Heart of Stone

Hogy miért nem jött a poszt időben, pedig már szombaton megnéztem Gal Gadot kémes filmjét, a Netflix augusztusi blockbusterét? Mert egyszerűen a legátlagosabb semmi volt a végeredmény.

A történet egy olyan mindentől független kémügynökségről szól, akik vigyáznak a világ egyensúlyára, például az országos kémhálózatokba beépülve azok jó akciót segítik. A ventilátorba repülő kaki pedig az, hogy a tevékenységükhöz szükséges AI-t valaki meg akarja szerezni, és rossz célokra használni. (Tom Cruise fáradtan legyintett, amikor pénteken megnézte a filmet?)

Gal Gadot karaktere pedig az a Stone, aki mindent meg tudja akadályozni, mert van szíve, és nem mindent csak algoritmusok és százalékok alapján csinál. Egy régimódi gal! És ennyi. Nem akarnék sokat lovagolni a teljesen kiszámítható forgatókönyvön, ami csak azért vezethet meg nézőket, mert az “ennyire olcsó húzást csak nem csinálnak, csavarniuk kell rajta” gondolat egyszerűen félrevezetheti a nézőt, a legtipikusabb fordulatok jönnek mindig, meg sem próbálnak félrevezetni minket.

A kidolgozás pedig… nos, elvileg jártak helyszíneken, így nem is értem, a kezdő akció miért a legsiralmasabban kinéző például, szemben a fináléban levő tájon levő száguldozással. Azért néhol elmegy a végeredmény. Tudjátok mi ugrott be róla konkrétabban? A Pierce Brosnanes Bond filmek, de nem a Goldeneye, hanem a The World Is Not Enough.

Ezek tetején Gal Gadot ismét bizonyítja, hogy nem a színészetéről híres, de továbbra is szép, és valahogy a viselkedésével elvisz egy filmet, hiába hördülnek fel most páran. A többiek pedig, hát nem tudom, nem segítette őket a forgatókönyv, nyilván Gadotot sem, főleg, hogy egy részük csak a folytatáshoz szükséges worldbuilding miatt volt benne.

Természetesen #1 a Netflix filmes belső toplistáján napok óta, és nem bántóan szar, részemről a Red Notice fölé tenném, de nem sokkal, mivel egy lélektelen semmiség így is. Gondolom ez volt az elvárás a Heart of Stone-nal szemben, és be is váltotta, mint említettem. Mi van ma, kedd? Már nem emlékszem részletekre, viszont tény, hogy öregszem. Lehet ez is cél a filmnél, a feledhetősége, már amellett, hogy ne sértsen meg senkit, hiszen így újra lehet nézni 1 év múlva.

human
írta
2023. 08. 15. 17:05
megjelenés
29
hozzászolás


A Heart of Stone végső előzetese

Gal Gadot jön pénteken, hogy szuperkémeskedjen a Netflix filmjében.

Úgy tűnik találtak pár olyan oldalt, akik pozitívat írtak a sajtópéldányról. Valahogy kételkedek benne, hogy Rachel Stone karaktere lenne a legjobb új akcióhős, de talán meglepnek.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 08. 10. 03:22
megjelenés
5
hozzászolás


Gal Gadot és a csapat

A Heart of Stone a Netflix szerint unmissable action movie augusztusban. A főszereplők, Gal Gadot, Alia Bhatt, Jamie Dornan, és Matthias Schweighöfer megkapták a posztereiket.

human
írta
2023. 07. 19. 02:45
megjelenés
1
hozzászolás


Heart Of Stone-előzetes: Gal Gadot a föld körül

Úgy tűnik a Netflix a bevált magyar címezést nyomja, hiszen a fentből gondolom kitaláljátok mi a hazai címe a műnek. Nem? Rachel Stone – Mindent vagy semmit.

Van hivatalos leírás is mostanra (a régi): Gal Gadot Rachel Stone ügynököt játssza, aki egyetlen hírszerzési ügynökként áll globális, békefenntartó szervezete és annak legértékesebb – és egyben legveszélyesebb – eszközének elvesztése között.

Az előzetes magyar feliratos, és… a szokásos Netflix blockbuster. Micsoda meglepetés. Simán lecsúszik majd, de a videó közben a Gray Man és az Uncharted ugrott be. (Meg ez a “rap” zene WTF, ez a trailer trend érjen már véget.)

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 18. 03:24
megjelenés
14
hozzászolás


Képen a Heart of Stone, Gal Gadot porosan

Gal Gadot nyáron akciózik a Netflixen. A Heart of Stone Tom Harper (The Aeronauts) kém thrillerje, ami a Mission Impossible és James Bond filmek nyomdokaiba akar lépni. Gadot karaktere áll egy világbékét fenntartó szervezet és annak legértékesebb és veszélyesebb eszközének elvesztése között.

human
írta
2023. 05. 10. 18:04
megjelenés
11
hozzászolás


Gal Gadot nekiállt a Heart of Stone-nak

Tom Harper (The Aeronauts) kém thrillerje, ami a Mission Impossible és James Bond filmek nyomdokaiba akar lépni. Reméljük ez terepre menést is jelent. A Netflix pénzeli, és a sztoriról konkrétumok még nincsenek.

Még egy székes izgalmas kép is van.

human
írta
2022. 03. 09. 02:45
megjelenés
7
hozzászolás


Kecsap: Flash, Five Eyes, Shotgun Wedding, Disenchanted, Assisted Living, Heart of Stone, The Tragedy of Macbeth, Keeper of the Lost Cities, Being the Ricardos,The Whale, Killers of the Flower Moon

Mostanra már Ray Fisher is azt mondja, hogy nem ő lesz Cyborg a talán idén tényleg forgó Flash-filmben.

Armie Hammer bizonyos őt ért vádak miatt kilépett a Jennifer Lopez főszereplésével készülő Shotgun Weddingből. Az indoka, hogy nem akarja a családját egyedül hagyni 4 hónapban a mostani ellenük generált hangulatban.

A Gal Gadotos női kémes Heart of Stone nemzetközi terjesztési jogait a Netflix szerezte meg. Iszonyat licitálás volt elvileg érte.

Bugzy Malone is megérkezett a már forgó új Guy Ritchie műbe, a Five Eyes-ba. Vagyis át fogják nevezni a Stathames kémfilmet.

Patrick Dempsey visszatér az Enchanted (Bűbáj) folytatásába a Disney+-on. A Disenchanted tavasszal forogna idén.

A Joel Coen (igen, a testvére nélkül) által készített The Tragedy of Macbeth, amiben Denzel Washington és Frances McDormand szerepel, fekete-fehérben lett forgatva. Kicsit másképp áll majd Macbeth karakteréhez a mű.

Anna Paquin is megérkezett a Zachary Levi-vel készülő American Underdogba, ami Kurt Warner NFL játékos életét dolgozza fel.

A Paramoutnak készülő Assisted Living főszereplője Cardi B lesz. WTF. Egy piti rablót alakít, aki belekeveredik egy nagyobb balhéba, ami rosszul sül el. A zsaruk elől menekülve öreg nővé maszkírozza magát, és abba az öregothonba megy bújkálni, ahol a nagyanyja él.

Ben Affleck rendezi a Keeper of the Lost Cities adaptációját a Disneynek. Érdekes, mert a történet egy fiatal telepatikus lányról szól, aki felfedezi a titkot a képessége mögött. Igazi YA alapanyagnak tűnik.

Aaron Sorkin új filmje az Amazonnál készül, a címe Being the Ricardos, és a főszerepre Nicole Kidman és Javier Bardem párosa a kiszemelt. Az I Love Lucy sitcomjának készülésének egy hetéről szól, a főszereplők személyes életére is koncentrálva.

Martin Scorsese azt mondja, hogy a Zoomon és Facetimon ezerrel folyik a Killers of the Flower Moon castingolása, és talán a jövő hónapban indul a production.

Darren Aronofsky végre megtalálta az új filmjét a The Whale-ben, amit az A24 számára készít. A főszerepbe Brendan Fraser várható. Egy 2012-es színdarab alapján készül, és egy 300 kilós, magát halálba evő férfiról szól, aki szeretne a nem vele élő lányával újra jóban lenni.

Elhunyt Sas József.

Elhunyt Vass Gábor.

Elhunyt Jessica Campbell.

Elhunyt Stacy Title.

A Tenet fő akcióját elmagyarázza ez a 3D modell. Vagy inkább csak még jobban összezavarja a nézőket?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2021. 01. 17. 16:58
megjelenés
2
hozzászolás


Kecsap: Darth Vader, Russell zenésze, Bullet Train, Star Trek 4, The Toxic Avenger, Five Eyes, Babylon, Stowaway, Small Dark Look, The Godfather, Heart of Stone, Lockdown

David O. Russell új filmjének, amiben Christian Bale is szerepel, a zeneszerzője Hildur Guðnadóttir (Joker) lesz.

Charlie Brooker (Black Mirror) csinál egy áldokumentumfilmet 2020-ról a Netflixre.

A Heart of Stone főszereplője Gal Gadot lesz. Egy nemzetközi kémthrillerről van szó.

A Focus Features stúdió Jason Stathamet próbálja megszerezni a Small Dark Lookba, aminél épp lecserélték a rendezőt is Martin Zandvlietre (Land of Mine). A Londonban levő orosz maffiáról szól majd.

Hiroyuki Sanada is csatlakozott a Bullet Trainhez.

A korábban Five Eyes-nak hívott új Guy Ritchie filmbe megérkezik Aubrey Plaza is.

Noah Hawley egy interjúban arról beszélt, hogy sem az Alien sorozat nem jött össze a Disneyvel, sem a Star Trek 4 a Paramounttal, amihez ugye az ő nevét csatolták egy ideig.

Macon Blair rendezi a The Toxic Avengert, és a főszerepre megszerezték Peter Dinklage-t.

A Paramount szerint előfordulhat, hogy lesz 4. rész a The Godfatherből. Ha “feltűnik egy jó történet”. Remélem senki nem fújta nagyobbra a sztorit, nem tűnik komolynak.

Elhunyt Dave Prowse, aki az eredeti Star Wars trilógiában Darth Vadert alakította.

Elhunyt Hugh Keays-Byrne, akinek legutóbbi nagyobb szerepe a Mad Max: Fury Roadban volt, ő alakította Immortan Joe-t.

A Netflix  megvette a Stowaway sci-fi thrillert, amiben Toni Collette és Anna Kendrick a főszereplő. Egy marsra tartó küldetésnél egy potyautas gondot okoz az életfenntartó rendszerekben.

Damien Chazelle új filmjében, a Babylonban lehet Margot Robbie fogja leváltani Emma Stone-t. És Li Jun Li is csatlakozott közben a szereplőgárdához.

A Ben Stilleres, Anne Hathawayes Lockdown végül a Netflixnél kötött ki. Egy rablós-romantikus film, ami a 2020 karanténjai alatt játszódik.

Ez csak egy random Cage, hogy valami kép is legyen itt:

human
írta
2020. 12. 05. 13:16
megjelenés
5
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.