Birds of Prey

Először csak értetlenül csóváltam a fejem, hogy ez a film miképp születhetett meg, de pozitívan nézve a helyzetre: tök érdekes, hogy ugyanaz a stúdió, ugyanazon a képregényes univerzumon alapulva olyan eltérő filmeket képes kitolni, mint az Aquaman, Shazam, Wonder Woman, Joker és hát ez a valami…. film talán.

A történet a Birds of Prey bűnüldöző csapat megalakulásáról szól, amiben itt Black Mask és hát Harley Quinn játszik erőteljes szerepet. Ennyi a sztori, összejönnek a nők, mert a rossz embernek keresztbe tevés miatt muszáj nekik. Aztán belátják, hogy hiába végeztek egy feladattal, jönnek majd az utódok, azokat is le kell nyomni.

De valahogy a film sem erőlteti meg magát a történettel, és nem is az egyszerűségre gondolok, hanem a kidolgozásra. Minden, de minden vázlatos benne (van egy jelenet, amiben rátámadnak Harley-ra, és utána puff eltűnnek a semmiben, csak hogy egy másik érzelmi pontot, az árulást mutathassa a film inkább). A legalapabb dolgok mozgatják a karaktereket, és sokszor ezeket is csak kimondják, nem is mutatják. Konkrétabban Black Canary-t el kell fogadnunk, hogy “hát így volt”, és kész. A Huntressnél még próbálkoztak, Harley, aki amúgy nem is tagja a Birds of Preynek pedig kétszer is elmondja, hogy egyetem-pszichológus-szerelem-joker.

Tudjátok mi jutott úgy a felénél az eszembe? Hogy ez az egész Birds of Prey olyan, mint a zaj. Nem is az, hogy üvölt a zene, de közben képileg is. Konkrétan nem lehet azt mondani, hogy “van pár jó jelenet benne”, mert igazából csak pár pillanat van, azt is a verekedésekért felelősök találták ki, nem a rendező. Nyilván itt is akad olyan nevetséges, hogy valaki fegyvert fog az egyik nőre, erre az valami bonyolultabb hosszú akrobata mutatvánnyal fegyverezi le (ez amúgy sok akciófilmben zavaró).

Viszont az tény, hogy Harley atletikusságát ezúttal komolyan vették, és használja a harcokban. Konkrétan magával az akcióval nem is lenne akkora baj, szemben minden mással, de ott meg ez a tipikus gilrpower zene üvölt, mint a Captain Marvel “i’m just a girl”, meg ilyesmi. Kiabál valami popzenész, miközben kiabálnak a karakterek, miközben minden töréshang ultrahangos, mondom, valahogy nincs egyensúly, csak zaj, az érzékek túlterhelése megy. Pedig lehet ezt jól csinálni, csak itt nem ment.

Konkrétan a Charlie’s Angels ugrott be az akcióról, a komédia részről pedig Paul Feig mindenféle művészi elképzelés nélküli rendezései. Ez utóbbi az igazi mély vágás, tudom. Vajon a színészek mikor éreztek rá, hogy mi lesz ebből? Ewan McGregor például minden mindegy módon túltolta, szórakozott kicsit a munkával, és ez át is jön a vásznon. Ezen kívül Huntress karatere korrekt volt, két poénra épült, de azok működtek. És ennyi a pozitívum? Bírom Margot Robbie-t, de ez így most nem.

Belátom, hogy ez a harsányság, a túltolás egy koncepció része volt, tényleg, de ahogy kivitelezték az nem működik. Pedig lehetne benne valami, láthatóan illene a karakterhez, de amit itt kaptunk annál nekem konkrétan a Suicide Squad is jobban tetszett.

Az R besorolás pedig vicc, teljesen a Joker sikere utáni hozzágondolás, semmit nem hiszek el az interjúkból, hogy “mindig is annak szántuk”, mert akkor nem pár utólag odatett vérfelhő lenne, amiből süt, hogy PG-13 is könnyedén lehetett volna.

A végére pedig nyilván azt mondhatom még, hogy van a végefőcímben valami, nem jelenet, de szerintem nem érdemes bennmaradni érte.

human
írta
2020. 02. 07. 14:30
megjelenés
45
hozzászolás


45 hozzászólás a “Birds of Prey” bejegyzéshez

  1. Érdekes, hogy kiemeled a kiabálást és a bömbölő zenét (ezt a filmet nem láttam), tudom off de engem ettől baszott fel keményen Uncut Gems. Abban a filmben nincs olyan jelenet, amikor valaki csak beszélget egy másik valakivel, mindig üvöltöznek, óbégatnak, egymást túlkiabálva, egymás szavába vágva.
    Közben túlordítja őket is a zene, vagy amikor éppen a karakterek nem üvöltöznek, üvölt helyettük a zene :D

    Úgyhogy ez sem nekem való :D

  2. Nem azért de valaki a S.S után hitt ebben a filmben?? Annyira érdektelen, hogy még a trailereit sem tudtam megnézni.

  3. 5-6 pontra tippeltem de holy shit…

    Nekem már eleve az új design nem tetszett harleynál az S.S. kinézete jobb volt de gondolom túl szexista volt és ezért kellett ez a nem is tudom milyen turkálóból összeválogatott szett.

  4. Pár napja még az omlott mindenhonnan, hogy milyen jó film 😂.
    Ennyit az előzetes kritikakrol. Amúgy tényleg nemtudom, hogy várt e vki ennél jobbat. Nagyon remélem, hogy hatalmasat bukik, be csábítja be az embereket a marketing egy ilyen hulladekra, és végre elfelejti a DC ezt a vonalat

  5. könyörgöm ne ezt a vitát, a Charlies Angels is feminista cooolcsajos akart lenni és sehol nem áll, ez csak egy random példa volt, ne lássátok már mindenbe ezt.

  6. Mekkorát fordult a világ, hogy utomunkaval r ratedre húznak egy filmet :) annyira nem értik sokszor hollywoodban hogy mi miért történik, hogy még itthon a kanaperol is vicces

  7. @abelh

    James Gunn-nak volt anno egy kommentje a Deadpool sikere után, hogy a stúdiók rossz üzenetet fognak hazavinni az R rating kapcsán.

    valahogy ez jutott most eszembe a kritikával meg a kommenteddel kapcs. a célt igazítják az eszközhöz, nem pedig fordítva.

  8. Erdekes. Rottentomatoeson 86%-on all, es ezt leszamitva eddig en csak pozitiv kritikat olvastam. A szinkront szurtak el, vagy csak neked nem jott be a film, human?

  9. Chris London:
    Nem tudom, hogy te milyen kritikákat olvastál. De én személyszerint olyan kritikákat olvastam, ahol egy-két kivételen kívül sok helyen összegezve egy felesleges, történet nélküli femináci propagandának írták le. És a nézői reakciók közül is csak a 10-12 éves gyerekek voltak elájulva a filmtől.
    Elég, ha csak Ewan McGregor karakterének a szégyenteljes elhalálozását nézzük.
    Mellesleg, ha a Rottentomatoese, akkor nézd meg hány százalékon áll a Joker. Ezt még egy amcsi kritikusnő is felhozta azzal a bizonyos 86%-os értékeléssel szemben.

  10. Chris London: nem tudom hány kritikát olvastál, metacriticen 60% a film, Rottenen 6 egész valamennyi a kritikus átlag (a 86% ugye azt jelenti, hogy annyi szerint legalább nézhető a film, de nem azt, hogy 86% a kritikus átlag)

  11. “Rottenen 6 egész valamennyi a kritikus átlag”
    Ezt hol lehet megnézni mert én nem találom!? Hol van ez a 6 egész vmennyi pontszám? Látok egy 83 %-ot ami a kritikusi ajánlás meg 88% az audience score gondolom közönség. Lejjebb se latom a kritikus átlagot. Köszi ha megírja vki.

  12. human:
    Hát pedig a film a Rotten-en 83%-on áll. Bár mondjuk a nézői sem külömb. Ott 87%.

  13. SZSZFilm
    A 83% százalék azt jelenti, hogy ennyi kritikusnál pozitiv a mérleg (egy 10 pontos skálán a 6 pontos film is pozitiv). A film átlagolt pontszáma 6,8. A Joker ugyan százalékban gyengébb (68%), de a pontszám magasabb, 7,22. Ergo ott nagyobb volt a szórás, vagy 5 alá húzták a népek vagy 8 fölé, Birds of Prey esetén meg kb 6-7 pontra rakják. Átlagos szórakoztató semmiség.
    Megnézni magát a pontszámot amúgy a beszédes “more info” gombbal lehet.

  14. baromira elegem van, hogy már megint a rotten %-on veszekszünk, mintha nem tudnátok, hogy az csak azt jelenti, hogy nézhető-e a film, nem azt, hogy 8/10. Rákattintasz a more infora

    Average Rating: 6.8/10
    Total Count: 218

    Top Critics:

    Average Rating: 6.36/10
    Total Count: 37

    Avagy baromira nem csak a filmbuzin van róla negatív kritika.

    Sokkal, de sokkal konstruktívabb lenne, ha elmennétek rá, és leírnátok, hogy szerintetek miért jó, árnyalná a képet, ahelyett, hogy a tök felesleges rotten %-on megy megint a duma, mert azon, hogy valaki a DCforeverever magyar facebookon pozitívat olvasott róla és csak ez a gonosz filmbuzi húzza le, miközben IGN-en úgy látom Zabala bevállata, hogy lehúzza “Bárcsak 12 éves kislányok lennénk!”, az index még nem mert írni a nagy premierről, meglepő (nem az), a puliwood pozitívat írt, más nagy site most nem ugrik be itthon.

    A lényeg, írjátok meg szerintetek miért jó, ha jó

  15. A te kritikád jó lett Human, sztem ez a realitás. Tudom h a % a rottenen csak ajánlást jelent nem pontszámot de a 83% akkor is sok. Egy ilyen kritika után nem érzed túlzónak h 10/8 kritikus ajánlja ezt a filmet? Mire? Kínzásra? Es nem értem a közönség értékelése h állhat 88%-on mikor IMDB-n 6,7 jelenleg. Na mindegy èn nem a Rottent szidom hanem a kritikusokat. Kicsit az az ember érzése h a kritikusok jó részének már nem is számít a film, ha az áll az érdekében akkor úgyis lehúzza ha meg az all az érdekében akkor úgyis felpontozza.(vagy ajánlja) H most ennél a filmnél miért állt érdekében a kritikusoknak h ajánlják a filmet vagy aránytalanul jó kritikákát irjanak azt mindenki döntse el maga.

  16. human, a magam nevében sem vitát akarok gerjeszteni. azért járok ide a filmbuzira ide s tova, már több, mint tízen x éve, mert érdekel amit írsz, érdekel amit írnak, kommentelnek mások. többek között arról, hogy érdemes -e valamit megnézni, vagy sem. éppen ezért fura a kifakadásodat olvasnom arra vonaztkozóan, hogy valaki a rottenen látható kimagasló számokat hozza fel valaki. azért fura, mert egyrészről nem gondolnám, hogy ezzel bárki is kritizálhatná a véleményedet – mert hiszen, mire is föl -, másrészről viszont tényleg érdekes az egyértelmű véleménykülönbséget látni, főleg, ha az ember döntés előtt áll a film megnézésére vonatkozóan.

    viszont az nekem is, olvasónak is frusztráló tud lenni, hogy három kommentben ki vagyok osztva, hogy ezt a dolgot inkább fel se hozzam. pedig pont ez az izgalmas az egészben: az egyik legnagyobb kritikagyűjtó portál nézői megítélése átlag 4.28 az ötből (rotten), a másiké 6.7 a tízből (imdb). ezek messze nem olyan gyatra számok, mint amilyen a megítélése lett a Te fogalmazásodban. és pont emiatt lesz az ember marha kíváncsi. én például biztosan nem arra asszociáltam, hogy a gonosz filmbuzi lehúhzta ezt a marhaságot (pedig miért is ne tehetné meg). ám ettől függetlenül, egy ilyen esetben, engem is az érdekel, hogy mitől ennyire megosztó a film. mivel itt off lenne, ha majd lesz Uncut Gems írás, majd ott írok még ehhez a gondolatmenethez pár sort, mert ha valami az aztán még megosztóbb lett, ráadásul az tényleg nem lett egyszerű eset.

    szóval, minden támadás nélkül, gondoltam reagálok erre a vörösposztós rotten sztorira – amíg meg nem nézem, és én is jól el nem gyepálom ezt a madaras gyöngyszemet.

  17. A magam részéről én jól szórakoztam rajta. Még 1x nem hiszem, hogy megnézem, de egynek simán elment. A film a feléig oltári jól működött, onnantól zuhant meg kicsit, mintha más írók vették volna át.

  18. delMaar: egyrészt ezek nem jó számok (7 alatt van már most imdbn? abba akkor még egy 6 alá esés is van fél éven belül), pont ezért zavaró az úgy tűnik félreértett rotten felhozása. Tényleg az lenne az érdekesebb, ha személyes élménnyel jönnének az emberek már. Persze az is árulkodó, hogy nem ez történik, sok olvasó nem rohant rá, egy Marriage Story többet generált sok héttel a premierje után:) persze egyelőre, de érdekes.

  19. Hát ezt tuti,hogy otthon nézem,ekkora fosra amúgy sem adnék pénzt.
    Azt gondolták a Joker jó lett akkor most ezt is meglovagolják,persze hogyne ugyan olyan a gyenge a DC mint volt semmi nem változott.

  20. SZSZFilm:

    10-12 éves gyerekekre hivatkozol, hogy nekik tetszett, de emellett odaveted, hogy femináci, amit nagyjából szintén a tizenéves éretlen, de valamit nagyot mondani kívánó korosztály használ így mindig megdöbbenek, hogy itt a filmbuzin, milyen nagy divat “feminácizni”, meg minden filmre ezt a jelzőt ráaggatni, amiben női szereplők vannak. Majd egyszer kinövitek.

  21. Ytsz
    Szerintem olvasd el még egyszer SZSZFilm posztját, csak most lassabban. Próbáld meg értelmezni amit leírt.

  22. nem tök8 hogy ki milyen pontot adott rá? Elmész megnézed és eldöntöd hogy megérte-e. Nehogy már más mondja meg neked hogy egy film vagy sorozat vagy bármi jó vagy nem. Én sem láttam a filmet és kb 98% hogy nem is nézem meg moziban mert egyrészt akármekkora DC fan vagyok annyira nem érdekel ez a film (gondolom ilyen kommentet se várt tőlem sok ember) másrészt időm se nagyon lenne rá. És ha már Harley-t akarom bámulni nézem az animációs sorozatát, NA AZ R-Rated és mond is valamit. :D Ha meg Margotot akarom bámulni előveszem bármelyik filmjét.

    Egyébként itt nem is az a gond hogy R-rated vagy sem meg hogy ez BOP film vagy Harley mert az eddig is nyilvánvaló volt hogy a BOP csak a film végén fog megalakulni és ez a bevezető filmjük mert legyünk őszinték. A BOP csapatból hány embert tudna felsorolni egy átlag néző? EGYETLEN EGYET max, Barbara Gordont. De szerintem még őt sem. És valahogy nem hiszem hogy ez a film fogja megszerettetni a BOP karaktereket a nézőkkel.

    Ennél a filmnél két dolog mindenképp aláásta az egészet. Az egyik pont Margot mivel az ő döntése minden kb a filmben. Direkt olyan színészeket választott maga mellé akik nem fogják elnyomni.Az egyetlen aki megközelíti hírnévben az talán Ewan. A másik idióta döntése hogy egy nőt akart rendezőnek. MIÉRT? Mert a Wonder Woman-t sikerré tette egy nő? Meg most ez a trend hogy minél több nő rendezzen? Ez ugyan úgy baromság mint az hogy most az R-rated legyen a trend. Nem a rendező neme a fontos hanem hogy a rendező érti-e a dolgát és hát ha beültetnek egy full kezdő rendezőt akár nő akár férfi akkor ezt fogjuk kapni.

    Ráadásul még változtattak is a filmen amúgy mert elvileg sokkal merészebb lett volna de valaki kiszivárogtatta a forgatókönyvet vagy mit anno és átírták a sztorit. Plusz a rendező csaj asszem el is ismerte hogy ő direkt szerette volna követni az Öngyilkos Osztag stílusát ezzel adózva David Ayer-nek. Hát mondhatom “good job”. :D

    Tényleg az van a Warnernál hogy egyet előre kettőt hátra. És ezt mind úgy mondom hogy a filmet nem is láttam még és az előzetesek igazából tetszettek de lehet hogy azok a jelenetek a legjobbak a filmben is. És ami még szomorúbb hogy ebben a filmben láthatjuk Harley-t talán először igazán olyannak mint ahogy a legtöbb ember ismeri.

    Kíváncsi vagyok mi lesz a Warnernél miután Abrams átveszi a dolgokat már ha átveszi mert még mindig nem tiszta mi is a szerepe. Jó lenne már egy normális vezér a porondon. Még ha Abrams is mert ő legalább hozza az elvártat. :D

  23. Jómagam oda meg vissza voltam ettől a filmtől. Ez a film volt MINDEN, amit a Suicide Squadtól vártam annak idején. Cool akciók, emlékezetes dumák és jelenetek, többnyire kreatív humorfaktor. A karakterekkel kapcsolatos kritikákat sem értem, mindenkinek megkapta a hozzá elegendő háttérinfót meg a maga nagy pillanatait, egyiküket sem éreztem háttérbe szorítva. Persze, egyértelmű, hogy ez legfőképpen Harley Quinn filmje és csak mellékesen “Birds of Prey: Origins”, de ezt sem a készítők, sem a reklámanyagok nem titkolták. Ha egy nagy negatívumot kellene mondanom, az az hogy Black Mask-ból sikerült egy látens meleg, szadista ripacsot kreálni, aki nekem csak nagy ritkán volt szórakoztató, fenyegető meg pláne nem. Ja, és NE VÁRJÁTOK KI A STÁBLISTA VÉGÉT, NINCS MIÉRT.

  24. Érdekes jelenség amúgy látni, hogy mit is vált ki a nézőkben a film. Mert ugye manapság nagyon durván felhígult az, hogy mit is nevezünk jó és rossz filmnek – részben a YouTube-féle ingerküszöb miatt, részben pedig annak, hogy kicsit mindenki kritikusnak (meg politikusnak, filozófusnak, etc.) gondolja magát. Az én igazságom a jó, a valós, az én híreim az igazak, mindenki más meg elmehet a búsba. Így születnek olyan mondatok, hogy “kritikusok jó részének már nem is számít a film, ha az áll az érdekében akkor úgyis lehúzza ha meg az all az érdekében akkor úgyis felpontozza”

    Pedig szerintem egy kórházba se engednének be sebésznek, ha azt mondod, hogy nincs diplomád, de láttál egy csomó YouTube-tutorialt, meg megnézted a Vészhelyzet összes évadát, és még sorolhatnánk a példát. Ugyanez van a kritikusoknál is: ha valakinek más a véleménye (főleg ha az egy hozzáértő személy), akkor az biztos fizetett kókler. Mert bizony én láttam nagyon sok filmet már, évi hatot, Stallone/Chuck Norris összest, na meg a Hallmark-maratont is mindig megnézem. Éppen ezért az Uncut Gems-re olyan vélemények jönnek, hogy nézhetetlen, a JoJo Rabbit-re pedig az, hogy zseniális. Holott utóbbinál csak az a helyzet, hogy picivel volt bonyolultabb, mint az átlag (de az alacsony ingerküszöb és a fejletlen filmnyelvi érzék miatt ez elég a zsenialitáshoz), az előbbinél pedig pusztán van olyan, hogy valakinek nincs meg hozzá a kellő, filmnyelvi érzéke, tapasztalata, hogy rendesen tudja olvasni azt.

    Amivel nem is lenne baj, hiszen nem beszélhetünk minden nyelvet sem egyszerre. De ha nem tudok németül, az még nem azt jelenti, hogy a német nyelv sz.r. Csak én nem beszélem.

    Elkalandoztam, de hogy a filmről is írjak: nekem tetszett, de messze volt a tökéletestől. Sőt, még az igazán jótól is. Egyetértek a film történetének vázlatosságával kapcsolatban, viszont én tudtam élvezni az akciót, a karaktereket és az őrületet (egy bizonyos szintig), szombat reggeli, mesefilmes szinten. Nem számítottam igazából jobbra se rosszabbra. A mozi időtartamára tudtam élvezni – bár lehet arról vitázni, hogy jó-e az ilyesmi a mozi jövőjének (nem), miközben az Uncut Gems-et meg alig látja valaki…

  25. Ytsz:
    Nem én mondtam, hogy femináci, hanem a kritikusok nagy része mondta!
    És igen ezeket a filmeket tuti, hogy 10-12 évesek élvezik. Hiszen ki tud egy olyan filmet az egekbe magasztalni, aminek a színvonala meg egyezik a sokak által gyülölt Batman és Robinnal? Főleg, ha előtte a Warner olyan DC filet adott ki, mint a Joker. Persze nem azt mondom, hogy minden DC filmnek azt a szintet kéne hoznia, de egy Wonder Woman, vagy egy Shazam szintet már nem ártana.

  26. nem hiszem, hogy a kritikusok a femináci jelzőt használták, maximum a feministát, ami közel sem ugyanaz.

    anthony711: minap épp belefutottam abba az egysorosba, hogy “Joker 1/5: ha még sosem jártál az óceánnál, akkor egy pocsolya is hatalmas” ami kb a kommented röviden :)

  27. érdekes, hogy milyen kevés vélemény van róla, úgy tűnik az oldal olvasóközönsége tényleg nem várta, pedig sokszor elhangzik, hogy “itt szidjátok, de úgyis megnézitek”, hát ezúttal nem.

  28. Tegnap elmentem rá mégis este mert haver nagyon el akart menni de őszintén szólva kicsit sajnáltam rá a jegy árat így utólag.

    Nálam egyértelműen jobb mint az Öngyilkos Osztag bár azt nem nehéz felülmúlni és azt el kell ismerni hogy volt pár nagyon jó jelenet a filmben és nem csak akció jelenetek és Vadásznő és Kanári még úgyis kiemelkedő volt hogy alig szerepeltek, különösen az előbbi. És ugye volt pár nagyon jó operatőri megoldás is. A zenék is nagy átlagban jó helyen voltak. Tudom sokaknak nem jött be az összevisszaság de igazából én ezt várnám el Harley-tól. A film nagy része végig kb ugye Harley agyhalott elméjét akarja sugallni ezért ennyire össze-vissza van minden DE ezt be lehetett volna mutatni jobban is. És persze a Hiéna a másik pozitívum és Fekete Maszk. Persze a Maszk maga totál felesleges volt, aki ismeri a képregényt tudja miért használja és hát ahogy lenyomták az is röhejes de nem hiszem hogy kinyírták volna. Ő és Zsasz egyébként nagyon jók voltak és úgy általában a színészek nagyon jók voltak de az írás és rendezés bőven hagy maga után kivetni valót. Túl sok jó karakter volt benne akiket elnyomott Harley és épp ezért ez ez egy nagy kihagyott ziccer. Sokkal jobb filmet kaphattunk volna ha inkább Poison Ivy-val csináltak volna Harley filmet és nem a BOP tagokkal. Mármint oké legyenek benne de akkor kicsit több időt is kaphattak volna, főleg Huntress. Nyilván nekem nem hiányoztak az eredetsztorik mert kívülről tudom az összeset de ahogy látom sokan panaszkodnak az átlag nézők közül hogy felesleges karakterek voltak és értem miért mondják.

    Szóval nem volt ez rossz de jó sem de összességében adtam rá egy 7/10-et mert nálam kicsivel jobb volt mint közepes és mert azért próbálkoztak ez tény csak nem jött össze.

  29. Ha a suicide squad volt 4/10 akkor ez egy 6/10 körül van.
    Szerintem Harley Quinn jövőre kap igazán méltó filmet James Gunn-nak köszönhetően.

  30. 2014 óta haverral nagyon nagy moziba járók vagyunk. Volt olyan időszak hogy hetente 2 filmet is megnéztünk. Mindig előre megnézzük hogy az adott évben mik lesznek meg huuu mi az ami kihagyhatatlan meg mi az aminek a közelébe sem megyünk. Na az utobbi idők PC és feminista vonalát mi sem kedveljük. Ez az eröltetett PC meg az eröltetett feminista dolog hogy jajj milyen “strong independent whamenek vagyunk a vásznon jajj nézzétek” ez nem bejövős téma.

    Na ez a film még csak említés szintjén sem merült fel nálunk. Megnéztük a trailert és ilyen dobdki kategóriává vált egyből. És szerintem sokan vannak ezzel így.

  31. Hát nem tudom szerintem erre a filmre bármit lehet kb mondani csak azt nem hogy feminista. Főleg mert a két férfi főszereplő nem csak dísznek van tényleg lehet tőlük félni. Na meg azért elég jól bemutatják hogy a nőket miért kell komolyan venni. Szóval nem csak dumálnak arról hogy erős nők.

  32. DarkEagle:
    Méghogy nem feminista? Látad te azokat részeket amikben Montoyat mutatták? Még egy régi Chuck Norris filmben lévő férfi szereplők nem bántak annyira lekezelően a nőkkel, mint ebben a filmben. Én akkor úgy éreztem magam, mintha egy zsarufilm paródiát néznék, amin nem lehet röhögni.

  33. Tegnap megnéztük. Hát, utólag nem érte meg a jegy árát. Többet valószínű sosem nézem meg. A hiéna kevés jelenete elvitte a show-t nekünk, illetve én magam Ewan McGregor szándékosan túltolt “ripacskodása”, talán nevezhetem így, tetszett. A karakterek, hát olyanok amilyenek. Semmi emlékezetes. A zaj amit említesz human, nekem is szemet, vagyis fület szúrt. Némely effekt/hang annyira túl volt tolva, hogy már néha zavaró volt. Ami még említésre méltó, azok az akciójelenetek és a kaszkadőrmunka, azok jól néztek ki, de ennyi. Talán sokat elmond az érdeklődésről az is, hogy vasárnap ebben az 5 és 8 óra közötti idősávban azért sokan szoktak lenni a teremben, pláne premier héten, de itt voltunk a moziban vagy 20-30an.

    Thank you!

  34. anthony711, én még egy francia újhullámról szóló órát is vettem egyetemen, de pl. se a The Week-end, se a Tavaly Marienbadban nem idegesített úgy, ahogy azt az uncut gems tette. Rég gyűlöltem ennyire filmet, amit akár nevezhetünk erénynek is, biztos csak velem nem találta meg a közös nevezőt… mindegy, ez itt off

  35. Egy katasztrófa volt, pedig én aztán nem úgy ültem le elé, hogy ekézni akarom, de még a tékás kölcsönzést sem érdemli meg.
    Nemtudom eldönteni most hirtelen a ‘Squad volt-e rosszabb, vagy ez.
    Az utolsó üldözéses jelenetre is csak azért emlékszem, mert már azon röhögtem, hogy tart vagy pár perce a hajsza, de a háttérben ugyanaz a parkolóház van egyfolytában, gondolom egy 50m-es szakaszt kaptak a forgatásra :D
    Ewan jól túltolta, de magát Black Mask-ot egy jelenetben lehetett komolyan venni, ott tényleg fenyegető volt, sajnálom, hogy egy újabb villain lett elpazarolva a vásznon.
    Ja igen, a zenék valóban ilyen girlpower-kellemetlenségek voltak, teljesen nem passzoltak a jelenetek alá.
    De igazából nem lényeg, nyárra már senki nem fog emlékezni erre.

    Ettől függetlenül az új Squad-filmet várom, mert Gunn kezében jó helyen van!

  36. Most hogy ingyenes, gondoltuk beprobaljuk… 3szor futottunk neki eddig, mindig 15-20 perc csuszik le, de ez katasztrofalis

    Kokolyan mondom a Bloodshot elso 20 perce jobban lekotott (pedig az is…na mind1)

  37. Ahhoz képest, hogy az előzeteseknél mennyien szidták itt az oldalon még így is több komment futott be. Két trailer után semennyire nem győztek meg de nem is én vagyok a célközönség. Ehhez képest nem volt annyira rossz mint vártam. No nem akarom túl dícsérni sem, mert ez is csak egy egyszer nézős kotyvalék lett de a középső harmadban a humor és az akció tetszett. És a filmzene is helyenként klafán sikerült. De ennyi. Ezt se akarom többet látni mint az S.S.-t.

  38. ebben az egészben 2 dolog volt jó, bár mind a kettő nagyon: Margot Robbie mint Quinn, illetve az OST. a többi sajnos vagy hiába profi (kivitelezés), ha emellé kapunk egy közepesnél is gyengébb sztorit, vagy kapásból annyira béna, hogy már fáj (párbeszédek, casting jelentős része, élményfaktor, kikacsintások, áhh..)

    ez a film csak arra volt jó, h tudatosuljon bennem, h Robbie egy piszok jó színésznő, de tényleg. megyek, és meg is nézem a Tonyát.

    illetve, h a zene, olyan, mint a chili: ha jó és sok van belőle, akkor a leggyatrább végeredményt is emészthetővé teszi. hát ebbe a menübe nagyon kellett.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.