A Cineworld beáll az AMC mögé az Universal ellen

Tegnap összefoglaltam, hogy az Universal mire utalgatott: a mozis premierrel egyidőben premium VOD áron is kiadnák a nagy filmjeiket. Ez nem tetszett az AMC mozihálózatnak, akiknek 1000 filmszínházuk van világszinten.

We make it clear again that we will not be showing movies that fail to respect the windows.

Most pedig a Cineworld, a világ második legnagyobb mozihálózata is beállt melléjük, hogy bizony ők sem fogják senkinek a filmjét forgalmazni, aki nem tiszteli a mozis forgalmazás és a más elérhetőségek közötti szakmában elfogadott időszakot.

Mindez a harc ugye azért is érdekes, mert a Covid-19 közepén egy kiéhezett helyzetben aratott sikert a Trolls 2, ennek az eredményeivel szerintem érdekes, hogy többen komolyabban terveznének a stúdiók oldaláról. Miközben a Bloodshot és Invisible Man és ilyenek hatalmas aratásáról nem hallunk. Egyszerűen a telített piacon, ha több stúdió is PVOD-ban tolná a filmjét, akkor is 95 milliót hozna egy Trolls 2? Hmhm.

Persze szurkolni valójában egyik oldalnak sem lehet, hatalmas cégek csapnak össze a profitért, de továbbra is tartom, hogy a Cinema sötét jövőjének előrehozatala dől el mostanában.

Cineworld’s policy with respect to the window is clear, well known in the industry and is part of our commercial deal with our movie suppliers. We invest heavily in our cinemas across the globe and this allows the movie studios to provide customers all around the world to watch the movies in the best experience. There is no argument that the big screen is the best way to watch a movie.

Universal unilaterally chose to break our understanding and did so at the height of the Covid-19 crisis when our business is closed, more than 35,000 employees are at home and when we do not yet have a clear date for the reopening of our cinemas.

Universal’s move is completely inappropriate and certainly has nothing to do with good faith business practice, partnership and transparency.

Mooky Greidinger, Cineworld’s CEO approached Brian Roberts, the Chairman of Comcast, back in 19th of March (after Universal announced that Trolls 2 would be released in breach of the window) and told him among other things that:

“Nice words from your team are worthless if we cannot trust you as a partner. The message that the media has portrayed is: “Hollywood breaks the window” – well, this is not true! All our partners called us in timely manner and told us that in the current situation they want to shorten window for movies that were already released as cinemas are closing, most importantly, they all reassured us that there will be no change to their window policy once the cinema business returned. Unfortunately I missed similar message in Universal’s announcement… not only did Universal provide no commitment for the future window – but Universal was the only studio that tried to take advantage of the current crisis and provide a ‘day-and-date’ release of a movie that was not yet released”.

Cineworld’s roots go back 90 years in the industry and it was always open to showing any movie as long as the rules were kept and not changed by one sided moves. Today we make it clear again that we will not be showing movies that fail to respect the windows as it does not make any economic sense for us.

We have full confidence in the industry’s current business model. No one should forget that the theatrical side of this industry generated an all-time record income of $42 billion last year and the movie distributors’ share of this was about $20 billion.

human
írta
2020. 04. 30. 03:57
megjelenés
18
hozzászolás


18 hozzászólás a “A Cineworld beáll az AMC mögé az Universal ellen” bejegyzéshez

  1. A stúdió nem hátrál, annyit mondtak a nagy filmjeiknél ez nem lesz rendszer csak kisebbeknél és fontos számukra a mozik. A többi stúdióra leszek kíváncsi amúgy.

  2. Nem az invisible man a legjobb példa mert 127 milliót hozott úgy hogy 7 misibe került. Azért na.

    Ez az egész gondolom addig tart míg van a járvány. Vagy utána is ez lesz? Ez most akkor jó idő a tesztelésre? Igen ám de mindenki otthon van, így jó számokat hoznak, de miután lecseng ez az egész akkor kell ezt nézni.

  3. Az Universal ellen könnyen kardoskodnak de amint beszáll a harcba esetleg a Warner vagy a Disney lehet lekonyul a szájuk. Én nem is értem miért most kell ezen vitázniuk. A vírus miatt amúgy se mehetne semmi moziban. Ahogy múltkor is mondtam ezzel nem segítenek magukon a mozik csak ártanak. Azért mégis csak 2 nagy film széria van az Universálnál ugye a Halálos Iram meg a Jurassic World. Mondjuk előbbi ELVILEG 1 film múlva véget ér de akkor is elég sok nézőt haragítanak magukra szóval szerintem nem kéne arcoskodniuk mert a nézők döntik el hogy mennek-e moziba nem a cégek. És hiába nem nagy eresztés egyik film sem a kettő közül, SŐT, de hatalmas a rajongó táboruk. Nem kéne őket felhergelni szerintem. Ebből csak a stúdiók jöhetnek ki jól így is úgyis szerintem. Vagy legalábbis jobban.

  4. Csak halkan jegyzem meg, hogy a mozik haldoklása nem most kezdődött el és nem is a stream-szolgáltatók a hibásak, a probléma az hogy fényévekkel kevesebb olyan filmet termel Hollywood, amire érdemes beülni a mozikba! Ez már csak a hab a tortán!

  5. S23L3S: egyáltalán nem ilyen egyszerű, a probléma sokkal inkább a többi más kontent, amivel elfoglalja magát az emberiség, és ennek hatására biztonságibb filmek készültek.

  6. DarkEagle: szerinted tűrjék, hogy az összes stúdió úgy várja a Covid végét, hogy már a PVOD-vel indít? Nyilván most kell felszólalniuk, amíg a stúdiók nem fogtak össze és alakítják ki az új status quo-t. Ha a mozik összefognak akkor csak van valami szavuk. Ha egy Fast 9-nál kiesik 2000 mozi, vagy 3000 vászon az igenis számít. Ha jól értem a Cineworldhöz tartozik a CInema City, avagy ha itthon nem menne CInema City-ben a plázákban a film az milyen lenne? Sőt, ezekről a harcokról ti tudtok, hiszen olvassátok ezt a remek oldalt, de szerintem a többségnek fogalma sincs, szóval semmi értelme annak a kijelentésnek, hogy “elég sok nézőt haragítanak magukra”.

  7. Ja hogy online van már ez a kettő,azt nem tudtam .

    Így fest a FandangoNOW aktuális élmezőnye, amit a vásárlásokból és kölcsönzésekből jött teljes bevétel alapján számolnak ki (azt pontosan nem tudni, melyik cím mennyit termelt, de a vásárlási ár mindegyikük esetében 19,99 dollár)

    1.A láthatatlan ember
    2 előre
    3.Bloodshot
    4 Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása)
    5.jumanji: A következő szint
    6 1917
    7 Még mindig hiszek
    8 the Way Back
    9 Dolittle
    10.Vadászat

  8. @human,
    Nem értek egyet, hogy más kontentek miatt ível(t) lefelé a mozi utáni érdeklődés. Ha az emberek érdeklődését felkeltik, akkor csak úgy csődülnek a moziba, legyen az bármilyen minőségű film, lásd Avangers (sajnos). Az évezred elején még több kreativitás volt a filmekben, ez lassan a háttérbe szorult, és én ennek tudnám be azt hogy az emberek elkezdtek más irányban szórakozást keresni. Ami miatt még inkább biztonsági gyártás lett a filmiparból. Gondolom gerjeszti önmagát ez a folyamat, DE ha elkezdenének kreativitást bevonni, kisebb költségvetéssel, akkor az emberek visszatérnének a mozikba. Én a más kontent témára úgy gondolok, hogy az már csak egy következmény, és nem az ok.

  9. De nem úgy van Human hogy az Universal csak a kis filmjeiket akarja VOD-ban kiadni? Amúgy mennyivel egyszerűbb lenne ha azt csinálná minden mozi amit az Art Mozi Pesten pár napja hogy Streameli a filmjeit. Oké az Art mozi és nem sokan nézik de kíváncsi lennék hogy egy MCU filmet pl hányan streamelnének a Cinema City oldalán.

    Én mindkét félt megértem amúgy csak az a baj hogy itt a legnagyobb vesztes a néző lehet majd. Na nem mintha nagy veszteség lenne ha nem látnánk több Universal filmet így is van talán évi 4-5 max.

  10. Ráadásul ha csak 1 hónapig vetítenék a mozik akkor a közönség egy része inkább kivárná az online megjelenést.

    A problémát az okozza, hogy a szerződésben kikötés lehet a vetítések számára így ha VOD és mozis közös premier van akkor a mozitermek üresek. Ha a mozik limitáltan vetíthetenék jobban járnának. Szerződést kell módosítani. Vagy a Universalnak eldöntenie hogy vod vagy mozi, a kettő együtt nem. Vagy rosszul gondolom?

  11. Jól tippelem, hogy – amennyiben ez így marad és tényleg megvalósul – akkor mondjuk CC-ben itthon sem lesznek láthatók a Universal filmek?

  12. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy mondjuk a jurassic world:dominion nem lesz látható a mozikban. Ez jelenleg számomra még nem befogadható dolog.

  13. Egyet értünk abban, hogy a “cinema sötét jövőjének előrehozatala dől el mostanában”. Ugyebár a dízni bevásárolt, több eon-nyi karantént is kibírna ezzel a kínálattal a díznipluszon. A többieket nem látom át ennyire, legfeljebb a netflix-et, aminek szintén van jövője, és szerintem a google filmek is eljuthatnak kb 3-4 milliárd felhasználóhoz, ha van elég net vagy wifi…
    Abban is tökéletesen egyetértünk, hogy a mozihálózatoknak most kell megadniuk az alaphangot ebben a “készülünk-a-járvány-utáni-életre” viszonylatban, de sajnos a technológiai fejlődés iránya nem nekik kedvez. Egyre olcsóbb lesz a nagyképernyős tv, amivel instant gyártják a netkapcsolatot is, és a VR meg az ER sem arrafelé tendál, hogy a haverokkal, szerelmekkel, rokonokkal közösen fogunk kikapcsolódni, hacsak úgy nem, mint Stallone és Bullock próbálták a Pusztítóban, amiből szerintem még senki sem kér. Bár hozzátenném, hogy az írói koncepció ott is épp az volt, hogy sok járvány után a filmben látott megoldás maradt az egyetlen módja a “közösségi” élménynek…
    Szeretném, ha a mozi túlélné mindezt, különösen úgy, hogy manapság már szinte olcsóbb a cgi, mint a díszlet, a kosztüm vagy a kellék, vagy akár a maszk… (nem az N95, hanem a makeup)
    Szerintem ez a globális jelenség most biztosít lehetőséget arra, hogy elváljanak egymástól az értékes és a silány dolgok. Az értéket ma nehéz helyén kezelni, mert letöltöd ingyen. Így meg kell tanulnia tömegeknek értékelni a lehetőséget, hogy együtt vagy külön-külön kapcsolódjanak ki. Figyelembe véve a letöltések mértékét, és az erre mutatott hajlandóságot, nem sok jót jósolok a mozinak.
    Még akkor sem, ha azt tartom értékesebbnek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.