Han bajban van, és jönnek a társai megmenteni. Ja nem, hanem a kötél nélküli mászásról szóló dokumentumfilm, amiben egy csávó olyat tett, hogy lepetézünk.
Han bajban van, és jönnek a társai megmenteni. Ja nem, hanem a kötél nélküli mászásról szóló dokumentumfilm, amiben egy csávó olyat tett, hogy lepetézünk.
Az úgy történt, hogy lehurrogtatok amiért fura animációs cuccnak neveztem a Waltz with Bashirt, pedig a moziból kijőve szóról-szóra ez volt az első amit a filmre tudtam mondani. Ez nem zárja ki azt, hogy jó, mert az, de hogy fura az tagadhatatlan, ne is próbáljatok ellenkezni. This is not a lovesong.
Egy dolog mindenképp elmondható a filmre: ilyet nem láthatunk mindennap. Ez egy dokumentumfilm animációs köntösben. Mondhatnám, hogy megvezettek, de nem lenne igaz, mert a filmről csak annyit tudtam, hogy fura animációs (ezt a trailer alapján) és hogy a háború emberre tett hatásaival foglalkozik, de ez csak valami főcím volt valahol és azt a cikket eszem ágában sem volt elolvasni. Ennyi előtudással ez a Libanoni keringő pedig simán jó volt.
Nem tudom, miért így kellett dokumentumfilmet csinálni, nem álltak rendelkezésre a tényleges felvételek? Vagy mert a katonák elmondásai nem is úgy történtek? Igen, inkább ez az utóbbi, hiszen a szürrealizmust különben teljesen ki kellett volna hagyniuk a dokumentumból, legfeljebb egy arcot láttunk volna ahogy elmondja őket. A film története amúgy annyi, hogy egy volt katona próbálja kideríteni mit csinált a 82-es libanoni háborúban, helyreállítani az emlékezetét. Elmegy pszichológushoz, beszél a feltételezett bajtársaival, meg ilyenek, és ezt látjuk animálva, amiket ők “láttak”, vagyis amikre emlékeznek. Vannak benne érdekes dolgok, de menjetek el, felfedezni.
Az animációkra is csak azt tudom mondani, hogy furcsa. Egyrészt ott van az, hogy az élő személyek mintha papírból lennének kivágva néhol, ők nagyon elnagyoltan vannak elkészítve, viszont a film tele van olyan képekkel amikért valami iszonyat pirospont a készítőknek. Gyönyörű színek, kidolgozott helyszínek, tényleg profi az egész.
Igazából pontozni nehéz lenne, mert ez érdekes film, de a dokumentum stílus miatt szokni kellett nekem a keringőt. Vizsgáljátok be, mert kilóg az átlagból. Most akkor megyek, beszerzem a zenéjét.
Legalábbis odakinn, itthon meg nem akarok gonosz lenni, de ezen ülni fognak, én azt érzem. De ha már ki van tűzve a bemutató időpontja, akkor nyugodtan jelezzétek.
Itt egy baromi jó “interjú” Mooreral, videó lentebb helyben (ha nem megy akkor irány a link), ahol bemutantak egy riportot, amiben megkérdőjelezik a film állításait és utána meg Michael Moore élőben durván kifakad. Mekkroa már a beszólás, hogy “kiváncsi vagyok milyen gyógyszerreklám következik utánunk”. Lol.
Érdekes megnézni a Sicko filmkritikámnál a kommenteket. Mellesleg tényleg felrakták a site-ot, amit a videóban emleget Moore, ahol a Sicko cáfolatot szétkapják. Egyszerűen kell, hogy legyen benne valami, akármilyen tipikus állítás/tipikus válasz párosokat lehet hozni a biztosítók vs állami egészségügy témában.
A másik oldalon is megy már a levelezgetés, egy BlueCross (egyik biztosítócég ott) belső memó már kikerült. “If popular, the movie will have a negative impact on our image in this community.” — Barclay Fitzpatrick, Vice President of Corporate Communications, Capital BlueCross
Az új Michael Moore dokumentumfilm. Tegnap éjjel én a google videón néztem meg, amit te is megtehetsz, mert még mindig fenn van. Én személy szerint nem vagyok oda a dokumentum (vagy ugye Moore-nál főleg provokáló/propagandisa) filmekért, de ez durva.
Durva, éspedig azért, mert efelé akarunk elvileg közelíteni a hazai egészségüggyel. Legalábbis ezt nyilatkozták pár hónapja, pedig aki nem vak az már rég tudja, hogy az amerikai rendszer erősen roskadozik, most pedig a filmben meg láthat pár példát is. Rögtön a kezdetről mondok egyet: csávó otthon a körfűrésszel vágta a fát és lekapta két ujját. Nem volt egészségbiztosítása, bement a kórházba, ahol egy egyszerű választás elé állították: gyűrűs ujj 12ezer dollárért, középső ujj 60 ezer dollárért. Mindezt úgy, hogy zsebből kellett fizetnie… Vagy a másik: inhaláló és belevaló cucc 120 dollárért, olyan amiből 1-2 elfogy egy hónapban.
És a film nem is a biztosítatlanokról szólt, hanem olyanokról akinek volt biztosítása, de a pénzt mégsem adták a szükséges műtétekre sőt, azok az egészségbiztosítós orvosok kaptak bónuszt, akik mindenféle indokkal a legtöbb kérvényt tudták elutasítani. Nem akarok minden példát ellőni, hogy nézéskor is legyen még meglepetés (maradt bőven), csak még ezt mindenképp: (biztosított) nő autóbalesetet szenvedett, kijött a mentő és kórházba szállította, erre ezt a mentős szállítást nem fizeti ki a biztosító, mert nem volt preapproved (ha jól rémlik, de nyogodtan javítsatok), azaz nem ő kérte vagy mi.
Persze kiragadva 1-2 alanyt bármit be lehet bizonyítani, mint ahogy szerintem a többi bemutatott országban sem olyan egyszerű a helyzet, de lehet benne valami. Elég csak megnézni azt a nőt, aki kanadába “szökött”, mert ott államilag van intézve az egészségügy. Angliában és Franciaországban is állami és úgy tűnt nem akarnak rajta változtatni. Angol pasi egyenesen kijelentette ez utóbbit. No persze ott azért meg tudott élni az orvos hálapénz nélkül, nem is kis lábon.
Pontozni nem nagyon lenne értelme, de azt mondom érdekes megnézni a Sicko-t, mert ha a fele igaz az amcsi rendszerről, akkor marhára nem arrafelé kéne tartani semminek. Az utolsó 20 perc szerintem azért erőteljesen leült, a börtönhöz utazással, ez még így a végére hozzáteszem. Első dokumentumfilmről írás filmbuzin? Akkor nyálas képek nélkül, hardcore.
-