Mi a fene történik a mozikban mostanság? Először a The Road taszított minket az elkeseredettség mélyére egy reális és remélhetőleg soha be nem következő jövő képével, most pedig itt a Daybreakers, ami nem csak kiemelkedik az elmúlt években a zsáner számára egyre mélyebbre ásott gödörből, de remélhetőleg pozitív példát is mutat az utána következőknek.
A filmet író-rendező testvérpár, Peter és Michael Spierig bizony nem kispályáznak. Ha John Hillcoat rendezésére azt mondtam, hogy a legreálisabb posztapok film, akkor a Daybreakers bizony a legjobban átgondolt vámpíros. Már az alapötlet is túlmutat a szokásos vámpír-kliséken: 2009-ben kitört egy járvány, ami világszerte szedte az áldozatait, azonban zombivá válás helyett a halál utáni élet volt a következménye. A fertőzöttek először vámpírrá, aztán marha gyorsan domináns fajjá váltak, a túlélő emberek pedig — akik úgy döntöttek, kihagyják a mesterséges „evolúciót” — gyorsan rájöttek, milyen lehet egy adag sült krumplinak lenni a mekiben. 10 év elteltével a készletek már nagyon fogyóban vannak, a mesterséges vér előállítására irányuló kísérletek pedig nem hozzák a kívánt áttörést…
A filmben tehát nincsenek évezredek óta titokban élő vámpírcsaládok és ősöreg mesterek, mint ahogy nincsenek rájuk vadászó Fényben járók, Kiválasztottak vagy Hugh Jackmanek sem. Most gondolom az ortodox vámpírfilmesek felhördültek, de szerintem már épp ideje volt csavarni kicsit a dolgon, hiszen az utóbbi években eléggé szétzilálták a klasszikus eredettörténeteket. Így legalább kapunk valami újat, nem? Persze néhány szabály továbbra is él, a karó és a napfény ugyanúgy árt, és a vérfogyasztás is szükségszerű.
Apropó vér, az egyik dolog, amit imádtam a filmben, hogy végre kapunk egy eléggé logikus magyarázatot a vérivás miértjére, nem csak annyival van elintézve, hogy vámpírok ‘oszt szeretik az izét. Ráadásul az átgondoltság a Daybreakers világának mindennapjaiban is jelen van. Ha mindenki vámpír, akkor az életvitelnek is ehhez kell idomulnia, nem? A föld alatti folyosók gyalogosoknak, a nappali üzemmód az autókban, a klasszikus Uncle Sam plakát újraértelmezése és még rengeteg apró ötlet mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a film világa tényleg hihető legyen. De azok se keseredjenek el, akit esetleg nem nyűgöznek le az ilyesfajta kidolgozott részletek, van a filmben pár véres rész is, méghozzá nem is rosszul kivitelezve, mindenféle kamerarángatás vagy gépzene nélkül. Sőt — bár ez már tényleg sok a jóból — még humor is van a filmben, amit meglepő módon főleg Willem Dafoe szállít.
Ezzel a nagyon frappáns átkötéssel pedig el is érkeztünk a szereplős bekezdésig. Karakterek szempontjából nem kiemelkedő a film, ez amúgy az egyik negatívuma is. Kapunk gonosz üzletembert, kételkedőt, pálfordulót, stb. Ettől függetlenül a színészek jól eljátsszák a kiszabott szerepeket, de azért jó lett volna, ha az aprólékosan kidolgozott világ mellé kaptunk néhány kevésbé sablonos karaktert is. A kötelező jócsaj szerepét ezúttal Claudia Karvan kapta, akinek a neve tippre kábé két embernek mondhat valamit és aki remekül adaptálta az általános amerikai akcentust (vö. Hugh Laurie a House-ban). Én mindenesetre örültem neki, ő is csak szépül a korral.
Daybreakers értékelés
A Daybreakers egy rendkívül szórakoztató film, amin tényleg meglátszik, hogy a készítők rárepültek a témára és nem csak két nap alatt összedobtak valamit, hanem végiggondolták, hogy mi-merre-hogyan legyen. Sajnos azért csak becsúszott egy-két tipikus megoldás, és a karakterek is lehettek volna némileg eredetibbek, de még ezekkel együtt is simán 8/10-es a film.ong>
— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.
