Ez volt az egyik titkos favoritom a gyöngyszemtalálásra, erre hatalmas közepes csalódás. Pedig minden arra mutatott, hogy az Ad Astra-t rendező James Gray korábbi műve idővel felértékelődik, így csak be kellett már pótolnom végre. Az mondjuk igaz, hogy nem olyan unalmas, mint amilyennek anno kinézett a reklámkampány közben.

A történet Percival Fawcett életét mutatja be, aki megszállottan kereste egy korábbi civilizáció nyomait az Amazonas vidékén. Egy ilyen kutatóexpedíció közben el is tűnt, talán mert megtalálta a célját, és értelmetlennek látta a korábbi életét emiatt. A film nem őrültként, inkább a célja iránt álmodozóként ábrázolta őt, aki képes minden beáldozni a célért.

Nem mellesleg a felvetései azért is aktuálisabbak, mivel egyrészt előkerült a faji különbség, hiszen az angliaiak el sem tudták képzelni, hogy nem fehéremberek is képesek voltak bármi komoly dologra. Másrészt ugye Fawcett feleségén át eléggé előtérbe került a feminizmus is, az által ahogy akkoriban kezelték a nőket. Nem tolták az arcunkba, és pont emiatt működött ez a része a filmnek.

A főbb bajom valahogy az igazi fókusz hiánya volt. Ez a több évtizedet felölelő történeteknél gyakori, de itt valahogy még jobban feltűnt. Nem tudta jól kiemelni a lényeget, jobban átadni a karakter érzéseit. Pedig tényleg minden kellett abból, ami láttunk, ahogy a fiú kezeli az apját, de mégis követi a céljait (mondom, Ad Astra:), ahogy a feleségét kezeli, az érzelmi kapcsát a normális élethez, ahogy a kezelik a nemesek. Semmit sem hagynék ki, csak valahogy máshoz kellett volna felfűzni. Amúgy ebben láthatóan fejlődött Gray közben, mert az Ad Astra ennél sokkal fókuszáltabb, és minden a fő küldetés közben derül ki. Itt is lehet ezt kellett volna, az utolsó út közben flashbackelni esetleg? Ki tudja.

A másik gond pedig Charlie Hunnam volt. Azt tudni kell, hogy amúgy rohadtul bírom, de nincs igazi skálája sajnos. Amikor betalálnak a castingjával, olyankor iszonyat jó amit mutat, de itt szerintem mellément. Az a félmosoly, amikor felszólalt az első útja során, az a félmosoly amikor a fiával beszélt. Mindig ugyanaz, mélység nélkül. Mellette Robert Pattinson kb. remekelt.

Nem mellesleg itt van az új Spielberg? Ennyi apaproblémát Spielberg óta nem láttunk egy életműben, mint amit Gray csinálgat folyamatosan. Persze a rendező igazi példaképe inkább Terrence Malick lehet, na meg a klasszikus Hollywood nagyjai. Ezzel nem tudom hova akartam kilyukadni. A végeredmény úgy is az, hogy nem rossz ez a Lost City of Z, de valahogy mégsem az igazi.

(Az #elhanyagoltnovember random filmjeiről a posztjánál beszéljünk, itt maradjunk a Lost City of Z-nél. Holnap még jön pár kritika és végül egy összegző amúgy a hashtaghez.)