Hiába ütötte az új Halloween Bondot, mégis mindenki Bourne és Batman hajával volt elfoglalva.

Persze kérdés sem volt, hogy nagyot fog menni az új Halloween, hiszen adott a tökéletes időzítés, ráadásul a legutóbbi rész nem hogy életet lehelt a franchise-ba, de konkrétan upgradelte azt (bevételek terén mindenképp). Az azt megelőző 2008-as darab ugyanis még 58 milliós végső eredménnyel zárt Amerikában, Resurrectiont és társait korábbról meg hagyjuk is, örültek, ha VHS-ből végül pluszban kijöttek.

A 2018-as etap viszont 76 millióval kezdett és végül 159-cel zárt csak otthon (tette mindezt 10 milliós büdzséből), így hát nyilván mindenki azt mondta, hogy ide nekünk idén a 80 milliós startot, mert miért ne. Hát azért ne, mert itt a VOD is bejátszott, ám közeről sem nyírta ki annyira a mozis premiert, mint mondjuk a Suicide Squad esetében, így végül a Halloween Kills 49 millióval kezdett. VOD, Covid + 20 milliós befektetés mellett ez így is zseniális, úgyhogy a Universal nem panaszkodik. A Halloween Ends jövőre így felkészül egy nagy hajrára és biztos kasszarobbantásra.

Második helyen maradt a Bond, korrekt 57 százalékos eséssel, és 23 milliós bevétellel, így otthon egy hajszálra került a 100 milliótól. Nemzetközileg összetettben közel a félmilliárd, úgyhogy ha szemét akarok lenni, azt mondom, hogy a végére talán moziból visszahozza a marketing költségeit, de az sem biztos.

A Venom a szokásos második hétvégés bukó után szépen beállt, így a 200 milliót Amerikában átlépi, amit még mindig félelmetes leírni, viszont a Shang-Chi covid-éra rekordja ennek ellenére otthon biztosan érintetlen marad (kb. 225 körül zár majd). Kis színes még a Venom 2 kapcsán: Magyarországon első hétvégi rekordot produkált 100.000 feletti nézőszámmal.

És végül pár szó az ötödik helyezettről, hiszen még is csak Ridley Scott + illusztris szereplőgárda, a The Last Duel 4.8 milliós kezdése mégsem okozott csalódást, mert ennél sokkal többet senki nem várt tőle. Igen, fussuk le a köröket, hogy Ridley Scott mekkora rendező és kész csoda ennyi idősen egy évben két filmet letenni az asztalra, de azért tegye fel a kezét az, aki jó ötletnek látta eltapsolni 100 milliót erre a mozira.

A jövő hét pedig ismét izgalmas lesz, hiszen érkezik a Dűne és túlzás nélkül pár napon belül eldől a franchise sorsa. Sokan nem hisznek benne, de azért próbáljon meg 50 millióval kezdeni és akkor még bármi lehet. 

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Halloween Kills – $49,404,980 – össz: $49,404,980
  2. No Time to Die – $23,792,118 – össz: $99,002,672
  3. Venom: Let There be – $16,501,406 – össz: $168,079,076
  4. The Addams Family 2 – $7,064,531 – össz: $42,142,794
  5. The Last Duel – $4,759,151 – össz: $4,759,151
  6. Shang-Chi – $3,321,610 – össz: $217,852,469

23 hozzászólás a “Hiába ütötte az új Halloween Bondot, mégis mindenki Bourne és Batman hajával volt elfoglalva.” bejegyzéshez

  1. Valószínüleg kampó, mert már most kint az unorthodox streaming oldalakon szóval reméljük a düne sorosa nem a mozipénztárokban fog eldölni.

  2. 165 milliós büdzsé mellett azért kéne neki 300 legalább nemzetközileg (és jó lenne ebből 100+ Amerikában), hogy elgondolkodjanak a folytatáson. ilyen szinten azért sajnos ott dől el. (inkább Villeneuve sorsa dől el máshol, hiszen a Blade Runner bukása után kapott egy újabb lehetőséget, amiben szintén bőven volt rizikó).

  3. majd felrobbanok, de nem mondok semmit egyelőre. megvárom az írást, ha lesz. mindenesetre az, hogy a mozis bemutatóval együtt kezdődik a streaming is (a hivatalosra gondolok, nem a pár napja elérhető másikra, de igazából ez a pár nap szerintem nem oszt, nem szoroz már) ebben az esetben garantálja a bukást. sajnos. szerintem ezt nagyon elszúrták.

  4. Nem birom felfogni, mi a fenéért ennyire népszerű a Venom. Láttunk tucatnyi, sokkal-sokkal minőségibb képregényfilmet fűbe harapni vagy alulteljesiteni, de ez a higitott cukrozatlan zabkása ez következetesen hegyomlásnyi pénzeket hoz. Miért?! Miért ennyivel érdekesebb a nézők számára ez a Venomos bohóckodás, mint pl. egy Suicide Squad?

  5. Venom véleményét osztom a Venom2 kapcsán. :D
    OK, tudom, hogy az amerikában moziba járó közönség nagy része a fiatal korosztály (kíváncsi lennék kor szerinti eloszlásra), akiknél Venom meg Tom Hardy is húzónév. De a poszterek, az előző rész pocsék minősége, meg úgy szinte minden, hogy nem szólt ellene?
    Én tényleg akartam szereti az első rész. Gyerekként olvastam Pókembert, alapvetően jót szórakozok a képregényfilmeken, bírom is Tom Hardy-t, Michelle Williams válogatós a szerepi kapcsán, a Zombieland príma film volt, és mégis az első Venom filmet egy gőzölgő talcsika tárgyalének találtam. Kb minden szar volt benne. Az összes szereplő egytől egyik totál hiteltelen volt, a szituációk, dialógusok, a szereplők reakciói röhejesek. Mintha az egészet egy 15 éves nem sok fantáziával és írói tehetséggel megáldott tinédzser írta volna.
    Ezek után (is) a Venom 2-ről ordított, hogy ugyanolyan, ha nem rosszabb, film lesz.
    Fel nem tudom fogni, hogy ez a fércmunka, HOGYAN tud kasszát robbantani és akkora siker lenni, hogy minden más lesöpörjön! Nem tudom megérteni és baromira el is keserít ez az egész! :(
    Az, hogy a nézőknek ez kell, hogy megelégszenek ilyen minőséggel és zabálják. Az, hogy nem elutasítják a pocsék és középeszerű filmeket, hanem kebelre ölelik és kasszasikerré teszik. Az, hogy a stúdiókat nem kényszerítik arra, hogy jó filmeket készítsenek. Az, hogy a stúdiók ebből azt tanulják, hoy nem kell ide semmi extra, nem kell igazi tehetség, nem kell apai-anyait beleadni, mert a suttyó tömegek sikerre viszik az ilyen fostalicskát is.
    Kellenek a szórakoztató látványfilmek. Ezek hozzák a legtöbb bevételt, többet mint a földhöz ragadt emberi drámák. De a szórakoztató képregény adaptációkat, látványfilmeket, akciófilmeket is lehet(ne) tehetséggel, szakértelemmel, professzionálisan, szívvel-lélekkel, magas minőségen készíteni (pl. Mátrix, Scott Pilgrim, első Bourne filmek stb.). Akkor érthető lenne, ha belepakolnak mindent, akkor meghozza a gyümölcsét. De ez… ez olyan, mint amikor dolgozat előtt a szünetben gyorsan átfutom az anyagot, meg se csináltam a házifeladatot, valamit blöffölök, lesek a padtársamról, kérdezgetek sugdolózva, mert nincs igazi tudásom, de mégis írni kell valamit, maszatlok, mismásolok, aztán mégis csillagos ötöst kapok az egészre.

  6. Venom minőségére reflektálnék egy kérdéssel.

    Én mint halandó mozibajáró, elég jól bírom a középszerű látványfilmeket MOZIBAN nézve, mert ritkán megyek, mert nagy a vászon, mert haverral megyek, mert különleges.

    Nagy kihagyás után mult héten néztük a 007-et, előtte jöttek a reklámok és mondtam a havernak, hogy na akkor megnézzük a Venom2-t legközelebb, meg a Dune-t. Első Venom-ot is láttam, szo-szo volt, de hátha majd ez.

    És most olvasom, hogy hígtrágya és tarol és miért és nem megérdemelt és ez kell a tömegnek?

    De én olvasom a filmbuzit ezer éve, átlagember meg nem olvas semmit, csak szeretné szeretni a filmeket, amikről lát néha jól összerakott előzetest, vagy egy bevágást a youtube-on.

    És elmegy, megnézi, mert szeretné szeretni.

    És kijön, hogy hát igen ez szo-szo volt, már megint. De mire elmondja esetleg a többi havernak, hogy gyerekek ne nézzétek meg, már azok is elmentek megnézni éééés bummm tarol a hígtrágya a mozikban, mert nincs mit tenni.

    A kérdés:

    Oké én mondjuk akkor nem nézem meg, mert már tudom, hogy ütközik az elveimmel ezen trutymók támogatása, de egy mégkevésbé informált, vágyaira hallgató halandó mozibajárónak hogy kellene NEM támogatni ezt az utat, amit a filmipar sárgakövez ki?

    Ötletem nincs.

  7. Tényleg semmi meglepő nincs a The Last Duel teljesítményében, és nem értem, hogy került 100 millióba, de attól még egy nagyon jó film, sokkal jobban tetszett, mint vártam.

  8. A paradicsomos oldal szerint:
    Venom: kritikusok 30%, nézők 81%
    Venom 2: kritikusok 60%, nézők 84% (elég sok a kritika/szavazat már).

    Mi a gond? A népek eddig is szerették és a firkászok szerint is sokkal jobb lett a 2. rész.

    Ami megdöbbent, hogy +18-as karikával 100K-s nézőszám? Nyilván nem veszik komolyan az üzemeltetők, csak nehogy ez fogás legyen rajtuk…

    Egyébként meg a fő célcsoport, a kiskamaszok számára mekkora vonzerő lehet már az ilyen szörnyes iterációjú buddy cop tematika? Abban a korban vannak, amikor már nem nagyon hiszenek a mumusban, de egy picit talán még igen, és ez a film meg őrületesen jó mókát ígér. Talán erre (is) kellene keresni a siker titkát.

  9. Az a baj, hogy nehéz meghatározni, mi jó. Nincs egyetemes mérce. Emiatt mindig rizikós marad a filmkészítés, gyakorlatilag szerencsejáték. Ezt el kell fogadni, és felesleges siránkozni, hogy valami szar miért lett sikeres. Lehet, hogy csak szerinted szar. Én a Taxidermiát nem bírtam végignézni, és tetszett a Venom. Viszont most olvasom fentebb, hogy a Blade Runner 2049 megbukott? Ezt meg én nem értem, hiszen az egy remekmű… :(

  10. Dűne szerintem már Európában nagyon jó számokat hozott, Amerikában és Kínában is lesz néző, szóval nemhogy csalódás de szerintem inkább siker lesz.. anyagilag is. Egyáltalán nem félek ettől. Ami a The last Duelt illeti.. ez valahol nem lep meg. Pénteken néztem. Réteg film. Egy igen jó réteg film. Scott papa kellemes csalódást okozott. Nyilván a Gucci majd több pénzt hozz be lady gaga meg a téma miatt is..

  11. “OK, tudom, hogy az amerikában moziba járó közönség nagy része a fiatal korosztály”

    nem kell itt amerikázni, itthon is rekordokat dönt

  12. “csak szeretné szeretni a filmeket, amikről lát néha jól összerakott előzetest,”

    de a Venomnak minden reklámanyag szar volt, komolyan, nekem csak ez az érthetetlen az egészben. Az meg, hogy Tom Hardy lenne a húzónév szerintem meg képtelenség, remek színész, imádom, de nem parancsol a mozikba százezreket magában a neve.

  13. Szerintem erre a sracokkal Tom Hardy miatt beulnek a lányok is. Kepreby film meg reg volt, ezrt ment a shang chi is. Csak itt meg a hölgyek megtoltak a szekeret.

  14. “Kepreby film meg reg volt”

    Black Widow, Suicide Squad is volt előtte. Plusz mondom, ettől még nem nagy név Hardy, mármint a Legendre nem ültek a lányok és a többi

  15. A last duel nagyon jó volt, és arra tényleg el lehet vinni a barátnőt is, neki is tetszeni fog, de egy Venomra barátnőt? Nem hiszem.

  16. ezzel már az első rész esetén is sokan érveltek, de Hardy nem viszi be tömegesen az embereket a moziba. elhanyagolható az a plusz, amit ő hoz ezekből a számokból.

  17. Sajnálom a Last Duel alacsony számait, még csak a hétvégén nézem, de ebből a filmből süt a profizmus, illetve, hogy meg van írva rendesen. Nagyon jók az ajánlók, mégha a marketingjét el is szúrták és nem nyomták rendesen. Érthetetlen, hogy egy ilyen film mellett, meg még a Bond is műsoron van, a Venom 2 meg ekkorát szakít. Érthetetlen.

  18. Van igazság abban, amit írtok, hogy Hardy önmagában nem akkora nagy húzónév. Mármint elismert, szeretik, van rajongóbázisa, de csak miatta nem rohannak tömegek a moziba (bár ilyen színész egyre kevesebb van).
    Viszont húzónév+műfaj vagy filmkategória párosítással már igenis működik a dolog. Ott van példaként Jhonny Deep, akit zabál a nép Sparrow kapitányként, viszont egy fajsúlyos drámában, mint a Fekete mise volt (nem láttam), alig kíváncsiak.
    Itt is a kombináció lehet a nyerő, imádott színész plusz vagány(nak tűnő), pörgős, vicces, “odab@szós” akció-látványfilm ígérete.
    Egy barátnőm (akit imádok, de nem egy entellektüel) például 2 barátnőjével mentek erre és az előző Venomra is. Hogy miért? Hát mert Venom, meg Tom (szívecske) Hardy, akit mindenben imádni lehet.
    Nem azt állítom, hogy ez mérvadó minta lenne, de szerintem is megtolták a lányok a filmet, hiszen könnyed, akciódús szórakozást ígért, amiben Hardy lazán vagánykodik.
    Na de mindegy, én akkor sem fogom megérteni a sikerét, mert egy fos.

  19. Igen az elöttem író fogalmazta meg jól. Itt működött a jó kombó. Hardy + képregény figura. Plusz azt se felejtsük el hogy vannak generációs szakadékok is. Lehet itt a filmbuzi olvasok többsége már nem tini vagy kicsit feletti. A fiatalabb generációnak Hardy lehet egy full aktuál sztár. És igen nekik ez erősen húzónév. És lehet az idősebb korosztálynak már nem annyira. És ugye azt is tudjuk hogy moziba járni önmagában egy esemény és szinte ezek a könnyen emészthető cuccok már lehet egy kelléke ennek az egésznek és nem a fő atrakciója. Itt már egyenértékű a kola + kukorica + film + haverok kombo. És erre is mennek nem magára a filmre :) Nah de mindegy is addig jó amig van egy halom jó film és lehet csemegézni :) Sokszor nem a nagy mozikba lehet őket megtalálna de vannak :)

  20. de a TOm Hardy többi filmje nem kaszál, az HBO sorozata nem dönt rekordot, nem a kisujjunkból szopjuk, hogy nem hívónév akármilyen ász is általában szerintünk is. Venom bevétel vs. Mad Max bevétel is pl.

  21. No tegnap húgom elment Venom-ra, barátja elvitte. Nem akartam már megpróbálni lebeszélni róla őket :), de megkérdeztem miért erre.

    Mert Marvel és szeretik az képregény filmeket, első is tetszett nekik valamennyire. A 007 az nem gyere be, a Last Duel-ről nem is hallottak, moziba meg ritkán járnak. Ennyi.

    + Szerintem legtöbb ember nem tudja megállapítani, hogy melyik trailer rejt hulladék filmet.

  22. 1. Hardy ismert / elismert színész, és igen, sokan rajonganak érte, de nem 10 millió dolláros nagyságrendekben. Ahogy Human is fentebb írta, erre rámutat a többi mozija. Sokszor leírtuk, hogy manapság nincs piacképes sztárstátusz Leot leszámítva – meg is lehet nézni, hogy az ő filmjeire hányan mennek be.

    2. a siker kulcsa itt inkább az (ahogy a Deadpool esetében is), hogy a közönség kicsit ráunt a fekete-fehér szuperhős-szupergonosz összecsapásokra. Kellenek az antihősök, akikkel talán könnyebb is azonosulni, mint egy Amerika Kapitánnyal. mondjuk erre meg a Suicide Squad cáfol rá, de ott túltolták kicsit a dolgot. a Venom egy rossz film, de a hős némileg árnyalt és mégis könnyen befogadható popcorn – ez látszólag egy jó recept.

  23. abelh, amit írsz az érthető, viszont csak úgy, ha már az ember látta a filmeket.
    antihős, akivel talán könnyebb azonosulni – ez csak akkor derül ki, ha már megnézte az ember a filmet
    suicide squad, amiben túltolták a dolgot – amíg nem nézed meg a filmet, nem tudod, hogy antihősök, de már túltolták benne a kreténkedést
    venom, ami rossz film, de a hős némileg árnyalt és könnyebben befogadható popcorn.
    mindezek csak akkor csapódnak le (a közönségben), ha már megnézték a filmet. viszont arról van szó, hogy bemutatókor kasszát robbantottak (venom) illetve elhasaltak (suicide squad). és ezt a szájhagyományra nem foghatjuk.
    a venom karakter érdekli a nézőket tom hardy-val. (amúgy venomban van valami modern, ami a többi képregényhősben nincs. én gyerekként még pont olvastam amikor pókemberhez került. a többi képregényhőshöz képest “mai”, sokkal fiatalabb.)
    amúgy az sem mondható el szerintem, hogy ráuntak volna a szuperhős-szupergonosz összecsapásokra, hiszen a fekete özvegy és a shang chi is szépen nyitott és szépen is termelt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.