Covid előtti bevételek, covid előtti bevételek mindenhol, avagy jött a Venom

Pár hete a Shang-Chi premierje után kicsekkoltam pár hétre, de gyorsan még visszanéztem és azt mondtam, hogy az új Marvel mozi szépen lefut egy darabig, mert nem lesz konkurenciája – ami igaz is lett, a hétvégén átlépte otthon a 200 milliót, járvány alatti rekoroder lett Amerikában, end of story. Na de! Azt mondta közben a Sony, hogy hozzuk előbbre a Venom premierjét, mert látszólag pörög még az ipar és van itt egy hétvége, amit még éppen meg lehet csípni a Bond előtt.

Minden elemző hátradőlt, hiszen ahogy a művelt francia mondja, fool me once shame on you, fool me twice, shame on me (azaz kétszer csak Chuck Norris volt Budán kutyavásáron). Hiszen hiába lett meglepetés gigasiker az első Venom (213 millió otthon, 856 világszinten), pont annyira volt vállalhatatlan is, és kétszer azért mégsem lehet bepalizni a nézőket ugyanazzal. És de. Konkrétan az orromon jött ki a vegán lencsés tikka massala, amikor megláttam a pénteki napi bevételt, hiszen a 40-50 millió környékére belőtt prognózisok nagy százalékát már akkor hozta 37 millióval és végül a teljes Covid-éra legnagyobb nyitása lett Tom Hardy-é. 90 millió dollár otthon. Ez már majdnem a ZTE megveri a Macnhestert szintű meglepetés. Szóval akárki promózta is a premier cserét Foxéknál, és hozatta előbbre a Venomot, az most tuti egy saját szigeten issza a long islandeket.

Surranópályán azért még benézett 18 millióval az Addams Family 2 animációs változat is, valamint a Sopranos előzmény 5 millióval.

És akkor nyilván még Bond és Dűne. Utóbbi három hete pörög a nemzetközi piacokon és eddig 100 milliót szedett össze nagyon szép esésekkel, Daniel Craig búcsúja viszont ahogy illik berúgta az ajtót, és 120 millióval kezdett Amerikán kívül. Viszont jövő héten már ott is rajtol és az már tényleg érdekes covid mérce lesz, hiszen már ezen a hétvégén is csak 10%-kal maradt el az amerikai top10 a 2019-es listától.  

A hétvége amerikai mozis bevételei:

  1. Venom: Let There be Carnage – $90,033,210 – össz: $90,033,210
  2. The Addams Family 2 – $17,325,007 – össz: $17,325,007
  3. Shang-Chi – $6,109,594 – össz: $206,181,396
  4. The Many Saints of Newark – $4,651,571 – össz: $4,651,571
  5. Dear Evan Hansen – $2,473,225 – össz: $11,822,385
  6. Free Guy – $2,262,854 – össz: $117,612,384
  7. Candyman – $1,267,320 – össz: $58,939,880
  8. Jungle Cruise – $703,461 – össz: $116,086,819
  9. The Jesus Music – $548,848 – össz: $548,848

12 hozzászólás a “Covid előtti bevételek, covid előtti bevételek mindenhol, avagy jött a Venom” bejegyzéshez

  1. Pedig ahogy hallom, ez a Venom sem lett kritikailag jobb, mint az előző. Sőt.

    Az elsőn én konkrétan elaludtam. Kétszer.

  2. bár sokan szeretnek felháborodni rajtuk valamiért (például a Snyder rajongók), de szerintem a negatív kritika szinte semmit nem számít a blockbustereknél. ha valami lehúzott film bukik, az nem a kritikusok miatt teszi, főleg mióta szinte minden embargó alatt van kb a bemutató előtti hétfőig, sőt, a Venom szerintem a bemutató előtti napig volt, így már nincs ideje a negatív hatásnak lecsapódni a hátralévő pár napban, mert a kritika napjára, avagy hétfőre (itthon sokszor keddre) már szinte mindenki eldönti, hogy megnézi-e a hétvégén.

  3. Human, tartozom egy bocsánatkéréssel Venom ügyben. Megöregedtem, mert én ha fizetnének se néznèm meg, de úgy látszik ezzel már egyedül maradtam, hihetetlenek ezek a számok.

  4. jól értem, a Dűne EDDIG összesen 100 milliót kapart össze? ja, de ja még nem volt USA bemutató, akkor oké gondolom. majd az megdobja.

  5. Malachi: USA, Kína, Japán, UK és még jópár ország azért hátravan, ezt is beleszámítva nem olyan gyenge eredmény ez.

  6. az kemény:D én arra is rácsodálkoztam, hogy tegnap a Moszkva térazazh Széll Kálmán tér metróaluljárójában szembejött velem a Venom poszter…nem is tudom, mikor, miféle posztert láttam utoljára a városban.. az, hogy nálunk rádobták a 18-as karikát, van bármiféle jelentősége, vagy így a 18 év alattiakat még jobban vonzza?:D namindegy nekem ez is egyfajta burkolt marketing, mert hiába tesznek vmit korhatárossá, soha senki nem fog megállítani senkit a pénztárnál vagy elkérni a személyit/kiküldeni a filmről. Erről már beszélgettem egy CC vezetővel..

    Dűnének továbbra is drukkolok.

  7. Tekintve,h a világon máshol kb 13-s besorolást kapott,nem hiszem,h kis hazánkba vmi nagyon durva, vágatlan verziót szállított volna a forgalmazó, a 18+ inkább az új rendelkezések miatt mehetett rá, mert állítólag SPOILER: van benne vmiféle kicsit meleg vonal.

  8. 7.blady :USA-ban komolyabban veszik a korhatár dolgot a moziban is.Azért ott van jelentősége bevételi szempontból,hogy milyen besorolást kap. .Gondolom nem is az egyetlen ország.

  9. MEglepett ez a ZTE-Man. U. hasonlat…hogy még emlékszik erre valaki :D
    Valami Vodafone játékon nyertünk két jegyet a meccsre, ezért mentünk ki apámmal. Emlékeim szerint már a 90. percen túl voltunk, felálltunk, hogy induljunk haza, és akkor lőtte a gólt egy Koplárovics Béla nevű ,addig és azután sokadik senki játékos. Szegény kapott is vagy pár nap hírnevet (gondolom az angolszászok megszenvedtek a nevével rendesen).
    A visszavágó viszont, ha jól emlékszem, egy elég csúnya 4 vagy 5-0 lett, de ott akkor élőben nagy élmény volt Beckham-ékat cumizni látni :D

  10. Így van 5:0-lett a Traffordon, de az a hazai 1:0 szerintem sokáig emlékezetes lesz! Még a régi Puskásban játszották, jó nagy dagonyában :-P

    Szerintem az a majdnem vastagon kell oda, ok, az előző rész vastagon középszer volt, de Hardy, Harrelson és képregényfilm ez szerintem elég egy meglepő erős nyitásra. Az esése viszont tippre nagy lesz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.