Sok minden téma közepén előkerül a Max Payne film!
Folytatódik a bejegyzésSok minden téma közepén előkerül a Max Payne film!
Folytatódik a bejegyzésNem sikerült eltéríteni az aszteroidákat, 6 nap múlva becsapódnak a Földbe. Ebből nem katasztrófa film lesz, hanem amolyan “mit kezdjük ebben a hat napban”, csak most nem Steve Carell-lel, hanem ezzel a két fiatallal és pár sorozatos arccal, akik vidéken ütik el az időt, keresik a lét értelmét, és szórakoznak még kicsit.
Vajon tényleg becsapódik majd az aszteroida a végén? VOD premier Valentin napon.
Folytatódik a bejegyzésChristian Tafdrup (Speak No Evil 2022) készíti a Focusnak az Audition horrorklasszikus új változatát. (Ha már őt remakelték James McAvoyjal, akkor beáll a sorba, és most más művéhez nyúl ő maga:). A Takashi Miike által rendezett Audition egy regény adaptációja volt, szóval mehet a szokásos “nem remake hanem új adaptáció”-s mentés. Mármint a rendezőt nézve akár jól is elsülhetne, csak hát Miike után minek hozzányúlni, ebben a 2 évben amit ebbe öl akár új filmet is csinálhatna.
Jelenleg is zajlik a Sundance, ahol Dave Franco & Alison Brie testhorrorja, ami az egymástól függő kapcsolatokról szól Together címmel már forgalmazóra is talált. A Neon csapott le rá. Ezt a képet kaptuk.
Noah Baumbach következő Netflix-filmje címet kapott: Jay Kelly (ahogy tavaly télen hallhattuk). A főszerepben Adam Sandler & George Clooney van. Ősszel nézzük, és egyelőre csak annyit tudni, hogy szívszorító komédia.
Az Apex eddig jól hangzik a Netflixen, hiszen Charlize Theron és Taron Egerton a főszereplők, a héten érkezett melléjük Eric Bana, és “a Free Solo és a Silence of the Lambs keveréke, egy sziklamászót valami megpróbál levadászni a vadonban.” A rendező Baltasar Kormákur (Everest, 2 Guns, Beast).
A Soult író Pete Docter szerint a film kulturális lenyomatát nem segítette, hogy csak Disney+ premier volt. Hmhm, a mozikban forgalmazás előnyei: “Very few people talk about Soul because it didn’t have the big theatrical impact. There’s something indisputable about that. At the beginning, like Soul, I don’t think we had a choice. It was such a joy to work on, and I felt disappointed that it came out and it got dropped into the ocean. What’s the great thing about theaters? We have this drama. People watch it together.”
Már forog Keanuval Budapesten a The Entertainment System Is Down, amiben egy repülőn az utasoknak semmi szórakozási lehetőség nem marad, vagy hogy rövidítsem le értelmesen.
Szardínián is forgat majd Nolan az Odysseybe. Sőt, ha már Nolan, casting hír is van, miszerint Benny Safdie is szerepel a műben, akivel az Oppenheimerben már dolgozott közösen. Az előbbi hír mellé pár nappal később még azt is jött, hogy Elliot Page, Himesh Patel, Bill Irwin, John Leguizamo, Samantha Morton is a gárdába lépett.
A Helen Mirren főszereplésével készülő Switzerland bővült Olivia Cooke & Alden Ehrenreich duójával. A film a Ripley karakterét megalkotó Patricia Highsmith írónőről szól.
Orlando Bloom soha ne mondd hogy soha módon, de azért úgy áll az új Pirates filmhez, hogy feltehetően nem szerepel majd benne. Nem is gondolkodott túlzottan róla.
A Scream 7 érdekes castingjai a héten: Scott Foley aki meghalt a 3. részben, és Matthew Lillard is feltűnik majd, aki meg az elsőben. Szellemek lesznek?
Az IGN szerint Simu Liu-val elvileg már készül a Sleeping Dogs adaptáció, bár a színész még csak azt árulta el pár napja, hogy a jogtulajdonosokkal dolgozik az adaptáció esélyén.
Mármint új kapitány a posztereken. A premier sincs már messze, már azoknak akik igazán várnak még egy MCU filmet.
Folytatódik a bejegyzésIdén Cronenberg is lesz, mert a Janus Film kidobott egy előzetest, amiben végre kitűzték az amerikai premiert! Amcsik áprilisban nézik.
Vincent Cassel a főszereplő, aki egy a sírokban fekvő szerettek életét megfigyelhető lehetőséges temetőt nyit.
Folytatódik a bejegyzésItthonra is érkezik ez a thriller-dráma keverék, aminek a készítője kénytelen volt elhagynia hazáját, mivel 8 év börtön kapott érte.
Egy nyomozóbíróvá előléptetett férfit felfal a paranoia, miközben Teheránban növekszik a politikai feszültség. Amikor eltűnik a fegyvere, akkor a feleségét és a lányait kezdi gyanúsítani.
Folytatódik a bejegyzésBill Skarsgårdnak volt pár munkával teli éve, de ha ez is bukik, akkor lassan elfogynak a felkérései? Ezen kívül feltűnik még Anthony Hopkins is ebben, bár csak a hangjával. Ez elvileg az argentin 4X4 remakeje.
Egy piti tolvaj kocsikból vesz el apróságokat, így nyit egy luxus SUV-be is, ami bezárul mögötte. Igen, egy csapda, ami direkt tolvajok elkapására és büntetésére lett megalkotva. Márciusban elvileg mozikba küldik odakinn, és tudom mivel kezdtem, de a trailer maga egész jó.
Folytatódik a bejegyzésIgen, a zenész sci-fi filmet hoz, amiben Eiza González és Aaron Paul paranoiás egy idegen bolygón a hamu közepén. Mi a fene ez??? Mármint nézzétek meg a videót.
A főszereplőnő távoli bolygón ébred, méghozzá úgy, hogy a teljes legénység halott, akikkel érkezett.
Folytatódik a bejegyzésEgyelőre csak ígykészültes videó jött a hallhatatlan harcosos film folytatásához, amiben Charlize Theron osztja majd ismét. Egy új ellenfél fenyegeti majd az emberiséget.
Az ígérik az akció nagyobb és durvább, mint az előzményben volt. Igen, a videó feliratos, de ennyit kellett dolgoznia rajta a fordítónak, amit a képen láttok.
Folytatódik a bejegyzésA Honest Traileresek azért tudnak viccelni kicsit a harmadik Sonic filmmel, még ha láthatóan kedvelték is.
Folytatódik a bejegyzésJött egy feliratos részlet a Netflixes Chris Prattes “blockbusterből”. Bővebbet itt tudhattok meg.
Folytatódik a bejegyzésA Brutalista után annyira jó lett volna teljesen lenyűgözve kibotorkálni a moziból, benyomni az amúgy baromi jó soundtracket (spotifyon fenn van), és bolyongani kicsit Budapesten, nézni a betonházakat. Talán venni egy doboz cigit így sok hónap után, mert Brody olyan jól gyújt rá párszor a műben. Ez lehetett volna az új amerikai eposz, aminek magyar gyökerei vannak.
Ehelyett csak egy jó film, amivel nincs baj, de valami plusz hiányzott. Bár érzem, hogy újra kell majd nézni.
A történet egy magyar zsidó építészről szól, aki a II világháború után, a feleségétől erővel elválasztva Amerikába érkezik egy ottani rokonához, akinek egy kis bútorboltja van. Az utazás közben érinti New Yorkot, a szabadságszobor fejjel lefelé nézi az érkezését, Manhattan pedig egy rideg álom csak, mert az amerikai acél városában találja majd meg a számításait. Vagyis egy felújítási munka után egy gazdag ember felfedezi, de csak amikor már bizonyítottan az imidzse hasznára lesz, és felfogadja egy monumentális, időt karcoló és álló épület megalkotására. Oké, bonyolultabb a fő konfliktus nyilván.
A főszereplő nem az amerikai álmot kergeti, de ha azt is tenné, esélye sem lenne megtalálni, a több mint 3 óra alatt gyorsan kiderül, hogy Amerika romlott, az idegeneket nem szívleli. Azt gondolnánk ez elég lesz középpontnak, de az előre beharangozott szünet után kicsit szétesik az átadása, és érzésre más témák is előkerülnek. Vagyis inkább úgy mondom, hogy összefügg minden természetesen, legyen az a szellem vagy a test sérülése, esetleg valami más kiragadható, de valahogy nem fésülődnek össze, hanem csak úgy… történnek.
A megvalósítás pozitív oldalán mindenképp az jöhet be, hogy basszus, tessék, ha kimennek igazi helyszínekre az mennyivel jobb már. 10 milliós a Brutalist, de alig hiszed el. Tényleg filmre forgatva olyan szépen van fényképezve néhol, amivel nem tud versenyezni semmilyen kék háttér vagy ledfal, még ha előbbi használták is esetleg.
Aztán ott van az is, hogy Adrien Brody & Guy Pierce valahogy igazi karizmás sztár egy ilyen régimódibb drámába, akik elviszik a vállukon, felemelik a végeredményt, és Felicity Jones érkezésével még feljebb emelődik a szereplőgárda amúgy. A felénél levő szünetig egy álom nézni a filmet, úgy gördül előre. Talán azzal nem is értek egyet, hogy kell bele a szünet, mert utána kicsit fura volt visszarázódni, de közben meg illik is bele, ez is a régi időket idézi.
Viszont emlékszem még isolde sütötte el a Midsommal kapcsán, hogy de hát ezek XY fák (a pontos nevükre nem emlékszem:), amik között mászkál a nő, ez nem Svédország, ott ilyenek nincsenek! Na pont ezt éreztem sokszor a film közben, annyira közép-európai volt még az út is, amin kocsiztak, vagy az a kórház, ami nekünk 2025, de nekik 1950-es évekbeli lepukkant amerikai, talán még dolgozni sem kellett rajta, hogy a fal rohadónak tűnjön a filmben… Vagy épp a Russian Dollban is látott hatalmas víztározó, aminek nem ugrik be a neve.
Nem tudtam amerikai eposznak érezni itt Magyarországon ülve, miközben a főszereplő magyar akcentussal beszélt, és ennyi kurvaélet és hasonló magyar ízletesség hangzott el. Lehet mert hallottam az AI dologról, de a hang, az utószinkron végig ki-ki zökkentett a műből, főleg amikor jeleneten belül ugráltak a magyar-magyaros angol között. Ez valójában nem vesz el belőle, mert inkább csak minket érint, szemben a szünet utáni kicsit szétesettebb meséléssel, ami viszont komolyabb problémának érződik.
Tudom, ez ránézésre nem annyira áradozó írás, és mégis, most megy a soundtrack, és jó visszagondolni rá. Mindenképp filmes teljesítménynek érződik, bármennyire is fura ezt mondani rá. Szerencsére nem csak így érdekes, hanem jó nézni és átélni. Már a létezésében is van valami az alkotásról és a kitartásról, mert valami nagyot akart markolni az ahhoz illő körítéssel, és többnyire sikerült is neki.
A jövő hét lesz az igazán kemény, de még most is jött néznivaló.