15 hozzászólás a “Alien: Romulus még pár képen” bejegyzéshez

  1. Nagyon az első két filmre hajának e fotók. Milyen öröm lenne, ha mondjuk ez lenne a 3.legjobb Alien mozi. Aztán lehet még az előzményeket sem múlja felül. Mindenesetre ma vagy holnap nagy előzetes gondolom.

  2. José

    Azt mondták, talán a rendező, hogy a film első felének hangulata az első részhez hasonló, aztán a vége felé már átmegy Aliens-be.
    Nekem ez mindenképp bizakodásra ad okot.

  3. Igen,én is azt olvastam. Reménykedjünk,hogy ez a film visszatereli a franchise-t a megfelelő irányba. Azért a sorozathoz nagyobb reményeket fűzök. Valahogy Noah Hawley szerintem a Fargo-ból kiindulva nem fogja elcseszni. Már az olyan nyilatkozatai is ígéretesek,amik a Prometheus,és a Covenant teljes figyelmen kívűl hagyását szólják.

  4. Inkább már valami folytatás kéne, nem megint egy lassú felépítésű, sokszor látott copy-paste. Bármennyire is volt rossz a Promethetus és a Covenant, legalább a próbálkozás megvolt a bővítésre. Nyilván várjuk meg szépen a nagy előzetest, de egyelőre ugyanazt látom, mint a Prédánál.

  5. Az az igazság hogy a magas, szikár Sigourney-ből kinéztem a keménységet, mondhatni “bele volt kódolva” (szintén zenész Noomi Rapace a Prometheus-ban, bármennyire is elcseszték azt a végére), ez a babaarc kiscsaj viszont hát… inkább csak dísznek, “jó kontrasztként” került bele. Ott csúszhat el az egész megint, mikor ő kezd majd el a körülmények (meg a túlélő ösztön) hatására kőkeményen megoldani a problémát, miközben mindenki (nagydarab katonás férfiak) rajta kívül kaja/keltetőgép lesz…

  6. Én nézném a Covenant folytatását is, illetve Avp, Predator is jöhetne még.

  7. már az első hírek után azt mondtam, hogy oké, akkor most lesz egy Alien tinikkel.

    a kérdésem ugyanaz: minek? utána mi jön? Alien macikkal?

    na mindegy, ha jól sikerül és esetleg lesz pénz tovább vinni, talán más ötlet is kipattan a fejekből.

  8. “már az első hírek után azt mondtam, hogy oké, akkor most lesz egy Alien tinikkel.

    a kérdésem ugyanaz: minek? utána mi jön? Alien macikkal?”

    A főszereplő csaj 25 éves, konkrétan mindenki 20 év feletti, az aligha tini.

    Nem mellesleg Sigourney Weaver 28-29 éves volt az 1. filmben. Maga Ripley pedig olyan 30 körüli volt, igaz túl sok infót nem kaptunk erről.

    A PREY is remek volt és ott sem 50 éves kigyúrt macsó volt a főszereplő hanem egy 25 éves nő.

    Szerintem az legyen a legkisebb gond, hogy a színészek hány évesek, hogy néznek ki stb. Ha a sztori nem fog érni egy kalap trágyát sem akkor teljesen mindegy, hogy 15 évesek vagy 50 évesek játszák a karaktereket.

  9. @David33

    A Prey többek közt azért nem volt remek, mert semmitmondó, unalmas karakterek voltak, mellé társult a rossz írás és a szefós ragadozó, a fele meg természetfilm volt.

  10. Nagyon várós. Sokakkal ellentétben én imádtam a Prometheust a Covenant is elment így remélem az a szál is megy tovább. Az Aliens-t pedig kimondottan gagyi filmnek tartom.

  11. L92:Hogy az Aliens-t gagyi filmnek tartod azt nem kellene reklámoznod! Nem tudom milyen filmes ismereteid vannak, de az a mozi minden csak nem gagyi.

  12. “Én nézném a Covenant folytatását is, illetve Avp, Predator is jöhetne még”

    +1, nagyon várok mindent, ami Alien, predi. jó volt a prometheus, covenant prey is. Még! Még! Még! Ezekkel a lényekkel nem lehet betelni.

    sírni fogok a sarokban, ha nem lesz felirattal. Jó tudom, nem sok a szöveg, de z valamennyire akkor is szűri az agyhalottakat, akik nem filmet nézni ülnek be a moziba

  13. Most olvastam, hogy Ridley Scott egy második Alien tv sorozatot fejleszt jelenleg, a készülő Noah Hawley projekt mellett. És semmi közük egymáshoz. Ridley rendez is egy két részt. A Film Stories hozta a hírt. Remélem igaz.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.