Itt az ideje, hogy megtanuljam nem a címe alapján megítélni a filmeket. A Gran Torinoval együtt ez a film is a prekoncepciók áldozatául esett annak idején.
A manapság nagyon divatos idősíkváltástól eltekintve a történet első része 1958-ban játszódik. Michael, a fiatal, körülbelül 15-16 éves középiskolás fiú rosszul lesz az utcán, s Hanna, a harmincas éveiben járó nő kíséri haza. Felépülését követően Michael felkeresi, hogy köszönetet mondjon neki a segítségért. Míg a folyosón Hannára vár, akarva-akaratlanul meglesi, ahogy a nő öltözködik. Mikor Hanna büszkén-mérgesen rajtakapja, Michael zavartan elrohan. A fiú később újból felkeresi, hogy bocsánatot kérjen, s ez olyan jól sikerül, hogy egy együttöltött “délutánba” torkollik, amit számos további követ.
Ezt követően mindennap találkoznak, és a randevúk különös szabályt kezdenek követni. A fiú először felolvas a kötelező olvasmányaiból, majd ezután szeretkeznek. Pár hónap olvasást és szeretkezést követően Hanna egyik napról a másikra teljesen eltűnik Michael életéből, aki ettől teljesen összetörik, és a kapcsolatuk megszakad. Nyolc évvel később Michael joghallgatóként részt vesz hat SS-tiszt tárgyalásán, ahol újra találkozik gyerekkori szerelmével.
A film többnyire normális tempóban és érdekesen mutatja be Michael és Hanna életét és kapcsolatát. Annak ellenére, hogy a háttértörténetet alapvetően meghatározza a második világháború, nem a náci birodalom bűntetteiről szól és nem is ez a film fő mondanivalója. S habár a Reader alapvetően egy könyvön alapul, némiképp igaza van azoknak is, akik Oscar-hajhászatra gyanakodtak. Az író valódi skillje – a belső monológok – nyomtalanul eltűntek a vászonra költözés közben, viszont ami túlélte a változást, az egy érdekes és elgondolkodtató történet.
Összességében tetszett a mű, az viszont kifejezetten zavar, amikor egy film csak úgy képes feszültséget kelteni, hogy látványosan húzni kezdi az időt. Ez hasonlatos azokhoz az olcsó horrorfilmekhez, amelyek kizárólag a halk és erős hangok hirtelen váltogatásával operálnak, a felolvasó negyede-ötöde pedig ennek a rétestészta-effektusnak esik áldozatául. Ezt leszámítva egy nagyon jó filmről van szó. Kate Winslet, mint Hanna ismét bebizonyította, hogy nagyon jó színész – és ezúttal az Oscart is megkapta érte. Ralph Fiennes nem sok szerepet kap, és ezt nem is sajnálom. Ha Steven Segal arca beragadt a gyilkos buddhista harcművész kifejezésbe, akkor Ralph Fiennes az örök gyászoló – talán ezért is volt kiváló Voldermort szerepére, ahol gyászolhatta régmúlt nagyságát. Volt egy mellékszereplő, akinek nagyon örültem. Michael jogprofesszorát Bruno Ganz játszotta, és mind a szinész (az a mimika, az a hang, az az akcentus…), mind a szerepe nagyon tetszett, még ha az nem is a legfontosabb tényezők egyike volt. Bruno Ganz játszott A Berlin felett az ég (Der Himmel über Berlin) c. filmben, ami lényegében az Angyalok Városának eredeti, annál jóval lassabb és súlyosabb változata. A magam részéről javasolni tudom, hogy egy semmihez sincs kedvű esetén megnézzétek. Ennyit arról azoknak, akik még nem látták A felolvasót. (IMDB pontszám 7,7/10) A többieknek spoilerekkel…
– Let me rephrase. To make room, you were picking women out and saying, “You, you and you have to be sent back to be killed.”
– Well, what would you have done?
Kiváncsi vagyok, hogy tetszett azoknak, akik olvasták a könyvet (vagy azoknak, akik azt hitték, a film könyvolvasásról szól). Én abban a helyzetben vagyok, hogy nem olvastam a könyvet, de a filmet olyas valakivel láttam, aki viszont olvasta. Mindösszesen két kérdésben éreztem úgy, hogy túlzottan magamrahagyott a történet. Az első, hogy hogy zavarhatta annyira az írástudatlansága, hogy inkább elfogadott egy életfogytiglani börtönbüntetést ahelyett, hogy beismerte volna. Egy hideg, karakán nőt mutatott be a film, és nehezen tudtam átérezni, hogy minden látszólagos egoizmusa dacára tényleg annyira zavarná a problémája, hogy bele se gondol a következményekbe vagy legalábbis elfogadja azokat. A másik, az öngyilkosság kérdése. Ki tudok találni magyarázatot arra, hogy Hanna miért viselkedett úgy ahogy, azonban amit a film alátámasztana olyat nem – olyan magyarázattal pedig nehezen elégszem meg, aminek csak annyi alapja van, hogy a film nem cáfolja.
Az én hiányérzetemmel szemben olyasvalaki számára, aki olvasta a könyvet, vélhetően a cselekményen kívül nagyjából hiányzott minden. Bernhard Schlink – az író – elsősorban belső monológokban, elmélkedésekben éli ki magát, és a könyv jelentős részét Hanna és Michael gondolatai alkották. Míg a filmben némiképp magára marad a néző annak megítélésében, hogy Hanna egy ostoba egocentrikus nő volt-e, a könyv sokkal többet mutat a főszereplők személyiségéből. Például miután megtanult olvasni, Hanna a könyvben elolvassa a zsidó túlélők beszámolóit, ezekből a könyvekből tesz idézeteket a falára, mert lelkiismeret-furdalása van a tettei miatt. A film egy kicsit nagyvonalú volt ezen a szálon.
A jelenség persze megszokott szinte minden könyvadaptáció esetében – vagy ahogy Human nevezte „nyomasztó könyvfeldolgozás” –, úgyhogy emiatt kár puffogni. Itt elsősorban azért figyeltem fel rá, mert lehetőségem volt egy diskurzusra, ami jóval többet adott annál, mint hogy „ De mért nem volt benne Bombadil Toma?”. Ha valaki zenét szerezne a könyvből, Hanna tépelődései szintén meglehetősen absztrakt formában jelennének meg, és ugyanúgy hiba lenne vitatkozni azzal.
ideje volt már az írás…:S pláne az
oscar miatt
Nekem dögunalom volt, el is aludtam rajta.
Oscar-hajhászás ?…
Hiteltelen volt számomra ez a film. A mondanivalója sem jött át. Azt a káoszt átadta, ami a háború utáni bírósági ítéleteket jellemezte, de nem tudtam rájönni, hogy el akar-e bizonytalanítani az ítélet helyességében, vagy annak helyessége mellett áll-e ki. Én bevallom elbizonytalanodtam.
A film kapcsán is.
Szeretem ezt a filmet! Az utolsó fél órát végig sírtam :)
“Például miután megtanult olvasni, Hanna a könyvben elolvassa a zsidó túlélők beszámolóit, ezekből a könyvekből tesz idézeteket a falára, mert lelkiismeret-furdalása van a tettei miatt.”
Hát ez némiképp máris megmagyarázná az öngyilkosságot, de mégis kimaradt a filmből.
uglybitch: De mi váltotta ki belőled a sírást? Ha ezt leírnád, talán közelebb kerülnék a film értelmezéséhez.
Ez a film is az alakítások miatt leginkább emlékezetes. A főszereplők jól nyomták, a történet is korrekt volt szerintem. De egyszer bőven elég megnézni. Olyan 7/10 számomra.
Kb. 40 percet bírtam belőle, pedig szeretem a drámát, még a lassú filmeket is, de nem tudom, ez nemigen jött át
Rettenetes, 3/10 max. Tipikus Oscarra gyurt baromsag.
Én olvastam, de nekem nem jött át a könyvben a hangulat. Szinte nem volt olyan pillanata, amit valósnak éreztem volna és ez így nekem kevés volt.
múltkor a Gran Torino váltotta ki belőlem, hogy írjak, most az akkor is emlegetett tavalyi másik kedvenc a Reader miatt ragadok klaviatúrát ismét. (alig várom, hogy a Doubt-ről lesz-e írás..)
először is, én is végig bőgtem a végét!! ha szabad ugly bitch helyett elmondanom, hogy miért.. én azért, mert annyira megrendítő volt, ahogy a börtönben elkezd olvasni tanulni, ahogy először próbál írni a szerelmének, ahogy az olvasás-írás öröme a börtön falain belül is előtör, ahogy egy kapcsolat, ami több szempontból társadalmilag nem elfogadott, és a felek különbözősége miatt is szinte elképzelhetetlen, hogy működjön és mégis, hosszú évtizedeken át fennmarad, ahogy a szerelem átváltozik, hol szánalommá, hol szeretetté …
Kate Winslet zseniális benne szerintem, de akkor valószinűleg nem mindenkinek jött át a karakter (ha az nem érthető, hogy miért nem vallja be, hogy nem tud olvasni, ahelyett, hogy börtönbe menne, akkor biztosan nem jött át, amit sajnálnék).
Mindegy, ízlések és pofonok, nekem nagyon tetszett, engem nagyon megfogott (8.5/10).
7/10, jobb volt mint amire számítottam.
esztair: a Doubtról van írás
Nekem nagyon tetszett. És én is sírtam, de csak a legvégén, amikor Michael a lányának mesél.
Számomra ez a film az emberek közti kapcsolatról szól, és itt nem feltétlen a szerelemre értem. Hogyan képes egy ember valki életét évtizedekre megváltoztatni, befolyásolni.
Azt hiszem Hanna az SS tisztként magára öltött önbecsülés miatt nem képes bevallani írástudatlanságát. Ha megteszi azzal kiszolgáltatottként érzi magát. Lehet csak belemagyarázom, és már megint többet akarok látni, mint ami valójában van, de nekem ezek az első gondolataim a filmmel kapcsolatban. A könyvet még nem olvastam, de fent van a listán.
Szerintem azért lett öngyilkos, mert az egyetlen ember, aki miatt kitartott 20 évig a börtönben, elítéli és kelletlenül viselkedik vele.
A filmben a nő azt mondja, hogy lényegtelen, hogy megbánta-e, amit tett, hiszen a halottak halottak maradnak. Ha jól tudom, akkor a könyvben ennél több megbánást mutat.
Ez valami pedofil film – csak a kép alapján?
Szintén egy túlhájpolt,”oscartakaroknyernimindenáron” film.Kábé nekem ugyanaz az érzésem volt,mint a titanic+slumdogmillionaire alatt:nem elég jó, és a kevés művészfilmet,illetve jó filmet látott,kevésbé intelligens emberek érzelmeire építő felületes ,valójában semmitmondó film.sajnos:(
evil9, megkérdezhetném, hogy mi számít “művészfilmnek”, illetve “jó filmnek”? Synecdoche, New York, pl művészfilm, vagy jó film? A Night on Earth pl? Éric Rohmer filmjei? vagy Chan-Wook Park bosszú trilógiája?
Szerintem ezek kényesebb izlésű emberek szerint is megütik a művészfilm, de remélem a jó film kategóriát mindenképp.
Kiragadtam pár filmet azokból amik hiretelen eszembe jutottak az elmúlt egy-két évből, szóval talán nem vagyok a kevés jó filmet látott, kevésbé intelligens ember kategóriába sorolható, nekem még is átjött a reader, és a slumdog millionaire is..
sztem attól, hogy valami nem “művészfilmnek” készül, attól még közvetíthet értékeket. nekem Jack Black is tud adott esetben, ha gáz, ha nem.. persze ez mindenkinél más és más, és épp ez a filmekben a jó.
Olvastam. Úgy adták a kezembe a könyvet, hogy hihetetlenül szívszorító, szép a történet. Talán emiatt túl nagyok voltak az elvárásaim. Elolvastam, és azt kérdeztem magamtól, hogy “Mire ez a nagy felhajtás?” Talán a fiatal koromból adódóan nem tudtam átérezni a történet drámaiságát, kis túlzással csak annyi jött egy, hogy az elején egy magányos, középkorú nő kihasznál egy fiatal fiút, aztán persze szerelmesek lesznek, jön a bonyodalom. Lényeg, hogy úgy érzem, nem nyertem a könyv elolvasásával semmit.
Aztán megnéztem a filmet, amiről szintén jókat hallottam. a színészi teljesítmények előtt tényleg le a kalappal, voltak benne jó jelenetek, de túlságosan lassúnak és vontatottnak éreztem a befejezést, így megint csak nem sikerült mélyebb érzéseket kiváltani belőlem.
Ettől függetlenül nem mondom, hogy rossz, de szerintem is túlhype-olt mind a könyv, mind a film.
esztair-1.ezek rendkívül pontos definíciók lesznek……:D
művészfilm=amit megnézel és többé a pókembert nem tartod FILMNEK.
Jó film=amit úgy tudsz megnézni,hogy egyszer se jut eszedbe,hogy ez milyen kibaszott közhelyes,vagy hogy milyen semmitmondó.
2. evil9-“kevésbé intelligens emberek érzelmeire építő”-bocsi,ez paraszt volt és talán nem is teljesen igaz.
3. “szóval talán nem vagyok a kevés jó filmet látott, kevésbé intelligens ember kategóriába sorolható, nekem még is átjött a reader, és a slumdog millionaire is..”-Már megbocsáss,de ezen filmek megértése,nos,nem túl bonyolult.Nem az intelligencia(jó esetben) kérdése,hogy megértesz-e egy filmet,mert írásodból kitűnik,hogy ezzel nem lesz problémád,hanem azzal,hogy ezek védhető értékeket képviselnek-e.
jófilm—>tessék megnézni Guy Rithie-től a Revolvert.
művészfilm—>nekem Amelie a kedvenc,ahogy vmi filmesztéta mondta,ez a filmművészet “Cherry on the cake”-je(ez pontos idézet,nem belekötni:D)
Ha nagyon kotekedni akarnek, akkor azt mondanam, h az Amelie is csak egy fuggetlen studios kozonsegfilm.
SS tiszt és nem tud olvasni? Hát ez baromi hiteles. Ha viszont nem tiszt, csak koncentrációs táborban őr: azokat nem ítélték el perben, pláne nem halálra. Megint baromi hiteles.
A történet alapjai erősek kell legyenek, nem lehet várat építeni futóhomokra.
Nagyszerű film volt, ahogy a cikk szerzője írta, egész végig lehetett érezni a filmben ezt a gerjesztett feszültséget.
Nem hiszem, hogy meg tudnám fogalmazni mi is volt ez, de a film második és harmadik harmadát a hideg színek uralták…
Ez a vontatott kinem mondott szavak, és a németekre oly jellemző hideg tudatosság, az, ami leginkább megmaradt, a srác vívódása a tárgyaláson, a sorsszerű dolgok lassú kikristályosodása a végzet felé vezető úton, mikor percről percre azt vártuk volna, hogy történjen valami, és ne az legyen, ami valószerű. Nagy hatású film szerintem, mely egy elég szűk érzelmi szálon szalad végig, a felnem dolgozott érzésekről szól, mely olykor gúzsba köt minket, és moccanni sem tudunk.
Az a film inkább Ralph Fiennes-ról szólt és az Ő filmbéli jelleméről mint Hanna-ról. Kétségkívűl Kate hatalmasat alakított. Csak ajánlani bírom, azoknak akik még gondolkoznak, hogy megnézzék-e :-)