Röviden: Venom 2: Let There Be Carn..fart

A Spider-Man: No Way Home után megjött a kedvem a Venom folytatásának pótlására, és ennyire semmi filmet rég láttam. Nem földbe döngölném, hanem egyszerűen ez egy semmi volt, bármikor megy majd a tévébe simán be lehet tolni a házimunka vagy ilyesmi mellé, tökéleges háttérzaj, de ez nem annyira film.

Iszonyat vékony a Venom 2, de a történet röviden: egy sorozatgyilkos hívatja Eddie-t, és ad neki nyomokat a régi ügyeinek felderítésére, viszont közben ki is harap egy Venomspermát belőle, amiből új űrlény születik, egy még halálosabb, akit ugye le kell győzni. Közben az érzelmi központ az lenne, hogy Eddie-nek és Venomnak el kell fogadni a volt csaja továbblépését. Lehetne itt párhuzamozni a gonoszak oldalával, de felesleges, az egész film iszonyat elnagyolt, és ahogy írtam a történetet teljesen olyan érzésem volt, mintha egy 22 részes tévésorozat 5. részéről gépelnék. Az érzelmi tétek nincsenek jól belerántva a cselekménybe, egy pillanatra sem lehet izgulni semmiért.

Ami gondolom szomorúbb, hogy a brutál Carnage egy hatalmas mellé. Igazából már az első Venom film is a 90-es évek szuperhősös darabjait idézte, csak ráfogható, hogy jó volt a a haveros koncepció a közepén. Hát a folytatásban még ez sincs, konkrétan mintha Hardy is kevesebbet lett volna a forgatáson most, hogy már biztosan PG-13 tingli-tangli a franchise, ami azért jól fizet.

Mondhatnám, hogy hatalmas mellé, de valami ilyesmit sejtettem.

human
írta
2021. 12. 28. 14:38
megjelenés
31
hozzászolás


Covid előtti bevételek, covid előtti bevételek mindenhol, avagy jött a Venom

Pár hete a Shang-Chi premierje után kicsekkoltam pár hétre, de gyorsan még visszanéztem és azt mondtam, hogy az új Marvel mozi szépen lefut egy darabig, mert nem lesz konkurenciája – ami igaz is lett, a hétvégén átlépte otthon a 200 milliót, járvány alatti rekoroder lett Amerikában, end of story. Na de! Azt mondta közben a Sony, hogy hozzuk előbbre a Venom premierjét, mert látszólag pörög még az ipar és van itt egy hétvége, amit még éppen meg lehet csípni a Bond előtt.

Minden elemző hátradőlt, hiszen ahogy a művelt francia mondja, fool me once shame on you, fool me twice, shame on me (azaz kétszer csak Chuck Norris volt Budán kutyavásáron). Hiszen hiába lett meglepetés gigasiker az első Venom (213 millió otthon, 856 világszinten), pont annyira volt vállalhatatlan is, és kétszer azért mégsem lehet bepalizni a nézőket ugyanazzal. És de. Konkrétan az orromon jött ki a vegán lencsés tikka massala, amikor megláttam a pénteki napi bevételt, hiszen a 40-50 millió környékére belőtt prognózisok nagy százalékát már akkor hozta 37 millióval és végül a teljes Covid-éra legnagyobb nyitása lett Tom Hardy-é. 90 millió dollár otthon. Ez már majdnem a ZTE megveri a Macnhestert szintű meglepetés. Szóval akárki promózta is a premier cserét Foxéknál, és hozatta előbbre a Venomot, az most tuti egy saját szigeten issza a long islandeket.

Surranópályán azért még benézett 18 millióval az Addams Family 2 animációs változat is, valamint a Sopranos előzmény 5 millióval.

És akkor nyilván még Bond és Dűne. Utóbbi három hete pörög a nemzetközi piacokon és eddig 100 milliót szedett össze nagyon szép esésekkel, Daniel Craig búcsúja viszont ahogy illik berúgta az ajtót, és 120 millióval kezdett Amerikán kívül. Viszont jövő héten már ott is rajtol és az már tényleg érdekes covid mérce lesz, hiszen már ezen a hétvégén is csak 10%-kal maradt el az amerikai top10 a 2019-es listától.  

A hétvége amerikai mozis bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 10. 05. 16:04
megjelenés
12
hozzászolás


Venom és a többiek

Itt a 2. rész karakterposzter áradata, mindenki megnézhető közelebbről, és még egy tv-spot is van, amiben valami nagy dolog történik.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 09. 20. 20:03
megjelenés
10
hozzászolás


Majd a speckó poszterek helyre rántják a Venomot

Ööö, jött ez a Dolby Cinemás, már rohannánk is a filmre?

Közben kiderült, hogy a Venom 2 csak 90 perces, ami nem jelent jót általában. Tudom, kapom a vészmadárkodást, szóval csak úgy mondom kontextusnak: szar blockbuster filmeket néha le szoktak vágni 90 percre, mert az a bűvös szám, amikor több vetítés fér el egy nap, így pumpálják ki az első hétvégét.

human
írta
2021. 09. 17. 10:02
megjelenés
10
hozzászolás


Kecsap: Shazam 2, Yes Day 2, Wes Anderson, Me Time, Murder Mystery 2, Mission Impossible 7, Haunted Mansion, Fast & Loose, One Shot, John Wick 4, Spencer, Pet Sematary, Tron 3, Black Canary, Deadpool 3, Crimes of the Future, Flash Gordon, Predator, Sharper, Massive Talent, Venom 2, Reptile, The Lion King prequel, The Church of Living Dangerously, Nosferatu, Star Wars, Super Mario Bros., By All, Morbius, The Ballad of Songbirds and Snakes, Disenchanted, Your Place or Mine, Argylle, Renfield, Not Okay, See How They Run

Azt hittétek nem lesz több kecsap, erre kiöntöm ide több hét adagját.

A Searchlight nagy szereplőgárdás gyilkossági rejtélyes filmjéből, a See How They Run is érkezett egy kép. A szereplőgárda: Saoirse Ronan, Sam Rockwell, Adrien Brody és David Oyelowo. Jövőre kerül majd mozikba. Egy forgatáson meghal valaki az 1950-es években.

Jason Momoa és Dave Bautista azzal viccelődik, hogy mennyire egyértelmű velük közösen buddy cop filmet csinálni. De persze nincs az egész mögött semmi, max. valami ötletük, és mit tesz isten, pont akkor, amikor a See 2. évada jön, amiben mindketten szerepelnek, csak nem annak a marketingje ez az egész hülyülés? Mert tippre semmi nem lesz belőle, hiába “adná magát”, ahogy egyikőjük fogalmaz. De tényleg, akinek ebből a tulajdonképpen vágyból az jön le, hogy developing, az kicsit túl hiszékeny, vagy más célja van.

Sterling K. Brown & Randall Park lesz az Amazon akciókomédiájának a főszereplője. Cím még nincs, de leírás már igen, amolyan 48 óra-dinamikára terveznek, két gyerekkori jóbarát felnőtten a törvény különböző oldalain találja egymást. A filmet Alex Tse (Wu-Tang: An American Saga) írja.

Elvileg a Tom Hardy által alakított Venom feltűnik majd a Morbiusban.

A Pinkerton Agency első női nyomozójáról szól majd az Amazon filmje, méghozzá Emily Blunt főszereplésével.

A Hunger Games prequel, a The Ballad of Songbirds and Snakes 2022 első felében készül majd a Lionsgate egyik vezetője szerint.

Taikai Waititi azt mondja, hogy még sehol nincs a Star Wars-filmjének a forgatókönyve, de ötletük már van miről szóljon.

Sebastian Maniscalco elszólta magát, és felfedte, hogy Spike hangját adja a készülő Super Mario Bros. animációs filmben.

A By All posztapok filmben egy férfi menekülni kényszerül, amikor a rendőrség helyetti közösségi igazságszolgáltatás bűnösnek gondolja valamiben. Steve Caple Jr. (Creed II) rendezi és Yahya Abdul-Mateen II a főszereplője.

A The Church of Living Dangerously főszereplője Christian Bale lesz. John Lee Bishopról is fiáról szól, megtörtént eset, és a forgatókönyvet Charles Randolph írja. Bishop Amerika egyik legismertebb lelkésze volt, aki idővel egy mexikói drogkartell csempésze lett. WTF. Remélem tényleg elkészül a film, mert ennyi alapján már most nézném.

A Disenchanted (a Bűbáj) forgatásával végeztek Írországban. EZ volt a búcsúzó kép.

A Netflix kért a Yes Day folytatásából, lesz 2. részt. Tudjátok amiben a szülők 1 napig a gyerekekre kell hallgassanak.

A Barry Jenkins (Moonlight) keze alatt készülő The Lion King prequel fő hangjai Kelvin Harrison Jr. és Aaron Pierre lesz. Ha jól értem Mufasa eredettörténete lesz részben.

Robert Eggers újraértelmezi a Nosferatu-t, és az egyik főszereplő Anya Taylor-Joy lesz.

A Me Time a Netflixre készülő Mark Wahlberg és Kevin Hart főszereplésével készült komédia. John Hamburg (Night School) írja és rendezi, és egy olyan férfiról szól, akit picit magára hagy a családja, végre van ideje a saját dolgaira. Eldönti, hogy egy régi barátjával veszi fel a kapcsolatot, de ez egy vad hétvégét eredményez.

Djimon Hounsou visszatér a Shazam folytatásba, nem halott a karaktere!

Kenya Barris (Black-ish) rendezésre adja a fejét a Netflixen. A film címét még nem tudni, de Jonah Hill és Eddie Murphy szerepel majd benne.

A Reptile-ban Justin Timberlake és Benicio Del Toro játszik majd. Egy fiatal ingatlanügynök halálában levő nyomozás valami olyat fed fel Del Toro karaketrének, ami a saját életének hazugságait is megrengeti. A rendező a főleg klipekről híres Grant Singer, ez lesz az első egészestés műve.

Nem tudom lehozták-e valahol, de ez a Venom 2 poszter 99%, hogy nem igazi, már csak a fejeken levő fények iránya miatt sem, ennyire még a Terminátor futunk a repülőtéren képek sem rosszak.

A Your Place or Mine egy Netflix komédia lesz Reese Witherspoon és Ashton Kutcher szereplésével. Két Amerika különböző partján élő barátról szól, akik eldöntik, hogy egy hétre otthont cserélnek, és mindkettejük élete megváltozik emiatt.

Forog a Crimes of the Future, ami David Cronenberg új sci-fije Viggo Mortensen, Léa Seydoux és Kristen Stewart főszereplésével. A közeljövőben játszódik, amiben az emberiség egyre jobban adaptálódik az őt körülvevő mű világhoz, ami a fajunk felgyorsított evolúcióját hozza magával.

Matthew Vaughn egyik új filmje lesz az Argylle, ami az Applenél köt ki körülbelül 200 millióért. Az a reményük, hogy franchise lesz belőle. Egy kémtörténetről van szó.

A Tron 3 production designere, Patrice Vermette a Dune forgatásáról érkezik.

Henry Czerny karaktere, Kittridge a Mission Impossible 7-ben.

Az Universal szörnyfilmje lesz a Renfield, méghozzá Nocholas Hoult főszereplésével. Chris McKay (The Tomorrow War) rendezi, és a Bram Stokeres Draculából merít, amiben R.M. Renfield egy elmegyógyintézetben volt, mert azt hitték képzelődik, de ténylegesen Drakula szolgája volt.

A Shang-Chi reklámozása közben elkerülhetetlenül felmerül a Deadpool 3 kérdése is, de továbbra is csak kikerülő válaszokat ad Feige (dolgoznak a forgatókönyvön).

Jurnee Smollett visszatér Black Canary-ként (a Birds of Prey filmben volt korábban), de sajnos csak HBO Max filmet terveznek.

Brendan Fraser is benne lesz a Killers of the Flower Moonban.

Quinn Shephard szatírája lesz a Not Okay, amiben egy fiatal nő barátokra és hírnévre vágyik, ezért a közösségi médiában kamuzik egy párizsi utat, viszont a valóságos városban történik valami, amit belefűz a saját sztorijába, és így egy emberi dilemmával a figyelem középpontjába kerül. A főszereplő Zoey Deutch, de megjött Dylan O’Brien is már mellé.

Az új Predator film elvileg az első Földre érkező vadászról szól majd. Dan Trachtenberg rendezi.

Eredetileg úgy volt, hogy Taika Waititi animált Flash Gordon filmet csinál, de végül élőszereplős lesz. Taika írja, hiszen Flash Gordon nagy befolyással volt a felnövésekor rá.

A Sharper az A24 és az Apple közös projektje Sebastian Stan és Julianne Moore főszereplésével, akik mindketten szélhámosokat fognak alakítani.

Valaki lekapta az utcán a The Unbearable Weight of Massive Talent poszterét.

Wes Anderson nem meglepő módon a következő filmjébe is trombitálja már össze az embereket: Adrien Brody, Bill Murray, Tilda Swinton, Margot Robbie, Tom Hanks, Jason Schwartzman, Rupert Friend, Scarlett Johansson.

Jeremy Garelick (The Binge) rendezi a Netflixes Murder Mystery folytatását, természetesen Adam Sandler és Jennifer Aniston visszatér. Forgatnak majd árizsban és a Karib szigeten is.

Új Haunted Mansion készül a Disneynél Tiffany Haddish & LaKeith Stanfield főszereplésével. A rendező Justin Simien (Dear White PeopleBad Hair). A rendező alapján nem annyira tipikus, de ugye a lényeg a természetfeletti lesz és az ijesztgetés?

Will Smith főszerepel a Fast & Loose-ban. Az akció thrillert a Netflix rendelte be. David Leitch rendezi, és egy Tijuana-ban emlékek nélkül ébredő férfiról szól, aki lassan összerakja, hogy két élete volt, az egyikben CIA ügynök volt, a másik pedig feltehetően a küldetése, ahol beépült alvilági vezért.

A Screen Media lecsapott a One Shotra (fenti kép), ami mint a neve is mutatja, vágatlan hatású akcióthriller lesz a B-filmek színészhadával: Ryan Phillippe, Scott Adkins, Ashley Greene Khoury. Egy csapat NAVY Sealről szól, akik titkos küldetésen vannak egy szigeten, ahonnan ki akarnak menekíteni valakit, de jönnek a lázadók, akik szintén ezt tervezik. Mindeközben még valami Washington elleni terrortámadás lehetősége is lebeg a történet felett.

Clancy Brown is megérkezett a John Wick 4-be.

John Lithgow jött a Scorsese keze alatt készülő Killers of the Flower Moonba.

Megvan a Spencer, a Kristen Stewartos Diana hercegnőről szóló film bemutatójának a dátuma: november 5. Az Eternals ellen küldik moziba Pablo Larraín (Jackie, Neruda, Lisey’s Story) filmjét, amit Steven Knight (Dirty Pretty Things, Eastern Promises, Locke) írt.

Henry Thomas & Samantha Mathis is jön a Pet Sematary előzményfilmjébe.

Elhunyt Sonny Chiba.

Elhunyt Markie Post.

Elhunyt Trevor Moore, a The Whitest Kids U Know alapítója.

Elhunyt Jane Withers.

Kis bónusz videó a Super 8 rajongóinak:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 08. 29. 16:28
megjelenés
18
hozzászolás


Poszteren is a Venom új dátuma

Október 15, írjuk fel, amíg át nem kell írnunk majd… (+még ilyen poszteren sincsenek jó oldalon a nevek)

human
írta
2021. 08. 17. 02:13
megjelenés
8
hozzászolás


Csúszik a Venom: Let There Be Carnage

Ahogy éjjel megtippeltem, jönnek a fecskék. Bár egyelőre csak azt mondják, hogy szeptember 24 helyett október 15-re tették a Venom folytatását, avagy azt remélik csökken a delta hullám abban a 3 hétben. Ha jól olvasom oltási igazolvánnyal lehet majd mozizni New Yorkban, és Los Angelesre is ez vár, lehet ennek az eredményét és elfogadottságát, az így maradó nézői adatokat várják.

A pletykák szerint a Hotel Transylvania 4-re is csúszás vár, de a gyerek/családi filmek alapból nehezebb helyzetben vannak, hiszen 12 alatti gyerekeket még oltani sem lehet, így a féltő szülők lehet inkább nem mennek mozikba velük, hiszen senki sem akarja, hogy pont az ő csemetéje legyen az, aki rosszabbul jár.

human
írta
2021. 08. 12. 19:39
megjelenés
4
hozzászolás


A Venom: Let There Be Carnage új előzetese… nyami?

Basszus, ki is ment a fejemből, hogy még most szeptemberben mehetünk majd elvileg a Venom folytatására, amihez új előzetes érkezett. Nyilván Carnage van a középpontban? Ami szomorúbb, hogy a “buddy cop” hangulat helyett az űrlény és Hardy karaktere között inkább tényleges, komolyabb nézeteltérések vannak. Próbálhatnám összefoglalni a történetet, de minek.

(Lol Tomorrow War utalás a templomos jelenetben?:)

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 08. 02. 20:16
megjelenés
20
hozzászolás


Venom-Let There Be Carnage-előzetes: az egy a legmagányosabb szám

Itt a Venom folytatás előzetese, amiben egy halálraítélt elszabadul, mert benne is van valami lény. Woody Harrelson, Tom Hardy, csak mozipremier, igazi Sony képregényfilm minőség. Egy nagy kupi az egész már az előzetes is.

Elsőre úgy tűnik, hogy az előző rész jó pillanatait igyekeztek elfelejteni, és pont azt nagyítják fel, amit nem annyira kedveltünk.

Amúgy poszter is van (alatta az előzetes), és ez egész korrekt.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 05. 10. 14:27
megjelenés
31
hozzászolás


Csúszik a Venom 2 is

Külön hírt kap, mert egyrészt korábban az volt, hogy a Sony valamiért hagyta az idei bemutatónaptárban a filmjeit, ami alapján többen megjegyezték, hogy a stúdió nem mondott le az idei évről. Hát most már hivatalosan is megtette.

Az új alcímmel ellátva költözik a Venom: Let There Be Carnage most októberről 2021. június 25-re.

human
írta
2020. 04. 21. 19:39
megjelenés
3
hozzászolás


Cletus Kasady új ruhája

Úgy tűnik a Venomban megismert karakter, akit ugye Woody Harrelson keltett életre, a folytatásban kicsit komolyabban tolja majd.

human
írta
2020. 02. 17. 20:02
megjelenés
15
hozzászolás


Kecsap: Apes, Alita, Cinderella, Venom, The Batman, Mad Max, Nightingale, Metal Gear, Vacation Friends, Babette’s Feast

Wes Ball írt pár sort arról, hogy mi várható a Majmok bolygója filmjében. Szokásos PR: az eredeti filmeken nőtt fel, imádja az újakat is, és azokhoz méltót akar csinálni.

I’ll say this about Apes. I grew up on the original and absolutely love the previous trilogy. I would only do this if I felt I could offer something special while still honoring what’s come before. We have something that’s shaping up to be an awesome chapter to this franchise. It also doesn’t hurt I’m friends with all the folks behind these movies.”

Az Alita producere azt monda, hogy a Fox felvásárlása miatt immáron a Disney-t zaklassák a folytatásért, és eredetileg ugye trilógia volt tervben (ha valakinek nem lenne nyilvánvaló a film végéből:).

A Sony keze alatt készülő Cinderella (Hamupipőke) filmben Nicholas Galitzine lesz a herceg, Camila Cabello  pedig a hercegnő.

Stephen Grahamet castingolták a Venom 2-be. Matt Tolmach producer szerint a Joker sikere miatt a Sony eléggé foglalkozik az R besorolás kérdésével.

Peter Sarsgaard pedig a The Batmanbe érkezik.

Jordan Vogt-Roberts updatelt minket a Metal Gear Solid filmről: kész egy újabb forgatóköny változat, ami teljesen Kojimás és szürrealista, reméli lassan megtalálja a főszereplőt is a filmbe. Név még nincs.

Lehet felfújták néhol a Mad Max hírt, de George Miller csak annyit mondott, hogy nem végzett a történettel. Aztán ködösen pár szót ejtett a multitaskingról, avagy “gondolkozik rajta” miközben csinálja a következő filmjét, ami a Three Thousand Years of Longing, nem pedig a Mad Max. Avagy tipikus PR válasz, semmi újdonság nincs Max “kalandjairól”.

A Honey I Shrunk the Kids rebootja a Disney+-ra érkezik, és az 1989-es “klasszikus” rendezőjével, Joe Johnstonnal tárgyalnak a készítéséről.

Alexander Payne (Downsizing) csinálja az új Babette’s Feast-változatot. Az eredetiről itt lehet olvasni.

Dakota Fanning & Elle Fanning lesz a The Nightingale főszereplője. Kristin Hannah bestsellerének a feldolgozása lesz, amiben egy testvérpár igyekszik túlélni Franciaország megszállását a II. Vh. alatt.

Ha már ikonikus duók, akkor a fiúk sem akarnak kimaradni: John Cena & Lil Rel Howery lesz a Vacation Friends főszereplője. Egy normális házaspár a mexikói nyaralása közben összebarátkozik egy őrült párral. Amikor hazatérnek az üdülésből konstatálják, hogy a nem komplettek követték őket.

A végére a szokásos Little Women részlet:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2019. 12. 08. 19:28
megjelenés
4
hozzászolás


- A múltba →


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.