A James Bond producere az Amazonról “These people are f— idiots.”

A Variety hozta a hétvége cikkét, amiben majd 20 belsőssel is beszéltek arról, hogy az új James Bond miért késlekedik ennyit. Úgy tűnik nem csak a castingról van szó, bár hivatalosan mindig ezt a forró kását kerülgették eddig a “meg kell találnunk a legmegfelelőbbet” és hasonló fordulatokkal. Brit férfit akarnak még mindig.

Na a mostani cikk szerint nem a casting itt a gond:

Az Amazon vette meg az MGM stúdiót 3 éve, és ezzel a James Bond jogok is hozzájuk szálltak, konkrétan ez húzta feljebb azt az árat.

Az Amazon garantálta, hogy moziba küldi az esetlegesen készülő filmet, ezért is valósulhatott meg a felvásárlás, ami az MGM tulajoknak jól jött.

Ellenben megkerülhetetlen a Broccoli család producerileg, náluk maradt a végső döntések joga. Közülük jelenleg Barbara Broccoli a döntéshozó, aki amúgy az eddigi Bondok forgatásán kicsit anyatigris módjára viselkedett, annyira fontos neki ez a családi örökség, és kifejezetten nem bízik az algoritmus-centrikus Amazonban.

Broccoli konkrétan így emlegeti az Amazont a barátainak “These people are f— idiots.”

Az Amazon nyilván szeretné a következő Bond filmet, de Broccoli nem akar velük ilyet csinálni. Teljesen elakadt a folyamat, ami a közelállók szerint kicsit a régi hollywoodi alkotási mód és a Silicon Valley által képviselt új, teljesen adatok és algoritmusok által dominált streaminges szórakoztatóipar harca.

Úgy tűnik az Amazonnak nem csak filmes tervei vannak, többet akarnak kezdeni a Bond franchisezal (elhangzott a TV sorozat, Moneypenny spinoff, női ügynökös spinoff). És a castingnál is a számokban bíznának, míg ugye Broccoli pont arra büszke, hogy például Craiget is szinte a semmiből rántották fel, és mennyire bevált (tudom, sokan nem kedvelitek, de vele lett még nagyobb anyagi siker a Bond franchise.)

Az Amazonos  Jennifer Salke (róla már hallottunk szerintem, mennyire rosszul kezelt sokmindent) egyik meetingen ügyesen a CONTENT szót is használta, ami teljesen kiborította Broccolit.

Egy Amazon dolgozó olyat is mondott a 007: Road To a Million reality 2. évados meetingjén, hogy ha őszinte akar lenni, akkor szerinte Bond nem is hős.

Jelenleg így áll a Bond: nincs forgatókönyv, nincs történet, nincs Bond.

Broccoli nem aggódik, voltak már nagyobb szünetek a Bond filmekben eddigi is, például amikor a Licence to Kill után meg kellett találniuk az új hangot, akkor a GoldenEye 6 évvel később jött, számára a vision megtartása fontosabb mindennél.

human
írta
2024. 12. 21. 04:02
megjelenés
10
hozzászolás


Már puhul Craig

A legújabb kommentjei alapján már úgy tűnik, hogy valamivel csak sikerült meggyőzni, és visszatér a James Bond szerepbe talán.

craig-car-james-bond

Először a kemény forgatási nap utáni “öreg vagyok én már ehhez” dologra reagált:

They say that sh*t sticks, and that definitely stuck. It was the day after filming [stopped on ‘Spectre’]. I’d been away from home for a year. Boo-hoo. It’s a good gig. I enjoy it.

Kicsit ki volt készülve, ezért mondta, de amúgy jó a meló.

Hozzátette amúgy, hogy az eddig pletykák (fent linkelve) alaptalanok, mivel még nem tárgyaltak a filmről. Ami kicsit vicces lenne amúgy, és azt mondom, hogy kamuzik, mivel a stúdió nyilván minél előbb akarja folytatni az 1 milliárdokat hozó franchiseát, nem ültek 1 évig rajta tárgyalások nélkül.

As far as I’m concerned, I’ve got the best job in the world. I’ll keep doing it as long as I still get a kick out of it. If I were to stop doing it, I would miss it terribly.

Viszont az utóbbiból úgy tűnik, hogy a “fasza meló” lesz a mantra, meg hogy hiányozna neki a szerep. Csinálja amíg élvezi.

human
írta
2016. 10. 11. 03:35
megjelenés
19
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.