Expend4bles és The Creator bukta

Az utóbbi két hét bevételeiről emlékeznék meg gyorsan, és sajnos nem sok jó hír érkezett. Vagyis hát ki tudja, az Expendables 4. részének nem sokan szurkoltak, abban biztos vagyok. Így legalább a Meg 2-höz hasonlóan gyorsan jön streamingre is…

Konkrétan a szeptember 22-24 mozi szinten volt hatalmas csalódás, hiszen a legjobb a The Nun II lett, ami a harmadik hetében hozott 8.5 millióval verte az Expend4bles 8 millióját. A film elvileg 100 millióba került, de már az előző rész is csak 15.9 milliós kezdéssel bírt Amerikában, amiből 34.8 millióig ment. Ami miatt jogosnak érezték a befektetést, hogy nemzetközileg erős lábakkal bírt eddig a franchise, még a harmadik rész is 209.4-val zárt az összes országot számolva, de most már ez is kevés lesz, hiszen 2 hét alatt világszinten 39.7 milliónál járnak Slyék végső kalandjai.

Ellenben a mostani hétvégén akkora összecsapás volt a PAW Patrol: The Mighty Movie, Saw X és The Creator között. Sajnos a sorrend is ez lett. Mármint nyilván a PAW Patrol whatever, végre családi film, felül is múlta az előző PAW Patrol kalandot, de a felnőttebb témákból sajnos a Creator nagyobb sikerének jobban örültem volna, erre 14 millióval zárta a hétvégét Amerikában, és világszinten is csak 33.5-nél jár. Ha már “őszi sci-fik”, akkor ez például az Ad Astra 19 milliója alatt van.

Ellenben a Saw X jól hozott, 18,3 millióval ment haza, nyilván a Spiralt szétverte amerikai bevételben, de az a pandémiában érkezett, szóval nem annyira összehasonlíthatóak, de franchise szinten csak a Saw 3d és a Saw VI van alatta nyitásban, de persze inflációval szinte egy szinten vannak, hiszen mindkettő több, mint 10 éves már. Viszont a Saw X csak 13 millióba került a beszámolók szerint, szóval sima ügy a folytatás gondolom.

12 hozzászólás a “Expend4bles és The Creator bukta” bejegyzéshez

  1. Sajnos a jelentősebb marketing és hype hiánya is okozhatta a The Creator vesztét, J.D. Washington sem akkora húzónév még ezek szerint.

    Ettől függetlenül szégyen hogy egy n-edik Marvel trash-re is többen beülnének mint egy ilyen filmre. Ismét búcsút mondhatunk a hasonló produkcióknak (egy időre legalábbis biztosan).

  2. A “hasonló produkcióknak”. Akkor tegyük azt is hozzá, hogy történet nélküli, szívtelen-lelketlen sci-finek. Remélem az ehhez “hasonlóknak” tényleg búcsút mondunk (főleg moziban), és olyanra adnak pénzt, amiben van valami új, egyedi, fantázia, történet, elgondolkodtató dolgok, amik az emberrel maradnak még a film megtekintése után akár hetekig vagy amikor csak a filmre gondolunk, egy jó sci-fi ismérve olyan és nem ilyen, amit ez hozott. És ha csak a streamingszolgáltatók vágnak hozzá milliókat egy-egy filmkészítő gárdához a siker érdekében, ám legyen. Attól, hogy szépen van fényképezve egy film vagy jól van használva a cgi, attól még nem érdemel mozit, remélem eljön majd az az idő is, amikor a filmeknek meg kell küzdeniük, hogy mozikba kerülhessenek, és lesz egy léc, amit meg kell ugrani. Hihetelen még mindig számomra például, hogy az ezévben legjobban várt filmek mind streamingfilmeknek készültek alapból, csak jól sikerültek, így kicsit mozikba küldik őket. Egy ilyen jövővel ki tudnék békülni, és szerintem a mozizás minőségének is jót tenne. Ugyanakkor mondjuk kicsit érthetetlen számomra mikor a NUN 2 meg 230 milliónál jár összetettben, még leírni is vicces.🙂

  3. de ez a duma baszki, inkább 10 Creator amik próbálkoznak, és lehet köztük jó is, mint amit blockbusterben felvonultatnak mostanában a stúdiók.

    “az ezévben legjobban várt filmek mind streamingfilmeknek készültek alapból”

    igen, ez szomorú, de a Ghosted is streamingfilmnek készült pl. aztán annál sokkal jobb a Creator, mag a Past Lives meg moziba készült és kevés jobb dráma lesz nála streamingen és moziban is. Most akkor mi a léc, ja semmi, csak ment a puffogás, mintha a Creator nem ugraná meg az átlag mozis lécet könnyedén, csak tényleg lehetett volna jobb, ez van, legalább próbálkozott, teljesen nem értek egyet a lelketlen kijelentéssel, amíg ott van az AntMan 3 is a skálán ami aztán semmivel nem próbálkozott, vagy a Transformers sokadik, vagy a Fast X…

  4. Én rohantam volna a Creatorra moziban, de amikor olvastam, hogy nagyon gyenge a forgatókönyv és látványon kívül nem ad semmit, akkor elment tőle a kedvem. De szerintem az átlag mozinéző nem olvas kritikát, trailer, reklám alapján dönt. Az első hétvégés bevételt nem hiszem hogy nagyon befolyásolják a kritikák.

  5. “10 Creator amik próbálkoznak, és lehet köztük jó is” Éppen ez a bajom látod, hogy szerintem ezeket kéne szelektálni a tesztvetítések stb után, amiket NEM családtagokkal meg haverokkal nézeti meg, hogy adott művet érdemes-e moziba küldeni. Családos emberként se időm, se pénzem megnézni 10 “próbálkozást” moziban, amik “között lehet jó is”, ne haragudj, de szerintem anno az ilyen filmeknek találták ki a videótékát, ami most a streaming. Egyébként meg totálisan egyetértek veled, én is pont ezen filmeket soroltam volna fel (mint te a végén), amik SZINTÉN nem ütik meg szerintem a mozis mércét. És soha, de soha nem beszéltem arról, hogy csak a blockbusterek mehetnének felőlem moziba. Egy “sima” dráma mint például The Whale is ad valamit, van lelke, pedig csak egy nappaliban játszódik végig, CGI orgia nélkül, hozott is 100 millió felett, meg is érdemelte. A legjobban várt streamingfilmek kategóriába például nekem a Ghosted egyetlen másodpercre se tartozott oda, a trailer megnézése elég volt ahhoz, hogy egy kicsit se érdekeljen, a kémia teljes hiánya látszott a főszereplők között rögtön, és az ezerszer látott, klisés, unalmas történet, valamint ha az előzetesben ellövik a három legjobb poént és egyik sem mosolyogtat meg, na akkor az a film nemhogy nem a legjobban várt, de alapból felejtős. Ilyenekre gondoltam, hogy Napoleon, Megfojtott viŕágok, stb, amiket megnéztek kritikusok és közönség tesztvetítéseken, és azt mondták meg kell adni a közönségnek a lehetőséget, hogy ezeket nagyvásznon is láthassa, mert ezek megérdemlik. És igen, inkább pártolnám ezt a rendszert a jövőben, mintsem mozikba küldeni 10 “próbálkozást, és lehet köztük jó”, aztán ha 1 jó 10-ből akkor úgy jártunk…az élet túl rövid ehhez, pláne ha a próbálkozás is egy máshonnan összeollózott sima B-s akciófilmkategória max., ja igen bocsi: jó látvánnyal az alapjaiban üresség.

  6. Ha már előkerült, Past Lives-ot nézzétek, nekem nagy élmény volt a film, imádom az ilyen szinten érzékeny filmeket, amiknek ráadásul a felszín alatt is van még jelentésrétegük. Ez is nő film, és érzkenységében kicsit nekem az Elvesztett jelentést hozza, bár mint film teljesen más eszközökkel operál. Én csalódott leszek, ha nem nyer Oscart.

  7. “inkább 10 Creator amik próbálkoznak”
    A Creator abszolút semmivel nem próbálkozott, maximum annyival, hogy nem adtak ki pénzt egy teljesen random sci-fi brandért amit amúgyis ignoráltak volna.
    Egyébiránt ugyanúgy egy akrtuális trendet meglovagolni akaró (jajnemindenkitmegeszikazAI), biztonsági játékkal összerakott, megfáradt kliséket, megfáradt karaktereket felvonultató semmi. A fordulatok röhejesek és minden nagy reveláció egy nevetségesen túlhasznált ezerszer használt toposz amit instant megtippel szinte bárki a szinopszis alapján is.
    Megérdemelte a buktát, attól nem lesz innováció, hogy nincs rápecsételve, hogy marvel.

  8. Én sem igazán értem, miért kellene védenünk a Creatort. Én elmentem megnézni moziba, vártam is, megkapta a pénzem, szóval így mondom hogy hatalmas csalódás. Nyilván jobb, mint a tucat Marvel és Fast X filmek, de könyörgöm ne legyen az, hogy most meg a legközépszerűbb filmeket kezdjük el feljebb értékelni, mert annyira értékelhetetlen lett a többi.
    Nem volt semmi eredeti a történetben, részemről amit tényleg próbált (és sikerült neki) az a valóban látványos helyek és képek, de ez egy filmnek csak egy részét adja, ha a forgatókönyvben csak pofátlan lenyúlások vannak, és nem az elődök előtti tisztelgés, hanem jelenetről-jelenetre, fordulatonként átvett panelek, az egyszerűen nem jó film, és nem érdemli meg hogy bármit is elnézzünk neki. Megkockáztatom, még káros is, hogy a sok lehetőségre váró közül pont ez kapta meg a (blockbuster szinten)kisebb pénzt, mert így tényleg évekre felejthetjük el megint, hogy készüljön ilyen film – mert megpróbálták és rossz volt.

    Az már külön vicces, hogy a szintén csontig lerágott Fűrész mostani epizódja meg saját világán belül még kísérletezőbb és néha váratlanabb is volt a formulával, mint a Creator lett a saját választott műfajával. Valahol írták, és egyetértek vele, hogy egy igényesen elkészített képeskönyv, iskolás gyerekek sci-fi érzékenységével és ötleteivel. Nagy kár érte.

  9. “Családos emberként se időm, se pénzem megnézni 10 “próbálkozást” moziban”

    akkor ne nézz, mármint komolyan, tökéletesen megértem, de A Mozi nem fog neked szűrni, rengeteg a Creatornál szarabb film kerül bele, ott a Metacritic, vagy választasz kritikust, vagy akár az én kritikám alapján szépen kihagyod. Csak te tudsz szűrni, ellenben A Mozinak hosszú távon jó, ha több Creator készül és kevesebb Fast X, ez 100%.

  10. “szívtelen-lelketlen” ???
    Ti mit néztetek a film utolsó harmadában?

    A nagyon heves, teljesen indokolatlan mértékű ellenérzések alapján úgy gondolom hogy EQ szempontból (keress rá bátran) magasan fölétek lőtt a film…

    Tényleg nagyon sok rossz film készül, és az elégedetlenséggel egyetértek, de teljesen eltévesztettétek a házszámot…

    “szívtelen-lelketlen….látványon kívül nem ad semmit” Teljesen ellenkezőleg gondolom! Akit érdekel a film, ne engedje a fanyalgóknak hogy elvegyék a kedvét!

    Hasonlóan lelketlen filmek:
    A 200 éves ember (1999)
    Mesterséges Intelligencia (2001)

    Nem azt mondom, hogy ez annyira jó és erős film mint azok, de vannak pillanatai amikor igen!

  11. “inkább 10 Creator amik próbálkoznak” +1
    És itt a próbálkoznak-on van a hangsúly.

  12. Gondolom az Exp buktáján Sly bácsi és csapata sem lepődött meg, egyértelmű pénzmosoda. Már a nulladik percben ennek készült…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.