Blockbuster watch: Dunkirk

Christopher Nolan ismét bizonyított, hogy húzónév a mozis piacon, Luc Besson pedig újfent aláhúzta az ellenkezőjét – legalábbis az ígéret földjén mindenképp.

Mai jegyárakkal kalkulálva ott tartunk, hogy Nolan eddigi kilenc egészestés mozijából a Prestige-t és a Mementot leszámítva a maradék hét megugraná a százmilliót, nemzetközileg pedig szintén egyedül a Memento marad ki ebből a leosztásból. Sőt, a legutóbbi négy filmje, természetesen két szerfelett sikeres Batmannel is a kalapban a globális piacon 3.5 milliárd dollárt hozott (és itt nem is számoltam át mai jegyárakra, pedig az még dobna ezen a számon).

Nem fanboykodás ez az okos beszólások előtt, csak egy kis játék a számokkal, hogy kérdés se maradjon afelől, hogy most Nolan a top Hollywoodban és nem véletlen csinál azt, amit akar, legutóbb például a Dunkirket.

Elmondása szerint is egy baromi drága kísérleti filmmel próbálkozott, de azért ahogy a kritikában is leírtam, annyira bízott benne a stúdió, hogy 20 milliót és még 20%-os részesedést kapott az otthoni bevételből, amilyen rendezői bérezésre Peter Jackson King Kongja óta nem volt példa. A Dunkirk nyitása első ránézésre így a hatalmas bevételek után visszafogottnak tűnhet az 50 milliós hétvégéjével, de nem egy tipikus blockbuster mozi, amire ész nélkül rohannak a népek, plusz a Warner eleve kábé ennyire saccolta és a 150 milliós büdzsét bőven lehet pofozni a nyár végéig. Ilyen visszajelzések mellett a 200 elvileg a zsákban lehet Amerikában és nemzetközileg még jócskán pakolni fog hozzá.

Kevésbé áll jól Luc Besson szénája manapság, a Lucy váratlan kiugró sikere 126 millióval (manapság 139 lenne) és az Ötödik elem inflációval számolva 123-mal esne csak át a 100-as túlsó határára Amerikában, ellenben globálisan mindkettő (még) szebben termelt és ebben reménykedett a francia mester a Valerian esetében is. Besson amilyen instant klasszikusokat rendezett sorban 20-30 éve, úgy hagyja hidegen a közönséget két évtizede. A Jean D’arc kolosszális buktája után 7 évig pihent, hogy aztán az Artúr és a Villangókkal ugyanakkorát zakózzon, rendezőként meg azóta csak a Lucy-val alkotott maradandót és akkor is csak a kasszáknál. A Valerian elvileg jobban sikerült valamivel és visszacsempészi állítólag az Ötödik elem legjobb pillanatait néha, ellenben a 17 milliós nyitás maximum 50-re lesz elég Észak-Amerikában és Besson reménykedhet a világ többi részében, amivel eleve jelentősebben számoltak. Saját elmondása szerintem minimum 350 kéne globálisan, hogy a 200 milliós gyártási költség után elgondolkodjanak a folytatáson, de erre most szerintem senki nem fogadna nagy pénzben.

Közben a War for the planet of the apes sajna 60% felett esett és gyengén muzsikál otthon, de a Baby Drivernek esetleg kinézhet a 100 millió, ami nem semmi siker.

A hétvége amerikai bevételei:

  1. Dunkirk – $50,500,000 – össz: $50,500,000
  2. Girls Trip – $30,370,720 – össz: $30,370,720
  3. Spider-Man: Homecoming – $22,010,000 – össz: $251,711,581
  4. War for the Planet of the Apes – $20,400,000 – össz: $97,750,914
  5. Valerian and the City of a Thousand Planets – $17,020,000 – össz: $17,020,000
  6. Despicable Me 3 – $12,714,475 – össz: $213,322,700
  7. Baby Driver – $6,000,000 – össz: $84,233,939
  8. The Big Sick – $5,000,000 – össz: $24,539,378
  9. Wonder Woman – $4,630,000 – össz: $389,033,279
  10. Wish Upon – $2,477,816 – össz: $10,522,081

23 hozzászólás a “Blockbuster watch: Dunkirk” bejegyzéshez

  1. Valerian tényleg nem lett rossz, csak nagyon úgy van megcsinálva, mint a legtöbb mai nagy blockbuster. Besson-nak meg ez nem megy annyira, hogy ne klisés kötelező körnek érződjön egy csomó jelenet, történetív vagy akár karakter.

    Végig az az érzésem volt, hogy az olyan elnagyoltan megírt és semmilyen érdekes rendezői ötlettel nem bíró jelenetek miatt gyengül le időről időre a film, amik pont a nagy közönség becsalogatása miatt kerültek bele. Bár nem tudom, hogyha ezek a gyenge (vagy csak megúszós vagy éppen gyerekes) pillanatok ne volnának, akkor meg ki lehetne a film célközönsége.

  2. Luc Besson egy szar rendező az utóbbi nem is tudom 3-4 filmje egy vicc. Nem tudom miért van úgy emlegetve mint valami jó rensező. Az volt 30 évvel ezelőtt.Egy újonc klip rendező jobb filmeket csinál mint besson.

  3. Az előzetes megnézése után sejtettem, hogy a Valerian bukta lesz, egyszerűen annyira gagyinak hat.
    A majmokat sajnálom, de nem meglepő, egy hete volt, hogy megszedje magát. Dunkirk odatett neki.

  4. Szegény majmok bolygója:(. Nagyon rossz időpontot választottak. Viszont ami vígasztal, hogy sikerült egy szórakoztató trilógiát összehozzanak igényesen. Ami ma már igen ritka.

  5. A majmokat sajnálom, de a Dunkirk legalább bizonyította, hogy így is lehet.
    Valerian jövőhéten jön, bevételben többet vártam, meglessük azért milyen.

  6. A valerian egy erős közepes. Mondjuk amekkora hype meg marketing volt a film körül többet vártam.
    Hozza a kötelezőt, de semmivel sem többet. Elég erősen hajaz az 5. elemre :D csak nem éri utol :)

  7. “Lucy váratlan kiugró sikere”. Tökéletes megfogalmazás. Könnyen felejthető volt.

  8. Nekem nagy csalódás volt a Valerian, többet vártam tőle, voltak jó dolgok, de eleve a két főszereplőt nagyon nehéz volt megkedvelni…szóval ez esetben nem bánom annyira a helyzetét, viszont a Majmokat nagyon sajnálom, de elég esélytelen helyen volt tényleg.
    Wonder Woman meg továbbra is \o/

  9. Valerian: semmit nem tudok a filmről, csak a moziban láttam az előzeteseket. Két visszataszító főszereplő, látványorgia. Nem csoda, hogy nem érdekli az embereket.

  10. Valerian……nem is találhattak volna két unszimpatikusabb ripacsot abba a filmbe. A 17 milliós nyitás magáért beszél. 350 millió kéne és akkor elgondolkodnak a folytatáson? :DDDDD Tudom, hogy kína is nagyot nyom a latba, de szerintem egy ideig nem kell aggódni a következő részek miatt.

  11. Valerian-nál már az elején írtam ,hogy szerintem a két főszereplőn elment a dolog sajnos… az 5. Elemben Bruce legalább oda tette magát. Ide is találhattak volna egy karizmatikusabb színészt.

  12. Nekem csak a paplan szemű sráccal van gondom. Szerintem ő a ripacs és unszimpatikus. Ennek ellenére mozis lesz.

  13. Szerintem a kiscsaj nagyot alakít a Valerianban, én nagyon kedvelem :)

    Rihanna is qrva jó, vagy is hát neki inkább a megírt karakter lett nagyon jó :)

  14. Valeriannál talán ha nem költöttek volna el mindent a látványra, normális szereplőkre is futotta volna a büdzséből:D

    Nyilván Nolannél más a helyzet pénzügyi szempontból, de érdekes módon a Dunkirk tele van noname fazonokkal, akik arra hivatottak, hogy vmilyen szinten elvigyék a hátukon a filmet és meg tudták oldani mindenfajta ripacskodás nélkül is..

    Szóval jah nem tudom, mire akkora az őrület Besson körül, mikor ő sosem tartozott a jó rendezők közé..

    Majmócákat kicsit sajnálom, vmennyi idejük volt, hogy arassanak a pénztáraknál, de a Dunkirknek biztos, h nagy szerepe volt abban, hogy földbeálljanak.

  15. Szvsz a Valerian botrányosan rossz lett, a látványon kívül semmi nincs benne.
    Egy unalmasan előadott sablon sci-fi sztori hajmeresztően ostobán viselkedő, hiteltelen, bárgyú karakterekkel. Nem csoda, hogy bukik.

  16. Valerian nálam is a főszereplővel hasalt el, nagyon ellenszenves. Nekem a karakterek mindig fontosabbak voltak, mint a látvány, szóval még ha bírtam is Besson legtöbb filmjét, nem kergetnek az asztal körül, hogy mielőbb megnézzem.

    A majmokat nagyon sajnálom.

  17. Valerián amikor megláttam a castingot kész bukó. a fiúcska annyira unszinpatikus, jó nem tehet róla, hogy ilyen a berendezkedése ill a kisugárzása. De Besson ezt Benézte nagyon ehhez a filmhez. Nem tudom ti hogy vagytok vele de a srácról elöbb eszembe jut egy megsértődött diák akit épp most hoztak le elvonon a heroinról. Nem is értem ezt az egészet

  18. A szőke csaj jól nyomta, a rövid hajú leszbi társa meg mintha most jött volna az elvonóról, hogy eljátssza az évekkel korábban talán egy részeg éjszakán ráosztott Han Solo szerepet.

  19. Valerian-hírupdate.
    A franciáknak se jön be otthon a hazai sci-fi, majd 50%-os esés a második hétre.
    1. hét 1,6 millió néző
    2. hét 834 ezer -49.12%
    3. hét 601 ezer -27.97%
    4. hét 358 ezer -40.39%

    Héten mutatták be Kínában, jövő héten pedig Dél-Koreában az utolsó lehetőség hogy javítson valamennyit anyagilag.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.