Legjobb film jelölést a Hangovernek?

Természetesen csak poénkodnak a Hangoveresek, mint tavaly a Tropic Thunder, de a legjobb mellékszereplő jelölést egy bizonyos Zack nevű egyénnek lehet el kéne szórni. Ez nem jelenti azt, hogy meg is kell kapnia.

human
írta
2009. 11. 24. 03:04
megjelenés
7
hozzászolás


Másnaposok (The Hangover)

Egy rossz hírrel kezdeném, a trailerek rombolják az élményt, mert a poénok harmada legalább bennük van. A jó hírt már ki is következtethettétek az előző mondatból: maradt a filmre is marha sok, sőt, az utóbbi hónapok, de talán az év legjobb vígjátéka megérkezett. Azt hozzátenném, hogy csak ritkán hangosan röhögős, de a vigyorgás szinte végig garantált.

Másnaposan csomagtartóba nézni de jó

Pedig a történet nem valami nagy show, annyi az egész, hogy 4 pasi Las Vegas-ba megy egyikük, Doug legénybúcsúját megtartani. Látjuk az első koccintást, aztán másnap reggel van és Doug eltűnt, a maradék három meg semmire nem emlékszik. A nyomokat követve megpróbálják kideríteni, hova tűnhetett Doug, de a romokban levő lakosztályuk már az eszmélős reggelen bőven előrevetíti, hogy kegyetlen éjszakán vannak túl, nem lesz az a kutatás olyan egyszerű. Erre fel még egy gyereket is találnak az egyik szekrényben.

– So, uh, are you sure you’re qualified to be taking care of that baby?
– What are you talking about? I’ve found a baby before.

Igen, egy kicsit a Hé Haver hol a kocsimra hajaz, meg még pár filmre, de eme tény fölött szemet kell — vagyis rosszul mondom, lehet hunyni simán. Ha valamihez igazán hasonlítani akarnám, akkor az az Ünneprontók ünnepe lenne. Ugyanolyan friss sugallat a R-besorolású vígjátékok között, főleg, hogy ehhez végre nem volt Apatownak köze. Bírom a munkáit meg producerkedését, de kell másfajta alapanyag is, és hát a Hangover nem nagyon hasonlít egyik Apatow cuccra sem. Azért hoztam fel a csávót, mert a 40 éves szűz óta szinte ő uralta az R-kategóriás, pénzt hozó vígjátékok piacát. Hát most nem, ez olyan régimódibb móka kicsit, nem lowkey, hanem bizony nagyszabású, csillogó komikum.

Amúgy a legegyszerűbben úgy lehetne összefoglalni, hogy sikeresen eltalálták a készítők az arányt. A poénokat nem valami idióta, hanem egy elég korrekten összeszedett történetre rakták, legalábbis vígjáték szinten. Nem nézték teljesen hülyének a nézőt, hogy a tinik is bemehessenek és értsék. A legkisebb szereplők dumája sem volt elhanyagolva, például van egy nő aki kétszer tűnik fel 1 percre és emlékszel. Ahogy emlékszel a dealerre is aki 1 percet volt, satöbbi.

A másnaposok jelentkeznek

A szereplőgárdáról csak jókat tudok mondani, mert bár egyik főszereplő sem A-listás sztár, de talán pont ez ad a frissességhez. Mindannyian jók: a fura, szakállas standupkomikus Zach Galifianakis, meg Bradley Cooper akinek a legjobb szerepe eddig a Kitchen Confidential volt (a csávó lehet az új Clooney?), na meg Ed Helms aki az Officeból jelentkezett be. Talán ez lesz a nagy kiugrásuk? Merthogy a film durván kaszál odakinn, a nép egymásnak újságolja, hogy milyen fasza, nézze meg mindenki, szóval megcsinálták. Na jó, ha már nevek, akkor nem szabad azt sem kihagyni, hogy a Road Trip-et és Old Schoolt jegyző Todd Phillips rendezte ezt a Másnapot most, szóval jó kezekben voltak a srácok.

Még mielőtt pontszámot osztanék megemlítem, hogy a film legjobb részei talán a homage-ek voltak. Ahogy átvettek és jól belefűztek a saját sztorijukba jeleneteket a Casinoból meg az Esőemberből például.

Másnaposok értékelés

Most irigylek mindenkit, aki nem látta a trailereket, mert úgy sima 9/10 lenne. Igazából ennyit adok, mert ennyi jár. Az összes előzetes videóanyag ismeretében is végigvigyorogtam, azokat a jeleneteket is amiket már láttam 10*, hiába volt a közepesnél kicsit rosszabb kedvem. Heltai fordítás amúgy, és ránézésre simán a szinkronos szöveget feliratozták, szóval duplán hátránnyal indult a kép alsó tizede, de sikerült többnyire kizárnom. Ez a film tuti dvd-n/blu-ray-en beszerzős lesz.

human
írta
2009. 06. 18. 02:57
megjelenés
70
hozzászolás


The Hangover = WHAT IS GOING ON?

Még két 16+ besorolású trailert a netre eresztettek a készítők, a nyár legviccesebb Las Vegas-i durranásának néz ki ez a film. Cool jelenetek, idióta poénok, női és meleg nézőknek férfiseggek, és egy tigris a fürdőszobában. In The air tonight. Mind a két új videót a tovább mögé rajtam, kattintsatok.

mellesleg ithton is fut, láttam már moziban a trailert, a fél közönség röhögött az előzetesen. Másnaposok, 2 héttel amerika után.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2009. 06. 03. 02:06
megjelenés
7
hozzászolás


Hangover 16 éven felülieknek

Megjött a Hangover felnőtteknek szánt trailere, és odavág, meg vissza. Úgysem vehetnek/ihatnak alkoholt a kis lurkók, a másnaposság szót sem ismerik. hahah. Na, a lényeg, hogy meg lehet nyugodni, a Hangover tényleg kurvajó lesz, ez a Collins dal a legjobb Miami Vice hangulatot idézi mellé.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2009. 05. 08. 04:03
megjelenés
19
hozzászolás


Hangover poszter

A hülye trailerek után jött végre egy rendes poszter is. Nem, nem hiányzik egy fogad sem, semmi gond, nincs egy tigris a lakosztályban.

human
írta
2009. 04. 24. 14:16
megjelenés
6
hozzászolás


The Hangover is kapott egy bemutatót

Nos, ez így kb. ütötte az epikus ST meg a viccesnek szánt Up! trailerét számomra. Old School rendezőjétől? Ilyen fasza szerpelőgárdával? Atyaég. Már annó az első képek láttán feltámadt az érdeklődésem, és nektek is, hiszen noname filmként 18 kommentet kapott, erre a teaser egyáltalán nem okoz csalódást.


Tyson gigarulez!

human
írta
2009. 03. 07. 04:45
megjelenés
26
hozzászolás


The Hangover – 3 jóarc másnapos

Mit kapunk, ha összeeresztjük az elmeroggyant Zach Galifianakist a Kitchen Confidentialból, a Wedding Crashersből, meg még sok másból ismert Bradley Cooperrel, és az egészet megfűszerezzük egy kis Ed Helms-szel (The Office utóbbi évadok)? Hát egy olyan vígjátéknak kinéző filmet, amit én tutira várok.

A történet meg valami olyasmi lesz, hogy a három pali a haverjuk legénybúcsúztatója utáni reggelen felébred, semmire sem emlékszik, és egy tigris van a lakosztályukban, meg egy 6 hónapos bébi. Jöhet?

The Hangover - az első képek

A tovább mögött még egy kép lapul.

Folytatódik a bejegyzés »

human
írta
2008. 12. 15. 02:43
megjelenés
18
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.