11 hozzászólás a “Ezt nem gondolhatták komolyan” bejegyzéshez

  1. Én nemrég láttam az ötöt és meglepően jó volt. Ez a poszter nem tántorít el, bízom benne, hogy jó lesz. – Gale feltehetően még parábban fog kinézni, mint legutóbb.

  2. Valóban, erről a plakátról azok a tévés krimi sorozatok jutnak eszembe, NCIS vagy Criminal Minds meg a többi, összemosódnak a fejemben, nem tudom őket megkülönböztetni.
    Na meg egy kicsit túlsúlyba kerültek a nők a plakáton (filmben?). Eddig figyeltek arra, hogy kiegyenlített legyen, de itt konkrétan 5 nő van fönt csak. Persze a horrorokban mindig félelmetesebb, ha nők az áldozatok, de most akkor ezt el akarják vinni ilyen női irányba?
    Egyelőre fura ez így.

  3. Remélem ebben erősebb lesz a casting , mint az 5. részben! Abban gyakorlatilag az összes tini béna és idegesítő volt. Ennyi tehetségtelen színészpalántát honnan szedtek össze ( a legalja katagória Sonia Ammar és Mikey Madison voltak ,de az “ikrek” is irritáltak!)! Amit meg Dewey karakterével csináltak….

  4. pedig nem poénból írtam. és nem is azt több a csaj, hanem hogy konkrétan csak csajok vannak kiemelve.
    a korábbi poszterek szerintem sokkal jobbak voltak ebből a szempontból:
    Scream 2
    https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BMTIxNTMzNzYtNzA3NC00MzgwLTlhNGYtMDEyYTNlZjcwZTNiXkEyXkFqcGdeQXVyNDAxNjkxNjQ@._V1_.jpg
    Scream 3
    https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BMDljNmI1YzctNjJlZC00NzZlLWFlZTgtMDE4MjJiMDk0ZGY4XkEyXkFqcGdeQXVyMjg3MDQ0Mjk@._V1_.jpg
    Scream 2022
    https://m.media-amazon.com/images/M/MV5BYjExYTcwYmYtMWY2Zi00MGJlLTk3YjUtZTU1Zjg4MDc0Y2FjXkEyXkFqcGdeQXVyODE5NzE3OTE@._V1_FMjpg_UX1000_.jpg

    ez most azt sugallja, hogy van 4 főkolopos csaj, akikről szól a film. Dermot Mulroney meg valahol lent elrejtve.

  5. Endymion: Az 5. rész poszterén konkrétan több nő mint a 6. részén de oké. :D Dermot Mulroney meg messze áll az elrejtéstől azért. Szerintem nem a poszterekből kéne kiindulnod mivel a régi időkben is volt egy sima a filmeknél ahogy most is van. Régen ezért voltak egységesebbek mert akkor az volt a divat most meg ez a hányjunk mindenkit rá egy poszterre a divat. Az új film főszereplője egyértelműen a Carpenter tesók és mellettük komolyabb szerepben tetszeleg a két maradék régi karakter. Egyébként minden egyes poszter azt suggalja hogy a nők vannak a főszerepben, a régiek is. Szóval semmi sem változott.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.