Nézed ezt a dán horror-thrillert, kicsit idegesítő és unalmas, aztán mégis azt veszed észre, hogy bemászik a fejedbe, napokkal később is eszedbe jut majd. Nyilván kinek-miért, erre is kitérek lejjebb, de azért nehéz spoilerek nélkül írni róla.

A történet röviden annyi lenne, hogy két család találkozik egy nyaralás során, jól érzik magukat, összebarátkoznak. Később a holland pár meghívja a dánt egy vidéki hétvégére, hiszen még a gyerekek is elvoltak, hadd játszanak kicsit újra közösen. Odaérve idilli a helyszín, nyugis a ház, 1-2 furcsaság van, de hát azt udvariasan el lehet nézni, mindenkinek vannak ilyenjei.

Innen, bár nyilván oda kanyarodik a sztori, hogy nincs minden rendben, de egyáltalán nem a tipikus eszkaláció történik, mert másról akar szólni. Pont emiatt megosztó darab, ahogy az udvariasság mindenek fölé helyeződik azt felkavaró látni, miközben halmozódnak a karakterek számára a figyelmeztető jelek. Az volt a tippem, hogy a nemzetiségek sem véletlenek, és elvileg ez is benne van, mivel ha jól értem, akkor a hollandoknál a nevelés része ez, az egyéni érdekeik háttérbe szorítása a közös társadalmi helyzetekben, bár reméljük nem ennyire extrémen, de hát filmként túl kellett tolni.

Mindezt teljesen jó megvalósítással. Nem dobtam el magam a kinézetétől, de azért… jó, pár érdekesen fényképezett jelenettel. A színészektől a kínos feszengés teljesen átjött, ahogy, nos, a másik oldal is. Talán így fogalmazhatok. Összességében volt hatásos a film, ami valószínűleg mindnél cél lehet, de itt különösen éreztem, hogy semmiben sem kiemelkedő, “csak” jól megcsinálnák a kemény ötletüket, és ez emeli feljebb a végeredményt.

Nem tudtam hova tegyem a kritikába, de akik “logikátlanságot csinálnak a karakterek” dolgokon nagyon fennakadnak, mert ők nem tennének ilyet, azoknak nem ajánlott a Speak No Evil eredetije, hiszen a midpoint hatalmas vízválasztó is a nézők számára. Ők nem kerülnének ilyen helyzetbe, azt elhiszem, én sem, viszont ezen túl lehet azért lépni, és kicsit empatikusabban nézni, hogy akkor miről is szól azokkal, akikkel ha nem is ilyen módon, de megtörténik akár a valóságban is. Ah de nehéz párhuzamot húzni spoilerek nélkül.

Bár akad a horrorok között jó, de azért a sok “elevated” meg “valójában a trauma” mellett üdítő volt látni valamit, ami ijesztgetés és (mű)nyomasztás helyett teljesen a hangulatra és a pszichológiai hatásra feküdt rá. Tényleg eszembe jutott később is még, ami ritkán történik meg ezekkel.

(A mozikban folyamatosan reklámozott remakeről lesz poszt nemsokára, azt tartogassuk oda, mert külön kategória.)