Roland Emmerich dumál: Anonymous, Függetlenség napja 2, Alapítvány

Az Anonymousból már kép is van, azt mondta a rendező a projektről, hogy a Sony elégedett volt a 2012-vel és a stúdiónál akarták tartani, erre ő rávágta, hogy legyen ez. Van benne akció, de nem sok, a sikere miatt engedtek neki egy sajátabb filmet is.

A Függetlenség napjának a folytatásáról azt említette, hogy még sehol sem tart az egész, és mivel nincs konkrétum, így a forgatókönyvnek sem álltak még neki, mert minek. (Ehhez hozzá lehet tenni, hogy a Battle LA után felesleges is foglalkoznia a témával.)

És a végül az Alapítvány: jelenleg az anyagi részénél tartanak. A stúdiónak tetszik a forgatókönyv, ezért felfogadtak egy prodution designert, akinek a segítségével március végére lesz valami körülbelüli adat a befektetendő pénzre. Ezután jöhet a következő lépés, nyilván ha túl magas lesz az összeg…

human
írta
2011. 02. 15. 05:23
megjelenés
16
hozzászolás


Persze hogy 3D lesz az Alapítvány trilóga

Fél év alatt el is készült a forgatókönyv, így Emmerich már a megvalósításról beszél. Nem kertel, kimondja, hogy a 3D fasza dolog, mert többet lehet kérni a pénztárban az élményért, minden nagy filmnek muszáj 3D-ben készülni, az Avatart is bedobja az interjúba. Nem konvertálós munka lesz, 3D-ben forgatja végig, és motion capture móka is be lesz vetve, szóval lesz itt minden mi szem és fülnek ingere.

human
írta
2010. 02. 12. 06:43
megjelenés
47
hozzászolás


Megvan az Alapítvány forgatókönyvének írója

Scifi rajongó hölgyeim (először is sziasztok) és uraim: Robert Rodat. A csávó a Ryan közlegényt és A Hazafit (A Gibsonost, nem a Segalost) követte el, hogy úgy mondjam. Ez utóbbi óta nem csinált semmi olyasmit, amit filmként láthattunk, de most maga a földpusztító Emmerich fedte fel az infót, miszerint Bobot fogadta fel az Alaptívány forgatókönyvének a megalkotására. Nos az írónak is feltűnt, hogy durva az alapanyag, sokáig vásznon levő hősök nélkül, de az első vázlattal nemsokára kész is van. Ezennel kijelenthető, hogy tényleg halad a film a megvalósulás útján, bár még elcsúszhat pár pénzből szintetizált banánhéjon.

(Az remélem senkinek nem újdonság, hogy Emmerich rendezi.)

Ideje újraolvasni.

human
írta
2009. 07. 26. 01:26
megjelenés
39
hozzászolás


-


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.