Az első rész anno 1970-ben a MASH-sel együtt mondhatni az Oscar gála vesztese volt, A tábornok szinte elseperte az egész mezőnyt, mindenesetre ettől még egy szobrocska és 9 jelölés az csak elismerést jelent. Azt viszont semmiképpen sem lehet mondani, hogy ezt a kétes sikert lovagolták volna meg a folytatással, hiszen négy év telt el, mire elkészült.

Ez a film már nem azokban a szappanoperás szerelmi viszonyokban utazik, mint elődje, itt a katasztrófafilmekben szokásos felvezetés és karakterbemutatások után rögtön támad a bonyodalom, egy kisrepülőgép személyében, mely egy Boeing 747-essel ütközik össze, azon egy óriási lyukat hagyva a pilótafülke oldalán. Mivel a pilóták kikerülnek a képből, helyükbe a stewardess ül, rajta múlik, hogy a gép biztonságosan földet érjen.

Climb, baby, climb.

Sokkal élőbbek lettek a karakterek is, erről Charlton Heston, Karen Black, Gloria Swanson, az Ördögűzőben egy évvel korábban már bemutatkozott Linda Blair, és természetesen közben a társaság alelnökévé előlépett George Kennedy gondoskodik. És még humorosabb megnyilvánulásokat is kaphatunk többek között Jerry Stillertől.

A megvalósításra valószínűleg itt már nagyobb keretük lehetett, jó pár külső jelenet volt, és nem feltétlenül trükköztek mindig rávetítéssel, ha jól láttam, inkább csak a pilótafülkés részeknél vették elő a technikát.

A későbbi paródia, az Airplane főként ebből a részből merített a katasztrófás résznél, az éneklő apáca, az ugráló vese, mind-mind ezt az epizódot figurázzák ki. Természetesen még jó pár másik filmből, no de ezt hagyjuk későbbre.

Eredetileg TV-filmnek szánták, azonban az egyik producernek annyira tetszett, hogy végül a mozik mutatták be, kicsit korábban is, mint a Földrengést, pedig annak a forgatása már lassan a végénél járt, mikor elkezdték az Airportot, ami persze azért érdekes, mert Heston és Kennedy mind a két filmben játszott.

Ez már egy sokkal szórakoztatóbb darab volt, mint az elődje, mely inspirálta, és már több feszültség volt, azonban még mindig úgy érzem, hogy annál kevesebb, mint kellett volna, még mindig nem eresztették el eléggé magukat a készítők, gondolom, az is közrejátszik ebben, hogy tv-filmnek szánták, még nem annyira grandiózus az elképzelés, inkább csak a bámulatos határát súrolja. Nekem, aki már utólag láttam mindet, nagyjából 10 évvel ennek az elkészülte után, ezek az igazi Airportok. Ami kicsit vicces, hogy mindazoknak, akik úm. realtime nézték, és átélték az Oscar gála izgalmát még az első résznél, logikusan pont az az igazi, és a következő 3 rész csak szégyent hozott rá, amolyan akciófilmesítették. De engem ez miért is zavarna, nyugodt szívvel mondok rá egy 7/10-et.

Régóta tervezem újranézni a jó öreg katasztrófafilmeket, a múltkor már elkezdtem a sort a Pokoli toronnyal, és most kezem ügyébe került a repülőgépek, vagy éppen az azon utazók rémálmainak sorozata is.

Az első részre bevallom, szinte már nem is emlékeztem, most már tudom, hogy miért. Ebben a részben volt a legkevesebb cselekmény, voltaképpen inkább szólt a reptéri kapcsolatokról, mint a tényleges katasztrófáról. Persze, volt az is, hiszen kell bele, de a több mint két órás játékidőhöz képest mondhatni eléggé elenyésző.

Egy gép elakadt az egyik pályánál, egy másik valószínűleg veszélybe kerül egy mentálisan nem éppen tiszta ember miatt, de az igazi dráma a párkapcsolatok körül zajlik, kit mikor hagy ott az asszony, illetve ki mikor hagyja ott az asszonyt, két szerelmi háromszögünk is van, amin „izgulhatunk”. Plusz kapunk egy kis betekintést a reptér működésébe, és megtudhatjuk azt is, hogyan repüljünk jegyvásárlás nélkül, persze ez utóbbihoz nem árt, ha elbűvölő idős hölgyek vagyunk, úgy legalábbis hatásosabb.

You promised me a box of cigars if I pull this off, right? Whataya standin’ there for? Go get ’em!

A színészek között a főbb szerepekben ott van Burt Lancaster, Dean Martin, és Jacqueline Bisset, de őszintén szólva egyikük játéka sem hatott meg túlságosan. Általában csak maguk elé meredtek, valahogy nem jött át a dolog. A bibi csak ott van, hogy főleg ők játszanak a film nagyobb részében. Jean Seberg már nagyságrendekkel jobb volt, Helen Hayes is mindenképpen sziporkázott a szerepében, és ugyebár az egyik kedvenc régi színészem, George Kennedy is életet vitt minden egyes jelenetbe, amiben megjelent szivarral a szájában, valahol nem is lehet véletlen, hogy ő tovább is maradt az egész sorozatra, mint ahogy más katasztrófafilmben is kitűnt mackós termetével.

A tractor-trailer jack-knifed and flipped over. It’s laying on its side like a drunken dinosaur.

A rendezés is hasonló volt, néha túl visszafogott, néha túl nyüzsgő, de nagyon jól megoldották a karakterek közötti kommunikációkat ezekkel az osztott képernyőkkel, az mindenképpen tetszett. A trükkök nem voltak rosszak, és azért még ha nem is eresztették el magukat annyira, mint a következő részekben, be mertek vállalni már itt is egy-két dolgot, például repülővel farolást.

Az az igazság, hogy nem volt a legjobb rész, nekem mondjuk a ’77 a kedvencem, no de arról majd, ha odajutok. Mindenesetre a sorozathoz tartozik ez is, hiszen ezzel indult, szóval semmiképp sem lehet kihagyni a sorból, és ha az ember nem úgy ül le, mint egy átlagos katasztrófafilm elé, hogy jó sok feszültséget vár, és hasonlókat, akkor akár még tetszhet is neki. Nálam egy 6/10-re most jó volt, sajnos már gőzöm sincs, régen mennyire pontoztam magamban, jó lenne tudni, de valószínűleg akkor is unatkoztam picit.