A Thor: The Dark World lemezén Marvel szokás szerint lesz kisfilm, amiben Trevor karakterének utóéletéről tudhatunk majd meg dolgokat.
A Thor: The Dark World lemezén Marvel szokás szerint lesz kisfilm, amiben Trevor karakterének utóéletéről tudhatunk majd meg dolgokat.
Gondolom feltűnt már, hogy Thor nekem közel sem a legkedvesebb Marvel karakterem, így természetesen alig sem vártam, hogy újra moziba lássam. Ezt csak úgy alapozásnak az alábbi sorokhoz.
Tipikusan olyan folytatás, ahol a nagyobb és több dologra pörögtek rá. Ezúttal nem kellett tökölniük Thor világának az építésével, rögtön az akcióba vágtak, hiszen az kell a népnek, na meg poénok, amiket elsütnek előre a trailerben. Ezt komolyan lehet venni, nagyjából az összes vicces jelenetet előtték előre, kivéve egy cameo-t és Loki pár arckifejezését.
Ha már szóba került: Loki. Még egy film amit lenyúlt magának, ezúttal sokkal hátrányosabb helyzetből, hiszen köze nem volt a főgonoszhoz. Többnyire Asgard egyik tömlöcében dekkolt, amíg nem kellett a segítsége (ezt is tudtuk előre természetesen). Még így is felüdülés volt minden jelenete, hiszen a Dark World tényleges főgonosza egy hatalmas nulla volt.
Nem Christopher Eccleston alakítását akarom leszólni, hiszen az elvileg torzított hang (szinkronosban ugye ez mindegy) és a mozdulatlan álarc mögött szinte bárki lehetett volna, hanem úgy konkrétan a karaktere volt zéró. Klisésen nagyjából annyi volt, hogy ő a gonosz aki gonosz dolgot akar tenni az univerzummal. Ennek az útjába kerül Thor meg a csaja meg Asgard.
Kicsit olyan volt az egész, hogy ők is tudták mennyire semmilyen és tét nélküli a történet, így viszonylag komolytalanra vették a filmet, hiába halnak meg benne elég sokan. De most komolyan, ha a Pacific Rimen kiakadunk butaság szinte, akkor az éterre (Aether) szinte tök véletlenül akadó “Thor Csaja” mennyire nevetséges forgatókönyvírói megoldás? Véletlenül pont Londonban van és a “Comic Relief” mellékszereplő pont odarángatja egy vicces randiról. Jó alapozás annak, ami utána jött.
Azt viszont el kell ismernem, hogy a végső csata odacsapott. Általában azokon szoktam a legnagyobbakat ásítani (a napokban lesz is szó egy tipikusan rossz végről), még az Avengersnek is talán az a leggyengébb harca, hogy az Iron Man 3 robotorgiáját ne is említsem, viszont itt végig ámultam. Sikerült ötletesre és követhetőre összehozniuk. Ez kicsit fel is dobta a filmet.
“Ez is megvan”, nagyjából így tudnám összefoglalni a Thor: a sötét világot. Semmit nem vesztettem volna, ha kihagyom, amivel tökéletesen illik az idei év blockbusterei közé.
Vagyis The Dark World. Itt az új TV-spot.
A Marvel-re is érthető Loki kijelentése, annyi TV-spot és trailer és poszter volt már a Thor második részéhez, de még mindig nem annyira várós a film.
A Dark World kapott még pár Tv-spotot, ha valaki még nem pörgette unásig a már látott jeleneteket, az talán most láthat 1-2 friss képkockát.
A Marvel új, 1 perces TV-spottal lepett meg minket. Már aki még nem nézte agyon az eddigi trailereket. Van benne akció, meg… akció. Próbálják hangsúlyozni, hogy itt több pörgés lesz, mint ferde kamera az első részben.
Avengers poén az új Thor tv-spotban. Portman kicsit berágott, hogy nem miatta tűnt fel a villámisten újra a Földön.
A Thor 2 is kapott egy tv-spotot, sok Lokival és kevés Lutherrel.
Na végre egy rendes Thor 2 poszter! Lentebb pedig Portman páncélban, de az mindegy.
Itt a legújabb TV-spot az ősz nagyon várt szuperhősös filmjéhez. Nagyon várt?
Itt a ropogós trailer a nagy… kalapácsos viharisten második filmjéhez. Portman mellett itt lesz még Loki és Luther is, fasza csapat, és természetesen sok jelenet fog a Földön kívül játszódni. Ja meg Avengers utalás is akad pofonnal.