Ez a film football-pornó, ha a Saw tortúra-porn. Így, az FNL nélkül meg vagyunk lőve egy kicsit, merthogy rászoktunk a minőségi foci képanyagra és drámára, erre az NBC bizonytalankodik a berendelés ügyében. Amíg nem oldódik meg az FNL helyzet, addig meg előkaptam ezt a, hónapok óta a pótolnivaló kupacban fekvő, Prérifarkas Bluest. És milyen jól tettem.

Merthogy ez a film jó, de még mennyire. Azt azért egy pillanatra se higgyétek, hogy James Van “Dawson” Der Beek képességeiben kételkedtem, hiszen a Vonzás szabályaiban már bemutatta mit tud. Abban kételkedtem, hogy ebben a témában még van kiaknázni való. Persze új történetet nehéz mesélni amerikai foci témakörben, de ha jó színészcsapatot meg poénokat kevernek össze, egy pont megfelelő adagolással rendelkező mixben, akkor ott ilyen jó feelgood mozik keveredhetnek ki végeredményként.

Igen, eltalálták az arányt. Az első órában Van Der Beek néha tényleg olyan Dawsonos volt, de aztán levetkőzte a fenébe. Az egész film, bár egy kis kötelező komolyságot is raktak bele azért, FUN. Nagybetűvel, akkor is. A Varsity Blues a foci és a sport szeretetéről szól, nem pedig a magánéletükről. A játék van végig a középpontban, na meg a játékosok bulizása, hogy a megrendelő MTV is megnyugodjon. De komolyan, sikerült átéreztetni, hogy Moxon (a főszereplő Van Der Beek kölök) imádja a játékot.

Van egy meccs, ahova enyhén másnaposan mennek egy sztriptízbárból , és akárhogy szenvednek végig, mégis imádják a focit, még a vesztes helyzetben is teljesen. Vagy csak szerintem volt baromi poénos az egész? Aki látta tudja mire gondolok. Thunder. Az említett jelenetben szereplő kaszkadőröknek meg valami díjat kéne adni, mert olyan eséseket mutatnak be, hogy az ember azt hiszi szilánkosra tört a gerincük, aztán mégsem. És mindezt lassítva. Jobban nem tudom elmesélni, látni kell. A filmet is.

James Van Der Beek képességeit már éltettem a film kapcsán kicsit, most jöjjenek a többiek. Jon Voight a megszállott edző szerepében, Amy Smart mint az okos barátnő, Ali Larter mint a kurvás pompomlány, aki az egyik jelenetben egy szál tejszínhabkrémben tűnik fel (kép – tudom, hogy nem tejszínhabot használtak, de az én szememben mégis), Scott Caan a buliállat és Paul Walker a szépfiú. Na meg a Bacon nevű disznó.

Prérifarkas Blues értékelés

A pom-pom lányok is játszhatnának helyettetek. Ez bizony feelgood volt vazze, egy 7/10-et el is szórok rá (tavaly 8 lett volna lehet). A nagy drámázások közepette jó volt szembesülni ilyen foci- és funorientált mozgóképpel. Azért voltak benne rossz részek, ott esett kicsit az összpontszám, de kellemes élmény volt.