. Konkrétabban: egy gazdag ember elhatározza, hogy jobbá akarja tenni a világot, ehhez halottnak tetteti magát, és még egy csapatot is toboroz maga mellé. Első küldetésük egy puccs, egy zsarnok megdöntése “valami isztánban”.

Ha a karakterekről és a motivációikról akarnánk beszélni, akkor nem tudnánk. Mármint komolyan. Talán Reynolds és a bevont új ember, de a többiek miért érzik küldetésüknek a dolgot, arra már egy sort sem tudnék mondani. A konfliktus mélyítését úgy kerülték meg az “írók”, hogy inkább csak ismételgették a “valamit tenni akartunk, szellemek vagyunk, mi csinálhatjuk” monológot kicsit mindig átvariálva. Komolyan, amikor már negyedszer átfogalmazva hangzott el, akkor bevallom, egy kicsit fennakadtam.

Ellenben, és jön a DE, ilyen képtelen pénzszórást, Bayhamet eskü jó volt most látni. A blockbusterek többsége szétkomolykodta vagy közepesezte magát. Erre jött Bay, hogy nesztek, itt van a Setpiece: The Movie. Eszméletlen akciójelenetek (kár, hogy a legőrültebb végsőt ellőtték az előzetesben) sorban. Összekötni nem sikerült őket, a filmet a földbe lehet döngölni, de az első 20 perc után tudtam, hogy nem tudom majd annyira szidni. Egy paródia az egész, és szakadtam a röhögéstől.

Lehet ez éjfekete reagálás a részemről, de Bay végre kiszabadult a PG-13 fogságából, a 6 Underground iszonyat véres, szóval a sok robbanásnak és akciónak rengeteg áldozata van, sokszor ártatlan emberek, viszont a rendezőt ez nem zavarja, nihilistán “hajt a tömegbe”. A Transformers filmeknél sokan panaszkodtak, hogy nincs következmény: hát tessék, ha itt megsúrolja valaki fejét egy több tonnás tárgy, akkor az leszakad. Mert cooool? Bayt csak ez érdekli, hogy cool megcsinálni. A Netflix pedig ehhez szabad kezet adott. És látványimádóként ezt most tudtam élvezni, mert ilyet egyszerűen szinte senki nem csinál. Annyira karikatúra minden benne, hogy komolyan venni egy percre nem lehet, így nyilván átérezni sem a pusztítást, ami történik. Van még a popcornból? Oké, mikrós, de kellett hozzá.

Ez egy szar film, de egy jó hullámvasút, amit nem rejtegetett a mű. Nem sértésként mondom, de iszonyat közönséges a 6 Underground, viszont egyáltalán nem fogja vissza magát.

Hi, I’m Johnny Knoxville Michael Bay, welcome to Jackass!

33 hozzászólás a “6 Underground: na itt nem volt zsákbamacska” bejegyzéshez

  1. Hatalmas királyság volt, annak ellenére, hogy filmként tényleg szar, de szintén végigröhögtem az egészet. Reynolds ilyesmikre született, bár lehet, hogy Sandlerhez hasonlóan ő is tudna nagyot alakítani drámákban is, de nem valószínű, hogy ezt mostanában megtudjuk. “I see dead people.”

  2. Én a felénél kilőttem, mert annyira untam. Ha végig ez az akció ment volna, sima ügy lett volna, de az, hogy mindenki elősztorit kapott, nekem sok volt, azok nem kötöttek le.

    egyébként.

    “A film története lófasz, egysoros,”

    erre az is mondhatnám, hogy jóval több annál. oké, “csináljuk ki a rosszfiút”, de ennyiből az ember arra gondolna, ha olvassa, hogy valami iqnulla izé, amiben csak átkötő jelenetek vannak akciók között, holott pont, hogy nem.

    “Ha a karakterekről és a motivációikról akarnánk beszélni, akkor nem tudnánk”

    de nem pont ezen aludtam be? nem tudom, hogy mennyire karakterizáltak, de pont, hogy nem csak összecsapták a szkriptet, hanem komolyan túl is írták, egyrészt a dilinyós dolgokra odfigyelve, másrészt tök aprólékosan bemutatták a csapatot, a múltjukat, ráadásul még a nemlinearitást is bevetették.

    ha nem lett volna sztori vagy karakter vagy motiváció, akkor tuti nem alszok bele. de így igen:)

  3. nem írták túl, ismételgették az egy sorokat, és sokszor a “backstoryk” egy 2-3 perces akciót jelentettek csak (avagy akciók voltak), meg ismételgették a puccshoz való egysort, hozzá nem tettek sokat a film közbe, avagy iqnulla átkötő tényleg. a túlírás részemről inkább az lenne, ha valami iszonyat bonyolult tervük lenne 30-40-50 mellékvágánnyal, mindig öntve az új infót-expozíciót, de itt nincs ilyen.

    nyilván egy armageddon “csapatösszeszedéséhez” nem hasonlítható az itteni, lehet pont az volt a baj, hogy nem azt tették az elejére, hogy mindenkit összeszed reynolds 10 percben.

  4. az akciók jók, rossz fiúkat ölnek. nem kell több.
    az első 20perc az azért elég jó lett, nem finomkodik.

  5. Imádtam minden percét, egyszerűen akció akció hátán, képi és szöveges poénok tömkelege, zúzás erzerrel, minden tölténynek/gránátnak/robbanásnak/lezuhanó fémnek hatása és súlya van, nincs finomkodás.
    Moziba is be kellett volna nyomni, ha csak 1 hétre is, tv-n ez a pusztításorgia pazarlás.
    Utoljára talán az Operation Red Sea vol ennyire véres és akciódús, de Bay az abban levő dolgokat meg5szörözte.

    A film elején az a 18 perces autós akciózás epic.

    Múltkor az Irishmen, most ez, végre nem gagyira szórta a milliókat a Netflix.

  6. páromnak amikor mondtam, hogy Bay-es, minden kanyarban repül egy autó, akkor látatlanban tökéletesen leírta:

    olyan amerikai cobra 11?

  7. Nem a legjobb Bay film (az vhol még mindig a Szikla), de ez nagyon Bay film volt. És te jó ég mennyire elborult. Human nagyon jól írta, ahogy az akciók durvultak, ahogy mindennek volt következménye, pl. az elején a srác halála, vagy a mágnessel variálás. És vhol megértem winnie álláspontját is, hogy a karakterizálós részeknél picit befulladt a dolog. Viszont a története szerintem nem lófasz. Mármint az, de egyébként párszor (amikor véletlen bekövetem a világpolitikát) én is elábrándozom rajta, hogy miképp lehetne picit helyre pofozni a világot és ez a film pont ezen ábrándozásaimat erősítette picit. Viszont nem érzem rosszabbnak ezt a faék egyszerűségű felállást, mint pl. az elmúlt 10 év akármelyik ilyen nagy volumenű filmjének a történetét. Mondjuk gondolok itt a TF-ekre, a Marvel és/vagy DC filmekre (bár utóbbinál azért volt némi próbálkozás max kevesebb sikerrel). De ha visszanézünk Bay munkásságára, akkor kb a Sziget, aminek tényleg picit mélyebb a sztorija, illetve a Szikla, a Peal Harbournál ismert az alapanyag, a Bad Boysok meg kb ezen a szinten vannak, talán kicsit koherensebbek, mint ez, de ez cserébe sokkal elszálltabb. Mi maradt ki? Armageddon. Igen az is elborult és az sincs túlbonyolítva. Szerethető meg ilyenek.
    A látványba egyetlen helyen tudnék ténylegesen belekötni és nem is értem, hogy az ebben a formában hogy maradhatott benne a filmben.
    Első 20 perc autós üldözés, ami baromi fasza meg viccess meg gore volt, de hogy a kurva életbe gondolta komolyan Bay, hogy a vágásról-vágásra lepusztuló majd öngyógyuló Alfa így ebben a formában benne maradhat. Komolyan: szuperlassítva mutatja, amint a kocsi tükre leszakad és végig karistolódik a kocsi oldala, majd a köv snittben, a kocsinak semmi baja a tükör is a helyén és ez így váltakozott 15 percen keresztül. Ez olyan bosszantó hiba, ami nem hiszem el, hogy senkinek nem tűnt fel…
    Egyébként szinte minden akció jelenete iszonyat cool volt.
    Szerintem újra fogom még nézni, nem azért mert annyira jó volt, hanem mert annyira coool :D

  8. Az első gondolatom a film után: Bay végre R-rated szinten végigzúzta a világ városait. Ez olyan, mint A The Purge alaphelyzete, csak filmekkel. Azt mondták Michaelnek: “Figyelj, most akkor kapsz egy lehetőséget, egy évet, hogy minden feszkót, ami benned van, büntetlenül, éld ki. Rombolj, még akkor is robbants, ha nem kell, mindenki haljon meg, ha kell, ha nem. De utána nyugi van, kicsi Mikey!”
    Viccet félretéve látványra jó, sallangmentes zúzás két órán keresztül. Inkább bűnös elvezet kategória. Nálam.

  9. Ej, ez a minősíthetetlen vágás ne lett volna, ill. adták volna egy forgatókönyvírónak, hogy kicsit gatyába rázza, voltak nagyon ambiciózus akciójelenetek, csak azokkal is az a baj, hogy bevágtak két béna poén közé fél másodpercre, egyszerűen a sűrű vágások közt elvesztek. Szóval, abivalens szórakozás, ilyen csonttörő autós-motoros ütközéseket nemigen látni, ezek egyszerűen egy jobb filmet érdemeltek volna.

  10. nekem bejött

    nem egy világmegváltó film (ja de az :) ) de ha helyén kezeljük mint egy könnyed akcióvígjáték, popcornmozi
    akkor nagyon szórakoztató tud lenni a hibái ellenére
    Deadpoolos kiszólások, James Bondos menőség, A-teames debil karakterek
    az első 20 perc valami fergeteges pörgés volt

    (magyar jelenlét megvolt mindenkinek?)

  11. Nagyon nem szeretem Bay-t. És ez a film se jó. Viszont én tegnap marha jót szórakoztam rajta. Micsoda akció jelenetek vannak benne?! Marha jól néznek ki. És legalább nem olyan kicseszettül ostoba mint a F&F filmek. Eskü, úgy kapcsoltam ki a tv-t, hogy na ez jó volt. Pedig én ugrom az ilyen ökörségekre, az összes Marvel szir-sz*rt is utálom. Lehet, hogy pont jobb hangulatomban kapott el, nem tudom. :)

  12. Én azt sajnálom, hogy MB csinálhatna normális filmeket is, amik történetesen jól is néznek ki, de nem, csak nyomja a full kretént.

  13. Ez nem film de valami eszméletlen jó volt. Ilyen jó akcióorgiát talán még soha nem tettek le elénk. Ha studio film lett volna ez nem is készült volna el. Szerencsém van projektoron néztem mert vétek televizión

    Spoiler:

    Arra vajon hogy nem figyeltek hogy a negyedik percbem letörik a zöld kocsi visszapillantója majd utnána végig úgy látszik mint ami nem tört le 😁

  14. A visszapillantó tükrös baki már megvolt a Bad Boys 2-ben is, nem kell vele törődni, hanyag vágás eredménye mert Bay csak arra koncentrál hogy minden iszonyt cool nézzen ki :). Örülök, hogy elkészülhetett ez a film, moziba küldve tuti PG-13 lett volna, ráadásul Bay megrendezi az akciókat amiért iszonyat nagy pacsi, főleg a mai CGI világban amikor egy autós balesetet is inkább megrajzolnak PC-vel csak ne kelljen vele sokat bajlódni (rád nézek fúúúúj Hobbs és Shaw, hányok tőled). Szóval nem kell zsörtölődni, tessék élvezni.

  15. 17. Tele volt CGI-al. A baleseteknél szanaszét repülő testek pl. azok voltak, de engem az képesztett el, hogy ezt már olyan jól képesek megcsinálni, hogy nem is látszik. Iszonyat jól kiegészítették egymást a praktikus és a cgi cuccok, ezt így kell csinálni jól. A bajom tényleg az ami minden Bay filmmel, hogy kapkodós a vágás, nincs kitartva addig egy akciójelenet amíg be tudnád fogadni, ki lehetne élvezni, már snitt, snitt, snitt loholás tovább.

  16. látom te is követed Lindsay Ellist:)
    Kár, hogy szerintem az a kommented a whole plate esszésozotatáról elrepül a legtöbbünk feje mellett

  17. Amolyan igazi “Eye-candy” volt,esti popcorn filmezéshez tökéletes! :)
    Mondjuk az elején az üldözős résznél egy dolgon azért megakadtam,hogy Dave Franco fején egyszer fent van a baseball sapi aztán a következő vágásnál nincs aztán megint ott van aztán nincs…és így tovább! Nyilván több hiba is van benne,de ez szúrt szemet és az ilyesmi azért ennyire profi gárdától kicsit olyan: “he?” :)

  18. A legtöbb vagasos baki a film eleji autosuldozesbol valóban szúrja a szemet

    De annyira örülök a Storror sikerének hogy az amugyis baromi jól sikerült filmet a úgysem tudnám utalni

    Tessék szépen menni youtubera és feliratkozni

    Apró fun fact: ez a hét srác dolgozott a Doctor Strange-n is

  19. Ez borzalmas volt…ez nem is film…vagy nem is tudom. Az egész egy trailer kb. A Visszapillantó még snafu…de az egész kocsi oldalát végighúzták, és onnantól kezdve egy új autóval mennek… Hát Bay szerintem szart erre és meg is látszik.

  20. Ez iszonyat penge film volt (3x megnéztem egy nap alatt). Szétröhögtem magam, az a pusztítás, kb. mintha a Predator szabadult volna rá szegény rosszakra.

  21. Thrash filmekre mindig szükség lesz de mi személy szerint nem tudtuk letenni mert nagyon jó volt. Sutyó film volt? AZ de a jobb fajtából. Sok helyen azért szembe ment a kliséskel. Kedvenc jelenetem amikor megmentik a diktátor bátyát és a nagy darab megelégeli a nyavalygását én leakarja ütni és vagy 1 percig csak üti :D Na az ilyen jelenetek poénosak voltak.

  22. Jó ötletek, szépen fotózva, ritmustalanul és csapongón egymásra pakolva. Élveztem volna, ha lehetett volna tudni, hogy éppen mi van képernyőn.

  23. Ez nem is film. Ez két órányi ámokfutás! :D
    Nekem néha túl sok volt. Túl sok vágás, túl gyors iram. Csak kapkodtam a fejem. Azért voltak benne érdekes megoldások. Az egyik ilyen rögtön az elején, hogy a Carmina Buranát választották zenei aláfestésnek az autós üldözéshez. Sose jutott volna ilyesmi az eszembe. :D

  24. irgum76 magyar jelenlét nem is 1 volt, én összesen 4-et fedeztem fel:

    – Keleti pályaudvar/kijelző tábla
    – Kelenföldi erőmű (Reynolds vajon mikor járt Budapesten arra az 1 jelenetre?)
    – volt egy vágókép, ahol a Hősök téri Millenniumi emlékmű egyik szobra látszódott
    – a végén a Széchenyi-hegyi adótorony elég sokat látszódott

  25. Háromszor futottam neki, de egyszer sem bírtam végignézni, ez szemét kategória szerintem. Talán ez volt eddig a legrosszabb Netflix saját-gyártású produkció, amit valaha láttam.

  26. Brutal jo volt es szorakoztato,nagyon durva porgos akciok, na ehez kepest a hobbs and shaw egy nagy rakas hig f**** & sz********

  27. Hát ez elég közepes lett. Voltak jó akciók meg poénok de az agyonvágás meg a nulla történet az nagy mínusz.

    Sulo: az erőmű nekem nincs meg. 92 perc lenne az?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.