A minap nem akartam valami nagyon odafigyelőset nézni, és a Netflixet görgetve kiszúrtam, hogy fenn van náluk a Mint a kámfor, méghozzá magyar felirattal. Mi lett ebből? Persze, hogy odafigyelve végignéztem. Nagyjából tizedszerre.
A történet egy bankrablóról szól, aki megszökik a börtönből, és közben összegabalyodik egy rendőrbírónővel. Ez az érzelmi szál, ami mellett még egy nagy rablás is van, és azon több erőszakos karakter is dolgozni akar. Leírva egyszerűnek hangzik, de olyan szépen kanyarodik, mint egy Elmore Leonard regény. Ja igen, azért, mert tőle adaptáltak.
Azt kell mondanom, hogy most talán még jobban is tetszett, mint régen. Ugye Steven Soderbergh ezzel tette le az egyik legjobb modern cool meg laza filmet az asztalra, és kapott után pénzt meg sztárpowert az Ocean’s filmekre. Ha 10 évvel ezelőtt kérdeztek, akkor azt mondtam, volna, hogy az Ocean’s 11 talán jobb, mint az Out of Sight. Most már nem vagyok benne biztos, azt is újra kéne nézni.
Konkrétan itt most még jobban tetszett, hogy a lazaság és a hatalmas dumák (FBI póló, a dámát is nagyon nyomják, a napszemüvegek, a… áh, nem sorolom) mellett bizony következmények is vannak. Álomvilágos persze, nem azt mondom, hogy realista, csak erőszakos, súlyosabb mese mégis. Mondjuk ennek ellenére vigyorogtam végig.
És a szereplőgárda, tudom, Clooney akkor már 2 éve túlesett a From Dusk Till Dawnon és volt a Peacemakerben is, de mégis valahogy az egész film olyan kisebb skálának tűnik, ami ad az erejéhez, és Clooney itt húzta be egy időre ezeket a becsületes törvényen kívüli laza szerepeket. Mellette Luis Guzmán hatalmas, Ving Rhames szintén, Steve Zahn minden pillanata kurvajó, Dennis Farina és Michael Keaton közös jelenetén borultam. Szinte mindenhol ismert arcok vannak, akiket felsorolni sem lehet. A filmen nincs plusz, szinte minden pillanatába öltek időt, nem rutinból oldották meg. Konkrétan ezt még a vágásra is értem, szintén olyasmi, ami most még jobban tetszett.
Érdekes amúgy, hogy Jennifer Lopez milyen fasza szerepeket kapott régen, egyrészt ide tökéletesen illett, és úristen hogy nézett ki akkoriban. Másrészt pedig ugye az Out of Sight az Anaconda után, és a The Cell előtt jött ki. Más színésznek ez a három film elég lenne, nem menne el utána gagyi romantikus vígjátékokba. És a Gigilbe. Szóval azért kell egy rendező, aki jól használja Lopezt.
Oda akartam kanyarodni a végére, hogy ez még mindig az egyik legtökéletesebb lazítós film. Eredetileg 1-2 bekezdést akartam erre kivezetni gyorsan. Amúgy így 2020-ban még az is sokat adott hozzá, hogy filmre van forgatva, de nem régimódi kinézet ugye, jó volt nézni már a színeit is.