Röviden: Knock at the Cabin

M. Night Shyamalan legjobb filmje az utóbbi 10 évből? Nagyot mondással kezdem, de az Old, Glass, Split, The Visit, After Earth ötösön átesve mindenképp ez tetszett a legjobban. Igen, a Splitet is üti nálam.

A történet szerint egy pár és a kislányuk nyaralni megy valami erdei kabinba, ahol megjelenik négy ember, hogy az apokalipszis megakadályozásáról beszéljen. Miképp lehet elkerülni az emberiség pusztulását? Valakit fel kell áldoznia önként a családnak. Már ha hihetünk a kopogóknak. Nem kevés a vallási felhang ebben. Nyilván a villamosprobléma másfél órában kifejezésbe még én is belefutottam a film kapcsán.

A lényeg és meglepetés nekem mindenképp az volt, hogy mennyire egyben van az egész. Egy helyszín nagyjából, alig pár karakter, de egy másodpercre sem toporog a Knock at the Cabin, hanem baromi feszesen gördül előre. Sőt, ezúttal még az alakítások sem furák, mint mondjuk az Oldban, hanem normálisan vezeti őket Shyamalan. Kivéve talán Jonathan Groff? Dave Bautista mindenképp odatette magát. Kinézetileg teljesen mozisnak érződik, szemben a The Visittel vagy akárcsak a Splittel.

Nyilván nehéz spoilermentesen írni róla, mert az egész film alapját jelentő kérdések feltevése az érdekes ezúttal, minden azokra van felhúzva, például, hogy ki miképp áll a kopogók általi helyzethez, és ez hova vezet. A lényeg, hogy meglepően pörgős a végeredmény, ha valaki pótolná. Egy teljesen elmenő szórakoztató thriller szerűség.

human
írta
2023. 03. 28. 16:33
megjelenés
15
hozzászolás


Kopogás a pénztáraknál

Ember legyen a talpán, aki kiismeri Shyamalant a kasszáknál – a Knock at the cabin a rendező legalacsonyabb nyitását produkálta (a széleskörű bemutatók közül), de legalább végre lenyomta az első helyről az Avatart, amivel semmi bajom nincs, de már nagyon unalmas volt az ujjongó elemzőket olvasni mindenhol.

Kezdjük az elején, a Knock at the cabin 14 millióval nyitott, amivel a rendező 2021-es Oldját is sikerült pár millióval alulról szagolni, pedig az általános kritikák és visszhang nem volt rosszabb, sőt. Nyilván nincs ebben semmi új, M. Night filmjei a kasszáknál és a nézőknél is elég kiegyensúlyozatlanul szerepeltek az elmúlt közel 25 évben.

Az első pénzügyi törés még 2006-ban jött a Lady in the Waternél, aztán jött Shyamalan katasztrófa-trilógiája, ami nem feltétlen tematikájában, inkább a minőségében volt jellemző a filmekre (Happening, Last Airbender, After Earth). Aztán amikor már veszett fejszeként süllyedt volna a mélybe, saját pénzből szponzorált olcsó, de rendkívül profitábilis mozikat kezdett gyártani (Visit, Split, Glass) és az utolsót leszámítva, ezeket még a nézők is szerették. A Knock at the cabint még nem láttam és biztos közel sem annyira borzalmas, mint a Glass, Old duó, de a rendező láthatólag megint tévúton bóklászik. Anyagilag viszont megint jó lóra tehetett, hiszen a 20 milliós produkciós budget mellett gyakorlatilag lehetetlen ezzel a névvel bukni, ha 35 millió közelébe eljut otthon, és erre még rápakol ennyit a külhoni piacokról, akkor pedig tuti vigyorogva gyárthatja tovább a filmjeit. És érdemes megemlíteni, hogy a rendezései globálisan már több mint 3 milliárd dollárt termeltek, szóval sajnálni azért nem kell.

A második helyre a hétvégén Amerikában az 80 for Brady futott be, a Tom Brady-t meglátogató legendás idős hölgyek mozija 12 millióval kezdett, a közönség szereti, látszólag jól tartja magát, szóval akár kellemes sleeper hit is lehet.

Az Avatar 2 közben otthon közelít a 650 millióhoz, globálisan a 2.2 milliárdhoz, úgyhogy tényleg kolosszális siker, de ami irritál (és lehet csak engem), hogy tényleg mindenhogy a filmtörténeti jelentőségét akarják aláhúzni. Egy példa, az egyik legmegbízhatóbb box office-os arc legutóbb arról twittelt, hogy pl. az amerikai és kínai bevételeket leszámítva az Avatar 2 pont ugyanott tart, mint az Endgame (1.3 milliárdnál). Szóval amikor már kicsit kezd lecsengeni, még mindig úgy csavarják a statisztikákat, hogy valahogy az előtérbe tolják. Szép volt, jó volt a lefutás, köszi, de ne szóljon már minden a kék izékről. 

A hétvége amerikai bevételei:

Folytatódik a bejegyzés »
abelh
írta
2023. 02. 10. 14:42
megjelenés
10
hozzászolás


Maradt a régies stílus a Knock új poszterén

Saul szelleme kísért Shyamalan új filmjének reklámozásában, gondolom hogy Hitchcock ugorjon be a… nyugdíjas nézőket becsábítandó?

human
írta
2023. 01. 13. 17:01
megjelenés
3
hozzászolás


Karácsonyra kopogás

M. Night Shyamalan új filmje a Knock at the Cabin, és egy friss trailerrel leptek meg minket karácsonyra. Eléggé elmeséli a filmet sajnos. Ugye az alapkoncepció annyi, hogy egy családnak választani kell, különben kitör az apokalipszis.

Most már tudjuk miből döntenek, és utána is sok mindent bemutat a videó szépen időrendben, pár olyasmit is amit nem kellett volna előre tudni.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 12. 26. 02:46
megjelenés
4
hozzászolás


Bizalomgerjesztő arcok kopognak

Shyamalan új filmje, aminek már volt előzetese, de gondolom érkezik az új nemsokára. Egy párnak az apokalipszis megakadályozásáért nehéz döntést kell hozni.

human
írta
2022. 11. 28. 18:32
megjelenés
1
hozzászolás


Knock at the Cabin-előzetes: Shyamalan új filmje

Egy vakációzó családra rátör 4 fegyveres, akik azt állítják, hogy az apokalipszis megakadályozásához hozni kell egy borzasztó döntést, méghozzá anélkül, hogy tudnák mi történik a külvilágban.

Meglepő szereplőgárda Bautistával az élen, és hangulatos előzetes. Itthon 18+ besorolás garantált, de nem tudni kinn mit kap majd. Ennyi alapján hangulatos.

Folytatódik a bejegyzés »
human
írta
2022. 09. 22. 10:28
megjelenés
17
hozzászolás


Kiderült miről szól a Knock at the Cabin, Shyamalan új filmje

Paul Tremblay író megerősítette, hogy a The Cabin at End of the World regényének az adaptációja az új Shyamalan film, amivel kiderül az eddig rejtegetett tartalma is akkor:

Egy háromfős család nyaralni megy a világvégi kabinba, és a felhőtlen napjaikat megszakítja, amikor ismeretlenek rájuk törnek, és azt mondják: egyik családtagnak meg kell halnia, hogy megakadályozza a világvégét.

human
írta
2022. 07. 19. 19:13
megjelenés
6
hozzászolás


Forog Shyamalan Knock at the Cabinja

A Hatodik érzék és az Old meg sok más rendezője nekiállt a következő filmjének. A történetet eléggé rejtegetik, és Bautista a főszereplő benne.

human
írta
2022. 04. 21. 02:53
megjelenés
11
hozzászolás


Kecsap: Ray Gunn, System Crasher, Tarantino, Oppenheimer, Blue’s Big City Adventure, Dune 2, Boston Strangler, Coyote vs. Acme, The Outlaws Scarlett & Browne, Here, F*cking Identical Twins, Knock At The Cabin

Brad Bird újra rendez: Ray Gunn. A Skydance animációnak dolgozik a The Incredibles és a Ratatouille készítője.

A német System Crasher remake jogait bezsákolta az MGM és Channing Tatumot képzelik az egyik főszerepbe. Vagyis alá is írt. A film egy agresszív, egyik ideiglenes otthonból a másikba száműzött lányról szól, aki összebarátkozik az agresszió kezelését segítővel.

Az HBO Max-ra készülő DC képregény feldolgozás, a Wonder Twins írót és rendezőt kapott Adam Sztykiel (Black Adam) személyében. Két alakváltó szuperhős a főszereplője, akik csak akkor képesek használni az erejüket, ha előtte fistbumpolnak.

A Variety összefoglalta az egész Tarantino + Star Trek sztorit. Feltehetően Tarantino hagyott fel a projekt hajszolásával, de nyilván brandbe sem illett volna annyira egy 1930-as években játszódó gengszter sztori.

Matthew Modine  is benne lesz Nolan Oppenheimerében.

Itt egy kép a Paramount+-ra érkező Blue’s Clues filmből, a Blue’s Big City Adventure-ből.

A Dune Part 2 forgatását idén nyáron kezdené Denis Villeneuve.

Morgan Spector  is benne lesz a Keira Knightley főszereplésével készülő Boston Stranglerben. A 60-as évek egyik jelentős amerikai sorozatgyilkosáról szól majd a Matt Ruskin által írt és rendezett mű. Knightley nem a gyilkos lesz, hanem az újságírónő, aki összekötötte először a véletlenszerű eseteket.

Élőszereplős-animációs hibridet csinálnak a Looney Tonesból ismert Coyote vs. Acme köré kanyarítva, amiben az egyik embert John Cena alakítja majd. Dave Green (Earth to Echo) rendezi majd az ebből a cikkből írt forgatókönyvet.

Az amazon rendelte be a The Outlaws Scarlett & Browne filmet a Bridgertonból ismert Phoebe Synevorral. James Bobin (The Mysterious Benedict Society, The Muppets) rendezi és a jövő Angliájában játszódik, ahol a szörnyek legalább annyira mindennaposak mint a fegyverek harcok. Itt talál egy túlélőt a törvényen kívüli Scarlett.

Tom Hanks, Robert Zemeckis, Eric Roth, avagy a Forrest Gumpért részben felelősök összefognak a Here adaptációjára, amit minden stúdió be akar zsákolni épp. A képregény egy szoba történetét mutatja be, a benne megfordult és jövőben megfordulókon át.

Az A24 egy musicalbe is belevágja a fejszéjét a Megan Thee Stallion, Nathan Lane, Megan Mullally & Bowen Yang négyessel. A film címe F*cking Identical Twins. A besorolását már ebből tudni. A rendezője Larry Charles (Borat), és két olyan üzleti életbeli ellenfélről szól, akik rájönnek, hogy ikrek, és helyet cserélnek hogy megpróbálják újra egyesíteni a szétvált családot.

A jövőre érkező új Shyamalan, a Knock at the Cabin szereplőgárdája bővült Rupert Grint és Nikki Amuka-Bird duójával. A főszereplő elvileg Dave Bautista.

Elhugyt Ivan Reitman, a Ghostbusters és sok más készítője.

Elhunyt Frank Pesce a Beverly Hills Cop és a Top Gun egyik színésze.

human
írta
2022. 02. 20. 02:43
megjelenés
2
hozzászolás


Kecsap: Furiosa, Nope, 47 Ronin 2, The Matrix 4, Kandahar, Deep Water, Tarot, Renfield, Chippendales, Oppenheimer, Venom 3, Knock at the Cabin, Cleopatra, Spawn, Cameron-Man, Shang-Chi, Run Rabbit Run, Thor: Love and Thunder, Everything Everywhere All at Once, Young Sinner, Bad Blood, Punisher, Fred Astaire

Tom Burke váltja Yahya Abdul-Mateen II.-t a Furiosa-ban. 2024 a bemutató, szóval nagyon random hír.

Új kép az Uncharted filmből, hogy ne csak szöveg legyen itt.

Jordan Peele Nope-ja végzett a forgatással. 2022 júliusában nézhetjük.

Amy Pascal producer azt mondta, hogy már tervezési fázisban van a Venom 3. Ennek eskü azért nem írtam saját posztot, mert kb. az első film sikere óta folyamatosan tervezési fázisban lehet, követ hiszem, hogy most ültek volna neki.

A Disney/Fox levette a naptárból a Ben Affleck & Ana de Armas főszereplésével készült erotikus thrillerét, a Deep Watert. Januárban ment volna a mozikba a hasonló nézőket célzó Scream ellen, szóval érthető a döntés.

Jessica Henwick-et befenyítette a Warner és a Marvel, hogy csak az egyikőjük meghallgatására mehet, így Henwick tulajdonképpen elesett a Shang-Chi-ben való szerepléstől a The Matrix 4-ért.

Ugye végül nem Patty Jenkins rendezi a Cleopatra filmet Gal Gadottal, és megvan az utódja: Kari Skogland, aki a The Falcon and the Winter Soldieren utazott. Ez a hír amúgy arra is utalhat, hogy mégsem tették a fiókba a Jenkins kezébe adott Star Wars filmet.

Dolgoznak a 47 Ronin folytatásán, a jelenlegi állás szerint Anna Akana és Mark Dacascos lehetnek a főszereplői. De nagyjából ők ismertek csak, nem tűnik kiemelt nagy pénzes projektnek.

Gerard Butler nekiállt a Kandahar című filmjének Saudi Arabia-ban. A rendező Ric Roman Waugh, és azokról az afganisztáni időkről szól amikor a Snowned szivárgás történt.

A Trollhunter készítőjének új filmje a Tarot lesz, amit Jason Pagan és Andrew Deutschman írt, és elvileg sokan akarták megszerezni a projektet. A történetről nem sokat tudni. Vagyis semmit.

A Swiss Army Man rendezőinek új filmje lesz az A24-nél a Everything Everywhere All at Once, amiben egy kínai bevándorló egy hatalmas kalandban megmentheti az univerzumot, ha az elhalasztott életútjait átéli. Ez egy kép belőle:

A Renfieldbe megérkezett Awkwafina is Nicolas Cage és Nicholas Hoult mellé. Az Universal horror komédiája lesz egy Robert Kirman (Walking Dead) pitch alapján, amit Ryan Ridley (Rick and Morty) ír.

Dev Patel alakítja azt indiai bevándorlót, aki megalkotta a férfi vetkőzés alapjait. A film címe Chippendales lesz, és az egész club felfuttatós sztorit átveszik majd, miközben Seth Rogen és Elle Fanning is feltűnik.

Florence Pugh, Rami Malek & Benny Safdie is feltűnik majd Nolan új filmjében, ami Oppenheimerről szól, az atombomba megalkotójáról.

A Knock at the Cabin lesz M. Night Shyamalan következő filmje, és főszereplőnek jelenleg Dave Bautista esélyes. 2023-ban kerül majd mozikba, sztoriról nem sokat tudni.

Todd McFarlane azt mondja, hogy nem halt el az új Spawn film, jövő év első felében lesz valami nagyobb bejelentésük.

A Tech Noir: The Art of James Cameron könyvben van egy rész arról, hogy milyen Pókember filmet tervezett Cameron, amikor úgy volt, hogy csinálhat majd egyet. Valami gritty, nagyon a valóságban levőt az Alien és Terminátor nyomdokain, ahol sokat szenved Peter, és Pókember “ambiguous, profane, even sadistically violent.”

Destin Daniel Cretton visszatér a Shang-Chi folytatásának rendezésére. Gondolom a főszereplők is.

Daina Reid (The Handmaid’s Tale) filmje lesz a Run Rabbit Run, méghozzá Sarah Snook főszereplésével. Egy termékenységi orvosról (bocs, talán reproduktív endokrinológus magyarul) szól, aki tisztában van az élet körforgásával, megszületünk, élünk, meghalunk, de amikor a lánya elkezd furcsán viselkedni akkor megkérdőjelezi az egészet.

Michael Giacchino (leghíresebb műve a Lost) írja a Thor: Love and Thunder zenéjét.

Paul Verhoeven összefog a RoboCop írójával a Young Sinner filmnél, hogy egy női főszereplős erotikus thrillert csináljanak.

Mahershala Ali nagyon izgul a Blade szerep kapcsán, és mivel nem szereti a forgatások első napján sosem az alakítását, mivel még nem rázódott a szerepbe olyanok, így az Eternals egysorával nincs megelégedve:

My excitement for any role is pretty equal, honestly, because I feel the responsibility is always the same. But I’ve never walked into a role where the anticipation of it was so great. Where people were already so familiar with the character. And have real opinions, and points of view, and all that. So it feels different. There’s clearly an added layer of pressure, which I will embrace.

Adam McKay már dolgozik a következő filmjén a Don’t Look Up után. A Theranos alapítójáról, Elizabeth Holmes-ról fog szólni a Bad Blood, méghozzá Jennifer Lawrence főszereplésével készül az Apple TV+-nak. Nem tudom mennyire követtétek a botrányt, és mennyire tudom röviden összefoglalni, de nagyon drága és hosszadalmas vértesztekre ígért a cég olcsóbb és sokkal-sokkal gyorsabb megoldást, szedtek össze pénzt a fejlesztésre. Természetesen túl szépen hangzott, hogy igaz legyen. Itt egy sokkal átfogóbb cikk az egészről ha valakit érdekel.

Sokan licitálnak épp egy autóversenyzős film projektjére, amiben Brad Pitt szerepel majd és Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick) a csatolt rendező.

Jon Bernthal csak akkor hajlandó visszatérni Punisher szerepében, ha nem finomítanak a karakteren, marad olyan éjsötét mint a Netflix sorozatban volt. Ugye azért is aktuális a kérdés, mert a Netflixes Daradevilből Cox már várható az MCU filmekben.

A Fred Astaire életrajzi film főszereplője Tom Holland lesz.

A Christian Bale főszereplésével készülő The Pale Blue Eye szereplőgárdájába feltűnt Gillian Anderson és Robert Duvall is. A történet 1830-ban a West Point katonai akadémián játszódik, és több gyilkosságról szól.

human
írta
2021. 12. 12. 14:44
megjelenés
16
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.