Nyilván hülyeség olyat általánosítani, hogy aki sorozatot tud csinálni, az ne próbálkozzon a mozival, de a Sopranos előzményfilmnél teljesen ezt éreztem. A Maffiózók valamennyire rajongójaként, és amúgy a maffiás filmeket kedvelőként simán lecsúszott ez a “pilot”, de nem mondanám jó filmnek, pedig visszatért rá a sorozat készítője és az egyik bevált rendezője.

A történet valamennyire Tony Soprano eredettörténete, de valójában nem is annyira róla szól, hanem rengeteg karakterről, köztük Dickie-ről, akinek kihatása volt Tony életére is. Az ő karakterének van íve, és megfelelően sötét a sorsa, viszont mindemellett a Many Saints tele van olyan szálakkal, amiktől nem tűnik fókuszáltnak a végeredmény. Igen, az életben is sok “szál” van, viszont filmeknél nem ennyire. A rajongók kiszolgálása (ismert karakterek fiatalként) mellett rengeteg olyan történés van, ami egyértelmű folytatás-csali. Peregnek az utolsó képsorok és várjuk a jövő hetet, hogy hova megy tovább a sztori.

Az egyetlen talán kicsit kimutató gondolat az lehet, hogy Ray Liotta két alakítása két külön szerepben miképp reflektál a rajongókra, a Sopranos örökségére, bemutatja Chase mit gondol a maffiózók ideologizálásáról. Kicsit mint amikor a Rick and Morty készítők lehülyézték a Pickle Rick fanokat a Rick and Mortyban.

Ami viszont tényleg menthetetlen, mivel a pilot hangulat sorozatnézőként nem annyira zavart, az a kinézet katasztrófasága ezzel a zöldes szűrővel és a teljesen digitális megvalósítással, ami egy 1967-ben kezdődő történetnek nagyon nem megfelelő körítés. A poszt legfelső tömegképe egy screenshot az HBO Max változatból, ez pedig az előre kiadott kép még a sajtóanyagokban. Holy Shot.