Nyilván a Covenant után a kicsit jobbnak kinéző Operation Fortune Ruse de Guerre került sorra, ami egyértelműen jobban próbál Guy Ritchies lenni, felismerhető néha a rendező, és emiatt még szomorúbb, hogy hullámzó a végeredmény.
A történet tipikus kémfilmes alap: valaki ellop egy olyan nagy értékű eszközt, amit utána a világ egyik legnagyobb fegyverkereskedője igyekszik eladni. Na de mit árul pontosan? És ezt hogy lehet megszerezni? Erre ugrik rá a Statham által alakított Orson Fortune és a csapata, ami épp új taggal bővült. Az említett kereskedőhöz pedig csak úgy lehet közel kerülni, ha az általa imádott filmsztárt is beszervezik.
Egy fordulatos kém/rablós film a végeredmény, ami akár jó is lehetne. Sőt, vannak remek pillanatai! Fortune csapatának konkurenciája is van, ami minden bevetést elront, sokszor viccesen. Maga Fortune is fura figura, mivel Jason Statham alakításában a kőkemény, de kifinomult kémet kapjuk, aki különleges borokat élvez a fejek beverése után. Igazából az egész olyan, hogy megvannak a hozzávalók, tudják a receptet, de elbasszák a főzést. Azért furcsa, mert nem is kell messzire menni egy jobb kémes Ritchie filmért, ott a Man from UNKLE, ami nem elég, hogy gördülékenyebb sztorival bír, de sokkal-sokkal jobban, filmesen néz ki.
Az Operation Fortune sajnos, mint a Covenant, sokszor siralmas vizualitást szállít, mintha telefonnal vették volna fel, például a reptéri bohockódást az eleje felé, és az egyre emelkedő akció-tétek egy borzasztó fináléba torkollnak, ahol egy parkban meg 2 szobában harcolnak a jók. Egyszerűen kevesebből hozták ki, mint kéne. Ami előnye azért, hogy sokszor terepen forgott.
Viszont itt aztán főleg nem csak negatív akarnék lenni, mivel néha rohadt fun a film. Egyrészt Statham szövegei működnek, aztán Aubrey Plaza kétértelmű poénjai is, nem beszélve Hugh Grant lubickolós rosszfiújáról vagy Josh Hartnett “sztárjáról”. Néha a vágás is iszonyat lendületesen görgeti előre a humort, látszik, hogy mertek játszani, ami egy ilyesmi filmbe mindenképp szükséges. Mondom, a hozzávalók megvoltak, és néha klappolt, csak néha iszonyat mellément, egy rossz TV-sorozat szintjére süllyedt.
Viszont ebben volt egy teljesen Guy Ritchie-jelenet, az amikor Statham betör valahova, leülni nézni a Butch Cassidy-t, és csak a zene szól miközben kipakolja a széfet. Nem kicsit idézte az Uncle borozós pillanatát. A végső akcióban a fegyver elejére tett kamera ami Statham arcát vette, az meg tiszta Rock and Rolla volt.
A jó pillanatok felhúzzák? Nagyjából. Akár majd újra is lehet nézni, de mégsem tudott összeállni egy remek egésszé az Operation Fortune Ruse de Guerre. A cím amúgy aztán főleg mellélövés részemről, az Operation Fortune egy unalmat sugall, a Ruse de Guerre pedig túl fennköltet, hogy rohanna erre a nép? Nem is tette.
