Heart of Stone

Hogy miért nem jött a poszt időben, pedig már szombaton megnéztem Gal Gadot kémes filmjét, a Netflix augusztusi blockbusterét? Mert egyszerűen a legátlagosabb semmi volt a végeredmény.

A történet egy olyan mindentől független kémügynökségről szól, akik vigyáznak a világ egyensúlyára, például az országos kémhálózatokba beépülve azok jó akciót segítik. A ventilátorba repülő kaki pedig az, hogy a tevékenységükhöz szükséges AI-t valaki meg akarja szerezni, és rossz célokra használni. (Tom Cruise fáradtan legyintett, amikor pénteken megnézte a filmet?)

Gal Gadot karaktere pedig az a Stone, aki mindent meg tudja akadályozni, mert van szíve, és nem mindent csak algoritmusok és százalékok alapján csinál. Egy régimódi gal! És ennyi. Nem akarnék sokat lovagolni a teljesen kiszámítható forgatókönyvön, ami csak azért vezethet meg nézőket, mert az “ennyire olcsó húzást csak nem csinálnak, csavarniuk kell rajta” gondolat egyszerűen félrevezetheti a nézőt, a legtipikusabb fordulatok jönnek mindig, meg sem próbálnak félrevezetni minket.

A kidolgozás pedig… nos, elvileg jártak helyszíneken, így nem is értem, a kezdő akció miért a legsiralmasabban kinéző például, szemben a fináléban levő tájon levő száguldozással. Azért néhol elmegy a végeredmény. Tudjátok mi ugrott be róla konkrétabban? A Pierce Brosnanes Bond filmek, de nem a Goldeneye, hanem a The World Is Not Enough.

Ezek tetején Gal Gadot ismét bizonyítja, hogy nem a színészetéről híres, de továbbra is szép, és valahogy a viselkedésével elvisz egy filmet, hiába hördülnek fel most páran. A többiek pedig, hát nem tudom, nem segítette őket a forgatókönyv, nyilván Gadotot sem, főleg, hogy egy részük csak a folytatáshoz szükséges worldbuilding miatt volt benne.

Természetesen #1 a Netflix filmes belső toplistáján napok óta, és nem bántóan szar, részemről a Red Notice fölé tenném, de nem sokkal, mivel egy lélektelen semmiség így is. Gondolom ez volt az elvárás a Heart of Stone-nal szemben, és be is váltotta, mint említettem. Mi van ma, kedd? Már nem emlékszem részletekre, viszont tény, hogy öregszem. Lehet ez is cél a filmnél, a feledhetősége, már amellett, hogy ne sértsen meg senkit, hiszen így újra lehet nézni 1 év múlva.

human
írta
2023. 08. 15. 17:05
megjelenés
29
hozzászolás


29 hozzászólás a “Heart of Stone” bejegyzéshez

  1. mivel straight netflixre ment a film, ezert lehetett sejteni hogy szokasos 6/10 elmeny.

  2. Unalmas volt és emiatt végtelenül hosszú. De gondolom ez volt a koncepció egy extrém átlagos filmet letenni ami a lehető legszélesebb közönséghez szól, meg persze franchise építés ezerrel, ott még ugye kockázatot nem vállalnak.
    Temetnem én is a Netflixet, hogy lementek kutyába de aztán ugye most jött ki kb két hete a They cloned Tyrone és azért az igen jól ellenpontozza ezt a semmit, mert ott volt csavar, igazi humor, színészi játék épkézláb rendezés és kreativitás.

  3. A Red Notice legalább időnként vicces volt Reynolds miatt, ebben még annyi se volt.

  4. Valahogy megértem Gadot, hogy ennyire kapálózik a WW szerepért, kvázi abban volt egyedül elfogadható.

  5. The world is not enough szint? Jezus, akkor lehet meg kell neznem, az meg bőven jo volt. A vilag legviccesebb castingjaval (Denise Richards mint atomtudos). Nem véletlen Die another dayhez hasonlit inkabb, mert az szörnyű volt?

  6. Újdonsült apaként mintha jobban megválogatnám milyen szenny filmek elé ülök le, már csak az idő hatékony menedzselése miatt is, és amikor látom hogy a nyár vége felé ilyen töltelékszarok jönnek ki mint a Heart of Stone (meg Blue Beetle, Apáca 2), áldom mindem időm amit középszarok nézegetése helyett a fiammal tölthetek.

  7. Elkezdtem nézni. Kb 10 percig tudtam folytatni.

    Szpojler.

    Jó felütésnek gondoltam, hogy Gal egy háttérmunkás a kémek között, terepmunka-tapasztalat nélkül, és most muszáj beszállnia. Erre két percen belül kiderül, hogy a legmenőbb a menők között és kért egy ejtőernyőt.

    Na ekkor kikapcsoltam.

    Szpojler vége.

    Ez nekem egy akkora klisé volt, hogy elment a kedvem a továbbiaktól.
    Úgy olvasom, nem maradtam le semmiről.

  8. Elkezdtem nézni, de annyira érdektelen volt, hogy inkább a telefonom nyomkodtam, aztán bealudtam, vége felé ébredtem meg, de nem éreztem, hogy pótolni kéne a kieső részt. Gal Gadot viszont gyönyörű, mint mindig! De ezt ő se menti meg.

  9. Szerintem is egy semmiség, de legalább nem fájdalmas, az ilyenekre mondom a galaxisutikalauzos “jobbára ártalmatlan” jellemzest (és hogy mivel szemben? Hát pl. a Red nitice vagy egy The grey man, mert pl azokon anno rendesen felhúztam magam)
    Esetleges folytatásra ezek alapján persze egyáltalán nem vagyok kíváncsi.

  10. @Vesztes
    Én is pont így voltam vele! Hogy egész érdekes felültés lesz, hogy GG-t mint terepen még tapasztalanként ismerjük meg és a film majd végigkíséri a fejlődését, kibontakozását. Aztán jött a kiábrándító pofáraesés.

  11. Sok szart megnézek, de ez tetszett, jó kis guilty pleasure:D még akkor is, ha belealudtam (nálam így nyilvánul meg, hogy öregszem..)

    Nem is tudom, mi volt az Eagle Eye előtt, ami AI-jal foglalkozott, de nekem először az ugrott be, nem Cruise:D fura, pedig ezer éve nem láttam..

    Úgy rémlik, Chastainnek is volt kémszerű filmje Ava meg 355 talán, sőt a red notice-nál gray mannél és a ghostednél is jobb volt, mert a helyszínek nem estek le a képről. A világért sem akarom bevédeni, semmi kedvem, csak szerintem van ennél sokkal-sokkal szarabb, amit a világra szabadítottak.

    Jamieről a Fall óta lehet tudni, hogy jól állnak neki a rohadék szerepek, semmi meglepő nem volt sem az ő karakterét, sem a sztorit illetően, de jó volt látni. Viszont elfuseráltam a sorrendet és sokkal jobb lett volna ezt nézni a Beau is afraid után, mint előtt :D:D

    Gal Gadotról meg csak annyit, hogy (még mindig nagyon szép) sokan sok helyen fikázzák a színészi tehetség hiánya miatt, nyilván nem az Oscarra hajt, nem is ezt kell keresni benne és szerintem ezt ő maga is tudja, de én azt látom, hogy élvezi az akciósdit és neki el is lehet hinni, ha bikából fejbe rúg valakit, még ha csak edző is volt, látni a mozdulataiban a katonai múltat, ő ettől a fura elegytől jó. Szóval inkább megnézem még1x ezt, mint hogy rámerőltessék Reynolds bármelyik netflixes ripacskodását (pedig korábban szerettem a hülyeségeit)

  12. “Nem is tudom, mi volt az Eagle Eye előtt, ami AI-jal foglalkozott, de nekem először az ugrott be”

    nekem az nem is remlett hogy anno lattam-e (jo regi, 2008as, most megneztem a trailert, kivancsisagbol majd be is potolom :) Nekem az M:I 7nél is a person of interest meg a westworld 3. évad ugrott be (amúgy talán még annál volt leginkább végiggondolva (máramennyire) hogy egyáltalán mit szeretnének a háttérben feltételezni (social media big data), mert azért ezekben a filmekben leginkább nem AI-ról van szó hanem valamiféle “magic”ről csak az hogy “AI” az mennyivel aktuálisabbnak és hitelesebbnek meg “végiggondoltnak” tűnik már :)

  13. Borzalmas.

    Volt egy jó fordulat benne, nem vártam volna hogy lesznek áldozatok is, de annyi.
    Az akciók nevetségesek, teljesen irreális dolgok történnek, egy szuperhős filmben elmenne, de így?
    A sztori is elég lapos és uncsi, hát lassan inkább írjon akkor az AI filmet, hátha jobbat össze tud hozni.

  14. Lecsúszott nekem is. Grey Mannél nem tűnt erősebbnek, ott a két színész nekem elvitte a filmet, a Ghostednál viszont sokkal jobbnak tűnt ez. Red Notice-t hagyjuk is, mert ott voltak elvárásaim és csalódtam a filmben.

    Egyébként unalmas volt. Az az egy fordulat meglepett viszont onnantól teljesen kiszámítható volt. Egynek elment, holnapra már valszeg el is felejtem.

  15. “A sztori is elég lapos és uncsi, hát lassan inkább írjon akkor az AI filmet, hátha jobbat össze tud hozni.”

    de ezt miért hiszitek, az AI pont ilyet írna, mivel ez volt az elvárás, a pénzember ezt a promptot tenné bele. Nem akarom védeni a forgatókönyvet, szar volt, de ez a hit, hogy “az AI jobbat csinálna”, ez teljesen téves. Nem írók vs. Ai a minőségi filmért folyó harc színtere, ezt egy pillanatra se gondoljátok.

  16. “azért ezekben a filmekben leginkább nem AI-ról van szó hanem valamiféle “magic”ről csak az hogy “AI” az mennyivel aktuálisabbnak és hitelesebbnek meg “végiggondoltnak” tűnik már :)”

    egy sentinel AI bizonyos idő után magic lesz az emberiség számára, ez 100%. De nyilván a Heart of Stone-ban nem az van, csak egy mindenre képes McGuffin valami.

  17. “csak az a kérdésem azoktól akik megnézték, hogy miért? És mit várt”

    rosszul közelíted szerintem meg, a nézettség nagyja megnézte mert “ingyen” új film ismert névvel.

  18. Koszonet bladynek az Eagle Eye említéséért, tegnap megnéztem, aki nem látta még mindenkinek ezerszer inkább ezt ajánlom mint a szóba került netflixes vackokat!
    A végére ugyan meggyengül, de még akkor ezek fölött van, az első fele meg kimondottan rendben van! És mindez ugye 2008, és hozzánéztem az akkori top blockbusterekhez (Dark Knight, Indy, Quantum), azokhoz képest kevesebb mint fele akkora budget, de ez ahhoz a filmhez teljesen oké is (és amúgy az első felében ami van városi autós üldözés és zúzás, az önmagában is teljesen korrekt! Mindezt csak amiatt mert hát a Red notice meg a The grey man az viszont kb top blockbuster költségvetésből készült (legalábbis nyilvánosan) és hát ugye a néző baromira dörzsölte a homlokát hogy ugyan mégis minek…)

  19. “De nyilván a Heart of Stone-ban nem az van, csak egy mindenre képes McGuffin valami”
    Pontosan ezt értettem “magic” alatt.

    “egy sentinel AI bizonyos idő után magic lesz az emberiség számára, ez 100%”

    ezt nem gondolom, én legalábbis nem ebben az értelemben használtam a “magic”-et. Míg már anno egy ősrégi neuronhálót sem a klasszikus transzparens módon programoztak (hisz épp ez a koncepció lényege), de ettől sem azok, sem a mai sokkal összetettebb verziói nem a magic kategória. Itt meg (mint általában is az ilyen filmekben, minimum a Terminator 2 óta, vagy nem tudom meddig lehetne visszamenni) úgy kezelték azt a Szívet mintha kb Vízió fejéből az Elmekő lenne  (csak hát az legalább egy képregényfilm komolysága és ott legalább fullba tolták azzal hogy az Univerzum születésének kezdetén, stb :)))

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.