Roland Emmerich dumál: Anonymous, Függetlenség napja 2, Alapítvány

Az Anonymousból már kép is van, azt mondta a rendező a projektről, hogy a Sony elégedett volt a 2012-vel és a stúdiónál akarták tartani, erre ő rávágta, hogy legyen ez. Van benne akció, de nem sok, a sikere miatt engedtek neki egy sajátabb filmet is.

A Függetlenség napjának a folytatásáról azt említette, hogy még sehol sem tart az egész, és mivel nincs konkrétum, így a forgatókönyvnek sem álltak még neki, mert minek. (Ehhez hozzá lehet tenni, hogy a Battle LA után felesleges is foglalkoznia a témával.)

És a végül az Alapítvány: jelenleg az anyagi részénél tartanak. A stúdiónak tetszik a forgatókönyv, ezért felfogadtak egy prodution designert, akinek a segítségével március végére lesz valami körülbelüli adat a befektetendő pénzre. Ezután jöhet a következő lépés, nyilván ha túl magas lesz az összeg…

16 hozzászólás a “Roland Emmerich dumál: Anonymous, Függetlenség napja 2, Alapítvány” bejegyzéshez

  1. Remélem túl magas lesz az összeg és elveszik ennek a baromnak a kezéből az Alapítvány projektet.

  2. mate: lehetne, csak bukna mint ház. El nem tudom képzelni, hogy populáris filmet lehetne belőle csinálni.

  3. Alapitvanyt en egy nagykoltsegvetesu sorozat formatumban tudom leginkabb elkepzelni. Abbol meg valami jo is kisulhetne.

  4. human: Úgy értettem, hogy hű adaptációt baromi nehéz lenne belőle csinálni a sok szereplő, időugrások( főleg az első könyvben) miatt, ha meg mégis sikerülne valószínűleg bukna ahogy mondtad mert a popcorn arcok nem találnak elég izgalmasnak..Így attól félek, hogy az űrcsaták dominálnak majd és elvész a történet igazi lényege, főleg Roland papa kezében.

  5. Az Alapítványból valószínűleg csak valami I,Robot féle fost lehetne csak összehozni. Abban a filmben is az eredeti novellákhoz a szereplők neve, meg hogy voltak benne robotok köthetők. Ugye a fehér, intelligens, idősödő Bailey-ből sikerült egy relatív fiatal fekete robotkezű pattogó hülyegyereket, a zseniális, idős, robotokat mindenek felett tartó Susan Calvin-ból pedig egy fehérnemű modellt csináltak. Ja és a történet szerint az emberek elpusztították a robotokat, még az űrjáró kor előtt.

    Nos ezek után az Alapítvány film adaptációja a következő lesz valószínűleg:

    Lesz Hari Sheldon és barátja Salvor Hardin – nem baj, hogy nem egy korban éltek – és kitervelik, hogy lehetne a Birodalmat megbuktatni. Persze mind a ketten fiatalok. Míg Sheldon brutális gépeket eszkábál, és Tony Starkot utánozza a jövőben, addig Salvor Hardin nyílt propagandagépezettel és erős politikai szónoklatokkal – nyíltan persze, mert a Birodalom hagyja az ilyeneket – támadja. Ezért mind a kettőt száműzik a Terminusra, ott ugyanezt kezdik el, csak a 4 királysággal. És a film végére – hogy lehessen trilógiát csinálni – hatalmas háborúban, sok hősies mellékszereplővel – tudod, mindent legyőző pilóta és egyebek – legyőzik a 4 királyságot. Utolsó jelenetben, a győzelmet éppen ünneplik, mikor egy Birodalmi tábornok hajóján komolyan néz ki az “ablakon” és baljósló zenére morfondírozik, közben a képernyőn villog a parancs a Birodalomtól, hogy verje le a lázadást. Ezzel vége is a film, és jöhet a folytatás.

  6. Aki abból filmet akar csinálni, nagy fába vágja a fejszéjét. Sok-sok alkalommal olvastam, mindig lepörgött a fejemben az egész mű (7 kötet?), de szerintem sem lehet megfilmesíteni. Remélem, nem járunk úgy, mint az “Én, a Robot”-tal. Filmként jó volt, Asimov feldolgozásként csapnivaló. Susan Calvin a bombanő! LOL!

  7. milyen szereposztás lesz?
    will smith, shia lebouf, meg a twilightos pasi?
    ki hoz még +nézőket?
    lassított felvétel ahogy számolnak a matematikusok.
    lesz benne kötelező meleg szál, meg kis romantika?
    és egy hatalmas Öszvér ami a lábaival eltiporja a bolygókat?(nem képletesen értem)

    egy gattacát lehetne csinálni belőle, de ahhoz rendező meg színészek kellenének…

  8. Itt vigyorgok a beírásaitokon, annyira jók – pedig tényleg siralom, hogy PONT Emmerich akar hozzányúlni PONT az Alapítványhoz. :-(( Csak remélni tudom, hogy nem lesz belőle semmi!
    A Függetlenség Napját élveztem, többször is meg lehet nézni, de ez az, ami Emmerich műfaja. Asimov munkássága nagyon nem az…

  9. Maga az Alapítvány-széria tényleg kb. 7 kötet (hazamegyek, becsszó, megszámolom őket a polcon!), de Asimovnak gyakorlatilag az összes művét fel lehet fűzni egy idővonalra, egységes egészet adnak ki.

  10. Robot-Birodalom-Alapítvány sorozat, Szukits kiadásban, nekem meg van az összes kötet 1-5, illetve 6-9 kiegészítő kötetek :) Amúgy ha egy csöpp esze is van a faszinak, hamar belátja, hogy ő ehhez kevés. Ha nem, akkor kapunk egy szar filmet, és több Asimov történet nem lesz megfilmesítve.

    Egyébként az Alapítvány és Föld történetből még inkább el tudok képzelni egy filmet.

  11. Az Alapítványt azért nehéz megfilmesíteni, mert szinte teljesen egy nagy halom szófosás az egész, egy deka űrlény vagy lézerharc nélkül! Fizikailag éppenséggel meg lehetne csinálni, de ilyen intellektuális sci-fire nem hiszem, hogy sokan váltanának jegyet, max DVD-n működne, hasonlóan a Dűnéhez, úgy meg már nem akkora szám. Vagy át kéne költeni az egészet “moziképessé”, úgy meg már kevéssé emlékeztetne az eredetire, egyszóval Asimow nem igazán filmre való, ahogy a hasonló Arthur C. Clarke vagy Stanislaw Lem művei sem! Nincs bennük semmi, amitől fogyna a popcorn.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.