Benjamin Barker (Johnny Depp) egykori borbély sok-sok ártatlanul börtönben töltött év után visszatér Londonba. Bosszút szeretne állni ugyanis Turpin bírón (Alan Rickman), aki anno álnokul lecsukatta őt, hogy lenyúlhassa gyönyörű, szőke feleségét. Barker kivesz egy szobát Mrs. Lovett (Helena Bonham Carter) piteboltja felett (“a legrosszabb pite Londonban”), felveszi a Sweeney Todd nevet, és előveszi a padlórésbe rejtett régi, hihetetlenül éles és nagyon szép borotvakéseit. A bosszú-vonulat mellett szerelmi szál(ak) is jelen vannak a filmben, a Barkerrel együtt utazó jóképű tengerész fiatalember ugyanis beleszeret Turpin bíró hét lakat alatt tartott gyámleányába.
Maga a történet is tartogat néhány bizarr, nyomasztó, groteszk, valamint hátborzongató fordulatot (meg egy-két kiszámíthatót is azért), de a lényeg persze a film képi világa. A 19. századi London csodálatosan sötét és nyomasztó, Johnny Depp és Helena Bonham-Carter, sminkje gyönyörűen hullaszerű, egyetlen filmkockáról meg lehetne mondani, hogy ez Tim Burton-film és abból is a szebbek közül való. Ami talán kissé meglepő, az a Burton-filmekhez képest szokatlanul brutálisan fröcsögő vér. Nem két liter piros festéket használtak el, hemzsegnek az elvágott torkok és a Tarantino-módra spriccelő artériák. Mindemellett számomra ez nem lóg ki a film hangulatából, szerintem nem zavaró és beleillik, de el tudom képzelni, hogy egyes nézőket váratlanul ér.
Nagyon jó még a filmben az enyhén pszichopata Mrs. Lovett-et alakító Helena Bonham-Carter, az egyik legjobb figura, remek humorral és nagyon jól játszik, még maga Johnny Depp is időnként jelentéktelennek tűnik mellette. Különösebb jellemfejlődést vagy mély színészi játékot mondjuk ne várjunk, de Alan Rickman is klassz a gonosz bíró szerepében. Feltűnik a filmben Sacha Baron Cohen is (Ali G, Borat), mint rivális borbély, de szerencsére nem sokszor, mert elég irritáló. Szintén rém idegesítő a gyámleány, akit szerepe szerint amúgy kedvelnünk kéne, de nem sikerül megkedveltetnie magát sajnos.
Egy alapvető baj van a filmmel csupán, hogy folyamatosan énekelnek, ugyanis egy Broadway-musical feldolgozásáról van szó. Ezzel még nem lenne persze probléma, énekelnek a Nighmare before Christmasben is, mégis jó. A Sweeney Todd-ban viszont egyszerűen rossz, túl sok, és attól válik unalmassá a sztori, hogy állandóan azt várom, mikor hagyják már abba az éneklést. És sose hagyják abba, körülbelül kettő mondat összekötő szöveg van, a többi mind dal, szerintem ez is túlzás, vontatott lesz tőle a film. A színészek se énekelnek valami szuperül, de nem ez a fő probléma, hanem, hogy rosszak a dalok. Nem írtak jó dalokat a filmbe. És képzeljünk el egy musicalt, aminek nem jó a zenéje, hát elég szomorú dolog.
Az eredeti dalszövegek egyébként elég jók, a magyar felirat pedig iszonyú béna.
Sweeney Todd értékelés
Musical, néha meglepően hátborzongató, máskor kissé vontatott történettel, gyönyörűséges látványvilággal, egyedi hangulattal és nem túl jó zenével, nálam ez 10/6 pontot ér. Nem bánom, hogy megnéztem, bár elég volt egyszer. Nem ez lesz az a Tim Burton-film, amit megveszek díszdobozos dvd-n és féltve őrzök, és ezt nagyon sajnálom, mert benne volt a filmben ez a lehetőség, csak valahogy mégsem sikerült igazán jól megvalósítani. Hardcore Burton-rajongók és Johnny Depp-rajongók, esetleg 19. századi London-rajongók persze gondolom szeretni fogják.
