Kész állatkert: Kokainmedve és botló hangya

Az Ant-Man 3 elvileg (a hivatalos számok még nem jöttek ki) a becslések alapján a komplett MCU legnagyobb második hétvégés esését produkálta, a Cocaine Bear pedig Jézussal karöltve (wtf) ment hatalmasat.

A korábbi megállapítást, hogy minden körülményt figyelembe véve a Hangya harmadik kalandjának nyitása siker, ezt továbbra is tartom, viszont a második hétvégéje csúnyán néz ki – és talán azt a tézist is igazolja, hogy főleg Kangra volt kíváncsi a többség, ergo rohantak rá, amint tudtak (a korábbi részek alacsonyabban nyitottak, de jól tartották meg a közönséget komoly főgonoszok és nagyívű sztori nélkül is). Ha minden igaz, 69-70% környékén esett, ezzel lenyomta a Black Widow, Thor 4, Spider-Man: No way home trió 68 százalékos második hétvégéjét – tegyük hozzá azért, hogy Póki hatalmasat nyitott, onnan nem akkora katasztrófa ekkorát csuklani, arról nem is beszélve, hogy utána hogyan ment hétről hétre 800 millió fölé.

Ez innen szinte biztosan nem lesz jellemző az Ant-Manre, az eddigi amcsiban összeszedett 167 millió tuti 200 fölé megy, de nem igazán sokkal, és globálisan is 500-600 között zár. Ismétlem ez az eredmény egy másik blockbuster kapcsán és egy nem igazán hype-olt képregényhős esetén sem nézne ki annyira rosszul (ergo anyagilag nem bukta), de egy MCU mozinál kevés. Továbbra sem állt még földbe a Feige magic, de a Pókember és a Dr. Strange 2 átütő sikere is így már kezd halványulni, és az idei két maradék filmjüknek (Guardians of galaxy 3 és The Marvels) nagyot kell menni, hogy ne kongassák tovább a vészharangot.

Nem nagyon figyeltem eddig a Cocaine Bearre, úgyhogy engem a 23 milliós nyitásnál még jobban sokkolt, hogy Elizabeth Banks rendezte, és az új Han Solo, Alden Ehrenreich szerepel benne. Mivel meglepően jó kritikák mellett kezdett, ez a nyitás simán elég lehet a 35 milliós produkciós büdzsé duplájára otthon, és ha nemzetközileg is felkarolja a közönség, semmi sem ment meg minket a folytatástól.

Húsvét közeledtél megérkezett az aktuális vallásos mozi is, a Jesus Revolution 15 millióval kezdett, ami jócskán megugrotta a becsléseket – és a hasonló tematikájú filmek jól is szokták magukat tartani ebben az időszakban. Plusz egy pacsi még a Csizmás Kandúrnak – egész döbbenetes ahogy tartja magát, miközben hetek óta elérhető már otthon is (Amerikában tuti, itt nem tudom), immár 173 milliónál jár, globálisan 442-nél és hétről hétre nagyon szépen tartja magát. 

A hétvége becsült amerikai bevételi adatai:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2023. 02. 27. 14:24
megjelenés
17
hozzászolás


A Cocaine Bear és a Super Bowl

Csak egy “játékos statkártya” designnal bíró posztert kapott.

human
írta
2023. 02. 13. 16:37
megjelenés
3
hozzászolás


Cocaine Bear-előzetes: A BEAR DID COCAIN!!!

Szóval az igaz történet az, hogy volt egy híres kokaincsempész, aki kidobta mindig az anyagot (mint Cruise abban a másik filmben), és utána ejtőernyővel kiugrott a gépből, amit hagyott lezuhanni, így nem tudták elkapni. Az egyik ilyen útjába belehalt, és mint kiderült, egy medve rákapott a kokainra, megtalálták a tetemét.

Na ebből csináltak egy erőszakos horror-vígjátékot, elképzelték mit művelhetett volna a Medve betépve? Mármint elnézve a trailert ennek tűnik a végső koncepció. Amúgy nehéz megmondani, hogy a 80-as években játszódik, nem?

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 11. 30. 21:04
megjelenés
18
hozzászolás


Ez a medve tényleg lecsapott a kokóra

A valóságon alapszik Elizabeth Banks filmje. Egy drogszállító gépje lezuhant 1985-ben, és egy fekete medve megtalálta, aztán megette az anyagot. Nem tudom hogy lesz ebből akárcsak 90 perc is, majd a trailer ad támpontot.

human
írta
2022. 11. 30. 13:51
megjelenés
14
hozzászolás


Kecsap: Matt Damon’s Avatar, The Tomorrow War 2, Red One, Firestarter, Last Night in Soho, Downton Abbey 2, Cocaine Bear, Secret Headquarters, Black Panther: Wakanda Forever, Havoc, After Yang, Five Guys, Barbie, Kevin Feige, Role Play, Paddington 3, Transformers: Rise of the Beasts

A THR szerint az Amazon már be is rendelte a Tomorrow War folytatását. Chris McKay visszatér rendezőnek, és a színészek is várhatóak. A történetről természetesen egyelőre semmi.

Ez egy kép a After Yangból, amiben Colin Farrell szerepel, aki valamiért odavan a bajuszért pár éve. Kogonada (Columbus) új filmje, egy család elveszti a mesterséges intelligenciás segítőjét. A szeretet, kapcsolatok és gyász lesznek a fő témák ennek kapcsán.

A korábban Five Guys címet viselő Guy Ritchie kémfilm 2022 januárjára lett beütemezve végül. A főbb szerepekben Jason Statham, Aubrey Plaza, Bugzy Malone, Josh Hartnett, Cary Elwes és Hugh Grant. Legyenjólegyenjó?

Miközben Cannesban emberek már látták Paul Verhoeven apácás filmjét, addig mi csak egy interjút olvashatunk a rendezővel a prűd nyugatról. “There’s been a general shift towards Puritanism. I think there’s a misunderstanding about sexuality in the United States. Sexuality is the most essential element of nature. I’m always amazed people are shocked by sex in movies.”

Sydney Lemmon is megjött Firestarter remakebe.

Tudjátok, felfújható: csúszik a Last Night in Soho!!! Edgar Wright wtf. Ja hogy 1 héttel jön később? Micsoda csúszás.

Dwayne Johnson és az Amazon komédiát csinál Red One címen. Vagyis akció komédiát, ami az egész földet behálózza majd, és ünnepek tematikájú.

A Downton Abbey 2 most december helyett inkább 2022 máricus 18-án érkezik.

Az Elizabeth Banks által rendezett Cocaine Bear új színészekkel bővült: Keri Russell és Ray Liotta. Na meg  Alden Ehrenreich, O’Shea Jackson, Jesse Tyler Ferguson.

Már forog Atlantában a Black Panther: Wakanda Forever.

Greta Gerwig rendezi majd a Barbi filmet, amiben Margot Robbie a főszereplő. Utóbbi pont ezt emelte ki egy interjúban, hogy meglepő név ha szembeállítjuk a Barbi név után elképzelt anyaggal.

Matt Damon azt mondta egy interjúban, hogy nem fogadta el az Avatar első részében a szerepet, pedig a profit 10%-t is felajánlották neki. “I was offered a little movie called Avatar, James Cameron offered me 10% of it. I will go down in history… you will never meet an actor who turned down more money.”

Pár kölök igyekszik megvédeni egy szuperhős titkos bunkerét a gonosztól a Secret Headquarters-ben. A teljes gárda: Jesse Williams, Owen Wilson, Michael Peña, Walker Scobell, Momona Tamada, Keith L. Williams, Abby James Witherspoon, Kezii Curtis.

Tom Hardy mellé ki kéne más a Havocba, mint Timothy Olyphant.

A Transformers: Rise of the Beasts (a Bumblebeet követő TF film) a rendezője szerint a 90-es évek akciófilmekből merít majd. Optimus Primal szinkronhangja Ron Perlman lesz.

Kevin Feige azt mondja, hogy már nem 53252 filmre kötik le előre a fontosabb karaktereket alakítókat, ahogy Evans, Johansson és Jackson kapcsán hallattuk, hanem mostanában már rugalmasabbak, inkább olyanokat keresnek, akik örömmel jönnek az MCU-ba.

A Role Play főszereplője Kaley Cuoco lehet. Rendező még nincs, de a stúdió már keresi az alkalmas embert. Akcióthriller, amiben egy házaspár élete teljesen felfordul amikor többet tudntak meg egymás eltitkolt múltjáról. (Mr and Mrs. Smith?)

A Paddington 3 jövőre forog, viszont nem az 1-2 rendezője készíti. A rajongók már retteghetnek?

Elhunyt Robert Downey Sr.. A fia jelentette be a hírt.

Elhunyt Richard Donner, többek között a Superman, a Goonies, és persze a Lethal Weapon rendezője.

human
írta
2021. 07. 11. 14:30
megjelenés
9
hozzászolás


Kecsap: Bird Box spinoff, Four Good Days, The President’s Analyst,The Flash, Borderlands, Monkey Man, The Pale Blue Eye, Ray Donovan, Players, Writers and Lovers, Thirteen Lives, Wrath of Man, Vengeance, Classified, Bee Gees, Poor Things, Cocaine Bear, Francis and The Godfather, The Beast, Rothko,

Alex és David Pastor ír egy spanyol spinoffot a Bird Boxnak, ami természetesen abban a világban játszódik, amiben a Sandra Bullockos közepes film.

Chad Stahelski (John Wick) a Classifiedot is rendezi majd a New Line Cinema-nak, akik jó kis licitálási versenyben szerezték ezt meg. A Die Hard és az Indiana Jones keverékének mondják, és egy olyan bunkerben játszódik, amiben a II. világháború során szerzett relikviákat tárolják, azokat, amik hatalmasabbak és veszélyesebbek, mint gondolnánk. Indy emlegetés miatt gondolom természetfeletti dolgok?

Kenneth Branagh rendezi a Bee Geesről szóló életrajzi filmet. Ben Elton írja az aktuális vázlatát a forgatókönyvnek.

Yorgos Lanthimos rendezi a Poor Thingset, ahogy már írtam, egy gyermeki aggyal újraélesztett nőről szól, úgy tűnik Willem Dafoe is csatlakozik a gárdához.

Steven Spielberg a saját gyerekkorát akarja feldolgozni egy életrajzi ihletésű filmben, az ahoyg felnőtt Arizonában. Michelle Williams alakíthatja majd az anyát a filmben.

Elizabeth Banks a remek Charlies Angels reboot után újra rendez! Egy thriller lesz az Universalnak, és Cocaine Bear a címe. Egy 1985-ben tényleg megtörtént eseményen alapul.

Elle Fanning alakítja majd Ali MacGraw-ot a Francis and The Godfatherben, ami a Keresztapa film születéséről szól.

Kurt Sutter (Sons of Anarchy) a sok sorozat után végre filmet rendez, méghozzá a Netflixnek. A The Beast a 19. században játszódik, és egy angol falvat terrorizáló szörnyről szól, akinek elfogását ígéri egy prémvadász, de természetesen saját indoka is megvan a vadászatra.

Durva a Rothko szereplőgárdája: Aaron Taylor-Johnson, Michael Stuhlbarg, Russell Crowe, Jared Harris, Aisling Franciosi. Megtörtént esemény feldolgozásáról van szó, amiben Mark Rothko lánya igyekszik megakadályozni, hogy a vagyonkezelők kiárusítsák elhunyt apja művészetét.

A Ron Howard által rendezett Thirteen Lives a thaiföldi barlangmentésről csinál filmet, és mostanra a szereplőgárda: Viggo Mortensen, Colin Farrell, Joel Edgerton, Weir Sukollawat, Thiraphat Sajakul, Sahajak Boonthanakit, Vithaya Pansringarm, Teeradon “James” Supapunpinyo, Nophand Boonyai, Tom Bateman, Paul Gleeson,Lewis Fitz-Gerald.

WTF, Guy Ritchinek volt talonban egy filmje Jason Stathammel (avagy ez nem a Fives Eyes kémfilm): Wrath of Man. Az MGM be is tolta most áprilisra. A francia Cash Truck remakeje, és több idősíkon szól egy milliókat szállító pénzeskocsi vezetőjéről. Basszus, tényleg volt szó róla korábban.

A Vertical szerezte meg a Sundance-en vetített Four Good Days-t, amiben a Glenn Close által alakított anyuka még egy utolsó kísérletet tesz arra, hogy kiszabadítsa a Mila Kunis által alakított lányát a heroin szorításából.

Trevor Noah lesz a producere, és valószínűleg a főszereplője is a The President’s Analyst szatíra remakejének, amiben a fehér ház pszichiátere menekül a munkája elől, mert úgy érzi a sok megtudott titok összenyomja, és az ügynökök igyekeznek visszaszerezni őt, mielőtt egy idegen hatalom rabolja el.

Maribel Verdú fogja Barry Allen anyját alakítani a The Flash-ben. És Kiersey Clemons is feltűnik majd a filmben.

Haley Bennett is csatlakozik a Borderlands filmhez, méghozzá egy új karaktert fog alakítani aki Lilith-hez csatlakozik.

Dev Patel első rendezése a Monkey Man, és a Netflix csapott le a terjesztési jogokra 30 millióért. Belsősök szerint “John Wick Mumbaiben” (avagy ez volt a pitch, amit remélnek mi is felkapunk:). Bosszú thriller az egész, amiben egy börtönből szabadult elbánik azokkal, akik évekkel korábban kibasztak vele. A filmben Sharlto Copley is szerepel.

A Netflix 55 millióért csapott le a Christian Bale-es The Pale Blue Eye thrillerre, ami 1830-ban a West Point katonai akadémián játszódik, és több gyilkosságról szól.

A Ray Donovan sorozat filmben folytatódhat, a showrunner rendezi és Liev Schreiber visszatér természetesen, sőt, még részben írja is.

Gina Rodriguez, Damon Wayans Jr. és Tom Ellis lesz a főszereplője a Netflixes Playersnek, ami egy sportírónőről szól, aki az évek során folyamatosan csak felszínes kalandokban élt, de egy új ismeretsége kapcsán el kell gondolkoznia egy igazi kapcsolaton.

Toni Collette is rendezésre adja a fejét a Writers and Lovers adaptációval, egy munkanélküli regényíróról szól, aki anyja hirtelen halála után szülővárosába költözik 1997-ben, és ott pincérnő lesz. Bár nem adja fel a kreatív álmait, de a dolgait nehezíti, hogy két férfiba is beleszeret.

Az Officeból ismert B.J. Novak thrillert rendez Vengeance címmel. A történetről nem igazán tudni, de a Blumhouse és a Focus Features pénzelte az egészet.

Elhunyt David Bailie, aki Cottont játszotta a Pirates of the Caribbean filmekben.

Elhunyt Trevor Peacock.

Elhunyt Tony Hendra, akit a This is Spinal Tapból ismerhetünk.

Öngyilkosságot követett el Michael Wolf a Nomandland 35 éves hangmérnöke.

human
írta
2021. 03. 14. 13:21
megjelenés
13
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.