What’s ‘choose life’?
Nem hittem volna, hogy lehet folytatni a Trainspottingot, főleg ennyi év távlatából. Danny Boyle más véleményen volt, és neki lett igaza. Nyilván.
Tippre a Trainspotting folytatását csak azok élvezik majd igazán, akik már éltek pár felnőtt évet. Ezt nem negatívan mondom, csak nyilván nem minden film szól mindenkinek. Míg az első rész tele volt fiatalos energiával, addig most a nosztalgiával való múltba tekintés volt terítéken. Ez alatt nyilván azt is értve, hogy az ember mit bán az életéből, most hol tart és kik azok, akikre ennyi év után is számíthat a maguk módján.
Mondjuk van egy tényleges történet is, amiben Renton visszatér szülővárosába, ahol sok régi ismerőssel fut össze. Ahogy telnek a percek, úgy csúszik egyre lejjebb a nosztalgia rózsaszín szemüvege, és kerül előtérbe az igazság, kiderül, hogy mégsem olyan fényes Renton új élete, 16 mínusz 4 ezer font az nem volt elég semmire és szépen lassan kiöregedett a modern korból. Közben Sick Boy, egy gyönyörű nő és Renton nyitni akar egy kupit, izé, szaunát. De ezt a plotot folyamatosan elnyomják az emlékek, legyen az valami régi dolognak az emlegetése, a megbánás, vagy épp konkrét jelenet előszedése a Trainspotting első részéből.
Rendezésileg lenyűgöző volt a film. Lehet, hogy Boyle stílusa nem illik egy Jobs filmhez, de a videóklippes vágás és látvány sokszor beszippantott. Hipnotikus volt a T2 Trainspotting lendülete. Arról nem is beszélve, hogy a drogozásból Radio Ga Gagával indító akciójelenetbe átmenés lenyűgöző volt, de valójában mindeközben olyanokon járt az eszem, hogy Begbie mintha a múltat keltené életre, és mutatná be, hogy a kőkemény ragaszkodás hozzá nem egészséges, de az előle való menekülés sem igazán.
Arról nem is beszélve, hogy az impotenciával a képünkbe tolt szimbolikán át egyértelművé válik, hogy modern korban változó nemi szerepekről is van pár keresetlen szava a filmnek. És akkor Spudot még nem is emlegettem, aki mindeközben megtalálja a hangját, és a végén tökéletesen lezárja a történetet.
Az biztos, hogy innentől ha előkerülnek a ténylegesen jó folytatások, akkor a T2 nem egy filmre lesz csak érthető. Durva, hogy ez az év milyen erős volt ilyen szempontból, hiszen a Blade Runner 2049 mellett itt sem gyalázták meg a múltat, hanem tovább merték gondolni, és a megvalósítása közben sem csúsztak el.
Dreaming is free.
