Zendaya a pénztáraknál, és Boy Killed by World

Megjött a Challengers, ami eléggé Zendaya sztárságára épített, és a mozinézők az előre jelzett módon válaszoltak. Túl horny volt a film?

A Challengers 55 millióba került, és csak 15-tel kezdett, világszinten pedig 26-nál jár most szerdán. Mondjuk eddig tartja a No Hard Feelings görbéjét, de az csak 45-be került tavaly. Igazából a rendező előző nagy sikeréhez, a Call Me By Your Name-hez nem lehet hasonlítani, egyrészt mert az.. wtf, csak 3,5 millióba került, másrészt kevés moziból növelték ki sok vászonra idővel. Ellenben ha jól látom, akkor a Challengers eddig hozta az előrejelzett bevételt, de ettől még nem lesz siker sajnos.

Ami durva, hogy a Boy Kills World, még ha kicsi akciófilm is a Roadside forgalmazásában, akkor is csak 1,7 milliót hozott össze majdnem 2000 vásznon, mindezt úgy, hogy 25 millióba került. Konkrétan az alig 45 éves Alien újra mozikba küldése majdnem elverte.

Ezen kívül még mi mondható el Guy Ritchie második hetéről? A The Ministry of Ungentlemanly Warfare kisebbet esett, mint egy Marvel film! Ja hogy 8,9 millióról zuhant 57%-ot, nem 100-ról? Csak 3,8 sikerült neki most hétvégén Amerikában. Ez gyorsan meg fog jönni streamingre.

human
írta
2024. 05. 01. 16:46
megjelenés
2
hozzászolás


Challengers

A Dűne 2 óta kimaradt nálam a mozizás (még egy Godzilla vs Kong filmre engem ugyan rá nem vett volna senki, a Szellemirtók plakátján pedig Bill Murray feje meggyőzött róla, hogy itthon se nézzem meg), aztán most „nyárindító” címszóval így tavasz közepén egy nap lenyomtam a Polgárháborút és a Challengers-t is. Előbbiről human már írt pár napja és 2016-ban is, utóbbit pedig megnyertem most tőle, mert általános iskola óta PTSD-je van, legyen szó bármilyen labdajátékról.

Nade, hogy sikerült a Challengers, avagy „tudod a film, amiben Zendaya-t partiba vágja az a két srác”?

A történet szerint a roppantul ígéretes, feltörekvő teniszjátékos, Tashi Duncan (Zendaya) két jó barát, Art Donaldson (Mike Faist) és Patrick Zweig (Josh O’Connor) rajongását is elnyeri egy közös versenyükön. A két srác elkezd versengeni a kegyeiért, az éjszaka javarészét pedig végül hármasban töltik. Évekkel később arra eszmélünk, hogy Tashi már szintén Donaldson néven, Art feleségeként a srác edzője, ugyanis a saját karriere egy csúnya lábsérülés után derékba tört. Art pályafutása is eléggé döcögős éppen, valamit villantani kéne, hogy beválogassák a US Open-be, úgyhogy elindul egy kisebb versenyen is… ahol egykori barátjával, Patrick-kel kerül szembe. A múltbéli sérelmek meg érzelmek egyaránt felszínre kerülnek, miközben mind a három fél titkolt és kevésbé titkolt céljai és vágyai is küzdenek egymással…

A rendező a Szólíts a nevedenért is felelős olasz Luca Guadagnino, aki ezúttal is a főszereplők közötti dinamikára helyezte a hangsúlyt. A kémia szerintem remekül működött közöttük, viszont ami tényleg a hátán viszi a filmet, az a teniszlabda módjára történő ide-oda pattogás a nézőpontok között. Az „Ú most épp amúgy totál igaza van X-nek” típusú képsorok után azonnal egy „várjunk, X egy rohadék és talán inkább Y a jó arc?” kaliberű jelenetbe ugrunk át… az egész film során. Még a legvégső 1v1-et eldöntő „tie-breaker” meccs során is váltakozik bennünk, hogy épp kinek is szurkolunk vagy ki az, akit legszívesebben átdobnánk a hálón. A karakterek végig egymás arcában vannak (szó szerint), elképesztően sok, szűk térben játszódó jelenettel próbálják még a karakterek közötti mindenféle feszültséget erősíteni, legyen az szexuális vagy érzelmi töltetű. (Más kérdés, hogy a film, habár „szexi” és túlfűtött, de ez javarészt megmarad a „teaselgetés” szintjén, szóval a Z-generációsoknak sem kell aggódnia a túl sok – klasszikus értelembe véve igazából 0 – szexjelenet miatt.)

A cselekményvezetés is valamennyire ezt szolgálja egyébként, nem-lineáris narratívával operál a film, úgyhogy az ide-oda ugrálást az idősíkok között is megtapasztaljuk jó sokszor, kifejezetten ügyesen adagolva a múlt és a jelen történéseit. Jókor, jó helyeken történik ugrás, ami ugye a már említett „feje tetejére állítjuk X karakter megítélését a nézőben” váltásoknak is eléggé szépen megágyaz. A script egyébként nálam más fronton is működött, jópofa kis apróságokat vittek bele a két srác játékának elkülönítése (ki hogyan szervál pl.) vagy Tashi manipulációja szempontjából. A tengerpartos jelenet fiatalkorukban, ahol kvázi szirénként csábítja el a két srácot egy életre elég jól összefoglalja, hogy a három karakter közül ki hogyan is gondolkozik a teniszről, életről, célokról.

Tudom, hogy már tűkön ülve várjátok a „HOL A DE” részt, úgyhogy akkor lecsapom végre ezt a labdát (hehh). A zenét Trent Reznor és Atticus Ross ikonikus duója szállítja, akik ezúttal egy technósabb, olykor goásabb vonalat képviseltek. Piszkosul illik a filmhez és most a kritika írása alatt is ez szól… de bizonyos jelenetek alatt a hangerő, illetve egyáltalán a jelenet jellege/érzelmi töltete és a zene összeegyeztetése olykor egyszerűen borzasztó. Mondhatni rettenetes. A másik ami zavart, hogy habár kifejezetten bravúros képi megoldásokkal játszik a film a tenisz meccsek alatt (az a kamera néha a hálónál, néha a labdán, néha a két szereplő POV-jéből cikáz ide-oda), de ezeket a lassításokat, legyen szó a mennyiségükről vagy a minőségükről, még urunk-megmentőnk Zack Snyder is megirigyelte volna. (Engem pl. konkrétan kiragadt már a legvégső összecsapás során, hogy fél percig nézem mindkét srác lábán a csöpögő izzadtságot.)

És akkor talán a legnagyobb „DE” az nem is „DE”, hanem inkább ilyen „hmm hmm”. A két srác játéka ugyanis szerintem pazar, Zendaya viszont… nem is tudom. Jó az alakítása, ezt rögtön le is szögezném, csak szerintem 1., a FILMES karrierje 2., a filmet megelőző, a hölgy játékát egekig magasztoló kommentek szempontjából keltett bennem némi hiányérzetet. Szerintem neki most nagyon kellett volna egy elképesztően erős, de legfőképp MÁS alakítás, mint amit eddig megszoktunk tőle. Nagyvásznon ugyebár a Dűne 2 óta is olvasni számtalan ilyen kommentet, hogy kb. végig egy arcot hozott és Csalamádé Timóttal szinte semmi kémiájuk nem volt (szerintem utóbbi azért már túlzás), de a Pókember trilógiában és a Malcolm és Marie-ben is sokszor ugyanazzal a sztoikusnak ható, „savanyű” arckifejezéssel játszik, mint amivel itt is (sőt még talán a Legnagyobb showman-ből is ilyesmi rémlik). És ami sokaknak már nem elég, főleg így sokadjára.

Persze ellenérvként jöhet, hogy 2x Emmy-díjas a hölgy az Eufóriáért, de ott meg ahogy hallom, eléggé alá dolgoztak az írók (nekem spec gőzöm sincs ez mennyire igaz, egy rész után kaszáltam, láttam én azt hihetőbb formában tíz évvel korábban, csak ott Skins-nek hívták). Valamint a kérdés továbbra is az, hogy a mozis karrierjében ő mennyire tud ténylegesen felemelkedni arra a szintre, amit a külföldi sajtó vagy az internet népének egyik tábora már réges régen megszavazott neki. Na, csak kinyögöm végre: erre a kérdésre szerintem a Challengers adhatott volna egy definit választ… de szerintem ez nem történt meg és filmes szempontból – nálam legalábbis – egyelőre továbbra is egy ígéret marad. Egy roppantul tehetséges, szerethető, karizmatikus… de ígéret. (Az anyuka szerepében meg aztán végképp nem volt hiteles vagy hihető, de igazából ez valamennyire betudható annak, hogy az az egész szál direkt a kontrasztra akart rámenni, szóval csak zárójelben gonoszkodtam már itt a végére…)

Pozitív hanggal szeretném zárni azért, mert tényleg egy kifejezetten jó, stílusos és eredeti filmről beszélünk, ami után hazafelé sétálva jókat lehet beszélgetni. Barátságok alakulásáról a közös szerelmet követően, a karrier és a magánélet megosztásáról és megfelelő egyensúlyozásáról vagy az álmok időben történő elengedéséről is remek gondolatokat vázol fel a film, miközben érzelmi fronton meg a három karakter között izzó kémia konkrétan lefolyik a vászonról.

Izzad mindenki rendesen ilyen vagy olyan szerepben, na… a végeredmény viszont semmiképp sem izzadságszagú.

(Plusz egy kicsit személyes meg napi feelgood ha human-nek belefér: a legutóbbi írásom itt egy keserédes megemlékezés volt a Mielőtt… trilógiáról, ami egy akkor nem túl fényes élethelyzetben íródott. Ezt a filmet most már a feleségemmel közösen néztem meg. Keep holding on folks.)

gore
írta
2024. 04. 27. 17:47
megjelenés
6
hozzászolás


Háromszögelés IMAX-ben

Itthon fogalmam sincs, de ennél a drámánál IMAX-et emlegetni… nem tudom. Ellenben a poszter tetszik.

human
írta
2024. 04. 07. 02:23
megjelenés
5
hozzászolás


Két srác ráhajt Zendaya-ra

Természetesen a Challengers filmből jött részlet, amiben egy furcsa szerelmi háromszög és a tenisz van főszerepben.

Na meg Zendaya. Így indul az érzelmi rész Luca Guadagnino (Call Me By Your Name) rendezésében:

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 03. 27. 02:46
megjelenés
4
hozzászolás


Feltűnt a Challengers új előzetese

Szintén tavalyról idénre csúsztatott film. Ez az amiben Zendaya két pasi között teniszezik, és Luca Guadagnino (Call Me By Your Name) rendezte. Bár a trailerből mintha nem jönne le, de régebben az volt a sztori, hogy fiatalon hármasoztak, de felnőve Zendaya karaktere és a férje kell összecsapjon a régi társukkal.

“She’s a maneater”, mondja a dal, és Zendaya nagyon elsétál a sikátorban!

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2024. 02. 21. 18:42
megjelenés
3
hozzászolás


A stúdiók telelni fognak? Csúszhatnak a filmek…

Csúszások amiket biztosra tudni:

Ezen kívül pletyka, hogy a Warnerben felmerült az alábbiak 2024-re tevése:

  • Dune: Part Two (ennél még a Legandary stúdióval val is egyeztetniük kéne, amit nem tettek meg)
  • The Color Purple (Oscar bácsisnak tervezett film, ami a színészek kampánya nélkül nem működhet)
  • Aquaman and The Lost Kingdom (három reshooton van túl a film

Amint egy nagy stúdió meglépi a többiek közül páran követhetik majd. Mondjuk az Aquamant nem értem, bár nyilván az új DC cuccok még messze lehetnek, ha castingolni sem tudnak, nemhogy írni, szóval lehet azért fontolgatják a sorsát.

human
írta
2023. 07. 22. 02:49
megjelenés
11
hozzászolás


Challengers-előzetes: két pasi egy Zendaya

Luca Guadagnino (Call Me By Your Name) új filmjében Zendaya egy teniszezőt alakít, aki összejön két teniszező pasival.

Két időszálas a film, mert fiatalon hármasoztak, de felnőve Zendaya karaktere és a férje kell összecsapjon a régi társukkal. Szeptemberi kötelező premier lesz.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2023. 06. 21. 03:38
megjelenés
9
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.