Blockbuster watch: Now You See Earth

A Summit a Twilight óta nem nyitott olyan jól, mint a Now You See Me-vel. 28 millió egy hétvége alatt.

Mindemelett az After Earth bukta, csak 27 milliót hozott, ami a költségeket tekintve baj. Úgy tűnik M. Night Shyamalan távozik a 130 millióból filmet készítő rendezők sorából. Lehet a reklámkampány volt elszúrva, de be sem csábította igazán az embereket a mozikba.

A hétvége győztese pedig a Furious 6 volt a második hetével: 34,5 millió dollár. Amúgy a film Amerikában már 170, világszinte 310 milliónál jár, ami összeadva 480 milliós összbevétel 10 nap alatt. Az ötödik rész, bár az ideivel ellentétben nem 4 napos ünnepen bemutatva, még nem tartott itt a tizedik napja után. A film 160 millióból készült, szóval innentől már tiszta profitot termel.

Mellesleg a Star Trek 2 nem lett átütő siker. Úgy tűnik tényleg nincsenek új rajongói a szériának. Nagyjából úgy teljesít, mint az első része, ami egy folytatásnál nem jó jel. 190 millióból készült, és Amerikában 181, világszinten 147,4 milliót hozott. Itt okolható lehetne szintén a reklámkampány, lehet jobban jártak volna, ha nem mismásolnak “Sherlock” karakterével, na meg az, hogy az Iron Man 3, a The Great Gatsby és utána levő héten meg a rekordokat döntő Furious 6 közé helyezkedett el. Úgy tűnik ez volt amit inkább kihagytak a koca mozilátogatók.

Az AE bukásával és az ST so-so szereplésével megremegett a sci-fi éve mantra, de még nincs vége a nyárnak sem.

28 hozzászólás a “Blockbuster watch: Now You See Earth” bejegyzéshez

  1. Earth várható volt, igazából nem a kampányt kell okolni, egyszerűen sajlamajlan nem az a rendező (egyáltalán van még valaki aki The Happening után beül a filmjére?), akire már beülnek az emberek, meg persze Smith és fia sem az a nézőcsalogató dolog. Ez méretes flop-nak néz ki, nagyobb bukás lesz, mint a Battleship szerintem. Mondjuk ez lesz az a film, amit minden szívfájdalom nélkül kihagyok.

    FF6 meglepő, hiszen ha megnézzük, lényegében ugyanazt hozza, mint előtte már 2 részben, sőt gyengébben és mégis kitartanak a rajongók. (plusz újak érkeznek) Itt szerintem a jó karakterépítés működik, mert a sorozat már átalakult és szó sincs utcai versenyekről, sőt lassan autós rész is alig van bennük (ami van, az már a mese kategória sokszor). Jót tett a heist filmmé alakítás némi carsploitation beütéssel. (bár én azt hittem elindulnak Aussiesploitation irányba, ebben is volt rengeteg nagyon jó autós film és adná is a hely a hosszú egyenes szakaszokkal, meg a kihalt tájjal, főleg, hogy előzményei ott is vannak az utcai versenyes filmeknek, pl Midnite Spares, vagy a Running on Empty, The FJ. Holden, hogy csak a tényleg ismertebbeket említsem, mert ezek ugye autós filmben alapfilmek, de az újabbak közül a Metal Skin is ott van. Mondjuk én minden sz.rt megnézek, mert carsploitation b.zi (is) vagyok :D )

    Hangover 3 viszont nagyot esett, több, mint 60%-ot. Mondjuk már a második rész is csak egy újrázás volt, gondolom sokan skippelték.

  2. nagy sci-fi mániás vagyok, de sokat elmond, hogy az AE-t a barátnőm akarta inkább megnézni, az állatok miatt. de lebeszéltem róla. :D tényleg, mit mutat a trailer? egy fura kölyök menekül fura állatok elől az őserdőben, és az apja néha bekiabál valamit. nem, nem érdekel. majd itthon, kizárólag.

  3. én szurkolok az After Earthnek, egy hatalmas és látványos kalandnak tűnik

    elég szomorú, ha egy ilyen szórakoztató filmet már kerülnek az emberek

    aztán, hogy a sztorija értelmes-e az úgyis csak a moziban derül ki, de azért megnézem és nagyon várom, hogy az elvadult Földön menekülhessek az állatok elől :)

  4. Szerintem a reklámmal az volt a baj az After Earthnél, hog ki volt írva, hogy directed by Shyamalalalalalalalalalalalalalalan.

  5. after earth-t sajnálom, jónak tűnik pedig, biztos, hogy megnézem majd, shyamalannal sincs semmi bajom

    2. részt várom, és látatlanban is remélem, hogy a star trek folytatások attól még továbbra is jönnek majd, hogy a 2. rész bevétele nem robbantotta úgy szét a mozik kasszáit

    de persze egyáltalán nem sajnálom a bevételt a fast sixtől sem, kell az ackiófilm is, naná, csak sajnos ez az időszak mindig túlságosan is tele van nagy vesztesekkel

    “de még nincs vége a nyárnak sem.”

    ha azt vesszük, még el sem kezdődött, tekintve, hogy melegítőben didergek itt…

  6. ST2-t sajnálom. Még nem láttam, de nagyon várom.
    AE engem sem érdekel trailer alapján, pedig imádom a scifiket… kölyök, őserdő, samalama… csak hogy párat mondjak.
    FF6 meg egy hatalmas rejtély. Mint kb a RE filmek… ki nézi még ezeket?

  7. A Sötétségben pedig igenis jó volt, hiába, a Star Wars 1-3. után nincs könnyű dolga egy régi scifi szériának a régi híveket visszacsalogatni. Az előző részt én is azért nem néztem meg moziban, mert vaskalapos rajongóként nem tetszett az ötlet, aztán a dvd-n és immáron BD-n teljesen rabul ejtett az a film is, és a Sötétségben is. Azért nem olyan tragikusak ezek a számok, remélem lesz 3. rész, de ha ne adj isten, még sem, akkor ezzel a legénységgel (akik közül egyikük sem lett az a hatalmas sztár) sorozat formájában folytathatnák, az Enterprise sorozat sem volt rosszul megcsinálva (más kérdés, hogy az írok szétbarmoltak nem egy dolgot a kánonon belül és a karakterek sem fogtak meg). Remélem még eljutnak oda, ahová még senki nem merészkedett!

  8. Az oké, hogy bukta a film anyagilag, de lehet tudni hogy milyen kritikákat kapott az AE?

  9. AE engem se vett meg, pedig a rég M Night filmeket (úgy a faluval bezárólag, még szerettem)
    1xűen nem jött át, az se segít h Will papa és kicsi fia játszik benne, és ugye a hülye is tudja, hogy Jaden önmagában a folyton high pillantásával nem kerülne ilyen blocbuster közelébe se.
    Engem zavar ez.

    Meg a másik, amit korábban írtam, sok jó cím jön, és az embereknek szelektálni kell. Nem teheti meg mindenki, hogy z összes filmre beüljön, ami érdekli a nyáron sajnos. (talán még írtam azt is anno, hogy az egyik vesztese pont az AE-lesz a szezonnak, másik sztem a Pacific Rim lesz majd)

    ST sötétségben nekem tetszett, remélem, hogy hoznak majd 3. részt, végül is nem bukta csak halkabbat durrant mint várták.

    Fast6-nek pl én is örülök, mert nem tudom, szeretem Diesel filmjeit, még ha 1xű is mint a szög. Kell az ilyen akció. Tuti recept, tuti csajok, dögös verdák, benga izomállatok. Ezzel lehet kasszírozni, de mondom nekem (s)nincs ezzel bajom.

    Amúgy meg bízom benne, hogy mindenki a Man o Steel-re spórol már XD

  10. Szeritem, tehát szerény véleményem szerint, a Darkness rendezésével volt probléma. Moziban ülve többször is úgy éreztem, hogy unatkozok, majd megilódúlt a film, de ismét leült. Az előző rész meg olyan volt, hogy leültem tátott szájal aztán úr isten már eltelt egy óra de a film még mindig ezerrel pörög, egy percig sem hagy msra gondolni, aztán bumm és már Néró rakétáit lövi az Enterprájsz. Na meg úgy gonodlom Spock új akraktere egy nagy baklövés, bár ezzel lehet egyedül leszek, de szerintem, nár bocsánat de ez a Spock egy faszfej :D

  11. ST jó volt, sajnálom, hogy eggyel kevesebb talcsika pénzt fognak betolni a stúdióba :S
    AE-t pedig valószínűleg sosem fogom megnézni, pedig Will Smith és a SciFi téma még jó is lenne, de a fiát ki nem állhatom. Sok ismerősöm van hasonló véleményen.
    Utóbbinál remélem, hogy HATALMAS bukta lesz és Fresh Prince nem erőlteti többé a közös filmeket a fiával. Csináljon magának jó filmeket, meg a fiát is nyomja be nyugodtan főszerepekbe, így azokat könnyű szívvel ki lehet majd hagyni.

  12. AE: Szerintem is a kölyök volt itt a baj. Egyszerüen senki sem kivancsi ra, hiaba akarja apuka nagyon belevinni az oscar szintre, ha nem Smith lenne az apja egy föszerepet sem kapna a kis mitugrasz. Alapbol erdekelt volna a film, de az egyetlen ami miatt ugymond megmakacsolom magam, hogy ne nezzem meg, az a kölyök.

    ST: Nekem tetszett, persze nem valtotta meg az eletem, de jopofa volt, Vasarnapi mozifilm. Jövöheten jön a következö.

    FF6: Kiraly! Kezd visszajönni, mar az 5ös is tetszett. Majd megnezem!

  13. “Úgy tűnik tényleg nincsenek új rajongói a szériának.”
    Ez egy két új rajongónál biztos majd kiveri a biztosítékot. Amúgy engem egy ős trekkie világosított fel, hogy szerinte egyik film sem volt bukta, meg igenis kitartanak a rajongók a film mellett. Ellenben megjegyezte, hogy az új 2 film nem tetszik a régi rajongóknak, ezért sokan meg sem nézik. Viszont a J.J. Abrams fanok majd életben tartják a szériát. De azért örül, hogy jönnek új filmek. – Most mindenki vonja le következtetéseit.

    Egyébként nem tudom, de ha belegondolunk a Feledés sem hozott olyan combos számokat, az After Earth sem lesz pénzmágnes. Ami inkább a sci-fi-re és nem az akcióra helyezi a hangsúlyt, azt még mindig nehezen kajálják a népek. Ergo, az okos filmek, főleg a tudományosabb fajta még mindig nem elég nagy húzóerő.

  14. Star Trek-et sajnálom, bár annyira azért nem elszomorítóak ezek a bevételi adatok, a többi számok korrektnek tartom, már hogy a filmhez mérten. A.E. engem sem érdekel, egyrészt Shyamalan, de inkább a nebáncsvirág képű kisköcsög Jaden miatt, szinte biztos, hogy nem fogok rá moziban pénzt kiadni.

  15. Nekem is az a bajom az After Earth-al, hogy semmi sztorit nem vélek felfedezni, a trailerek alapján :( (persze lehet direkt nem tettek bele semmit a storyból, és jó kis film lesz)

  16. Mondjuk el tudom képzelni, hogy Seyemajom tesz bele valamiféle csavart, akár olyat is el tudok képzelni mint anno a Majmok bolygójában, hogy az a Föld vagy valami ilyen szintű.

  17. AE nagyon meglepő nincs, talán csak az hogy W.Smithes film és bukik DE trailer semmilyen volt, kritikák rosszak, várható volt
    STID kur*ára meglepő, idei blockbusterek közül eddigi legjobb kritikai siker, ST 2009 elvileg jól sikerült reboot, kritikailag mint nézőileg ( lsd: betmen, casino royale) és gyengébben nyított mint az előző. DE ha belegondolunk így visszatekintve (ilyenkor már mindenki okos) lehet az se meglepő, 4 évet várt a studió, Khant rejtegettea film, nevetséges Nolan titkolta Jokert a TDK-ban ? + a trailer se ígért semmi jót azoknak akik már a 2009 filmnél is fanyalogtak, sima popcorn filmet ígért az is lett. Több ST ismerősöm nem is sietett a moziba, nem volt lázban és a vélemények után nem is ment el megnézni.
    összes elemző világszinten 650 M$ várta, lesz kb. 450…sztem amennyi új rajongót szerzett J.J. lehet többet vesztett vele
    jöhet a 3. rész eléggé csökkentett budgettal (és remélem jó scriptel)

  18. Agyatlan hülye, aki sajlamajaabüdöséletbennemjegyzemmeganevét kezébe pénzt ad, hogy csinálj filmet fiam. Csak a SZAR jön onnan, semmi más, az meg még egy másik kérdés, hogy az ifjabb Smith is egy rettentően irritáló figura, már így 14 (14?) évesen úgy néz ki, mint aki 0-24-ben be van lőve… Mi volt a végén a “nagy csavar”, Pamela álmodta az egészet? -_- Többet nem nézek ki belőle, mint egy CGI halmot.

  19. ST gyengébb eredményeit az F6-nak köszönheti, véleményem szerint.
    A Furious 6 iszonyat erős nyitását, köszönheti az agresszív reklámkampánynak, a jó trailereknek és annak, hogy az előző rész elég nézhatőre sikerült.
    AE hozta azt, amit jósoltam neki, rossz kritikák, gyenge nézettség.
    Életem legnagyobb csalódása volt a Happening, a film után megfogadtam, hogy ennek a rohadéknak más filmjére be nem ülök.

  20. Mind ST rajongo mindig is neztem, hogy a Paramountnak hol volt az esze 180 millat belefektetni. Elmeletileg, hogy abszolut siker legyen kb duplajat varjak el a befektetett osszegnak, es valahogy azt, hogy amaerikaban 360 milliot hozzon be egy Star Trek film egy ennyire eross periodusban eleg sci-fi volt maga az elekpzeles. Szerintem 250 millioval fog zarni es az realis. JJ meg megmutatta, hogy lehet jo sci-fit kesziteni keves penzbol, igy a 180 millio piciket magas, hasonlo latvany vilaggal rendelkezo film sokkal kevesebbe is kerult mar. Csak nezzuk a Star Trek Nemesis esetet: maga a film 2002-os es 60 milliot koltottek ra es hat maga SFX szempontjabol nem tunnik sokkal kevesebbnek a hatasok gyujtemnye … Akkor miert a 180 millio? A szineszek fizetese magas vagy a rendezoe vagy esetleg tanyleg 3szor annyi lett a specialis hatasok elkeszitese?

  21. Akkor lehet búcsút inthetünk ezek után egy esetleges 3. Star Trek résznek? Én azért remélem, hogy folytatódik a széria!

  22. Bucsu intest nem tartom valoszinunek. Sokkal realisabb az, hogy kisebb keretet kapnak es abbol kell megoldjak. Ami nem is baj, mert akkor legalabb nem az lesz, hogy szinte minden jelenetet latvannyal fognak megoldani, hanem piciket majd kreativabbak is kell, hogy legyenek ;)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.